Alföldi Hiradó, 1909. július (2. évfolyam, 144-170. szám)

1909-07-01 / 144. szám

Kalászéréskor. Péter és Pál napja minden eszten­dőben olyan ásatag témával kedveskedik az újságírónak és az újságolvasónak, mint a három sátoros ünnep. Ez egy­­házépítő két apostol — egyik megteste­sülése a bölcsességnek, másik az erőnek — kalászt érlel a búza mezőkön és kalászt érlel az iskolákban. Az anyagi és a lelki gyarapodásáról a nemzetnek szokás ilyenkor sorokat irni s megcsinálni a mérleget emitt is, amott is. Búzatermő mezeinken nem köszönti manapság a régi vidám énekszó az aranykalásszal koszoruzott szenteket. — Vidám aratónóta helyett helyenként a nemzetközi forradalom véres dala sikolt, mely ráncokat ver a gazda homlokán s úgy forgatja a kaszát az aratómunkás kezével, hogy szükség esetén fegyverül is használhassa, aratván vele nem a magot, amit az ember, hanem az életet, amit az Isten keze vetett el. Sötét, vigasztalan kép s gyötrő két­­­­ségeket támaszt a saját igazán szerető­­ hazafias lélekben. A múlt vétkeiért lakói-e­­ ez a nemzedék,, vagy a jövő­­helyett szenved meg ? Évszázados kórságok lap­­pangó, soha nem orvosolt mérge hatal­maskodott el egyszerre rajtunk, vagy a­­ mai gyűlölködés arra való, hogy bizto­sítsa jövendő nemzedékek békességét? Fejüket lehajtva zizegnek az aranykalá­szok s meg nem érti senki: sirnak-e biztatnak- e ? Jól esik e sötét képtől őszinte öröm­mel fordítani oda, ahol a bölcseség ka­lászait aratják szorgalmas tanuló hadak ; a szellem, a kultúra, a művelődés, a haladás e hagyomány­ megszentelte na­pon tartja az arató­ünnepet hová még nem tört be brutális erővel a sztájk szelleme, hol még nem éneklik a for­radalom dalát, hol még érintetlen áll az ősi oltár. Szívünkbe nem tolakodik kétség a remény közé, mikor át­pillantunk az ifjú Magyarországon, mely ma tér az iskolából a­ szülői födél oltalma alá. Tiz hónap nehéz munkája után váljék egészségére a pihenés, edzze erőssé, szivóssá, kitartóvá a nyugalom s nyissa meg benne a munkaszeretet és komoly becsvágy új forrásait. Az a köztársaság, a melyben gyere­keink nevelődnek, jól van kormányozva : alkotmánya az egyenlően osztó igazság, fegyvere a tudás és törvénye a szeretet. Fiatal, erővel és bizalommal teljes had­sereg halad a biztos után mindég előző cél felé, amelyet mi már nem fogunk elérni. A cél messze még, mi pedig n­aggok vagyunk és erőtelenek, akik örül­hetünk, ha megadatik nekünk, hogy eljussunk nem az Ígéret földére, csak a Nébó hegyére. Fiaink tanulnak és nevelődnek. Nem ábránd ez, élő valóság, szemünk láttára serdül föl az új nemzedék, a jövő nem­zedéke, amely meg fogja őrizni azokat az örök értékű hagyományokat, melyek­hez mi nem voltunk eléggé hívek, de mentes lesz azoktól a békéktól, amit mi ránk rakott az még ránk maradiság, amely tiszteli a régit, ha tiszteletet érdemel, de sóváron veti magát mindenre, ami útt a történeti értékek­­ megbecsülése, a ter­mészeti törvények megértése és az elemi erők hasznosítása terén. Praktikus józan mégis ideálokért lelkesülő ifjúság hagyja el ma az iskolát, nem is tudva, csak sejtve talán, hogy mi az ő nagy misszi­ója : megváltani és ifjú vérével fölfrissí­­teni társadalmunkat és közéletünket. Gazdasági haladásunk útja. Egy új intézmény ismertetése. Nem kell gazdagnak születni, hogy gaz­daggá legyünk. Óvakodjunk a felesleges kia­dásoktól és látni fogjuk, hogy a gazdagság nem az az elérhetetlen magaslat, amelyre talán csak születni lehet. A 48 iki törvények lerombolták az utolsó válaszfalakat, melyek hazánkban ember és em­ber között fennállottak. Mindenkinek módjában áll erejéhez és tehetségéhez képest annyit sze­reznie, hogy meggazdagodhassék. Állami intéz­ményeink egész vonalán a demokratikus felfo­gás érvényesül. A pár fia éppen úgy vállalhat hivatalt, úgy