Kecskemét, 1891. július-december (20. [19.] évfolyam, 27-52. szám)
1891-07-05 / 27. szám
Kecskemét, 1891. julius 5. XX. évfolyam. 27. szám. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve. Egész évre - - - - 5 frt 2 kr. Félévre - - - - - 2 frt 50 kr. Negyedévre - - - - 1 frt 25 kr. Egy szám ára 10 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatalban, valamint a helybeli könyvkereskedésekben. Egyes példányok kaphatók: a kiadóhivatalban, Gallia E., Scheiber József és Harkay József kereskedésében. Kéziratok vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda, II. tized, Plebánia utcza 8. szám.KECSKEMÉT A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRTPOLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZLÖNYE. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányosan számíttatnak. Hivatalos: u. m. városi és bírósági 3 frt. — egyházi, egyleti, társulati stb. hirdetmények minden egyes beigtatása 2 frt. Bélyegdíj minden beigtatás után 30 kr. Előfizetési és hirdetési dijak fizetendők a kiadóhivatalnál Kecskeméten Kiadóhivatal, II. tized, Plebánia utcza 8. szám. A „Kecskemét“ t. olvasóihoz. Alulírottak minden lehető áldozatra készek, hogy a „Kecskemét“ t. olvasóinak igényeit minden irányban kielégítsék. Ezért jelszavunk a folytonos haladás — habár az fokozottabb áldozatkészségünkbe kerül is. Ezen vezérelvünkhöz híven, megragadtuk az alkalmat, hogy f. évi július hótól kezdve lapunkat képes szépirodalmi és ismeretterjesztő melléklettel lássuk el hetenként, anélkül, hogy az előfizetési árakat emelnék ! 1891. évi julius hóban megjelenő első számunktól kezdve hetenként „Vasárnap“ czimü képes mellékletet csatolunk lapunkhoz. A „Vasárnap" cz. mellékletünket Benedek Elek kiváló író, országgyűlési képviselő, az „Ország-Világ" szerkesztője fogja szerkeszteni. A „Vasárnap" közleményei a legjobb tollú íróktól fognak származni s a képeknél (hetenként 4 — 5 kép) kiváló súly lesz fektetve az aktualitásra és a művészi értékre. Arczképeken kivül sorban közli a haza nevezetesebb városait, középületeit stb. A „Vasárnap" hoz képtalányokat és rejtvényeket s a helyes megfejtők neveit a főlapon fogjuk közölni. A „Vasárnap" első számát mutatványkép idecsatolva küldjük. Nem leszünk talán szerénytelenek, ha ezen újabb áldozatkészségünk nyilvánulásának ötletéből Kecskemét város közönségét fokozottabb támogatásra kérjük fel. És ha ezt sikerül megnyernünk, akkor újból találunk módot arra, hogy kitűzött jelszavunkhoz képest mennél több irányban elégítse ki a „Kecskemét" t. olvasói igényeit. Ezen az alapon kérjük eddigi t. előfizetőinket előfizetésük megújítására és arra, hogy új előfizetőket toborzani méltóztassanak. A „Kecskemét" előfizetési ára a „Vasárnap" czimű képes szépirodalmi és ismeretterjesztő heti melléklettel együtt egy évre 5 frt, félévre 2 frt 50 kr., negyedévre 1 frt 25 kr. Hazafias üdvözlettel A „KECSKEMÉT“ szerkesztősége, kiadóhivatala: Dr. Horváth Ádám Sziládi László felelős szerkesztő, kiadótulajdonos. 9 TIEB.A. KÜZDELEMBEN: Segittetek, segítsetek ! Az ár sodorja csolnakom, S evezőmet bár forgatom, De érezem, Gyengül kezem, Örvény kering, hab babra lő ... S oly messze még a kikötő ! Erőm elvész . . . így legalább Nem tart soká a küzdelem. Les a halál, már érezem Fagyos lehet. Ne még, ne még ! Nagy istenek, csak pár napot, Csak pár órát is adjatok ! Ezerszer jobb volt ezelőtt, Mig czéltalan volt életem . Most rám derült a szerelem Reményivel. S igy válni el ? ! Nagy istenek, az nem lehet ! Könyörgök, élj, segítsetek ! Pintér Ede: A puszta rendőrei.