Kecskemét, 1890. július-december (19. [18.] évfolyam, 27-52. szám)

1890-07-06 / 27. szám

27. számi Kecskemét, 1890. julius 6. XIX. évfolyam. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve. Egész évre - - - - 5 frt 2 kr. Félévre - - - - - 2 frt 50 kr. Negyedévre - - - - 1 frt 25 kr. Egy szám ára 10 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatal­ban, valamint a helybeli könyvke­reskedésekben. Egyes példányok kaphatók: a kiadó­­hivatalban, Gallia E., Scheiber József és Harkay József kereskedésében. Kéziratok vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda, II. tized, Plebánia­ utcza 8. szám.KECSKEMÉT A KECSKEMÉTI FÜ­­GG­ETLEN­SÉGI ÉS 48-AS PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZLÖNYE. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányo­san számíttatnak. Hivatalos? u. m. városi és bíró­sági 3 frt. — egyházi, egyleti, társu­lati stb. hirdetmények minden egyes beigtatása 2 frt. Bélyegdij minden beigtatáa után 30 kr. Előfizetési és hirdetési díjak fizeten­dők a kiadóhivatalnál Kecskeméten Kiadóhivatal: II. tized, Plebánia­ utcza 8. szám. Kossuth Lajos névünnepe. Egy zsarnok a régi időkben elkiálthatta magát tehetetlen dühében: „Eltörlöm Svej­­czet!“ Pitt, Angolország legnagyobb állam­­férfia hasztalan határozta el, hogy „Fran­­cziaország üres folt lesz a térképen.“ A ki­rályok és pápák hiába oszták föl, szaggatták darabokra Olaszországot, s raboltak el belőle egy-egy részt, azért Svejcz mégis fennáll, Francziaország újra oly hatalmas, mint volt hajdan, s Olaszország sem esett darabokra, hanem egységes nagyhatalom. Vannak, ha figyelemmel lapozzuk a törté­nelmet, a nemzetek életében ily, hogy úgy mondjam, tehetetlen düh kifakadások. Ilyen volt a mi hatalmas uraink tehetetlen hatal­maskodása is, hogy politikai zsebrákjaikkal leszavaztatták Irányi Dániel javaslatát a ho­nossági ügyben, s ezáltal hontalanná tették Kossuth Lajost. Ezek a jellemtelen rdeghunyászkodás által szolgává görbült szemforgató gyakorlati po­litikusok nem akarnak egyebet, mint hogy az excellentiás urak kegyesen mosolyogjanak reájuk. Mert a miniszter kegyes mosolya rendszerint már azt jelenti, hogy tudja, X. vagy Y. képviselő a hatalom miféle kegyé­ben óhajt részesülni. A politikai fajtalanság ekkora sülyedése mellett volt lehetséges csak az, hogy Kos­suth Lajost agg napjaira oly nagyon meg­­szomoríthatták. Mert hát mi a tulajdonképeni oka annak, hogy oly nagyon dühöngnek Kossuth La­jos ellen ? Semmi egyéb, minthogy Kossuth ellen­sége az elvtelenségnek, mert Kossuth gyű­löli a reakc­iót, mert Kossuth utálja az elv­feladást, s mert Kossuthról tudják, hogy a­míg csak lélegzik, mind az utolsó perczig küzdeni fog az osztrákosítás ellen, és az ellen a nemzetfojtogatási halál-táncz ellen, amit köznyelven úgy hívnak: „közösügy.“ Hogy igaza van, látjuk országszerte. A nép szorong a közösügy terhe alatt. A fize­tésképtelen s nem életképes vállalatok egy­másután roskadoznak össze a külföldiek nyo­mása alatt. Az adóemelés és adóvégrehajtás által kifosztott s még jobban kirabolandó nép éhenhalóhoz hasonló üvegesen homályos sze­mekkel néz a jövő elé, s pokoli kínokat ka­­czag, mikor látja, hogy a közösügyes sza­kács nemzeti kuktái megmaradt tőkénk utolsó hányadát is lelkesen ajánlják fel a kétessé vált fegyveres béke állítólagos tatarozgatására. Azért kellett hontalanná tenni Kossuthot, mert ő a legelső, s leghivatottabb hirdetője annak, hogy „aki a közös ügyes alapon áll, az meglopja polgártársait egy idegen állam polgárainak kedvéért.