Alföldi Hiradó, 1909. április (2. évfolyam, 74-97. szám)
1909-04-01 / 74. szám
^ Eötves számára 4 villér. ^öfizetesi ar: ^ ^ ^ Negyede, re _ ■ 550 kor- FÉLEGYHÁZA, Szarvas u. 3. s*. A „NYILTTÉR“ sora 4» filer. FOSSETLEÍI fn A P I L A P. NAGYKŐRÖS, Deák-tér 1. IIMUILl ... -J. . ..............W?IU_.. I -Felelős szerkesztő: |l „„„ , ... Csütörtök. 74. szám. ............1909. április 1. dalnoki Kováts Jenő: A tulipán. A nemzeti ellenállás szép és szomorú napjaiban a magyar társadalom együttérzésének jeléül szimbólumot választott: a tulipánt. Ez volt az ismertető jele azoknak, akik rangosztály és foglalkozáskülönbség nélkül együvé tartoztak a magyar ügy iránt való hűségben, akik részt kértek a harc szenvedéseiből és dicsőségéből. A tulipán azoknak nem egyszerű jelvény volt, nem puszta külsőség. A tulipán a magyar nép ízlésének legjellemzőbb kifejezője, mely ott díszeleg a nép kertjében, háza kapuján, bútorzatán, ünneplő ruháján. Jelentősége ennek a világnak mélyebb és komolyabb volt egy puszta, felületes, csillogó külsőségnél. Azt jelentette, hogy ez a hazafias érzés gyakorlati téren nyilvánuljon meg, gyakorlati eredményeket érjen el. Jelentette a magyar ízlésnek, a magyar munkának nagyobb megbecsülését. Aki a jelvényt feltűzte, külső jelét adta annak a fogalomnak, hogy inkább egyszerűbb lesz viseletében, életviszonyaiban, de— ahol csak lehet — magyar dolgokat vásárol. Divattá, minden magyar társadalmi réteg divatjává akarták tenni a magyar ipart. Mint ahogy óráig el tudjuk hallgatni a cigány muzsikáját és ahol bús, hol vidám magyar dalokat ilyenkor nem adjuk oda a világ zeneirodalmának minden gyöngyéért, úgy akarjuk a magyar munka termékeit, életviszonyaink minden terén divattá, szükségletté, nélkülözhetetlenné tenni. A magyar előkelő világ legkiválóbb urai és asszonyai állottak ennek a szép mozgalomnak élére és központi szervéül megalkották a tulipánszövetséget. Amikor a nemzeti ellenállás politikai oka megszűnt, az alkotmányos rend és béke is helyreállt, e mozgalom gazdasági része is nagyon ellanyhult. Hiába, nálunk a közélet minden munkásságát felemészti a politika és a nemzet gazdasági céljai iránt kevés az érzék. A magyar iparpártolás társadalmi szervezése, Kossuth Lajos védegylete óta, csupa meddő kísérlet, csupa gyorsan ellobbanó szalmaláng. Pedig mennyi ilyen egyesület alakult és mennyit szónokoltak és itattak ezeknek érdekében. Pedig ennek a mozgalomnak nincs más akadálya, csak a gyakorlati érzék hiánya és az indolencia. Az alkotmányos éra óta a magyar államkormányok, noha ezer nehézséggel küzdöttek, noha ezer érdekre és féltékenységre kellett tekintettel lenniök, noha tevékenységükben akadályozta őket a bürokratikus szervezet nehézkessége, az ország pénzügyi helyzete, sokkal többet tettek a magyar ipar érdekében, mintta magyar társadalom.. A magyar társadalom sohasem tudott tudatára ébredni annak, hogy a nemzeti érzés, csak akkor igazi, akkor mély és akkor hatalmas, ha alkotó munkájában és gyakorlati célokban nyilatkozik. Németország, Franciország, Anglia nagy gazdaságát, hatalmas iparát ennek a megalkuvást nem ismerő, szinte sovén nemzeti érzésnek köszöni. A tulipán mozgalom története is ezeket a régi és szomorú igazságokat bizonyítja. Alig múlt el ennek a politikai mozgalomnak a politikai ingere — az Daru Miklós elfordult s némi megszégyenüléssel mondta: — Nem vagyok én kitaláló! Aztán tisztességtudóan megemelte a tollbokrétás vadászkalapját s nyugodt lélekkel tovább ballagott. Flórián pedig magyarázni kezdte az aszszonynak: — Teszi magát, mint krumpli egy zsákban. Minek is áll szóba az ilyennel? De az asszony nem is igen hallotta már ezt; könnyen ugráló esze az Isten tudja, hol járt. Maga sem tudta, csak azt érezte, hogy szive ilyen hevesen még sohasem dobogott. A leveles láda rejtelmes írásai közül, s innét