Kecskemét, 1902. július-december (30 évfolyam, 27-52. szám)
1902-07-06 / 27. szám
50-ik évfolyam. 27. szám Kecskemét, 1902. julius 6. Előfizetési dij : helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve: Egész évre - - - 10 kor. — fill. Félévre - - - - 5 kor. — fill. Negyedévre - - - 2 kor. 50 fill. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatalban, valamint a helybeli könyvkereskedésekben. Egyes példányok kaphatók a kiadóhivatalban és a helybeli könyvkereskedésekben. Egy szám ára 20 fill. Szerkesztői iroda: II. tized, Plébánia-utcza 8-ik szám. KÖZMŰVELŐDÉSI ES KÖZGAZDASÁGI KÖZLÖNY. Főszerkesztő: , Felelős szerkesztő: Dr. Horváth Ádám. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Sz. Kovács Pál. Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányosan számíttatnak. Városi, bírósági és egyéb hivatalos hirdetmények minden egyes beiktatása 6 korona, egyházi, egyleti, társulati pedig 4 korona. Előfizetési és hirdetési díjak a kiadóhivatalnál Kecskeméten fizetendők. Kéziratok vissza nem adatnak. Kiadóhivatal: II. tized, Plébánia-utcza 8-ik szám. Tisztelt olvasóinkhoz. Tiszti főügyészszé történt megválasztatásom folytán némi változás áll be a „Kecskemét" szerkesztésében. Kötelességem lévén hivatalos tennivalóim elvégzésére fordítani erőmet és időmet, a felelős szerkesztői tisztet átadom Sz. Kovács Pál úrnak, aki lapunkban is eredménynyel szolgálta már a közügyet jeles tollával. Egészen azonban nem válok meg a „Kecskemét“ t. olvasóitól. Nem válhatok meg. Nekünk, e lap tulajdonosával, Sziládi László barátommal a „Kecskemét“ és annak iránya kegyeletes örökségünk, amelyet gondozni óhajtunk a jövőben is. Ezért és mert évek hosszú sora óta össze vagyok forrva e lappal s annak t. olvasóközönségével, megmaradok a „Kecskemét“ főszerkesztőjének. A t. olvasóközönséget, amelynek eddig tanúsított jóakaratáért hálás köszönetet mondok, kérem, hogy e változást kegyeskedjék megnyugvással fogadni és bennünket továbbra is becses támogatásával megtisztelni. Ugyanezt kérem t. dolgozótársaimtól, akiknek ezúttal is a legmélyebb köszönetemet nyilvánítom önzetlen, barátságos közreműködésükért. Kecskemét, 1902. július 2. Horváth Ádám dr. Tájékoztató. A kecskeméti hirlapolvasó közönség előtt köztudomású, hogy napilapom szerkesztésével járó folytonos izgalmak kimerítettek és kötelességem lelkiismeretes teljesítése miatt két hónappal ezelőtt kénytelen voltam lapomat ideiglenesen beszüntetni. Az előkészületeket megtettem, hogy július hó 1-én lapomat ismét megindíthassam, amikor az a kitüntetés ért, hogy dr. Horváth Ádám úr, a Kecskemét szerkesztője és Sziládi László úr, ugyanezen lapnak kiadója, azt az ajánlatot tették, hogy vegyem át a Kecskemétnek szerkesztését. Kitüntetésnek veszem igenis e felszólítást, mert az is köztudomású, hogy úgy dr. Horváth Ádám úr, mint Sziládi László úr csakugyan nem üzleti érdekből szerkeszt, illetve ad ki lapot, hanem hogy Kecskemét város fejlődéséhez támasztékat nyújthassanak és a város lakosságának érdekeit előmozdíthassák, azokat védelmezhessék. Akiben van ambíczió; aki nem irtja, sőt inkább ápolni igyekszik lelkében az ideálokat; aki ismer kötelességtudást és mindenek fölött önzetlenséget, az elhiszi nekem, hogy méltán lehetek büszke ilyen ajánlatra. És mégis gondolkozási időt kértem. Meg kellett gondolnom, hogy nem fordul-e el tőlem nehezteléssel az én jó olvasóközönségem amiatt, hogy lapomat beszüntetem és nem vádol-e azzal, hogy kényelmi, talán anyagi okokból fogadom el az ajánlatot. Másrészről pedig aggodalom fogott el, hogy várjon léphetek-e én ürült nyomába dr. Horváth Ádámnak, aki olyan tudással, nagy tapintattal, még nagyobb önzetlenséggel szolgálta a lap hasábjain Kecskemét városnak és közönségének ügyét? Az elsőre nézve az