Homok, 1921. február (2. évfolyam, 25-48. szám)

1921-02-01 / 25. szám

el pasza ind­­eli. Délelőtti mise. A színes ablakokon ke­resztül bekérezkedik a téli napfény s misz­tikus ragyogással fonja körül a szentély arany telepéből leereszkedő szent Galambot, kinek lebegő szárnyain a boldogabb túlvilág ígérete száll felénk. Az oltárnál a pap ün­nepi áldozatra készül és a templom hajójá­ban a hívek művésziet­len, de természetes éneke egy bűnbánatos sóhajtásban olvad össze. A sok ember mögött csendesen, szeré­nyen meghúzódva állok hátul. Érzem, hogy nekem itt megroppantóan nagy tartozásaim­­ vannak. Szeretnék imádkozni. Mint régen, réges-régen, mikor gyermekded hittel csüng- j tan a templomon, a papon, a hiten, ami­kor telkemből bugyborékolt fel, mint az erdei­­ forrás tiszta csöpp­je, a mindennapi ima­­ bensőséges vallomása: Miatyánk, ki vagy a mennyekben . . . Szeretnék imádkozni s nem jönnek aj­kaimra az áhitat szavai. De csönd van bennem és emelkedettség és mig az Ur háza lelkemet fehérbe öltözteti, mint egy szelíd orgonavirág, odaborul az Ur elé . . . ! Érzem, hogy telkemből lassan, mélyről meg-­­ indulnak a könnyek. És jönnek. Miért ? Mi ez ? Bűnbánat sápad-e ebben az érzésben­­ az én megfeledkezésemért, vagy panasz se­­i­tétlik-e az Úr megfeledkezéséért? Nem tudom ... ki tudja Valami, aminek nincs neve . . . ami­t megindít, ami lefejti rólunk a hétköznapo­­i­kat, ami percekre megszentel, ami megdi­­­­csőti, hogy utána legyünk ismét bűnös, vét­kező, közönséges emberek. Az öreg orgona mélabús futamai alatt idelent, a hívek között imádkozásba csende­sül az ének. Mély hallgatás . . . titkos szá­­j­monkérések, számadások folynak az ég, a­­ föld között . . . Aztán megindul egy meleg, bársonyos női hang puha szárnyain felfelé a gyö­nyörű ének ... az ének, mely odarögzit régmúlt időkbe, meglépett székely hazám getsemáni kertjébe . . . ahol a csíki fenyve­­­­sek alján a csiksomlyói Szűz Mária csoda­legendás templomában annyiszor, de annyi-­­ szor felcsendült gyermeki ajkunkon az ima . . . ahol most a szent anya együtt sir ! szegény székely testvéreimmel az uj Golgo­tán s együtt imádkozik velük epedő, hő imá­ban a magyarok feltámadásáért . . . Most már imádkozom. A szivem, a lelkem együtt szárnyal a finom koloratura­­ színesen gyöngyöző, nemes hullámaival és­­ együtt könyörög az esdeklő, megindító­­ hangokkal: „Szent Szűz Anyánk, óh el ne hagyj !“ hol valódi khinai tea után, amit benszülött nők szolgálnak fel egy Doorner cigaretta füstje mellett haza gondoltam, de fogal­mam sem volt a hátralévő út bosszúságá­ról,­ melyet még meg kellett tennünk. K­ét napi vesztegetés után felszedtük a horgonyokat és a Keleti és Délkhinai - tengeren keresztül újabb tíz nap elteltével Malakka félszigeten lévő Szingapúr városában kötöttünk ki. Az idő rövidsége­­ miatt csak annyit tapasztaltam, hogy a vá­rosban furcsa, lapos tetejű házak vannak, sűrűn, egymás mellett. Mikor a Malakka szorosból kijutottunk az Indiai óceánra, az igazi tengeri utazás vette kezdetét. Napo­kig nem láttunk vizen és levegőn kívül­­ egyebet. Az egyhangúságot csak az apró­ szigetek indus gyöngyhalászai szakították meg, akik igen érdekes látványt nyújtottak. Keskeny csobz­akjaikról, hosszú kötelekre erősített kosarakat dobtak messzire a ten­gerbe és utána vetették