Kecskemét, 1894. július-december (23. [22.] évfolyam, 26-52. szám)
1894-07-01 / 26. szám
26. szám Kecskemét, 1894. julius 1. XXIII. évfolyam. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve. Egész évre - - - - 5 frt 1 kr-Félévre - - - - - 2 frt 50 kr-Negyedévre - - - - 1 frt 25 kr Egy szám ára 10 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatalban, valamint a helybeli könyvkereskedésekben. Egyes példányok kaphatók: a kiadó hivatalban, Fekete Mihály, Metzger B. és Harkay József kereskedésében. Kéziratok vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda: tetszel, Lzlebánia utcza 8. szám. A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZLÖNYE. MEOJELEN MINDEN VASÁENAP. Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányosan számíttatnak. Hivatalos: u. m. városi és bírósági 3 frt. — egyházi, egyleti, társulati stb. hirdetmények minden egyes beigtatása 2 frt. Dély egdij minden beigtatás után 30 kr. Előfizetési és hirdetési díjak fizetendők a kiadóhivatalnál Kecskeméti Kiadóhivatal, II. tized, Plebánia-utcza 8.szám. A hal. Képzelem, hogy nem egy lesz olvasóink közül, aki nagyot néz mai vezérczikkünk czimének láttára. Az ötlik neki eszébe, hogy mit akarunk mi azzal a hallal ? A tiszai halászat úgy, ahogy bérbe van adva. Egyéb halunk ezentúl, az ebihalat kivéve, nincs. Bojt idején látunk piaczunkon halat. Egyébkor nagy ünnepség alkalmával találunk halat a módosabbak asztalán Budapestről hozatva. Épen ezért kell a hallal foglalkoznunk, mert csak ilyen ritka vendég nálunk. A hal nem csupán böjti eledelnek, vagy nagy bankett díszének való. A hal alkalmas arra, hogy általános táplálék legyen, amely megfordulhasson minden időben a legszegényebb emberek szerény asztalán is, így volt ez régente. Hajdanában hazánk folyói s állóvizei bővelkedtek a halakban. Mesés olcsó volt a halára s táplálkozhatott azzal a nép minden rétege. Mi itt Kecskeméten is olcsóbban juthattunk a tiszai halhoz, mert hiszen akkor még rengeteg halmennyiség volt a Tiszában. Sőt a Székié és Csalányos tavakban is volt halászat, amely a főtisztelendő Ferenczrendieket illette. Szóval nem volt a hal olyan ritka ezelőtt nálunk sem, mint most. Azonban nagy változások történtek. Állóvizeket lecsapoltak s ezek megszűntek halastavak lenni. A folyókat szabályozták, mederbe szorították. Megszűntek a sekélyvizű csendes árterek, ahol a hal szabadon, zaklatás és utódainak veszélyeztetése nélkül végezhette az ívást, vagyis a jövő nemzedékről való gondoskodást. Ezenkívül gőzhajók szeldelik a vizek hullámait, elpusztítva az ikrát s az apróbb halakat. A hajdan hallal bővelkedő Magyarország ma már odajutott, hogy önmagát nem tudja ellátni hallal, külföldi behozatalra szorul. Csak egy példát említek. Ott van az ország fővárosa Budapest. Alatta foly el a hatalmas Duna folyam. És ennek daczára Budapestnek nincs elég hala a Dunából, sőt a Tiszából és a Balatonból sem. A Budapesten elfogyasztott halmennyiség túlnyomó része az osztrák, úgymint morva- és csehországi és svéziai mesterséges halastavakból kerül ki! Ezen a réven aztán tengerpénz megy ki az országból anélkül, hogy a hal általános táplálékot képezne. A behozatal daczára úgynevezett luxus-czikk Magyarországon a hal — kivéve a vizek legközvetlenebb környékeit. Sokoldalú nemzetgazdasági feladat ezen a bajon segíteni. Ezt