orvosok véleménye döntött, amikor kijelentették, hogy ha ugyanolyan izgalmaknak teszem ki magamat, mint eddig a napilap szerkesztésével, rövid idő múlva munkaképtelen leszek. A másikra nézve pedig dr. Horváth Ádám úr nyugtatott meg azzal, hogy megmarad a lap főszerkesztője, jóindulatát nemcsak a közönség érdekeivel, de velem szemben is gyakorolni fogja. Így jutottam a végleges elhatározáshoz, hogy a Kecskemét szerkesztését átveszem. A lap irányára nézve elég csak annyit mondanom, hogy az mindenben az eddigi nyomokon fog haladni. Pártoktól, klikkektől, egyénektől teljesen független volt eddig, az marad ezentúlra is. Könnyű lesz ezt az ígéretemet beváltani, mert dr. Horváth Ádám úr megmarad továbbra is irányítónak, de még azért is, mert hiszen két év óta én is ezt az irányt követtem és azon meg tudtam maradni még egyéni érdekeim feláldozásával is. Helyiérdekű lapot adunk az olvasóközönségnek. A helyi sajtónak nem az képezi feladatát, hogy általános érdekű, bár igen okos és hasznos közleményeket adjon és és megelégedjék a történt dolgoknak, eseményeknek egyszerű referálásával. A sajtónak hivatása, kezelőinek kötelessége, hogy a közélet, a társadalom minden nyilvánulását figyelemmel kísérje és ismertetve a teendőket, irányítólag tudjon is, akarjon is befolyni azok intézésére. Ez a kötelességtudás hevített eddig, ezentúlra pedig erőt ad hozzá a főszerkesztő nagy tapasztalata, tudása és nagy jóakarata. Más ígéretet nem teszek. Volt előfizető- és olvasóközönségemtől e helyen kérek bocsánatot, hogy napilapot nem adhatok. E lap tisztelt olvasóinak pedig bizalmát kérem. Sz. Kovács pál Csatorna Kecskemét mellett. Múlt évben a helyi lapok tudósításaiból értesült közönségünk, hogy a Duna—Tiszaközi csatorna előmunkálataival sietve készülődik a keresk.minisztérium, mert azt akarja, hogy a tervek elkészítése után haladéktalanul törvényjavaslatot nyújt be a csatorna kiépítésének költségeire vonatkozólag. Jelezték ugyanakkor a lapok azt is, hogy a főcsatorna a soroksári Dunaágból indul ki és Kecskemét határát Bugacz-Monostoron szeli át, innen Félegyháza határán keresztül Szegednél kapcsoltatik be a Tiszába. Az akkori terv szerint Kecskemétet a főcsatorna nem érintette, hanem Félegyházától egy 24 kilométer hosszú mellékcsatorna vezettetett volna városunk alá. A nyomjelzéssel a kiküldött Sándor Lajos kir. mérnök múlt őszszel el is készült. A minisztériumban a tél folyamán tanulmányozták ezeket a nyomjelzéseket és ezek alapján újabb elhatározásra jutottak. Költségkímélés szempontjából elejtették a szegedi irányt, hanem a csatornát Csongrád alatt látják helyesebbnek a Tiszába bekapcsolni. E terv mérlegelése alkalmával merült föl az a nézet, hogy Kecskemétet, mint a vidék legfejlődésképesebb városát, — ha csak lehet — be kell kapcsolni a főcsatornához és ha erre a talajviszonyok kedvezők lesznek, a csatorna mélységét kevesbíteni kell, a költségek ezzel is apadni fognak. Sándor Lajos kir. mérnök erre vonatkozólag beterjesztette a maga véleményét és a miniszter utasította őt, hogy ez utóbb jelzett irányra nézve ejtse meg a nyomjelzést, készítse el e terveket. Kora tavasz óta teljesítik a teendőket a kiküldött mérnökök és Kecskemét határában jövök hétfőn végezik el munkájukat. Alkalomszerű tehát, ha e hírrel kapcsolatosan némi tájékoztatást nyújtunk ezúttal arról, hogy mily irányt jelölnek meg a csatorna készítésénél. Az első tervből a soroksári Dunaágtól egészen Kecskemét határáig meghagyják a nyomjelzés irányát, amelyet a csatorna is követni fog. A főágat azonban nem Bugacz- Monostor felé vezetik, hanem az kunszentmiklósi Kerekegyházától jön be Kecskemét határába. Vágójáráson a nyíri erdő átvágásával a Tassy-féle földön keresztül jön a széktófürdőig, onnan a téglatelep és Muszáj között