Kecskemét, 1902. július-december (30 évfolyam, 27-52. szám)

1902-07-06 / 27. szám

50-ik évfolyam. 27. szám Kecskemét, 1902. julius 6. Előfizetési dij : helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve: Egész évre - - - 10 kor. — fill. Félévre - - - - 5 kor. — fill. Negyedévre - - - 2 kor. 50 fill. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatal­ban, valamint a helybeli könyvke­reskedésekben. Egyes példányok kaphatók a kiadó­­hivatalban és a helybeli könyvkeres­kedésekben. Egy szám ára 20 fill. Szerkesztői iroda: II. tized, Plébánia-utcza 8-ik szám. KÖZMŰVELŐDÉSI ES KÖZGAZDASÁGI KÖZLÖNY. Főszerkesztő: , Felelős szerkesztő: Dr. Horváth Ádám. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Sz. Kovács Pál. Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányo­san számíttatnak. Városi, bírósági és egyéb hivatalos hirdetmények minden egyes beikta­tása 6 korona, egyházi, egyleti, társulati pedig 4 korona. Előfizetési és hirdetési díjak a kiadó­­hivatalnál Kecskeméten fizetendők. Kéziratok vissza nem adatnak. Kiadóhivatal: II. tized, Plébánia-utcza 8-ik szám. Tisztelt olvasóinkhoz. Tiszti főügyészszé történt megválasztatá­­som folytán némi változás áll be a „Kecske­mét"­ szerkesztésében. Kötelességem lévén hivatalos tennivalóim elvégzésére fordítani erőmet és időmet, a felelős szerkesztői tisztet átadom Sz. Kovács Pál úrnak, aki lapunkban is eredménynyel szolgálta már a közügyet jeles tollával. Egészen azonban nem válok meg a „Kecs­kemét“ t. olvasóitól. Nem válhatok meg. Ne­künk, e lap tulajdonosával, Sziládi László barátommal a „Kecskemét“ és annak iránya kegyeletes örökségünk, amelyet gondozni óhajtunk a jövőben is. Ezért és mert évek hosszú sora óta össze vagyok forrva e lappal s annak t. olvasóközönségével, megmaradok a „Kecskemét“ főszerkesztőjének. A t. olvasóközönséget, amelynek eddig tanúsított jóakaratáért hálás köszönetet mon­dok, kérem, hogy e változást kegyeskedjék megnyugvással fogadni és bennünket továbbra is becses támogatásával megtisztelni. Ugyan­ezt kérem t. dolgozótársaimtól, akiknek ezút­tal is a legmélyebb köszönetemet nyilvánítom önzetlen, barátságos közreműködésükért. Kecskemét, 1902. július 2. Horváth Ádám dr. Tájékoztató. A kecskeméti hirlapolvasó közönség előtt köztudomású, hogy napilapom szerkesztésé­vel járó folytonos izgalmak kimerítettek és kötelességem lelkiismeretes teljesítése miatt két hónappal ezelőtt kénytelen voltam lapo­mat ideiglenesen beszüntetni. Az előkészüle­teket megtettem, hogy július hó 1-én lapo­mat ismét megindíthassam, a­mikor az a kitüntetés ért, hogy dr. Horváth Ádám úr, a Kecskemét szerkesztője és Sziládi László úr, ugyanezen lapnak kiadója, azt az ajánlatot tették, hogy vegyem át a Kecs­­kemét­nek szerkesztését. Kitüntetésnek veszem igenis e felszólí­tást, mert az is köztudomású, hogy úgy dr. Horváth Ádám úr, mint Sziládi László úr csakugyan nem üzleti érdekből szerkeszt, illetve ad ki lapot, hanem hogy Kecskemét város fejlődéséhez támasztékat nyújthassa­nak és a város lakosságának érdekeit előmoz­díthassák, azokat védelmezhessék. Akiben van ambíczió; aki nem irtja, sőt inkább ápolni igyekszik lelkében az ideálo­kat; aki ismer kötelességtudást és mindenek fölött önzetlenséget, az elhiszi nekem, hogy méltán lehetek büszke ilyen ajánlatra. És mégis gondolkozási időt kértem. Meg kellett gondolnom, hogy nem fordul-e el tőlem nehezteléssel az én jó olvasóközön­ségem a­miatt, hogy lapomat beszüntetem és nem vádol-e azzal, hogy kényelmi, talán anyagi okokból fogadom el az ajánlatot. Más­részről pedig aggodalom fogott el, hogy vár­jon léphetek-e én ürült nyomába dr. Horváth Ádámnak, aki olyan tudással, nagy tapintat­tal, még nagyobb önzetlenséggel szolgálta a lap hasábjain Kecskemét városnak és kö­zönségének ügyét? Az elsőre nézve az