pedig meg kell tenni annyival is inkább, mert a külföld példája mutatja, hogy a baj nem orvosolhatta. Hiszen másutt is Európában, hasonló körülmények miatt, mint nálunk, megfogyatkozott a halmennyiség úgy a folyókban, mint az állóvizekben. Ezen a hajon azután a mesterséges haltenyésztéssel segítettek. Nemcsak megmaradt a hal azon vidékeken a nép olcsó és egészséges táplálékának, hanem még óriási kivitelt és teremtettek. Olyan helyek, ahol a legczélszerűbben volna berendezhető a mesterséges haltenyésztés, van elegendő széles ez országban. Annál inkább sajnálatos, hogy ami ez irányban történt, az egyenértékű a semmivel. A földművelésügyi minisztériumnak van ugyan egy halászati felügyelője, aki szép jelentéseket terjeszt a miniszter elé évenként, ámde ennek a bölcs úrnak ugyan még egy, csak egy piczinyke ponty sem köszönheti létezését. Erre a halászati felügyelőre s általában a földművelésügyi minisztériumra e részben nem számíthatunk. De nincs is erre szükségünk, ha komoly elhatározással magunk látunk a dologhoz. Világos az, hogy városunk határán, melyet a Tisza mos, olyan alkalmas hely található a mesterséges haltenyésztésre, mintha csak a teremtés rendelte volna erre a czélra. Már e lapokban jelzettem is, hogy magam is beszéltem tudóssal, aki kész volna elkészíteni a terveket, továbbá szakértőt is tudok, aki az egészet berendezné, ha tetszik bérbevenni. Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy: 1. A gazdaközönséget egy négyszögöl területtől sem fosztanék meg, sőt a tó területének változásával sokkal jobb legelőhöz juttatnánk. 2. Városunk ezen haltenyésztésből igen számbavehető, mondhatjuk tetemes, költségvetésünkben első helyek egyikén szereplő jövedelmet húzhatna. 3. Városunk egész lakosságának általában, osztály és vagyonkülönbség nélkül egészséges és olcsó tápláléka lehetne a hal. Hasonló elveket már többször fejtettünk ki e lapok hasábjain. Ezért eddig nem értünk. Amely körülmény arra serkent bennünket, hogy addig zörgessünk, míg „megnyittatik“. Ez a mi hírlapírói kötelességünk. És majd ha el fog érkezni az idő, arról is beszámolunk, hogy ezen hasznos ügy megvalósítása kiken múlik, vagy mull? Nem habozunk őket elitélni. Mert ez is hírlapírói kötelességünk . --------m. Politikai levelek. Budapest, 1894. junius 29. Bezáródtak e héten a törvényhozási termek kapui. A törvényhozók elmennek pihenni s új erőt gyűjteni az őszi küzdelemre. Vegyes érzelmekkel távoznak a különböző irányokhoz tartozó képviselők. Teljes megnyugvással azonban nem távozik senki. A szabadelvű reformok barátai azt óhajtották volna, hogy az összes egyházpolitikai javaslatokat ne csak a képviselőház, hanem a főrendiház is tárgyalja le, szavazza meg s még július elején történjék meg azok szentesítése a korona részéről. Ez adott volna megnyugvást, kellemes nyaralást azoknak, akik a szabad haladás elvének barátai, támogatói. Bármennyire bizonyos is, hogy e javaslatoknak, amelyeket a képviselőház bámulatos gyorsasággal megszavazott, őszszel sem lesz semmi jelentős akadályuk, mégis, akinek egyszer a forró kása megégette a száját, a hideget is megfújja. A véletlenséggel," esetlegességgel előre soha nem lehet számolni. A főrendiház klerikális ellenzéke le van fegyverezve. Egyes tagjai annyira elvesztették kedvüket, hogy például ma egészen hiteles oldalról azt