bekanyarodik a város alá, innen a földmives-iskola területén keresztül a Gátőrbe vezettetik és az ér irányát követve, a félegyházi határban, a Félegyháza—csongrádi vasút mellett, közvetlen Csongrád alatt kapcsoltatik a Tiszába. Illetékes helyről nyert informácziók alapján bő ismertetést fogunk hozni erről a tervről lapunk legközelebbi számában. Semminéven nevezendő beavatkozásra nincs szüksége városunk közönségének, a terveket megkérdezésünk nélkül készítteti a minisztérium, de teljesen a mi érdekeinknek figyelembe vételével. Minthogy az a vezérelv, hogy Kecskemétet a főág érintse, a terveket ehhez kell idomítani és azon vannak, hogy a hajózásra szánt csatornán minél nagyobb forgalmat bonyolíthasson le Kecskemét közönsége. Ismertetésünk csak tájékoztatás fog lenni és annak bizonyítása, hogy ha az állam megtesz mindent városunk közgazdasági életének emelésére, nekünk is lesznek kötelességeink a góczpont erősítése tekintetében. Ezúttal még csak azt jegyezzük föl, hogy a parlament az őszszel foglalkozni fog a csatornaügygyel és annak létesítéséhez már a jövő tavaszszal okvetlenül hozzáfognak. A költségekről is gondoskodva van. Iparosok mulatsága. Az egyes testületekről, egyesületekről az a véleménye a nagyközönségnek, hogy működésüket abban merítik ki, hogy sokat diskurálnak, tervezgetnek, banketteznek, de keveset cselekesznek. A helybeli iparosságra ezt a véleményt nem éppen lehet alkalmazni, mert az Ipartestület kebelében alakult iparfejlesztő bizottság Mayerfi Zoltán elnöklete alatt pár év óta igen szép sikereket mutathat föl. Ott pattant ki a Kecskemét-vidéki kiállításnak az eszméje is, ugyancsak ez a bizottság valósította meg néhány lelkes és önzetlen ember támogatásával az erkölcsi és anyagi sikerrel végződött iparkiállítást is. A bizottság folyton ébren tartja az iparosság figyelmét és arra irányozza, hogy segítsenek önmagukon, mások segítségét is csak úgy igényelhetik. Amikor most Péter-Pál napján népünnepséget rendeztek a műkertben, itt is nem a mulatozás volt a czél, hanem az, hogy ennek a mulatságnak keretében bemutassák a régi Czéhek kötelékébe tartozó iparosok eljárását, működését. A programoinak ez a része tetszett legjobban a nagyszámú közönségnek. Nagyon kevesen vannak ma már, akik ismerik a czéhek rendszabályait és azokat a kötelékeket, amelyek az iparosságot összefűzték. Nemcsak a szabályok, de az élet is erősítette az együvé tartozás érzetét a régi czéhiparosokban. Ezt a szervezetet mutatta be a helybeli csizmadia iparosság. Megláthatta a közönség, hogy a czóhrendszer idejében nem pusztán az ivásra volt szánva a társpoharazás, hanem az ilyen összejöveteleknek mindig erkölcsi háttere volt. A csizmadia segédek most is, mint hajdan, zeneszóval mentek az atyamester házához, onnan fehérbe öltözött lányok elhozták a koszorút, a társpoharakat, a segédek az italokat és úgy vonultak föl a széhházhoz, ahol kezdetét vette az úgynevezett társpoharazás. A felszabadult legényeket oktatták itt ki kötelességeik teljesítésére. Az atyamester intette, oktatta őket, igazán atyai módon. A czéhjegyző pedig felolvasta az Articulus-okat, amik nem hangzottak el a pusztában, hanem a vallásos nevelésben részesült „legények“ lelkébe bevésődtek. Ha pedig nem vésődtek, hatékonyabb eszközöket is használtak: büntették őket. A XVIII. századból fenmaradt Articulus-okból közlünk néhány fejezetet, a mai nemzedéknek nyújt az elég gondolkozást és okulást. Első Articulus. Megkívántatik, hogy az Ifjúságnak legyenek Két Elöljáró Dékánjai, olyanok, akik minden tisztességben és jó erkölcsökben tartoznak őket bölcsességgel igazgatni, a szófogadatlant pedig az közönséges Gyűlésben feljelenteni, azt érdeme szerént egy heti bérre meg is büntetni az Társaságnak hatalma lészen. Nyolczadik