datálódik a fővadászhoz intézett írás, mely meghagyja neki, hogy Daru Miklóst indítsa útnak, mert ezután belső szolgálatot végez a leány. A kastély gyümölcsös kertjének a második felügyelője lesz. És Kispáli urunk özvegye, innentől kezdve nagy gyönyörűségét találta a gyümölcsös kertben. Édes vágygyal leste, hogy a széles koronáju fákon mint nagyobbodnak az almák, melyek közül egy fajtát, a boldogult ura által vadonéba oltott kálvinust tüntette ki legjobban a szeretetével. Ezt a gyümölcsöt csak egyetlen egy fa érdeklődés rögtön ellanyhult. A jelvényt is csak itt-ott viselik már, ami nem volna baj, de hogy komoly gazdasági jelentőségét is kezdik már elfelejteni — ez igazán szomorú. Végtelenül elszomorító ez. Szinte úgy érezzük, hogy itt egy végtelenül komoly nemzeti ügy van kockán és vádoljanak bár túlzással, de mégis azt gondoljuk, hogy ennél a kérdésnél nemcsak nemzeti javakról, de bizonyos mértékben nemzeti becsületről is szó van. Emlékezzünk rá, hogy a mozgalom keletkezése, mily ellenségeskedést, mily félelmet, mily gyűlölködést váltott ki Ausztriából. Hát éppen most, ebben a válságos időszakban adjuk meg nekik ezt a szégyenletes elégtételt? Mikor az ország gazdasági jólétének és függetlenségének eszközeiért nagy politikai harcokra készül, a harc leghatalmasabb fegyverét, a társadalmi harcot adjuk ki kezünkből. Hisz tudjuk, hogy a politika gyakran megalkuvó, elszánt és erős küzdelemre csak a társadalom ereje képes. Most adjuk fel ezt a harcot, mikor előttünk van a kényelmes, a nyugalmas török nép példája, amely megmutatja, hogy szervezéssel s helyes vezetéssel mily eredményeket lehet elérni e téren ? Nem, ezt nem szabad engedni. Itt tenni kell valamit, hogy ez a mozgalom új életre ébredjen. Most itt a tavasz. Ez az évszak nem a hervadást, hanem a bimbózást jelenti. — A tulipánnak sem szabad elhervadni! Az almák. Irta : Tóth Dezső. Az asszony tipegett az apró cipőtlen lábaival s mig szemeivel majdnem elnyelte a Daru Miklós sugár alakját, gömbölyű, telt arcának rózsapirosságát s villogó, sötét szemeinek sastekintetét, — mérgesen duruzsolt: — Nem hiszed ? No, hát majd majd mindjárt elhiszed, Flórián gyere csak ide, öreg Flórián ! Nagy időbe került, mig a vén kocsis előmászott valahonnét az út mentéről s ezalatt mindjobban szemügyre vette az asszony a feltartóztatóját. És amig nézte, egyszerre csak úgy vélte, hogy ábrándvilágának selymes bajszú férfia áll előtte Daru Miklósban. De Flórián már a helyszínen termett, nem volt hát idő a további gondolkodásra. Az asszony hirtelen feléje fordult s kérdezte: — Hát ki vagyok én Flórián. — A megboldogult Kispáli nemzetes úr ! felesége. — No, látod, — szólt diadalmasan Daru Miklós felé fordulva az asszony — ugye, hogy igazam van; hát még ezt sem tudtad ? hozta meg a kertben ; ritka szép példányokkal örvendeztette meg az asszonyt. Egy reggelen azonban, mielőtt meg is kóstolhatta volna a gyümölcsét, alig egy-két alma lézengett a kálvinusfán. Szörnyű haragra gyuladt, hivatta az első felügyelőjét, hogy számon kérje tőle a kálvinus almákat. Az csak a vállát vonogatta s alig mert szárnyat adni gyanújának. De mégis csak szárnyat adott. — Azt tartom, hogy a Daru "Miklós keze iniskulált ebben a dologban. — A Daru Miklósé ? — Azé! Tudja nemzetes asszonyom, az a legény igen szerelmes természetű. Most is van neki valakije. Alighanem a Ráborti Piroska, aki olyan kívánatos, mint valami kisasszony. Hát úgy gondolom, az áhította a kálvinus almákat. Az asszony arcán fellobbant a harag pírja, de türtőztette magát. — Hát mért nem mondta, szólt a főkertészhez, hogy nem tiszta kezű az a Miklós gyerek ? — Nem akartam eláztatni a nemzetes asszony előtt, mert úgy láttam igen szívlelt. Kispáliné e mondásra tetten kapott tolvajnak érezte magát. Palástolni igyekezett a a zavart, amibe ez sodorta, de nem igen ss-