orvosok véleménye dön­tött, a­mikor kijelentették, hogy ha ugyan­olyan izgalmaknak teszem ki magamat, mint eddig a napilap szerkesztésével, rövid idő múlva munkaképtelen leszek. A másikra nézve pedig dr. Horváth Ádám úr nyugtatott meg azzal, hogy megmarad a lap főszerkesz­tője, jóindulatát nemcsak a közönség érdekei­vel, de velem szemben is gyakorolni fogja. Így jutottam a végleges elhatározáshoz, hogy a Kecskemét szerkesztését átveszem. A lap irányára nézve elég csak annyit mondanom, hogy az mindenben az eddigi nyomokon fog haladni. Pártoktól, klikkektől, egyénektől teljesen független volt eddig, az marad ezentúlra is. Könnyű lesz ezt az ígé­retemet beváltani, mert dr. Horváth Ádám úr megmarad továbbra is irányítónak, de még azért is, mert hiszen két év óta én is ezt az irányt követtem és azon meg tudtam maradni még egyéni érdekeim feláldozásával is. Helyiérdekű lapot adunk az olvasó­­közönségnek. A helyi sajtónak nem az ké­pezi feladatát, hogy általános érdekű, bár igen okos és hasznos közleményeket adjon és és megelégedjék a történt dolgoknak, ese­ményeknek egyszerű referálásával. A sajtó­nak hivatása, kezelőinek kötelessége, hogy a közélet, a társadalom minden nyilvánulását figyelemmel kísérje és ismertetve a teendő­ket, irányítólag tudjon is, akarjon is befolyni azok intézésére. Ez a kötelességtudás hevített eddig, ezen­túlra pedig erőt ad hozzá a főszerkesztő nagy tapasztalata, tudása és nagy jóakarata. Más ígéretet nem teszek. Volt előfizető- és olvasóközönségemtől e helyen kérek bocsánatot, hogy napilapot nem adhatok. E lap tisztelt olvasóinak pedig bi­zalmát kérem. Sz. Kovács pál Csatorna Kecskemét mellett. Múlt évben a helyi lapok tudósításaiból értesült közönségünk, hogy a Duna—Tisza­­közi csatorna előmunkálataival sietve készülő­dik a keresk.­minisztérium, mert azt akarja, hogy a tervek elkészítése után haladéktala­nul törvényjavaslatot nyújt be a csatorna kiépítésének költségeire vonatkozólag. Jelez­ték ugyanakkor a lapok azt is, hogy a fő­csatorna a soroksári Dunaágból indul ki és Kecskemét határát Bugacz-Monostoron szeli át, innen Félegyháza határán keresztül Sze­gednél­ kapcsoltatik be a Tiszába. Az akkori terv szerint Kecskemétet a főcsatorna nem érintette, hanem Félegyházától egy 24 kilo­méter hosszú mellékcsatorna vezettetett volna városunk alá. A nyomjelzéssel a kikül­dött Sándor Lajos kir. mérnök múlt őszszel el is készült. A minisztériumban a tél folyamán tanul­mányozták ezeket a nyomjelzéseket és ezek alapján újabb elhatározásra jutottak. Költ­ségkímélés szempontjából elejtették a szegedi irányt, hanem a csatornát Csongrád alatt látják helyesebbnek a Tiszába bekapcsolni. E terv mérlegelése alkalmával merült föl az a nézet, hogy Kecskemétet, mint a vidék legfejlődésképesebb városát, — ha csak le­het — be kell kapcsolni a főcsatornához és ha erre a talajviszonyok kedvezők lesznek, a csatorna mélységét kevesbíteni kell, a költségek ezzel is apadni fognak. Sándor Lajos kir. mérnök erre vonatko­zólag beterjesztette a maga véleményét és a miniszter utasította őt, hogy ez utóbb jelzett irányra nézve ejtse meg a nyomjel­zést, készítse el e terveket. Kora tavasz óta teljesítik a teendőket a kiküldött mérnökök és Kecskemét határában jövök hétfőn végezik el munkájukat. Alka­lomszerű tehát, ha e hírrel kapcsolatosan némi tájékoztatást nyújtunk ezúttal arról, hogy mily irányt jelölnek meg a csatorna készítésénél. Az első tervből a soroksári Dunaágtól egészen Kecskemét határáig meghagyják a nyomjelzés irányát, a­melyet a­ csatorna is követni fog. A főágat azonban nem Bugacz- Monostor felé vezetik, hanem az kunszent­­miklósi Kerekegyházától jön be Kecskemét határába. Vágójáráson a nyíri­ erdő átvágá­sával a Tassy-féle földön keresztül jön a széktó­fürdőig, onnan a téglatelep és Muszáj között