Kecskemét, 1904. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1904-01-03 / 1. szám
52-ik évfolyam. 1. szám Kecskemét, 1904. január 5. Előfizetési ilij. helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve. Egész évre - - - 10 kor. - fill. Félévre - - - - 5 kor. - fill Negyedévre - - - 2 kor 50 fill. F.Kifizethetni a lapra a kiadóhivatalban, valamint a helybeli könyvkereskedésekben. Egyes példányok kaphatók a kiadóhivatalban és a helybeli könyvkereskedésekben. Egy szám ára 20 fill. Szerkesztői iroda: II. tized, Plébánia utca 8-ik szám. KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS KÖZGAZDASÁGI KÖZLÖNY. Kiadótulajdonos: . Felelős szerkesztő: Sziládi László. MEGJELEN MINDEN USÁRIAP. Dr.Horváth Ádám. Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányosan számíttatnak. Városi, bírósági és egyéb hivatalos hirdetmények minden egyes beiktatása 6 korona, egyházi, egyleti, társulati pedig 4 korona. Előfizetési és hirdési díjak a kiadóhivatalnál Kecskeméten fizetendők. Kéziratok vissza nem adatnak. Kiadóhivatal: II. tized, Plébánia utca 8-ik szám. Felhívás előfizetésre. A „Kecskemét“ az 1904-ik évvel pályafutásának 32-ik évét kezdette meg. Nagy idő ez mindenképen, de nehéz is akkor, amidőn a szerkesztők, a dolgozótársak, a kiadótulajdonos nemcsak hogy anyagi haszonra nem számítanak, de anyagi és erkölcsi áldozatokat hoznak. Ezt a terhet csak úgy lehetett elviselni, hogy átértették és átérezték az imént elősoroltak, hogy amikor a „Kecskemét“-et fentartják, a köznek tesznek szolgálatot. Az áldozatkészségnek e nem kis mértékét azonban a közönségnek anyagi és szellemi pártfogással kell segíteni, mert enélkül senkitől sem lehet kivárni, hogy a köz érdekében a maga helyre nem hozható kárára hozzon áldozatokat. Mi örvendenénk elsősorban, ha azt mondhatnék el, hogy a kecskeméti sajtóviszonyok olyan módon fejlődtek, hogy a „Kecskemét“ a kötelesség teljesítésének jóleső öntudatával ifjabb vállalatnak engedje át a tért. A világért sem kicsinyeljük az újabb helybeli hírlapi vállalkozókat, azokat sem, amelyek a helyi sajtószolgálatot naponként akarják teljesíteni. Meggyőződésünk azonban az, hogy akiket a napihírek, kisebb terjedelmű napi közlemények nem elégítenek ki, azoknak szükségük van egy pártatlan, elfogulatlan, minden irányban független hetilapra, amely a hét eseményeinek a tartalmát, eredményét és tanulságát összegezi s amely alkalmas terjedelmesebb, helyi érdekeket szolgáló közlemények fölvételére és közlésére. Aki így gondolkozik, azt kérjük a „Kecskemét“ támogatására előfizetéssel és szellemi közremunkálással. A „Kecskemét“ iránya a régi. A „Kecskemét“ fentartóinak buzgósága, áldozatkészsége most sem csökkent. A cél érdekében azonban legyen szabad kérni, hogy a „Kecskemét“ olvasói egyszersmind a lap előfizetői is legyenek! Az előfizetési feltételek a lap homlokán olvashatók. Hazafias üdvözlettel a „KECSKEMÉT“ kiadóhivatala, szerkesztősége: Sziládi László Horváth Ádám dr. kiadótulajdonos, felelős szerkesztő. Sőt egy év alatt is annyi az esemény és mulasztás, hogy azokat nemcsak megbírálni, hanem elősorolni sem lehetséges egy hírlapi cikkely szűk keretében. Meg kell elégednünk azzal, de nem is lehet más a feladatunk, hogy általános képet vázoljuk a lefolyt év eseményeinek és hasonló általánosságban tárjuk föl az új év reménységeit. Az 1903. év már a politikai helyzet miatt sem lehetett alkalmas az alkotásokra. Országszerte általános pangás kisérte a szerencsétlen közviszonyokat. A természetnek Isten kegyelméből való bőségesebb áldása hárította el a nagyobb veszedelmeket. Az 1903. évben a város közmegelégedésre választotta meg elöljáróságát. Az ó-évben a