újságolják, hogy Zichy Nándor gróf az antiliberális mozgalom egyik feje, a pozsonyi katholikus nagygyűlés után hosszabb külföldi útra kél s egy esztendeig nem szándékozik ebbe az erkölcstelen országba tenni a lábát. Szerencsés utat! Csodálatos, hogy e hit hallatára egy öngyilkosság sem történt s a kedélyek nyugodtak — szóval Fiume mellett a tenger csendes... Nagy bajban vannak a szabadelvű pártból az egyházpolitikai reformok miatt kilépettek, akik magukat „paroszt (tiszta) néven szeretik nevezni. Pedig az elvi tisztasághoz annyi közük van nekik, mint nekem a sinai császársághoz! Ezen töredéknek bölcses feje Szapáry Gyula gróf. Istenem, minő nagy tehetséggel lehetnek megáldva az alatta levők? Mert tudva levő dolog, hogy Kaas Ivor báró, aki most egy követ fúj velük, nem is oly rég ,,zöld szamár" czim alatt vezérczikkezett a nemes grófról. És akkor sokan adtunk neki igazat... Hát most ezen jó urak alól az egyházpolitikai javaslatok ellenzésének programmegyékénye alaposan ki lévén rántva, most néhány szál kétségbeesett „elvtársat“ kiküldtek elvek keresésére, programmpontok megállapítására. Gondolják: aratás van az országban. Kaszálás közben találnak fürjet, madárfészket, kis nyulat — miért ne találhatnának ők elveket s programmot? Az ősz fogja megmutatni, várjon sikerrel járt-e aratásuk? A nemzeti párt is hasonló nyavalyában sínylődik. Ezen jeles párt viselt dolgai és elnevezései igen hasonlítanak az egyszeri zsidóéhoz, akiről Károlyi Gábor gróf, a legszellemesebben életelő mondotta el a következő históriát. Mikor még Galicziában volt, P i s e 1 e sz névre hallgatott. A sors kedvezett neki, gyarapodott, s mire Budapesten át Bécsbe került, Wasserstrahl lett a neve. Még inkább vagyonosodott, s mikor elment Párisba, hol Lafontaine név alatt szerepelt. Egyszerre beütött a krach, a vagyon elrepült s ő visszakerült oda, ahonnan megindult, hol ismét Pise lesz név alatt szedi a rongyot. Hát a t. ez. Apponyi-párt is eleinte habarék volt név és elv nélkül. Azután fölvették a „mérsékelt ellenzék“ nevet, majd „nemzeti párt“ czímen hivatták magukat. Elhagyták őket lapjaik, elveik, programmjuk, s ma már ismét „Kabarék-párt“ a nevük, ha tiltakoznak is az elnevezés ellen. Ez a párt is programot és elvkeresésre indul a nyáron, s ezen czélból hasonlóan bizottságot küldött ki. Ezek fognak horgászni, hálót vetni az összes ismert és ismeretlen állóvizekben és mocsarakban, hogy valami ürügyet halásszanak ki, amelynek alapján az ősszel tovább kompromittálják a magyar parlamentarizmust... A függetlenségi és 48-as párt is sok kellemetlen érzéssel megy szét. Szemlesütve hallgatnak, amidőn a párt nagy névtelenjéről, egy bizonyos sötét úrról van szó, akinek nevét a tisztességes lapok, hacsak elkerülhetik, nem is említik, s aki egymagában képes pártját az egész nemzet előtt kompromittálni. Ökölbe szorított kezekkel, fogvicsorgatva mennek haza e párt jóindulatú tagjai azon föltevéssel, hogy ezt a névtelen urat az ősszel ki fogják dobni a maguk kebeléből. Ez igen üdvös lenne. De tartunk tőle, hogy ismét hiányozni fog az erély. Egyéb bajai is vannak ennek a jobb sorsra érdemes pártnak. Hiába, mindig megboszulja magát az elvekhez való ragaszkodás meglazuló- s a közönyösség. Egyre hajtogatják Ugrón hívei a közös ügyes alapra való állást, a delegácziókba való bemenetellel. Ugrón