bekanyarodik a város alá, innen a földmives-iskola területén keresztül a Gá­tőrbe vezettetik és az ér irányát követve, a félegyházi határban, a Félegyháza—csongrádi vasút mellett, közvetlen Csongrád alatt kap­csoltatik a Tiszába. Illetékes helyről nyert informácziók alap­ján bő ismertetést fogunk hozni erről a terv­ről lapunk legközelebbi számában. Semmi­néven nevezendő beavatkozásra nincs szük­sége városunk közönségének, a terveket megkérdezésünk nélkül készítteti a minisz­térium, de teljesen a mi érdekeinknek figye­lembe vételével. Minthogy az a vezérelv, hogy Kecskemétet a főág érintse, a terve­ket ehhez kell idomítani és azon vannak, hogy a hajózásra szánt csatornán minél nagyobb forgalmat bonyolíthasson le Kecs­kemét közönsége. Ismertetésünk csak tájé­koztatás fog lenni és annak bizonyítása, hogy ha az állam megtesz mindent váro­sunk közgazdasági életének emelésére, ne­künk is lesznek kötelességeink a góczpont erősítése tekintetében. Ezúttal még csak azt jegyezzük föl, hogy a parlament az őszszel foglalkozni fog a csatornaügygyel és annak létesítésé­hez már a jövő tavaszszal okvetlenül hozzá­fognak. A költségekről is gondoskodva van. Iparosok mulatsága. Az egyes testületekről, egyesületekről az a véleménye a nagyközönségnek, hogy mű­ködésüket abban merítik ki, hogy sokat diskurálnak, tervezgetnek, banketteznek, de keveset cselekesznek. A helybeli iparosságra ezt a véleményt nem éppen lehet alkalmazni, mert az Ipartestület kebelében alakult ipar­­fejlesztő bizottság Mayerfi Zoltán elnöklete alatt pár év óta igen szép sikereket mutat­hat föl. Ott pattant ki a Kecskemét-vidéki kiállításnak az eszméje is, ugyancsak ez a bizottság valósította meg néhány lelkes és önzetlen ember támogatásával az erkölcsi és anyagi sikerrel végződött iparkiállítást is. A bizottság folyton ébren tartja az iparos­ság figyelmét és arra irányozza, hogy segít­senek önmagukon, mások segítségét is csak úgy igényelhetik. A­mikor most Péter-Pál napján nép­ünnepséget rendeztek a műkertben, itt is nem a mulatozás volt a czél, hanem az, hogy ennek a mulatságnak keretében be­mutassák a régi Czéhek kötelékébe tartozó iparosok eljárását, működését. A programoinak ez a része tetszett leg­jobban a nagyszámú közönségnek. Nagyon kevesen vannak ma már, akik ismerik a czéhek rendszabályait és azokat a köteléke­ket, amelyek az iparosságot összefűzték. Nemcsak a szabályok, de az élet is erősí­tette az együvé tartozás érzetét a régi czéh­­iparosokban. Ezt a szervezetet mutatta be a helybeli csizmadia iparosság. Megláthatta a közönség, hogy a czóhrendszer idejében nem pusztán az ivásra volt szánva a társ­poharazás, hanem az ilyen összejövetelek­nek mindig erkölcsi háttere volt. A csizmadia segédek most is, mint haj­dan, zeneszóval mentek az atyamester házá­hoz, onnan fehérbe öltözött lányok elhozták a koszorút, a társpoharakat, a segédek az italokat és úgy vonultak föl a széhházhoz, ahol kezdetét vette az úgynevezett társpo­harazás. A felszabadult legényeket oktat­ták itt ki kötelességeik teljesítésére. Az atya­mester intette, oktatta őket, igazán atyai módon. A czéhjegyző pedig felolvasta az Articulus-okat, amik nem hangzottak el a pusztában, hanem a vallásos nevelésben részesült „legények“ lelkébe bevésődtek. Ha pedig nem vésődtek, hatékonyabb eszközö­ket is használtak: büntették őket. A XVIII. századból fenmaradt Articu­­lus-okból közlünk néhány fejezetet, a mai nemzedéknek nyújt az elég gondolkozást és­­ okulást. Első Articulus. Megkívántatik, hogy az Ifjúságnak legye­nek Két Elöljáró Dékánjai, olyanok, akik minden tisztességben és jó erkölcsökben tartoznak őket bölcsességgel igazgatni, a szófogadatlant pedig az közönséges Gyűlés­ben feljelenteni, azt érdeme szerént egy heti bérre meg is büntetni az Társaságnak hatalma lészen. Nyolczadik