Homok, 1921. május (2. évfolyam, 78. szám)

1921-05-01 / 78. szám

2-ik oldal 78-ik szám HOMOK gpipaszó m­ettedt". Szomorú napok járnak ránk, bús magyarokra. Előbb a szárazság okozott emésztő gondot a gazdák­nak, ma meg az esőzéseket követő dermesztő hideg, melyet a szél még elviselhetetlenebbé tett az ország lakóira nézve. Debrecenben kopogott a jég, a dunán­túli fákat tördeli a vihar. Milyen aratás lesz, milyen gyümölcs­szedés ? ítélet idő . . . Isten büntető keze súlyosan, de nem igazságtalanul nehezedik szegény hazánkra. Bű­neinkkel kihívtuk az ítéletet s most nyöghetünk és sóhajtozhatunk. S várjon az volt-e minden, ami teg­nap és tegnapelőtt ért bennünket? Vájjon nem vár­nak-e még keményebb megpróbáltatások e szegény szét­darabolt Magyarországra. Hogy ítélet megy végbe felettünk, azt látjuk , hogy a büntetést kiérdemeltük, azt nem tagadhatjuk. Pártos viszály, felekezeti villon­gás, kenyéririgység a magyar testvér ellen, csak az idegen piócától nem sajnálju­k, aki kiszívja vérünket és markába nevet, hogy egymásnak uszíthatja magyart a magyar ellen. Most már legfőbb ideje, hogy eszünkre térjünk és megjavuljunk. Vissza kell térni az Istenhez, az erkölcshöz és szüntelenül kérnünk kell az Egek Urát, hogy változtassa meg a világ képét s a társadalomét itt közöttünk. " * , , Tavaszhirnöke szelte át a város poros levegőjét. Alig vettem észre. Egy fekete folt volt csupán. Egy szempillantás . . . Eltűnt. Egy másik pillanat s megint mellettem villódzott a vidáman fityikzékelő, fekete frakkos, fehér mellényes fecske. Kinyújtott szárnyak­kal úszott végig a korzón, aztán hirtelen eltűnt a nagytem­plom fölött. Szerettem volna meginterjúálni, mi újság lent Dél-Afrikában, hogyan repült a tenge­ren át s mi a legközelebbi programmja? De elment az Ó-Kollégium felé. Egész biztosra veszem, hogy a lakáshivatalba tért be, hogy elrekvirált fészkét vissza­szerezze, vagy legalább is építkezési engedélyt kapjon egy új otthon felépítésére. Pesti levél. A beszélő szobrok. Ragyog a nap a Szabadság-tér zendülő bokrai között, pajzánkodik a fakadó cserfalevelekkel, a fák rügyei kipattanva, virágba borultak s eleven madár­fütty köszönti az ébredő kikeletet. Mosolyog az ég és mégis, mintha szomorú han­gulat szállna a zöldbeboruló fákra és a zsendülő bok­rokra. Négy néma szobor mered előttünk fehér testtel, mint négy élő lelkiismeret. S ez a négy élő fájdalom csak nézi, fagyos me­revséggel a nyüzsgő életet. S mi látjuk, amint a sé­tálók megihletődve, megborzongva, de bosszúra szom­jazva, ökölbeszorult kezekkel állnak meg a négy szo­bor előtt. A „Dél“ szobra elé hárman közelednek. Az egyik már, a másik még gyermek. A harmadik férfi. Hall­gatagon állunk meg s a kisfiucska töri meg a csendet, rámutatva délvidék hatalmas magyarjaira, akinek vál­lára egy megtört asszony hajlik, amint széles pallosát tartja kezében. — Apa, ugye ez a Feri bácsi ? Azért rántott kar­dot, mert Anna nénit a szerbek bántották...............és kérdőleg tekint atyjára, — aki megsimogatja a gyer­mek fejét. — Igen, kis­fiam! A Feri bácsi azért, rántott kardot, mert a feleségét, a jó Anna nénit megölték . . . A másik gyermek, a hófehérhajú aggastyán, hir­telen hátat fordít, fakó, tűznélküli szemei megtelnek könnyel. Szája szélét a sírás rángatja. Valószínű, Anna nénire gondolt ... * * * Megtermett katona méregeti végig Keletet sze­meivel. Közvetlen közelébe megy és körüljárja. Nézi­­nézdegéli, meg is tapogatja visszafojtott lélegzettel, pirosodó ábrázattal, aztán egyszerre csak artikulálat­­lan hangok hördülnek fel torkán és elindul, miközben karját meg-megrándítja egy öntudatlan mozdulat. * * * Vékony, papirosszoknyás leány terem Észak szobra előtt. Körültekint gyorsan és összeteszi kezét. Meg­látszik, hogy nem első ízben áll a szobor előtt s gyakran el-eljár ide fohászkodni. El-elnézem keskeny fehér arcát. Egy-egy nehéz, mély sóhaj szakad föl kebléből. Elmenőben megállítom és visszatartom. Szégyen­kezve mondja meg a nevét. Sztopka Milicának hívják s Turócszentmártonból való. Atyját halálba kergették a csehek! Anyja utána halt. Ők ketten megszöktek bátyjával, ki most a nemzeti hadsereg katonája. * * * Öreg, töpörödött asszony tipeg utánuk, kopott feketés kendővel fején. Körülropogja a szobrokat, ösz­­szekulcsolt kézzel aztán megáll Nyugat előtt. Össze­esett, vézna kis teste még jobban meggörnyed. Sűrűn pislogat vizenyős szemeivel. Aztán hirtelen körülnéz és letérdel a szobor elé. Csendesen imádkozik . . . KÖZGAZDASÁG­­i ciroktermesztés fejlesztése. Ma már általánosan ismeretes, hogy két­féle cirkot ismerünk: a seprű cirkot s a takar­mány cirkot. Az utóbbi bár igen jól bírja a szárazságot, még sem terjedt el, mert a lucer­nában oly takarmányt bírunk, mellyel verse­nyezni nem képes s igy azt lehet mondani, a felett a termelők napirendre tértek. Ezzel szem­ben a seprő cirok évről-évre emelkedik jelentő­ségében. A jelenlegi drága házi viszonyok között hatványozott mértékben. A­mit csak lehet, házilag kell előállítani. Eredetileg mintegy 40 évvel ezelőtt az olaszok szállították. A nyolcvanas években­­néhai Balázs Árpád keszthelyi gazdasági tan­intézeti igazgató már nem mint szegélynövényt, hanem holdszámra termelte s házilag dolgoz­tatta fel a majorbeli cselédséggel. Abban az időben 1­1 darab elkészítéséért 5 krajcárt fizettek. A nyéllel ellátott seprűk 20—25 krajcá­­ros árban lettek értékesítve. Abban az időben elég magas értékesítés volt ez, mert a cseré­

Next