űzhet kereskedelmet vagy folytathat ipart, mezőgazdaságot, mint más ember, éppen úgy meg is gazdagodhatik. Rendkívül sok a mi tennivalónk. Gazda­sági hátramaradottságunkból csak úgy lábal­hatunk ki, ha a nemzet minden tagja fokozott munkálkodást fejt ki, nehogy a világverseny­ben az utolsók közé kerüljünk. Országunk sokáig a nyugat és kelet üt­köző­pontja volt. Népünk ereje a sok száza­dos önvédelmi harcban kimerült. Most nyu­­godtabb időket élünk. Ám ha látjuk azt a ver­senyt, amellyel a nemzetek egymás között gyü­lekeznek, akkor a hazának minden fia tartsa szem előtt azt, hogy saját személyével nemcsak az egyént képviseli, hanem a köznek is tagja, aki munkálkodásával nemcsak a saját, hanem a nemzet sorsát is előbbre viszi. Úgy az egyén boldogulása, mint a nem­zeté csak attól függ, hogyan tudja javait össze­gyűjteni. A javak összegyűjtésének sok módja van. Államférfiaink gazdasági és szociális érzékét jellemzi és dicséri az a sok intézmény, mely­nek hivatása, hogy ebben az országban a leg­szegényebb embert is takarékosságra serkentse. Ezek között az intézmények között a leg­első helyet a postatakarékpénztár foglalja el, mely a szegény embernek is módot nyújt arra, hogy megtakarított filléreit magának az állam­nak szavatossága mellett biztos helyen őriztesse és kamatoztassa. Kormányunk a postatakarékpénztár kere­tében ez év elején egy kiváló szociális érzések­ről tanúskodó intézményt léptetett életbe. Hogy a legszegényebb sorsban élő ember is része­sévé váljék a nemzet gazdasági életének, al­kalmat adott arra, hogy bárki állampapírt vá­sárolhasson, még­pedig erejéhez mérten kisebb összegben is. A négyszázalékos magyar koronajáradék eddig legolcsóbban 100 koronáért volt csak kap­ható. Szegény embernek sok pénz ez. De váj­jon szabad-e honfitársaink millióit a nemzet gazdasági versenyéből kizárni? Állam­férfiaink bölcsessége megtalálta a módot arra, hogy a legszegényebb ember is vehessen állampapírt a postatakarékpénztár útján, még­pedig 25 koronás részjáradékok­ban. Ha a betétkönyvecske meghaladta ezt az összeget, a postatakarékpénztár díjmentesen megszerzi. Ez az intézkedés nemcsak a sze­gényember sorsán segít, nemcsak az ő takaré­kossági hajlamát van hivatva fejleszteni, hanem bölcs előrelátással azt fogja eredményezni, hogy állampapírjaink nagy része a belföldön helyeződik el. Bárha minél többen csatlakoznának a nép milliói közül a nemzet felvirágoztatásának nagy táborkarához. W. B. Egyes szám­ára •+ fill­ér Eiőkizetesi ar: 90 . Központi szerkesztőség és Kor­a FÉLEGYHÁZA, Szarvas­ u. 3. sí A „NYILTTER“ sora 40 fillér. FÜGGETLEN NAPILAP. NAGYKŐRÖS, Deák-tér 1. „ ...........­­ Felelős szerkesztő: Csütörtök 144. szám. 1909. julius 1. dalnoki Kováts Jenő. Il ______________________________i­ __________________ A bortermelők akciója. — Átirat Kecskeméthez. — Azok között a törvényhatósági megkere­sések között, amelyek városunkhoz érkeznek, bizonyára nagy érdeklődéssel tarthat számot Esztergom megye átirata, amely a kisgazdák és szőlőtermelők nagy erővel megindult akció­járól ad számot. Esztergom megye átirata elmondja, hogy bár az utóbbi években a bortermelés erősen fellendült s a termés sem volt rossz, a borter­melők helyzete még sem nevezhető egy cseppet sem rózsásnak, mert a borértékesítés terén súlyos akadályok állanak elébük. A borfogyasztasztási adó aránytalan ma­gassága — falvakban 8­70 korona, városokban 12­46 korona — rendkívül súlyosan terheli a termelőket s nemzetgazdasági szempontból is káros. A nagy fogyasztási adó erősen megdrá­gítja a bort s ennek következtében a szegé­nyebb néposztály körében a pálinkafogyasztás ölt veszedelmes mérveket s e mellett a sörfo­gyasztás is nagyobb, mint a­milyen egy pár excellence bortermelő országban természetesnek mondható volna.

Next