Articulus. A vándorló legény a midőn mívhelyben állittatik, két heti próba után ha nem tet­szik vagy az Mesternek vagy az legénynek szabad lészen ismét más mivet kerestetni, de megcsufoltatni sem az mivhely, sem az legény nem engedtetik, hogy mind a két fél tisztességben megmaradjon, másként két heti bérre büntettetik meg. Tizenkettő­dik­ Articulus. Az legényeknek rendes heti bérek lészen hat garas, melyért kiki minden nap tarto­zik négy pár szárat foltozni vagy két párt összevarrott szárból akár Férfinak, akár Asszonynak valót megsinorozva megvarrni. A hét esztendős vagy kisebb idejűeknek valót pedig két párt minden öltésivel varrjon. Mindazonáltal, ha sietős foldozás érkezik és a Mester parancsolja, azt felvenni, az új munkát letévén, amazt elvégezni köteles lészen, a melyért is a fizetésnek harmada a legényé leszen. Tizenharmadik­ Articulus. Valamint a Mesternek tilalmaztatik a kézi művek árát közzértelemmel kények szerint felcsapni, úgy az Legényeknek sem szabad a Mesterektől megkívánandó bér eránt egymás között összvebeszélni. Ilyen legények mint lázitók vagy a Városból elutasittassanak vagy az keményebb bünte­téseket nem fogják elkerülni. Tizenötödik Articulus. Mivel minden jól elrendelt társaságban az Isteni tiszteletet főkötelességnek kel tar­tani, tehát minden Mesterlegények az Va­sárnapi és Ünnepi napokon az Isteni tiszte­leteken elkerülhetlenül megjelenjenek egy heti bér­büntetés terhe alatt. Tizenhatodik Articulus. Minden Mesterlegények bizonyos estvéli órakor, valamint minden Városban szokás­ban vagyon, hazatérjenek, annál inkább éjje­lenként ki ne maradjanak, az ilyenek két heti bérre büntettessenek meg. Ha pedig valamely Mester ezen rendelést általhágó legényét az Fertály esztendei Czéhbeli Gyü­lekezetben fel nem adja, az ilyen pénzbeli dupla büntetéssel fenyíttessen meg. Tizenhetedik Articulus. Ki-ki magához hasonló­ tisztességes Mes­­terlegényekkel barátkozzon, az utczán fel­­evedzve begombolt ruhában járjon, a műhe­lyen mezítláb ne dolgozzon, ínjában való pajkos beszédektől magát megtartóztassa. Az Inasokkal tisztességesen bánjon. Tizennyolczadik Articulus. Senki az Legények közül az úgynevezett korhely hétfőn vagy más dologtevő napokon ne merjen a munkát elkerülni egy heti bérnek elvesztése alatt, melyet a Mester ki­fogni és a Czéh ládájába adni tartozik, némely részét belőle az elhenyélt időhöz képpest visszakapván. Ha a Mester az ilye­tén korhelykedő legényét a Czéhnél fel nem adja, az illető büntetést duplán fizesse. Huszonegyedik Articulus. Minden Legény az Czéh és al-Czéh, úgy az Atya Mester és Bejáró, Mesterekhez egész tisztelettel és engedelmességgel legyen, nem­­külömben az önnön maga Mestere iránt is, kinek javát kitelhetőképpen előmozdítani igyekezzen, mindenütt becsületesen és híven viseljék magukat. Az Ifjú az Öregebbet meg­becsülje, az Öregebb is az Ifjabbnak illendő tiszteletet adjon, mert minden ebbéli által­­hágás két heti bérbüntetéssel fog járni. Az attateremtettével való káromkodás 2 forintra büntettessék meg. A női ipariskola kézimunka kiállítása. Mintha nem is emberi kezek, hanem apró tündérujjacskák szőtték volna a tengersok szebbnél-szebb kézimunkát, melyet a helybeli női ipariskola múlt heti kiállításán felhal­moztak. A tv­művészet százféle nyilvánulását mutatták a két terem tárgyai, hol képvi­selve volt a legegyszerűbb munkától a leg­változatosabb, legnehezebb munkáig minden, melyek a legkitartóbb szorgalomnak és az áldott női türelemnek az eredményei. Legszebb, legpoetikusabb része azonban a kiállításnak, — amely mindenkit egyaránt elragadott — a festmények tárlata volt, ahonnan szín, üdeség és harmónia sugárzott ki. Mintha nem is ecset műve lett volna a sok szép színes virág, hanem a női lélek­nek finom himpora, mely egy-egy lehelet­tel szállt a selyemre.

Next