*) A puszta népének is megvan a maga testet megviselő, idegeket ingerlő sportja. Ez a sport a jószáglopás. Gyaloglás? futás? lovaglás? hideg, meleg tűrés? az mind csak olyan közönséges dolog, amit az ökölnyi gyerektől se vesznek nagyra. Hanem tessék lovat lopni! Lopjon el valaki valamit azoktól, akik a homokszemtől kezdve a ragyogó csillagok mindenre figyelnek ! Vagy ha már ellopta, hát dugja úgy el, hogy a puszta rendőrei rá ne akadjanak ! ? Aki ezt megteszi, aki túljár ezeknek az eszén, az megérdemli a „bajnok“ nevet. A pusztai rendőrök csupa ilyen híres, kiérdemült öreg „bajnokok.“ Amit ember kisüthet, azt ugyan kisütik, pedig rendesen olyan egyszerű az eszük járása, hogy az egész csupa .... Kolumbus tojása. * * * Koromsötét az éj. A tanya népe alszik. A tanyától vagy ötven lépésnyire eső akol mellett az öreg juhászt is elnyomta az álom. A nagy csendet hirtelen megzavarja a kutyák ugatása, majd dobogás, puffogás zajából kihallatszik egy jajkiáltás, s mire a tanya népe felrezzenve odafut az akolhoz, akkor már leverve, vérében találják az öreg juhászt. Keltegetik, élesztgetik. Ha százan volnának, mind a száz egyszerre kérdené: „mi baj ? kik voltak ?“ Alig ocsúdtak fel egy kicsit, a levert ember első szava is az: „ne kiabáljatok!“ „De hát mi a baj ?“ „Hát levertek, megloptak. Hanem most már csakugyan csönd legyen, mert ha kiabáltok, hát meg nem tudom, hogy kik voltak.“ Amint vérző fejét fél könyökére hajtva elterül a földön, kábult agyában még épen működik az az ideg, s megfigyelve kémlel a vad éj csendjében. Egyszerre távol, kutyák ugatása hallatszik. Az öreg csitílólag fölemeli kezét, mintha mondaná: csak most legyetek csöndben. Alig vakkantanak azonban a kutyák egy-kettőt, hirtelen elhallgatnak. „No már tudom. A Ferenczy juhászai voltak,“ mormogja a vén juhász. Miből tudta meg ? Hát csak abból, hogy ismeri a környék kutyáinak a hangját. A Ferenczy juhászainak a kutyái ugattak, tehát azoknak a tanyája felé mentek a tolvajok. Azután hirtelen elhallgattak. Persze, hogy elhallgattak, mert megismerték hazatérő gazdáikat. Egyszerű logika, de alapos. Hátha nem kólintották volna főbe az öreget, hanem úgy veszett volna el a bárány, hogy csak reggelre vették volna észre a híját, hogy akadt volna a tolvaj nyomába ? Az ilyen fajta nyomozás is csupa Kolumbus tojása. Haza indul estefelé az öreg számadó. Lelkére köti a bojtárnak, hogy vigyázzon a nyájra, de különösen arra a kis tömsi bárányra, amelyikben a legnagyobb a gyönyörűsége. Fogadkozik is a bojtár, de biz, mire hajnal tájban visszakerül a gazdája, hűlt helyét találja a szép báránynak. „Pista ! Hetvenkét rélű paczal borítsa el a szemed világát, hol van a bárány ?“ Hüledezve tekintget szét a bojtár. Biz az elveszett. Hogy azonban kivágja magát, hát ráfogja, hogy az a bárány nem az ő őrizete alatt, hanem azóta veszett el mióta a gazdája kijött. Nagyba folyik a vita. Egyszer aztán azt mondja a számadó, hogy fölösleges a szóbeszéd. Majd megmondja ő mindjárt, még az óráját is, hogy mikor tűnt el a falkából ? Megfogja a bárány anyját és megnézi a tőgyét. A tőgye tele van. — No Pista! Nem szopott az éjszaka a bárány. Tele van az anyja tőgye. Még az este 10 óra felé kelt annak lába! Ez ellen az érv ellen nem is mukkanhat a bojtár, hanem tűri a szidást s azon módon közösen hozzáfognak a nyomozáshoz. Neki indulnak a pusztának s mint a szimatoló vizsla, ide-oda kanyarogva keresnek egy jelt, a mely a nyomra vezet. Egy völgyben kis hamurakás feketélik. Akárhány van ilyen a pusztán, hanem azért a számadó közelebbről is megnézi. Se a szél nem térítette el, se a harmat nem áztatta el a hamut. Itt a tűz ma éjjel égett. Mivel pedig a tűz körül birkaállásnak nincs nyoma, erre a fölfedezésre csak annyit mond, hogy „ühm ?!