kecskeméti gazdák tömörülése a közjóra a legszebb reményekre jogosítólag sikerült. Az 1903. év előkészítette az iparos osztálynak még bensőbb tömörülését és érvényesülését. Az 1903. év mérlegét így állíthatjuk fel: Habár kedvezőtlenek voltak a körülmények, nem csúsztunk hátrafelé, sőt előbbre haladtunk, ha nem is olyan nagy mértékben, mint ami arányban állott volna igényeinkkel és törekvéseinkkel. Ám hogy ezt a keserves esztendőt így kibírtuk, az reményt nyújt, nekünk a jövendőre nézve. A baj, a szenvedés próbálja meg az erőket, sőt ,,teher alatt nő a pálma.“ Teljes reménységgel léptük át a küszöböt, amely az óévet az újévtől elválasztotta. A múlt eredményeibe vetett birodalommal minden vérmesség nélkül is remélhetjük, hogy az 1904. év maradandó eredményeket fog fölmutatni. Reméljük, hogy ezen év folyamán sikerül a különböző, e lap hasábjain többszörösen és kimerítően ismertetett módozatok szerint városunk háztartásának egyensúlyát helyreállítani. Hisszük, hogy egyúttal azt is elérhetjük, hogy megvessük a jövő fejlődésének is anyagi biztos alatait. Mert sok a feladat, nagyok a tervek, határtalan a jövendő s mindezekkel számolni kell, nemcsak a mai nappal. Reméljük, hogy a gazdák, iparosok eddig való tömörülése már az 1904. évben is tökéletesebb lesz és nagyobb eredményeket mutat fel. Mert ez a tömörülés nem egyes foglalkozási osztályok különválását célozza, hanem inkább azt, hogy ami a köz érdekében egy-egy foglalkozási osztály törekvése, azt az egész társadalom igyekezzék érvényre juttatni együttes erővel. Nem egymással szemben akarunk kivívni előnyöket, hanem azon igyekezünk vállalvánthozvetve, hogy mindenkinek meg legyen az adva, amivel a köz szolgálatában a maga boldogulását megszerezheti. Sajnos, sokan vannak még, akik az ilyen és ehhez hasonló fejtegetést üres fecsegésnek, haszontalan laptölteléknek tekintik. Ám szaporodik azoknak a száma, akik nemcsak ösztönszerűleg, hanem okosan, emberi ésszel dolgoznak. Azt kívánjuk, hogy az ilyenek száma sokasodjék. Mentői többen dolgozzanak a saját érdekükben úgy, hogy szemük előtt lebegjen a köznek jóléte és az ezen való munkálkodás törekvése. Ehhez a törekvéshez pedig adjon a magyarok jóságos Istene minden jót. Különösen ami legjobban kell a magyarnak : egyetértést, szeretetet, a széthúzás, ellenségeskedés, gyűlölködés vesztét. 1904. Ennek a városnak egészében és minden egyes polgárai szerint való jogos érdekeit szolgálja lapunk. Új esztendőre virradván, szeretnék, ha eldicsekedhetnénk az elmúlt esztendőben elért fényes eredményekkel és rózsás szemüvegen keresztül mutathatnék be a jövőt. Kötelességünk azonban mindenek fölött az igazság: semmit el nem hallgatni, de semmi igaztalant nem is mondani. Ezen tisztünkhöz híven, le kell zárnunk közéletünk és különösen törvényhatóságunk 1903. évi mérlegét és előre való pillantást kell vetnünk az 1904. év ezen irányú feladataira. Egy év nagy idő, de azért mégsem elegendő, hogy Kecskemét város nagyarányú fejlődését, annak megbírálását naptári évhez kössük, fűzhessük. Minden egy-egy eszmének, tervnek, törekvésnek megvan a maga megérlelési, előkészítési, kiviteli ideje és körülménye, amelyeket naptári korlátok közé szorítani nem szabad, de nem is lehet. Azért mégis egy év alatt annyi történhet és oly sokat lehet mulasztani, hogy nem érdekesen számotvetni rövid egy év eseményeivel sem. • • Ünnepet ültünk. „Eljön még az idő, Szegény Magyarország — Megátkozod te még a keserves órát ! . . . Idegen nemzetnek Be súlyos a járma ! Régi vezérének — Tulajdon vérének — Sírva néz utánna, Sírva néz utánna . . . Eljött az idő! Hajh! hányszor eljött már . . . Azóta hányszor szilajult átokká a honfi