“ De hát könnyebb volna a Gellért hegyet borsókon a bécsi Burg helyére tolni, mint Kossuth Lajos nevét kitörülni annak a ma­gyar népnek a szivéből, melyet ő tett szol­gából úrrá, jobbágyból polgárrá. Ennek a népnek kötelessége elégtételt adni Kossuth Lajosnak a kormánypárt szol­gai el­vű magatartásáért. S ezt augusztus 25-én, Kossuth Lajos nevenapján adhatja meg neki a magyar nép, ha országszerte, minél impozánsabban ün­nepli meg a hontalan névestéjét. Ez által bebizonyítja, hogy a kormány­­párti többség mesterséges valami, s nem a valódi közvéleménye hazánknak. Hentaller Lajos: TÁBLXA. BÚCSÚ KECSKEMÉTTŐL. Isten veled szülőföldem Kecskemét! Benned éltem gyermek­evim, Ifjúságom kellemét. Egyik útról másik útra lépek át. Egy szekéren hordozott már — Más szekéren hordoz eztán Öreg gazdám : a világ. Isten veled szülőföldem Kecskemét! Ifjú észszel fénybe' látom Új pályámnak reggelét. Nem tudom, ha délt elérem, igy lesz-e ? Sorsharagnak barna felhő Villám gombos bundájába Betakarva nem lesz-e? Isten veled szülőföldem Kecskemét! Benned hagyom hű szivemnek Drága kincsét, mindenét. Itt szülő, ott jó barát­oir, könnyezik. Ott egy szőke kis leányka. Jó Teremtöm! bánatukra Enyhe vigaszt adj nekik ! Isten veled szülőföldem Kecskemét! És te Isten ! adj jobb kedvet Búban elnyűtt kedvemért. Szép a pálya, melyre léptem: hadd legyek Jó tanító, munkakedvem Édesítse bonszerelmera. Kecskemét! Isten veled (Nagy-Kajdacs.) Tóth István: A RÓZSÁRÓL. Ha megkérdezzük a rózsát, mióta dísze boly­gónknak, akkor ő évezredek rejtélyes számát súgja felénk ! Földünk kérgének azon lapjai, melyek erről adnának felvilágosítást, még nem tárultak fel. A görög s római remek irók már száz meg száz helyen említik a rózsát. Az oroszok, dánok, svédek, skótok, angolok, francziák s szerbek meséiben, mon­dáiban, regéiben s dalaiban, meg közmondásaiban már régi időtől fogva szakadatlanul találkozhatunk a rózsa nevével. Athént az ibolyák városának hívták a költők. Hellásnak tilos—túl gazdag s természeti szépsé­gekben bővölküdő tartományaiban — hol minden szépért lelkesedni tudó nép lakott, mely arra töreke­dett, hogy a szomorúságot az életből száműzze, hol a kelet növényzete a nyugatéval, a mérsékelt égővé a melegebb virányéval érintkezik — a szerelem, a szépség eszményképe, a rózsa felől oly legendák és mondák születtek meg, melyek még egyrészről pá­ratlanul állnak a népek szellemi fejlődése történeté­ben, másrészről közvetlen összefüggésben állnak is­teneik történetével. A rózsa keletkezését a görög és római legendák különféle változatokban mondják el. Jellemző s közös tulajdonsága ezeknek az, hogy a rózsa mind­egyikben, mint a felsőbb lények ajándéka tűnik fel s a szerelemnek köszöni létét és piros színét, nem nem pedig, mint önkényesen az emberiség tulajdo­nává vált növény szerepel. Nem is az istenek, hanem az istennők teremtik meg a rózsát, s ezek között sem a megsebezhetet­­len szívü Athéné, vagy az érzéketlen büszke Héré, hanem a szende, mosolygó Aphrodite fa rómaiak­nál Vénus) kinek teremtésénél a testéről lehullott tengerhabból nőtt elő az első rózsatő, melynek tövi­seiből az istenek által rácsepegtetett nektár hatása alatt illatos rózsák lettek. Magát Aphroditét habszülte istennőnek, a ten­gerből fölmerültnek nevezék a görögök. Benne tisz­telték mindazt, a­mi szépet s kellemest csak létre hozhat a természet s az ember. Mint Erósnak, a szerelem istenének volt szülő anyja. Egy más változatban így adja elő a monda a rózsa keletkezését: Aphrodite szerelme gerjed Ado­nis iránt, kinek ifjú személyében a görögök az ösz­­szel elhaló s tavaszszal ismét új életre ébredő ter­mészetet ünnepelték. Midőn az istennő megtudja, hogy Adonisz egy vadkan a vadászaton a féltékeny Mars — vagy a mások szerint Apolló ösztönzésére — halálosan megsebezte, vakon rohant a gyászos hely felé. (A monda egyik változata szerint a már meglevő, fehér virágú tövises rózsabokrokon keresz­tül siet az istennő, melyek gyenge lábait felkar­­czolva, kifolyó vére az addig csak fehér rózsákat pirosra festé.) De már késő­n élettelenül fekszik vé­rében a szeretett ifjú. Végtelen az ő szive bánata, melynek szép arczáról leomló könyekben enged sza­bad folyást. S im­ az őszinte könnyek