lemondó nyilatkozata e részben csak annyit ér, mint a rókáé, amely az általa elérni nem tudott szőlőről kinyilatkoztatta, hogy az savanyú... Ez a kérdés ennek a pártnak még sok keserű napot fog okozni. Nagy felindulást keltett e párt tagjai között az is, hogy egyesek oly mélyen mentek bele a klerikálizmusba, hogy onnan magukat elszakítani nem bírják, így például Bartha Miklós, a függetlenségi és 48-as párt alelnöke hűséges vezérczikki nője Apponyi gróf újságjának, amely „Nemzeti Újság ” czimen jelenik meg. Ebben a párt többségének segítségével keresztülvitt polgári házasság ellen oly banális módon riogat, ami nőtől megundorodnának, ha a legmocskosabb szájú részeg oláh-dászkál szájából hallanák is ... Az is nagy szemet szúrt, hogy Bartók Lajos, Kecskemét alsó kerületének képviselője most a „Hazánk“ czimű lapban, mely klerikális, 67-es és Szapáry Gyula gróf lapja, írja politikai tárczáit „Incognito“ álnév alatt a képviselőházról. Persze ezért akar incognito maradni, mert működését, amelylyel dicsőíti a klerikális, 67-es Szapáristákat, maga is ellenkezésben levőnek tartja elfoglalt pártállásával. Elveivel nem, mert Bartók úr annyiféleképen változott, hogy elveivel senki nincs tisztában, talán önmaga sem... Boldogok azok s ezek egyedül az igazi függetlenségi párt tagjai, akik elvükhöz híven ragaszkodva, a teljesített kötelesség érzetével mehetnek nyaralni. ..! kellett elmúlnia, hogy a munkát olyan hatalmas tényezőnek ismerjék fel, mint amilyen magasztos feladatnak s eredményeiben olyanynyira kiszámíthatatlan termelési tényezőnek tekintik ma. Mindenünk, a mink van, a betevő falattól, érzéki testünk megóvására szolgáló ruházattól kezdve a dúsgazdag szemkápráztató fényűzési czikkejéig: a természet erején és adományán, a tőke közreműködésén kívül, minden az emberi munkának köszönheti lételét; elannyira, hogy hiába volna a természet erejének bárminemű nyilvánulása, lehetetlen a tőke összehalmozása, maradna minden alaktalan tömeg, használható anyag, ha a munka átalakító, átidomító működésével használhatóvá nem tenné mind ama tárgyakat, melyek háztartásaink s egyéb életviszonyaink hűséges társai. Az emberi művelődés történetből tudjuk, hogy az úgynevezett történelem előtti idők régi kőkorszakában, midőn „az ember a földművelést, állattenyésztést nem ismerte, az erdőben egy fitt bolyongott az iramszarvassal, bölénynyel és mammuttal, menhelyéül a barlangok és hegyhasadékok szolgáltak, ahol a barlangi oroszlánnal és medvével találkozott, nyomorult életet élt, de már ember volt; mert a fejlettség ezen alacsony fokán is birt az isteni szikrával, már ismerte s használta a tüzet, ezen csodás találmányt, mely ember és állat közt áthidalhatatlan űrt képezi — ismétlem, hogy már ebben a korszakban durva kőeszközökkel munkálkodott az ősember azon, hogy életét fentartsa s vad állapotában magát vad környezetétől megvédje. Majd később csiszolt kőeszközt, a fémkorban rezet, bronzot és vasat vesz kezébe az ember, hogy küzdjön, s küzködése munkává válva, lassan kint az ácsművesség, kőmüvesség, szövő és fazekasmüvesség kezdetleges alakjait föltüntető műveket is alkot, s fejlődik évezredeken át tovább és tovább, munkássága mellett növekedvén értékben és egymás iránti elismerésben. Látjuk tehát, hogy az ember munkát végezett és végez ma is mindannyiszor, valahányszor