Articulus. A vándorló legény a midőn mívhelyben állittatik, két heti próba után ha nem tetszik vagy az Mesternek vagy az legénynek szabad lészen ismét más mivet kerestetni, de megcsufoltatni sem az mivhely, sem az legény nem engedtetik, hogy mind a két fél tisztességben megmaradjon, másként két heti bérre büntettetik meg. Tizenkettődik Articulus. Az legényeknek rendes heti bérek lészen hat garas, melyért kiki minden nap tartozik négy pár szárat foltozni vagy két párt összevarrott szárból akár Férfinak, akár Asszonynak valót megsinorozva megvarrni. A hét esztendős vagy kisebb idejűeknek valót pedig két párt minden öltésivel varrjon. Mindazonáltal, ha sietős foldozás érkezik és a Mester parancsolja, azt felvenni, az új munkát letévén, amazt elvégezni köteles lészen, a melyért is a fizetésnek harmada a legényé leszen. Tizenharmadik Articulus. Valamint a Mesternek tilalmaztatik a kézi művek árát közzértelemmel kények szerint felcsapni, úgy az Legényeknek sem szabad a Mesterektől megkívánandó bér eránt egymás között összvebeszélni. Ilyen legények mint lázitók vagy a Városból elutasittassanak vagy az keményebb büntetéseket nem fogják elkerülni. Tizenötödik Articulus. Mivel minden jól elrendelt társaságban az Isteni tiszteletet főkötelességnek kel tartani, tehát minden Mesterlegények az Vasárnapi és Ünnepi napokon az Isteni tiszteleteken elkerülhetlenül megjelenjenek egy heti bérbüntetés terhe alatt. Tizenhatodik Articulus. Minden Mesterlegények bizonyos estvéli órakor, valamint minden Városban szokásban vagyon, hazatérjenek, annál inkább éjjelenként ki ne maradjanak, az ilyenek két heti bérre büntettessenek meg. Ha pedig valamely Mester ezen rendelést általhágó legényét az Fertály esztendei Czéhbeli Gyülekezetben fel nem adja, az ilyen pénzbeli dupla büntetéssel fenyíttessen meg. Tizenhetedik Articulus. Ki-ki magához hasonló tisztességes Mesterlegényekkel barátkozzon, az utczán felevedzve begombolt ruhában járjon, a műhelyen mezítláb ne dolgozzon, ínjában való pajkos beszédektől magát megtartóztassa. Az Inasokkal tisztességesen bánjon. Tizennyolczadik Articulus. Senki az Legények közül az úgynevezett korhely hétfőn vagy más dologtevő napokon ne merjen a munkát elkerülni egy heti bérnek elvesztése alatt, melyet a Mester kifogni és a Czéh ládájába adni tartozik, némely részét belőle az elhenyélt időhöz képpest visszakapván. Ha a Mester az ilyetén korhelykedő legényét a Czéhnél fel nem adja, az illető büntetést duplán fizesse. Huszonegyedik Articulus. Minden Legény az Czéh és al-Czéh, úgy az Atya Mester és Bejáró, Mesterekhez egész tisztelettel és engedelmességgel legyen, nemkülömben az önnön maga Mestere iránt is, kinek javát kitelhetőképpen előmozdítani igyekezzen, mindenütt becsületesen és híven viseljék magukat. Az Ifjú az Öregebbet megbecsülje, az Öregebb is az Ifjabbnak illendő tiszteletet adjon, mert minden ebbéli általhágás két heti bérbüntetéssel fog járni. Az attateremtettével való káromkodás 2 forintra büntettessék meg. A női ipariskola kézimunka kiállítása. Mintha nem is emberi kezek, hanem apró tündérujjacskák szőtték volna a tengersok szebbnél-szebb kézimunkát, melyet a helybeli női ipariskola múlt heti kiállításán felhalmoztak. A tvművészet százféle nyilvánulását mutatták a két terem tárgyai, hol képviselve volt a legegyszerűbb munkától a legváltozatosabb, legnehezebb munkáig minden, melyek a legkitartóbb szorgalomnak és az áldott női türelemnek az eredményei. Legszebb, legpoetikusabb része azonban a kiállításnak, — amely mindenkit egyaránt elragadott — a festmények tárlata volt, ahonnan szín, üdeség és harmónia sugárzott ki. Mintha nem is ecset műve lett volna a sok szép színes virág, hanem a női léleknek finom himpora, mely egy-egy lehelettel szállt a selyemre.