Homok, 1921. május (2. évfolyam, 78. szám)
1921-05-01 / 78. szám
2-ik oldal 78-ik szám HOMOK gpipaszó mettedt". Szomorú napok járnak ránk, bús magyarokra. Előbb a szárazság okozott emésztő gondot a gazdáknak, ma meg az esőzéseket követő dermesztő hideg, melyet a szél még elviselhetetlenebbé tett az ország lakóira nézve. Debrecenben kopogott a jég, a dunántúli fákat tördeli a vihar. Milyen aratás lesz, milyen gyümölcsszedés ? ítélet idő . . . Isten büntető keze súlyosan, de nem igazságtalanul nehezedik szegény hazánkra. Bűneinkkel kihívtuk az ítéletet s most nyöghetünk és sóhajtozhatunk. S várjon az volt-e minden, ami tegnap és tegnapelőtt ért bennünket? Vájjon nem várnak-e még keményebb megpróbáltatások e szegény szétdarabolt Magyarországra. Hogy ítélet megy végbe felettünk, azt látjuk , hogy a büntetést kiérdemeltük, azt nem tagadhatjuk. Pártos viszály, felekezeti villongás, kenyéririgység a magyar testvér ellen, csak az idegen piócától nem sajnáljuk, aki kiszívja vérünket és markába nevet, hogy egymásnak uszíthatja magyart a magyar ellen. Most már legfőbb ideje, hogy eszünkre térjünk és megjavuljunk. Vissza kell térni az Istenhez, az erkölcshöz és szüntelenül kérnünk kell az Egek Urát, hogy változtassa meg a világ képét s a társadalomét itt közöttünk. " * , , Tavaszhirnöke szelte át a város poros levegőjét. Alig vettem észre. Egy fekete folt volt csupán. Egy szempillantás . . . Eltűnt. Egy másik pillanat s megint mellettem villódzott a vidáman fityikzékelő, fekete frakkos, fehér mellényes fecske. Kinyújtott szárnyakkal úszott végig a korzón, aztán hirtelen eltűnt a nagytemplom fölött. Szerettem volna meginterjúálni, mi újság lent Dél-Afrikában, hogyan repült a tengeren át s mi a legközelebbi programmja? De elment az Ó-Kollégium felé. Egész biztosra veszem, hogy a lakáshivatalba tért be, hogy elrekvirált fészkét visszaszerezze, vagy legalább is építkezési engedélyt kapjon egy új otthon felépítésére. Pesti levél. A beszélő szobrok. Ragyog a nap a Szabadság-tér zendülő bokrai között, pajzánkodik a fakadó cserfalevelekkel, a fák rügyei kipattanva, virágba borultak s eleven madárfütty köszönti az ébredő kikeletet. Mosolyog az ég és mégis, mintha szomorú hangulat szállna a zöldbeboruló fákra és a zsendülő bokrokra. Négy néma szobor mered előttünk fehér testtel, mint négy élő lelkiismeret. S ez a négy élő fájdalom csak nézi, fagyos merevséggel a nyüzsgő életet. S mi látjuk, amint a sétálók megihletődve, megborzongva, de bosszúra szomjazva, ökölbeszorult kezekkel állnak meg a négy szobor előtt. A „Dél“ szobra elé hárman közelednek. Az egyik már, a másik még gyermek. A harmadik férfi. Hallgatagon állunk meg s a kisfiucska töri meg a csendet, rámutatva délvidék hatalmas magyarjaira, akinek vállára egy megtört asszony hajlik, amint széles pallosát tartja kezében. — Apa, ugye ez a Feri bácsi ? Azért rántott kardot, mert Anna nénit a szerbek bántották...............és kérdőleg tekint atyjára, — aki megsimogatja a gyermek fejét. — Igen, kisfiam! A Feri bácsi azért, rántott kardot, mert a feleségét, a jó Anna nénit megölték . . . A másik gyermek, a hófehérhajú aggastyán, hirtelen hátat fordít, fakó, tűznélküli szemei megtelnek könnyel. Szája szélét a sírás rángatja. Valószínű, Anna nénire gondolt ... * * * Megtermett katona méregeti végig Keletet szemeivel. Közvetlen közelébe megy és körüljárja. Nézinézdegéli, meg is tapogatja visszafojtott lélegzettel, pirosodó ábrázattal, aztán egyszerre csak artikulálatlan hangok hördülnek fel torkán és elindul, miközben karját meg-megrándítja egy öntudatlan mozdulat. * * * Vékony, papirosszoknyás leány terem Észak szobra előtt. Körültekint gyorsan és összeteszi kezét. Meglátszik, hogy nem első ízben áll a szobor előtt s gyakran el-eljár ide fohászkodni. El-elnézem keskeny fehér arcát. Egy-egy nehéz, mély sóhaj szakad föl kebléből. Elmenőben megállítom és visszatartom. Szégyenkezve mondja meg a nevét. Sztopka Milicának hívják s Turócszentmártonból való. Atyját halálba kergették a csehek! Anyja utána halt. Ők ketten megszöktek bátyjával, ki most a nemzeti hadsereg katonája. * * * Öreg, töpörödött asszony tipeg utánuk, kopott feketés kendővel fején. Körülropogja a szobrokat, öszszekulcsolt kézzel aztán megáll Nyugat előtt. Összeesett, vézna kis teste még jobban meggörnyed. Sűrűn pislogat vizenyős szemeivel. Aztán hirtelen körülnéz és letérdel a szobor elé. Csendesen imádkozik . . . KÖZGAZDASÁGi ciroktermesztés fejlesztése. Ma már általánosan ismeretes, hogy kétféle cirkot ismerünk: a seprű cirkot s a takarmány cirkot. Az utóbbi bár igen jól bírja a szárazságot, még sem terjedt el, mert a lucernában oly takarmányt bírunk, mellyel versenyezni nem képes s igy azt lehet mondani, a felett a termelők napirendre tértek. Ezzel szemben a seprő cirok évről-évre emelkedik jelentőségében. A jelenlegi drága házi viszonyok között hatványozott mértékben. Amit csak lehet, házilag kell előállítani. Eredetileg mintegy 40 évvel ezelőtt az olaszok szállították. A nyolcvanas évekbennéhai Balázs Árpád keszthelyi gazdasági tanintézeti igazgató már nem mint szegélynövényt, hanem holdszámra termelte s házilag dolgoztatta fel a majorbeli cselédséggel. Abban az időben 11 darab elkészítéséért 5 krajcárt fizettek. A nyéllel ellátott seprűk 20—25 krajcáros árban lettek értékesítve. Abban az időben elég magas értékesítés volt ez, mert a cseré