m­agukat. Meg­számláltam: 40—50 másodpercig maradtak a viz alatt és megtelt kosarakkal bukkan­tak fel. Elnéztem meztelen, nyúlánk testü­ket, melynek tökéletessége valósággal meg­lepett. Csalnakjaikhoz úszva, felhúzták ko­saraikat, kiválogatták az értékes gyöngyöt rejtő kagylókat és a hibás, vagy haszna­vehetetleneket ismét a tengerbe ürítették. Majd újra tovább evezve és kosaraikat ki­dobva maguk is alánná ugrottak. Ez a gyöngyhalászok élete. Kiteszik magukat a folytonos veszedelemnek, sőt gyakran a halálnak is. P­oint Galle, Ceylon Sziget kikö­tője után Ad­enig meg se álltunk. Ez az út Szingapúrtól 12 napig tartott. Adenben szintén megengedték a partra szállást, ami a hosszú tengeri utazás után igen jól esett. Turbános arabok színes tarkaságban lepték el a várost. Komoly megjelenésük, méltóságteljes lépésük jól­eső látványt nyújtott. Ott senki sem sie­tett. Remek építményű mecsetjeikbe épp oly lassú léptekkel mentek, mint a példás tisztaságú házaik udvarára. Elindulásunk óta éppen egy hónap telt el, mikor november 6-án felszedtük a horgonyt s a Vörös-tengeren és a S­zu­e­z­i-csa­to­r­n­áin keresztül Port- s­za­id­ban kötöttünk ki. Szinte könnyebb szívvel léptem a partra, hogy most már csak a Földközi-tenger választ el a vén Európától és benne hazámtól. H­armadnap indultunk. A rettenetes szél dacára a tenger tükre csodálatos kép teljesen nyugodt maradt. Itt már szomorú útmutató póznákra akadtunk, melyek ég­felé emelkedtek ki a tengerből Ezek az el­­sülyesztett és még ki nem emelt hadihajók árbocai voltak. Másnapra teljes erővel tört ki a vihar. Már azt hittük, hogy Sám­b­­or­ztunk is az elmerült hajók sorsára jut. A víz felszínén olyan barázdákat szán­tott a vihar, hogy óriási hajónk, mint va­lami kis csalnak bimbálódzott fel s alá, amint a felbőszült hullámok ragadták. A 38-ik napon végre Görögország mellett elhaladva befutott hajónk az A­d­r­iai-tengerb­e. Mikor Brindsidibe értünk, már tudtuk, hogy a fiumei és tri­eszti kikötőnk elveszett. Sőt amint a 42-ik napon, november 16-án lehorgonyozott ha­jónk Triesztbe, azt is tudtuk, hogy mi négyen erdélyi magyarok hontalanokká let­tünk, hogy szülőföldünket eladták az olá­hoknak. Mi, akik ezer megaláztatást, dacos szívvel viseltünk el, akiket megedzett a nehéz fogság, a sok nélkülözés hiába acé­lozta meg szívünket, idegeinket, egymásra bo­rulva zokogtunk hazánk elveszte felett. Mind a négyünk szemében csak egy kér­dés égett: Most hová és merre ? Van-e még egy zug a mi számunkra, ha ottho­nunkat idegen faj bitorolja? De félre kel­lett tennünk minden ellágyulást és ha fájó ■szívvel is, de megkönnyebbült lélekkel azon voltunk, hogy Magyarországba juthassunk. A­z osztrák vasutasok, akik éppen sztrájkoltak, elvittek bennünket. Azt han­goztatták, hogy csak azért mert magyarok vagyunk, ha csehek volnánk nem szállíta­nának haza. S most végre itthon vagyunk. Szegény elkínzolt, megcsonkított hazánkban. De erős a hitünk, hogy nem lesz az sokáig. Mert velünk, a hazatértekkel is többen vannak azok, akik készek mindenre, akik dacára, hogy hat esztendőt töltöttek el idegen fogságban, nem rettenünk vissza felvenni a harcot, hogy Magyarország ismét nagy, erős és boldog legyen. Jussuf. A Felhívás dohánytermelésre a­ z Országos Magyar Gazdasági Egye­sület,­ mint a Gazdasági Egyesületek Orszá­gos Szövetségének központja, közbenjárt a pénzügyminiszter úrnál, felkérve őt, hogy a kincstár részére termelt dohány beváltási árát hozza összhangba egyéb gazdasági termények árával. M­­O­­W 0 M 2. old­a­l 2.i.