minden csepje egy-egy virággá vált s ez a hérics, a mig Adonis véréből rózsa lett. E mondát terjedelmesebben, de mesterileg feldol­gozva találjuk Sh­akespeare művei között is„Vénus és Adonis“ czím alatt. A rózsa a szerelem istennőjének varázsa által keletkezvén, oly virággá lett, melyben a legforróbb sóvárgás okozta fájdalom, az ifjú üde szerelem örö­mével csodálatosan egyesül, s így ama szép monda kapcsán is az emberi szerelem földi képviselőjévé, symbolumává lett a növények közt. Azon idealizált, legnagyobb fokú szerelem azonban, mely Venusban, Adonis iránt fellobbant, az embereknél az élet vi­harai közt enyhébben nyilvánul, a vadrózsának ere­detileg bíborpiros színe is — mint az égő szerelem kifejezése — a legtöbb rózsánál, de különösen a vadrózsáknál, mind halványabb len. Amor az istenek egy lakomája alkalmával az Olympuson — így is előadják a régi költők a piros rózsa keletkezését — jókedvében tánczva kereked­vén, szárnyaival eldöntött egy nektárral telt csészét. A vörhenyes isteni ital fehér rózsákra csepegett, melyek a nektár színét és illatát nyerték. Ausonius szerint a rózsa Eros véréből keletkezett, kit anyja, Aphrodite, egy rózsagal­lyal véresre vert. Mindezeknél költőibb alakban adja elő a rózsa keletkezését a rómaiak mithosa, midőn abban Flórát szerepelteti. A virágok ez isteni királynője Ámor vonzódását s gyöngéd érzelmeit kezdetben hidegen fogadá ; de hasztalan­ senki se menekülhet az ő nyilainak ellen­állhatatlan hatása elől, még ha istennő is! A szerelmében megalázott Ámor a vett sérelmet viszonzandó, az alvó Flóra szivét a legélesebb nyi­lával sebzé meg. Eljött a megtorlás ideje. — Tüntetőleg kerüli a már utánna epedő istennőt, ki hiába lesi lopva csak egyetlen nyájas tekintetét is, mert örökre elfordult tőle az egykor mellőzött! Ekkor az istennő, szive fájdalmában egy virágot teremtett, mely őt mindig emlékeztesse a kedvesre, mely nevet és sir, örö­möt és fájdalmat egyesit magában. Dagadó szirmait halvány pírral, a sóvárgás szí­nével ruházta fel; ambrózia leheletét öntő kelyheibe ; fejecskéjét karcsú száron lengető, mely hajlékony volt, mint az őt megsebző Amor nyila. Üde zöld levelekkel veszi körül szerelme e jelképét — hisz reméli, hogy a távozó hozzá egykor még visszatér; — töviseket is hint közéjök, mert ah! fájó volt a seb s még fájóbb már meg nem hallgatott szerelme! Meg volt teremve a testvérei között legkedvesebb, legszebb virág, a rózsa, tele szerelemmel, remény­nyel, vágygyal s fájdalommal. Maga az istennő meg­lepetve szemléli remekét s arra gondolva, a minek symbolumává lön az új virág, elragadtatásában „Eros“ (a szerelem) nevét akarja rebegni. Már megnyílik a kicsiny száj, de szűzi szemérme visszatartja az első hangot, csak a második szótag lebben el ajkán, megnyujtva a meglepetés és tetszés egy hangjával. Innét Flóra istennőnek tiszteletére tartott római ünnepélyeknél (Floridák) egyéb virá­gokon kívül — a rózsa legnagyobb szerepét ját­szotta. A nép tarka öltözetben, rózsakoszorúval fe­jén hullámzott az utczán ; asztalokra rózsákat hin­tettek ; a­­házakból rózsával dobálták meg a járóke­lőket. Magát az istennőt rózsákkal díszítve raj­zolják. Sz. s. NŐINK NEVELTETÉSE ÉS ÉLETMÓDJA. Hát hiszen szép az a darázskarcsu derék, meg érdekes a az halovány arczocska, de én sok tekintetből még­is jobb szeretném, ha a az derék még miederbe préselve se volna olyan „darázs­karcsú“, aztán meg ha az arczon az érdekes halo­­vány szín helyett egy kis egészséges rózsapiros­­ság ömlenék el, azaz: ha nőink testileg fejlődöt­­tebbek és erősebb idegzetűek volnának. Hogy miért szeretném ezt, arról az alábbiak-­­ban fogok számot adni. " Frigyesről, a porosz királyról feljegyezte a történelem, hogy egész országában összeszedte a legerősebb és legtermetesebb nőket és összeháza­­síta őket öles nagyságú gárdistáival, csakhogy egészséges és erős nemzedékre tegyen szert. Min­den jóravaló gazda tudja, hogy az anya fejlő­dése, egészsége döntő az új nemzedék fejlő­désére, így van ez az embernél is. A szép testű, erős és egészséges szervezetű nő mint feleség és anya, öröme és boldogsága leend férjének, éltetője nemzedékének. A vé­konyka, ideges kisasszonyból ájuldozó feleség és összetört anya leszen. Első gyermeke után már ideges, betegeskedő és fürdőző,­­ magával és másokkal elégedetlen, gyorsan öregszik s családi élete képtelen rommá válik.