Alföldi Hiradó, 1909. április (2. évfolyam, 74-97. szám)

1909-04-01 / 74. szám

^ Eötves szám­ára 4 villér. ^öfizetesi ar: ^ ^ ^ Negyede, re _ ■ 5­50 kor- FÉLEGYHÁZA, Szarvas­ u. 3. s*. A „NYILTTÉR“ sora 4» filer. FOSSETLEÍI fn A P I L A P. NAGYKŐRÖS, Deák-tér 1. II­MUILl ... -J. . ..............W?IU_.. I -Felelős szerkesztő: |l „„„ , ... Csütörtök. 74. szám. ............1909. április 1. dalnoki K­ováts Jenő: A tulipán. A nemzeti ellenállás szép és szo­morú napjaiban a magyar társadalom együttérzésének jeléül szimbólumot vá­­­­lasztott: a tulipánt. Ez volt az ismertető jele azoknak, akik rangosztály és fog­lalkozáskülönbség nélkül együvé tartoz­tak a magyar ügy iránt való hűségben, akik részt kértek a harc szenvedéseiből és dicsőségéből. A tulipán azoknak nem egyszerű jelvény volt, nem puszta kül­sőség. A tulipán a magyar nép ízlésének legjellemzőbb kifejezője, mely ott dísze­leg a nép kertjében, háza kapuján, bú­torzatán, ünneplő ruháján. Jelentősége ennek a világnak mélyebb és komolyabb volt egy puszta, felületes, csillogó külső­ségnél. Azt jelentette, hogy ez a hazafias érzés gyakorlati téren nyilvánuljon meg, gyakorlati eredményeket érjen el. Jelen­tette a magyar ízlésnek, a magyar mun­kának nagyobb megbecsülését. Aki a jel­vényt feltűzte, külső jelét adta annak a fogalomnak, hogy inkább egyszerűbb lesz viseletében, életviszonyaiban, de­— ahol csak lehet — magyar dolgokat vásárol. Divattá, minden magyar társadalmi­­ réteg divatjává akarták tenni a magyar ipart. Mint ahogy óráig el tudjuk hall­gatni a cigány muzsikáját és ahol bús, hol vidám magyar dalokat ilyenkor nem adjuk oda a világ zeneirodalmának min­den gyöngyéért, úgy akarjuk a magyar munka termékeit, életviszonyaink minden terén divattá, szükségletté, nélkülözhetet­lenné tenni. A magyar előkelő világ leg­kiválóbb urai és asszonyai állottak ennek a szép mozgalomnak élére és központi szervéül megalkották a tulipánszövet­séget. Amikor a nemzeti ellenállás politikai oka megszűnt, az alkotmányos rend és béke is helyreállt, e mozgalom gazda­sági része is nagyon ellanyhult. Hiába, nálunk a közélet minden munkásságát felemészti a politika és a nemzet gazda­sági céljai iránt kevés az érzék.­­ A magyar iparpártolás társadalmi szerve­zése, Kossuth Lajos védegylete óta, csupa meddő kísérlet, csupa gyorsan ellobbanó szalmaláng. Pedig mennyi ilyen egyesü­let alakult és mennyit szónokoltak és itattak ezeknek érdekében. Pedig ennek a mozgalomnak nincs más akadálya, csak a gyakorlati érzék hiánya és az­­ indolencia. Az alkotmányos éra óta a magyar államkormányok, noha ezer ne­hézséggel küzdöttek, noha ezer érdekre és féltékenységre kellett tekintettel len­­niök, noha tevékenységükben akadályozta őket a bürokratikus szervezet nehézkes­sége, az ország pénzügyi helyzete, sok­kal többet tettek a magyar ipar érdeké­ben, mintt­­a magyar társadalom.. A magyar társadalom sohasem tudott tudatára ébredni annak, hogy a nemzeti érzés, csak akkor igazi, akkor mély és akkor hatalmas, ha alkotó munkájában és gyakorlati célokban nyilatkozik. Né­metország, Franciország, Anglia nagy gazdaságát, hatalmas iparát ennek a megalkuvást nem ismerő, szinte sovén nemzeti érzésnek köszöni. A tulipán mozgalom története is ezeket a régi és szomorú igazságokat bizonyítja. Alig múlt el ennek a politikai mozgalomnak a politikai ingere — az Daru Miklós elfordult s némi megszé­­gyenüléssel mondta: — Nem vagyok én kitaláló! Aztán tisztességtudóan megemelte a toll­­bokrétás vadászkalapját s nyugodt lélekkel tovább ballagott. Flórián pedig magyarázni kezdte az asz­­szonynak: — Teszi magát, mint krumpli egy zsák­ban. Minek is áll szóba az ilyennel? De az asszony nem is igen hallotta már ezt; könnyen ugráló esze az Isten tudja, hol járt. Maga sem tudta, csak azt érezte, hogy szive ilyen hevesen még sohasem dobogott. A leveles láda rejtelmes írásai közül, s