valami hasznosat hozott létre és hasznosat iparkodik előállítani; midőn akár testi, akár szellemi és erkölcsi erőit olyan tárgyak, olyan jószágok termelésére alkalmazza, melyeket a különféle háztartások, a különböző körülmények és gazdasági viszonyok közt hasznosnak ismer föl; minélfogva a munka nem más, mint az emberi erő kifejtése olyan czélok megvalósítására, melyek életszükségleteinkből folynak. Ki tudná azonban egy szerény kis értekezés keretén belül a munka ezerféle nemét felsorolni ? Ki tudná az emberi erő bámulatraméltó átalakító képességét az ismét ezerféle foglalkozásokban külön-külön kimutatni?... Da nincs erre szükségünk, csak mondjuk el általánosságban, hogy munka vár a földművelőre, az iparosra és kereskedőre egyaránt, munkája után él az is, ki különösen szellemi tevékenységet fejt ki. A munka a különböző foglalkozási ágakban különfélekép jelentkezik. A mezőgazda, vagy az úgynevezett őstermelő tevékenysége mindenkor arra irányul, hogy a természet közreműködésével nyersanyagokat, nyers terményeket hozzon létre. Ennélfogva az őstermelő munkája után kapjuk a különféle élelmiszereket, az ipari foglalkozáshoz szükséges növényi és állati nyersanyagokat, valamint a kereskedelem részére mindazon tárgyakat és jószágokat, melyek a forgalomban nyers áru köznévvel jelöltetnek. Az ipar, vagy tágabb értelemben vett műiparnál a munka akként jut érvényre, hogy az őstermelő munkája után létrejött nyersanyagok, nyers termények ezer meg ezerféle alakban lesznek átidomítva, kikészítve, mely munka által a feldolgozott anyagok más alakot nyernek, tehát értékük sok munkával járó alakváltozásukban emelkedik. Tisztelt Uraim! Azt hiszem, Önöket, mint nagyrészben iparosokat, különösen az ipari munka fogja érdekelni, ennélfogva fő figyelemmel leszünk az ipari életre, mint az ipari munka eredményének megnyilvánulására. Sismotich János nemzetgazdaságtani író „A nemzetgazdaságtan újabb elmélete“ czímű művében ezeket írja: „Az ipar különféle nemei a családi körben keletkeztek, de törekvő emberek csakhamar a természetbúvártól, a fizikustól és matematikustól ismerni tanulták a különféle testek sajátos tulajdonságait és ellesték a módot, miként lehet a természet műveit utánozni. Megismerkedtek a természet által kormányozható holt erőkkel, valamint a dynamika kiszámításának titkaival.“ Ez állítás valóságául minden bizonyitgatás A munka. (Felolvastatott a „Kecskeméti Iparegyesület“ 1894. évi junius 1.ó 17-ikén tartott évi rendes közgyűlésének esti társas vacsoráján ) Tisztelt uraim ! Szerencsésnek érzem magamat, hogy egyesületünk közgyűlése napján, tehát épen azon ünnepélyes alkalommal, midőn tisztviselőink a testületi élet működéséről és sáfárkodásukról beszámoltak, csekélységem is leírhatja tagtársi kötelességét. A munkáról akarok tisztelt uraim értekezni, mert hiszen mindannyian, kik a ma már igen nehéz életpályát tisztességgel, becsülettel akarjuk megfutni, egyebet se teszünk, mint dolgozunk, vagyis a mindennapi élet legkülönbözőbb szükségleteit iparkodunk előállítani, hogy ne mondjam, előteremteni. Igenis előteremteni, mert a munka a teremtéssel egyidejű, mert a világalkotó, a mindenható bölcsesség mintegy a teremtés isteni művével tanított meg bennünket munkára... és mégis, milyen bámulatraméltó tünemény, hogy Krisztus születése után majdnem 18 századnak