­­ A nő testi nevelése nehéz feladat. A jövő­től, egy értelmesebb kortól kell megvárni, hogy e tekintetben igazán alapos és jó tanácsot adjon. Annyi bizonyos, hogy ha azt akarjuk, hogy nőink a gyengédséget és a lipeset megtartsák, akkor a női nevelésnek erőssé, jól kifejlődötté kell tenni az izmokat, csontokat és szerveket. A nő testi nevelésénél gondosan és jól meg kell válogatni az eszközöket. A leánygyermek is hadd szaladgáljon, lap­­dázzon, ugráljon mint a fiú. Tanuljon meg úszni,, korcsolyázni, danoljon, tánczoljon, tornázzon, mert mindezáltal testi fejlődését segíti elő és izmait aczélozza. Ne guggoljon napestig egy helyen a szobá­ban, ne üldögéljen maga alá szedett lábakkal. Ezektől összelapul melle, elfonynyad az izma, elgörbül a háta, medenczéje s majdan a­ nő — a feleség, az anya bánja meg a leányka hibáit. * A leányka iskolába is jár. Azt megkívánjuk, hogy az iskola művelje ki a leány lelkét, elméjét, de ennek rovására ne rontsa meg benne a nőt, a feleséget, az anyát, azaz, hogy a leánygyermek fejlődését is­­szem előtt tartsa. És sajnos, és ez utóbbira nincs iskoláink legtöbbjében gond fordítva. A leányka otthon a szobában rendesen üldögélve foglalkozik. Beszorul sok szoknyájával a szűk padba, ott hanyagul ül, maga alá veszi egyik lábát és mellével írás vagy olvasás közben neki fekszik az alacsony padnak. Ennek következménye aztán, — hogy egyéb egészségi bajokat ne is említsek — az, hogy kezd csípője görbülni. Nézzük meg csak nagy­városokban sétálgató hölgyeinket: a legtöbbnek ferdén áll a csípője, sokaknál pedig a szabó művészete leplezi e bajt. Bezzeg a falusi le­ányok és menyecskék csípője nem ferde ! És ez a csekély ferdülés komoly baj, azért, mert nagy veszedelmet okoz később az anyának. A fiatal leányokat megtaníttatják mindenféle finom női kézimunkára és ezek kedvéért bentart­­ják a szobában, távol tartják a házi munkáktól és teendőktől, azokat elvégzi a b­ere mama. Az értéktelen finom munkákkal megrontják a tüdőt, a gyomrot, stb. — hátha még azt is hozzá veszük, hogy a fejletlen leányok felső teste egész napon be van szorítva a miederbe ! Ezt a szeren­csétlen teremtés megszokja ugyan nagy keser­vesen’— de hogy ennek káros következményei leendnek, ki merné tagadni ? Nőink életmódjá­nál a legszembeszökőbb fonákság mindenesetre az, hogy a serdülő és felnőtt leányok és asszonyok egyaránt sokat ülnek és keveset mozognak. * Németországban az intelligens osztály höl­gyei nem ülnek naphosszat az utczára szóló ab­lak mellett haszontalan hímzéssel a kezeikben és unalomszülte ásítozással ajkaikon, mint nálunk a vidéki városokban szokás, hanem a háztartással foglalkoznak, tesznek, vesznek, mozognak. Ott három úrinő sem tart annyi haszontalan kiszol­gáló leánycselédet, mint nálunk egyetlen egy. Ezt nemcsak a tapasztalás, hanem a statisztika is bizonyítja. Hol van nálunk a criquet-, a labda­játék, a lavon­tennyi a nő számára, mint Angliában ? Az angol szülők utazni viszik felserdült leányaikat, fel a svájczi havasok tetejéig, hogy izmaik erő­södjenek. Nálunk fürdőre viszik a leányokat, de nem azért, hogy ott testedző kirándulásokat te­gyenek velük, hanem hogy a bálba vigyék és hogy minél előbb a főkötő alá bujtassák. Egy másik fonákság hölgyeink életmódjá­ban az, hogy nem mernek rendesen jól lakni és jó egészséges sétát tenni — azért úgy is néznek ki, mintha csupa nektárral és ambrózia-

Next