imája. Hányszor szívtak forró honfivért a Duna—Tisza síkjain a felkelő nap sugarai. Hatszáz esztendő múlott el azóta, midőn a vereckei szoros felett kisütött a csaták vérveres csillaga, midőn a huszti vár bástyáin először lebbentek meg a szabadság szellőjében Rákóczi lobogói. S Munkács szirtfalán megharsant a tárogató, a csatáknak e bűvös, csodás harsonája; s hangjára búgott az erdő, zengett a róna: rajta kuruc, rejta! Dongott a föld a paripák patkórobajától s a kurucok harci kiáltását Bécs kapui verték vissza. A Kárpátok üstöke Morvaország lángjaitól piroslott, a Mura hullámai stájer városok üszkeit hömpölygették ... Hanem jött aztán a majtényi nap. Öszszetörték a tárogatókat, még a fájdalom kesergő hangja sem zokogott már az erdőn. A jó kurucok elbujdostak. Lábuk nyomát befújta a hó, nevüket elfeledő, meggyalázó a szolgalelkűség. A szegény öreg fejedelem pedig saját nemzetétől megátkozva viselte távol édes hazájától egy krisztusi szenvedés kínjait, csak a jó öreg Mikes Kelemen tépdeste nemes homlokáról a töviskoszorút. JLc^"r‘3rT0r aztán minden Ezen fenséges, dicsőségében káprázatos, tragikumával megrázó korszakot jelenítette meg törvényhatóságunk hazaszeretete. Méltó, hogy e szent ünnepet, melynek minden jelenetében magasztos lelkesedés, megragadó hév lüktetett, szívünkbe róva őrizzük örökké. Merítsünk abból erőt, hogy megállhassunk a viharban, midőn a drága hazának épségét a férfi karjának kell megvédenie; merítsünk okosságot, hogy valahára eggyek legyünk a szeretetben, egy eszmének lángjai égjenek kebleinkben, ha leggyökeresebb érdekeink forognak kockán. E nagy időszaknak ragyogó apothepsisa volt Kada polgármesterünk beszéde a törvényhatóság díszgyűlésén. Az a felcsapzó indulat, mely ragadott, mint az ár, az a kitörő enthusiasmus, melyben ott izzott a magyar szív rajongása mellett a vérünkbe ivódott osztrákgyűlölet, egy utolsó ízéig magyar léleknek megnyilatkozása volt. Magyar ember agyából történelmünk szomorú lapjai csak ilyen gondolatokat válthatnak ki. S gerjedhetne-e nagyobb hévvel imádatunk nagyjaink iránt, kavaroghatna-e ereinkben a vér szilajabban, mintha Lipót korának iszonyú képeit, a jobbok, Caraffák vérfagyasztó jeleneteit, a XVIII-ik század első évtizedeinek nyomorúságait felidézzük? Nagyobb erővel és igazsággal nem is lehetne visszaadni e gyászos hetven esztendő történetét, mint Kada polgármester hatalmas beszéde festette élénkbe. A tanács hazafias intenziója, melynek Sándor István főjegyző emelkedett határozati javaslata is nemesen adott kifejezést, megvalósult a polgármester ünnepi szónoklata nyomán: élni és munkálkodni fog lelkeinkben a kuruc hősöknek, a nagy mártírnak emléke, buzdítni, tanulni fog a hazát szeretni. Este a színház is ünnepi képet öltött. Minden helyet megtöltött a lelkes közönség. A hangulat is termékeny volt a hazafias felbuzdulásra. Ott lebegett felettünk a nagy fejedelem szelleme, ott zsongott szívünkben a régi dicsőség édes mámora, s égetett a keserűség marcangoló siralma, mikor felharsant a Rákóci-induló, Rákóci kesergője, megrendült a tárogató édes-bús epedése s felvonultak a mesés kor legendaszerű hősei. A Városi Dalárda kitűnő előadása hatalmas bevezetéssel indította meg a műsort. Szávay Gyula „Vitézi ének“-et Almássy szavalta mély felfogással. Bár előadásába, készületlensége miatt képességeit nem önthette teljesen bele. Mikó Ernő, ceglédi énekvezető, id. Ábrányi Kornél „Tárogató hang“ című szerzeményét énekelte. Széles terjedelmű hangjában sok az erő, párosulva lágy hajlékonysággal. Ez előnyeit kellemesen tudta érvényesíteni előadásában. Farkas Jenő kezében sírt, zokogott a tárogató. Mélabús, lágy szavában gyönyörködtünk. E