­sztm­* Filmgyárat Kecskemétnek. A Petőfi filmvállalat szombaton tar­­j­totta alapító díszülését. Az ünnepély tárgy­­sorozata már előre biztosította annak si­kerét. Habár az alapítókon kívül nem vol­tak sokan, de ezek lelkes hí­vei az életerős új vállalatnak. Z­ombory Elemér szépen fejtette ki a mozgóképek általános , jelentőségét. — Krupka Andor számszerű adatokkal bizo­­­­nyította az uj vállalat jövő sikerét. Pontos­­ összegekkel szolgált a film­készítést, illető­leg. — Gras­se­lly Miklós beszédében ki­emelte, hogy egy ilyen vállalatnak, mint a Petőfi filmvállalat, mely a magyar jellem, erő és tárgy színtehozását tűzte ki céljául,­­ az ország szívében, a Duna—Tisza közén Kecskeméten kell megalakulnia. És ez a vállalat a magyar kultúra terjesztésével hozzá fog járulni a Nagy magya­rország ki­alakulásához. Kerekes Irénke ügyesen vázolta a gyermek szórakoztató filmek pedagógiai értékét. — G­a­l­á­n­­ái Fekete Béla szakszerű előadást tartott a turáni ősmagyar és az abból fejlődő jelenkori szépművészet kidomborod­ásáról. — Bo­­dócs Lajos a mozóképek elterjedéséről­­ olvasott fel. A­z alapítók a vállalat minden szük­séges feltételeit megteremtették. Megfelelő anyagi erővel rendelkeznek és a legjobb szellemi erők támogatását bírják. A pénzügyminiszter úr honorálva az. O. M. G. E. közbenjárását, az 1921-iki termelési esztendőre már most megállapí­totta az egyes dohánylevél nemek osztályok szerinti beváltási árát, mely szerint az 1920. évi termésű dohánynemek beváltási árához képest az újabb 1921-iki beváltási árak 10—30 százalékkal felemeltettek. E­hhez képest a dohánylevél nemek beváltási ára következőkép állapíttatott meg: D­ohánytermelésünknek a legnagyobb mértékben való fokozása sohasem volt annyira fontos egyéni és közérdek, mint most, midőn egyéb kiviteli cikkeink terme­lése több — kevesebb nehézségbe ütközik s így a dohánytermelés az, melyre az ál­lam pénzügyi szempontból támaszkodni kénytelen. M­iért is a Kecskeméti Gazdasági Egyesület, — tekintettel ezen nagyfontosságu államérdekre, de tekintettel az egyéni ér­dekekre is, — a dohánytermelésnek minél fokozottabb felkarolását a legmelegebben ajánlja. _­■ 1921. évi 1920. évi A dohánylevelek jj -és neme jp beváltási ár 100 kg. jj . után korona 1. Szívarboritek lev.­­ 2880 2220 vála­st. Közönséges leve­lek a kiskuntelegy­ , IV . sz­ . ff. házai körzetben ^ 1(TM Ili. 520 180 I 1. 1­ 140 1110 X. Kapadohány lev. 1 II. 880 740 I III. 480 440 XI. Valamennyi do­hánynembeli kih. 210 . 210 XII. Valamennyi do­hánynembeli cso­­mázatlan levél és­­ tiszta hulladék ; 100 100 Fuvarpótlék ; 1,1 — A tavaszi munkákról. A föld­művelésügyi miniszter utasítja a helyi ható­ságokat, hogy a tavaszi haszonállatvizsgá­­latot folyó évben mindenütt az előírt módon vés terjedelemben kell megtartani és pedig oly időben, hogy általa a gazdaközönség a sürgős tavaszi gazdasági munkájában ne legyen akadályozva. Felhívja a polgármes­tert, hogy a tavaszi haszonálatvizsgálatok ügyében azonnal tegyen intézkedést, hogy ezek a kellő időben és a legn­agyobb pon­tossággal a kellő időben befejeztessenek.

Next