“ Ez aztán azt jelenti, hogy ő most gondolkozik, hát a bojtár is erőltesse meg az eszét. Óvatosan körüljárják a hamurakást, szótlanul kutatnak. Az öregnek valamin megakad a szeme. A tűzhöz legközelebb eső nyárfának egy kis galya vissza van metszve. Megnézi a gályát. Az előbbi „ühm“ helyett most már azt mondja: „ohó“. Ez pedig azt jelenti, hogy megvan az első nyom. A visszametszett kis galyon vérfoltokat mutat s a bojtár esze is rögtön kitalálja, hogy ott nyúzták a bárányt. Czikázó villámként mozog a kis bojtár szeme s a másik pilanatban már diadalmasan mutat egy homoktúrásra. „Megállj fiam ! No olyan hirtelen. Azt már én is látom, hogy alighanem az alatt van elásva a bárány bele, hanem azt nézzük meg először, hogy milyen volt a tolvaj nyoma ?“ Tövéről-hegyére megvizsgálták a buczka homokját. A homokfúrás mellett hegyes lyukakat vájt egy czizmasarok. Annak a lyukat ütött czizmasaroknak az állása úgy benn maradt a fejünkben, mintha oda rajzolták volna a formáját. Erre kikaparja a bojtár a homoktúrást s alig egy arasznyi mélyről kifordul a bél. Ez a nyom már nagyon alapos, de azért most állanak a legnagyobb kérdés elött. Az ő bárányuk bele-e az, amit találtak, vagy más lopott bárányé? Bicskát rántanak s felhasitják a belet. A bél belső fala fehér. Most már igazi nyomon van a számadó. A kékkő megfehéríti a belet. Ő pedig tegnapelőtt etetett kékkövet a bárányával. A dolog elején túlestek. *) Megjelent a „Magyar Közrendészet“ cz. szaklapban, amelynek szerkesztője földink : legifj. Bagi László. Időszerű kérdés. Ifjúságunk, a jövő nemzedék, mely majd használni fogja azt a Magyarországot, melynek megtarhatásáért mi most oly óriási áldozatokat hozunk — e napokban végzi vizsgáit. S e vizsgák eredményéből, kivált ha a most már deresedni kezdő férfiak összehasonlítják a múltat a jelennel, nem csekély aggodalmak szállhatják meg lelküket. A mai ifjúság sokat tanul nagyon sokat, sokkal többet, mint csak 20—30 évvel ezelőtt is, mint amennyit régi időkben mi tanultunk, — de az eredmény azért mégsem örvendetes, hanem inkább aggasztónak látszik. És amiatt, mert formailag e fiatalság ma többet tanul, a régi fiatalság szerénysége helyett — akiteendők kivételével — inkább elbizakodottságra hajlandó. Még aggasztóbb jelenség, hogy ez elbizakodottságra hajlandó ifjúság, valósággal azért mégis alighanem kevesebbet tud abból a nagy tudományból, mit életbölcsességnek, vagyis a gyakorlati megélhetési képességnek nevezünk. Temérdek, egymással összefüggetlen, egy szerves egészet nem képező ismerethalmaz hemzseg a mai fiatalság fejében, vagyis sokat tanultak, de keveset emésztettek meg. Az iskolákból mostanában kikerült ifjú nemzedék temérdek esetben tanúsítja a köznapi életben, hogy milyen szerencsétlenség rejlik úgy reá, mint az egész társadalomra nézve ebben. Önmagát többnyire nagyobbra hivatottnak érző — és ezért sorsával elégületlen fiatal emberek ezreivel van szaturálva mindenfelé társadalmunk, s e fiatal