mesés hangszer, melyet Schunda igyekezett csodás mondái világából az utókor kezébe reconstruálva adni, habár nem is teljes hűséggel, megérdemelné, — e nagy nap emlékéül, — hogy Zeneiskolánk tananyagául felvétessék. Megérdemelné kiváló történelmi szerepénél fogva, hiszen egyik dicső korszakban ébresztője, vigasztalója volt a nemzeti szellemnek, meg muzsikáiig szépségei miatt is. Elismeréssel kell szólanunk színészeink játékáról is, kiket áthatott az ünnep magasztossága. Aitner remek alakításával, Almássy átgondolt címszerepével, Nagy Dezső pompás Krittelius páterével jelentékeny részt vettek a sikerből, csak Latabár nem tudott még most sem átalakulni, hogy a karzati kétes dicsőség hajhászásáról se tudott volna mondani. Mint mindig, ha társadalmi célokról, közérdekek szolgálatáról van szó, úgy ez ünnepélyen is ott láttuk működni a Városi Zeneiskola tanárait. Koller Ferenc ez estén is brillírozott finom művészetével. Hadik óbester nótája, Rákóci siralma, Lavotta első szerelme oly édes, leheletszerű finomsággal, epeden gyöngyözött utjai alatt, hogy a közönség lélekzetfojtva szívta lelkébe minden ütemét. Bátky Margit zongorakisérete szépen simult játékához. Szent-Gály Gyula igazgató s Prónay Antal dr. melodrámája fénypontját képezte a hazafias emlékezésnek. Szent-Gály e szeretettel megalkotott zeneműbe beleöntötte egész tudását. A szöveg nélkül is beszélő története Rákóci küzdelmeinek. Előttünk robognak a győzelmes kurucok délceg paripái. Majd Ócskái árulása után Rákóczi kesergő panasza markol szivünkbe. Veszve a harc, bujdosnak a jó vitézek. Majd a tenger partján sír a nóta, míg az ima áhítatába bele nem olvad a hazátlanok jajongása. De Rákóczi szelleme él; a harc veszett csak el; az igaz ügy győzedelmes, ezt csattogja a Rákóczi induló riadása. Mindeme motívumokat eredeti, művészi erő olvasztja egy gyönyörű egésszé. Hálás elismerésünk buzdítsa tovább és tovább ezen az úton. Gózon Béla erőteljes, átható hangja megbirkózott az előadás nehézségeivel. Rózsa Sándor hatalmas énekszáma s a gondosan megtervezett apotheosis után a közönség oly emelkedett, ihletett hangulatban távozott a színház falai közül, milyen csak ilyenséges ünnep nyomán fakadhat. Te, sokat szenvedett nagy szellem, kinek eddig még nem jutott nemzeted hálájából egy hazáért egy szűk sírgödör őseidnek földjében, hol az édes hon hantja borulhatna drága hamvaidra, lebegj felettünk, taníts lelkesedni, szeretni a hazát, bér nélkül, forrón, önzetlenül, mint te szeretted. Dr. Garzó Béla: Kötelező állatbiztosítás. A közgazdasági vagyon föntartásának jelentékeny tényezője a biztosítás, mely lényegében az egyesek megkárosodásának áthárítása egy nagyobb nemzeti vagy nemzetközi érdekeltségre. A biztosítással meggátolható az egyesek tönkrejutása bizonyos elemi károk és járványok folytán és mert a társadalom felvirágzásának alapját az egyesek vagyoni jóléte képezi, a biztosítási intézmény, ha egészséges alapokon és helyes irányokban fejlesztetik, hatalmas arányokban fokozhatja a nemzeti vagyonosodást. A biztosítás voltakép a gyakorlatban keresztülvitt és bevált vagyonközösség! Az elemi csapások okozta kár a legtöbb esetben elháríthatatlan és mint olyan, tényleg közgazdasági kár. Az emberi értelem és szorgalom azonban minden kárt könnyen helyrepótol, ha megadatnak az eszközök a fenti erények érvényesítésére. Azáltal, hogy az egyedüket ért megkárosodást a társadalom magára varialja és megosztja, megmenti az anyagi elzülléstől a tényleg megkárosultat, anélkül, hogy az egész vagyon is megérezné. A biztosítás ideálja, hogy az egyesek kára az érdekelt vagyonközösség arányában megosztatik. Sem több, sem kevesebb. És ez azért