innét datálódik a fővadászhoz intézett írás,­­ mely meghagyja neki, hogy Daru Miklóst in­dítsa útnak, mert ezután belső szolgálatot vé­gez a leány. A kastély gyümölcsös kertjének a második felügyelője lesz. És Kispáli urunk özvegye, innentől kezdve nagy gyönyörűségét találta a gyümölcsös kert­ben. Édes vágygyal leste, hogy a széles koro­­­­náju fákon mint nagyobbodnak az almák, melyek közül egy fajtát, a boldogult ura által vadonéba oltott kálvinust tüntette ki legjobban a szeretetével. Ezt a gyümölcsöt csak egyetlen egy fa érdeklődés rögtön ellanyhult. A jelvényt is csak itt-ott viselik már, ami nem volna baj, de hogy komoly gazdasági jelen­tőségét is kezdik már elfelejteni — ez igazán szomorú. Végtelenül elszomorító ez. Szinte úgy érezzük, hogy itt egy végtelenül komoly nemzeti ügy van kockán és vá­doljanak bár túlzással, de mégis azt gondoljuk, hogy ennél a kérdésnél nem­csak nemzeti javakról, de bizonyos mér­tékben nemzeti becsületről is szó van. Emlékezzünk rá, hogy a mozgalom ke­letkezése, mily ellenségeskedést, mily félelmet, mily gyűlölködést váltott ki Ausztriából. Hát éppen most, ebben a válságos időszakban adjuk meg nekik ezt a szégyenletes elégtételt? Mikor az ország gazdasági jólétén­ek és független­ségének eszközeiért nagy politikai har­cokra készül, a harc leghatalmasabb fegyverét, a társadalmi harcot adjuk ki kezünkből.­­ Hisz tudjuk, hogy a poli­tika gyakran megalkuvó, elszánt és erős küzdelemre csak a társadalom ereje képes. Most adjuk fel ezt a harcot, mikor előttünk van a kényelmes, a nyugalmas török nép példája, amely megmutatja, hogy szervezéssel s helyes vezetéssel mily eredményeket lehet elérni e téren ? Nem, ezt nem szabad engedni. Itt tenni kell valamit, hogy ez a mozgalom új életre ébredjen. Most itt a tavasz. Ez az évszak nem a hervadást, hanem a bimbózást jelenti. — A tulipánnak sem szabad elhervadni! Az almák. Irta : Tóth Dezső. Az asszony tipegett az apró cipőtlen lá­baival s mig szemeivel majdnem elnyelte a Daru Miklós sugár alakját, gömbölyű, telt ar­cának rózsapirosságát s villogó, sötét szemei­nek sastekintetét, — mérgesen duruzsolt: — Nem hiszed ? No, hát majd majd mindjárt elhiszed, Flórián gyere csak ide, öreg Flórián ! Nagy időbe került, mig a vén kocsis előmászott valahonnét az út mentéről s ez­alatt mindjobban szemügyre vette az asszony a feltartóztatóját. És amig nézte, egyszerre csak úgy vélte, hogy ábrándvilágának sely­mes bajszú férfia áll előtte Daru Miklósban. De Flórián már a helyszínen termett, nem volt hát idő a további gondolkodásra. Az asszony hirtelen feléje fordult s kérdezte: — Hát ki vagyok én Flórián. — A megboldogult Kispáli nemzetes úr ! felesége. — No, látod, — szólt diadalmasan Daru Miklós felé fordulva az asszony — ugy­e, hogy igazam van; hát még ezt sem tudtad ? hozta meg a kertben ; ritka szép példányokkal örvendeztette meg az asszonyt. Egy reggelen azonban, mielőtt meg is kóstolhatta volna a gyümölcsét, alig egy-két alma lézengett a kálvinusfán. Szörnyű haragra gyuladt, hivatta az első felügyelőjét, hogy számon kérje tőle a kálvinus almákat. Az csak a vállát­­ vonogatta s alig mert szárnyat adni gyanújának. De mégis csak szárnyat adott. — Azt tartom, hogy a Daru "Miklós keze iniskulált ebben a dologban. — A Daru Miklósé ? — Azé! Tudja nemzetes asszonyom, az a legény igen szerelmes természetű. Most is van neki valakije. Alighanem a Ráborti Pi­roska, aki olyan kívánatos, mint valami kis­asszony. Hát úgy gondolom, az áhította a kálvinus almákat. Az asszony arcán fellobbant a harag pírja, de türtőztette magát. — Hát mért nem mondta, szólt a főker­tészhez, hogy nem tiszta kezű az a Miklós gyerek ? — Nem akartam eláztatni a nemzetes asszony előtt, mert úgy láttam igen szívlelt. Kispáliné e mondásra tetten kapott tol­vajnak érezte magát. Palástolni igyekezett a a zavart, amibe ez sodorta, de nem igen ss-

Next