emberek aztán, ha esetleg az életnek nagyobb nehézségei akadnak ujjukba, vagy sikkasztnak, vagy főbe lövik magukat, vagy — mint naponta az ország különböző lapjaiban olvasható — a messzibb külföldre szöknek. Ezért modern oktatásügyi rendszerünk eredményeit ma még nem mondhatjuk kedvezőknek, a jövőre nézve pedig még kevésbbé vonhatunk kedvező prognoszikont. A középiskolákba elemi iskoláinkból évről-évre tapasztalhatólag mindinkább roszszabbodó anyag kerül; a középiskolákból pedig az egyetemi tanároknak csaknem egyhangú ítélete szerint, a felsőbb tanintézetekbe részben teljesen semmirevaló, vagy pláne veszedelmes anyag jut át, annyira, hogy végre maga a közoktatási miniszter sem mellőzhette tovább e kérdésben némi, fájdalom, csak palliatív intézkedéseket tenni. Ez tehát eredménye annak a rengeteg költséggel és nagy munkával létesített rendszernek, melyet,,modern“ oktatásügyünknek nevezünk, s melynek javítása lényegileg a rendeletek köteteiből, a tankönyvek s kimutatások régióiból áll. Pedig hát oktatásügyünk terén szerzett újabb tapasztalataink is csak megerősíthetnek bennünket azon régi meggyőződésünkben, hogy sok józan ész rejlik abban az egyszerű magyar népben, melyet közelebb minden téren annyira megrendszabályozni szeretnek. Az a régi magyar oktatásügy, mely nem annyira a formák s a látszat, mint inkább a lényeg elsajátítására törekedett, olcsóbban és sokkal kedvezőbb eredményeket tudott fölmutatni. De hisz nem is új dolgokat mondunk ezekkel; érzi már e bajt az ország komolyan gondolkodó polgáraink nagy része sutalhatunk a mai rendszer czélszerűtlensége tekintetében egymás sokkal nagyobb nép: az angolok oktatásügyi rendszerére, mely korántsem fektet oly nagy súlyt a formalitásokra, mint minálunk teszik, s mely, hogy úgy szóljunk, még ma is mintegy a középkor avitikus szellemét tartotta meg tanintézeteiben is. Az iskolát t. i. nemcsak ismeretekkel tömő s hizlaló géppé kívánta átalakítani, hanem a fősúlyt úgy az alsóbb, mint a közepes felső tanintézeteinél is egyaránt az emberi szellemnek egészséges leképezésére, az úgynevezett embernevelésre kívánja fektetni. Közoktatásunkban éppen az a nagy hiba van most, hogy ezen nálunk ezelőtt szintén megvolt egézséges szellem a sok formalitás kényszerítő hatása miatt lassankint mindinkább kiszorul iskoláinkból. Ifjúságunknak csakis tanításával, de nevelésével egyátalában nem foglalkoznak tanintézeteinkben, s az eredmény aztán az, hogy a temérdek tanulmányból aránylag csak elenyészően kevés válik ifjúinknak testévé és vérévé, másfelől pedig még az is, hogy amit csakugyan jól megtanultak, nem válik sem nekik, sem másnak hasznára az életben, azon szellemi ferdeségek miatt, melyekkel ma az iskolai nevelésnek teljes hiányával ifjúságunk az életbe kikerül. Kevesebb formaiság s tültömés, és a régi egyszerűséghez való visszatérés által alighanem kedvezőbb eredményeket érnénk el, mint aminekkel a most folyamatban levő vizsgák eredménye szerint is dicsekedhetünk. Harcz az önkormányzatért. A Szépviselőhnz vitája. Június hó 30-án a vitát 13eniczky Miksa sikerült szűzbeszéde nyitotta meg a javaslat ellen. Utána Kőrösy Sándor beszélt a kormánypártról, aki még 1886-ban is keményen beszélt az államosítás ellen, ma kifordította a köpenyt s beállott ő is államosítónak. Beszéde Eötvös Károlyt rövid, de erélyes és szép felszólalásra indította. Végül Szendrey Gerzson tartott igen hosszú beszédet a javaslat ellen.