Katolikusok Lapja, 1936 (13. évfolyam, 1-18. szám)
1936-01-05 / 1. szám
KATOLIKUSOK LAPJA. XIII-IK ÉVFOLYAM Kecskemét, 1936. január hó 5.1. szám. Január 9. Néma Bál Tavaly volt az első. Felfigyelt rá az egész ország. Hisz ki látott olyan bálát, ahol nincs estélyi ruha, nincs tánc, elnémul a muzsika, nem sikolt fel a farsang mámora, he sohse halunk meg és csak az izgalmas szívekben zsong a szeretet zenéje oly finoman és halkan, mint valamikor az angyalok ajkáról a hét lehemi széles mezőn. Ezt csinálta meg az elmúlt évben szegényei javára ennek a városnak közönsége. Hogy idei év mennyi szenvedést hozott a kecskeméti szegénységre, hogy mennyivel több az ellátatlan és Ínséges testvérünk, hogy hány szegény gyermeknek, édesanyának nincs betevő falatja, arról megemlékeznünk szükségtelen. Ezt valamennyiünknek tudnia kell! Az Ínséges esztendő áldozatai szinte megoldhatatlan feladatok elé állítják városunk országos nevű intézményét, a Szegénygondozót. A Szegénygondozó Hivatal a farsang első napjaiban azért rendezi meg a Néma Bált , hogy minden szórakozást, minden mulatságot, minden fényesen sikerült bált megelőzve emlékezzünk meg kenyörtelen testvéreinkről és velük szemben rójjuk le az irgalmasság adóját. A Néma Bál január 9-én délután 6 órakor lesz a városháza közgyűlési termében. Ezen bálon mindenki leteszi a szegények asztalára azt az áldozatot, amit az idei farsangban magától von meg az irgalmasság nevében. Adja a jó Isten, hogy minél szélesebb körben megértésre találjon a Néma Bál gyönyörű gondolata. „Jézus Szentséges Szive bízunk Benned!“ Hív az Isten... Kedves jó Híveim! Ismét elmúlt egy év. Szilveszter estéjének tedeumos hangulatában Isten tekintete előtt készítettük el a mérleget. Meghatóban köszöntük meg az elmúlt év minden kegyelmét, megrendülve néztük saját életünk bűneit, fogyatékosságait és könynyeket töröltünk szemünkből a megpróbáltatások emlékezetén. Ez utóbbi vágott legjobban a húsunkba. Egész esztendőnek minden fáradtsága, verejtékes munkának reménysége, kenyere egy délután, rettenetes lussz perc alatt semmivé lett. Még a visszaemlékezés is fáj, hát akkor hogyne fájna annak szomorú következménye, amelyet a nagy ínségben és a lelki megrendülésben érezünk állandóan. Soha még ilyen szomorú napok nem virradtak kecskeméti ember életére. Azokra elsősorban, akik kicsi kis földjükből, vagy szőlőjükből éldegéltek és most mindenüket elvesztve éppen csak tengetni tudják életüket. A visszaemlékezés fájdalmában alig tudott felcsendülni ajkunkon a hálaadó ének és csak az keltett nagy és erős visszhangot lelkünkből, amely szebb jövő reménységét csillogtatja meg: „Benned van Uram reménységünk, ne hagyj soha szégyent érnünk.“ És aztán könnyes szemünket felemeltük és mig ajkunkról zengett a könyörgés Betlehembe....... „óh szép Jézus ez uj esztendőben légy híveiddel“....... önkénytelenül is kutatva néztünk előre, vájjon láthatunk-e valamit a jövőből, van-e valami reménységünk, hogy tényleg boldogabb lesz az új esztendő? A Gondviselés bölcsessége elrejtette azt szemünk elől. Ő tudja azt legjobban, hogy miért marad rejtve a jövendő a kutató emberi szem elől. De nem marad néma az Isten ajka az újév küszöbén. A jövőből nem látunk semmit, csak bizonytalan gomolygó ködöt, de Isten tanításán felnőtt lelkünk azonnal észre veszi azt a csodálatos fénysugarat, amely a sötét és bizonytalan ködhalmazon áttör s amely katolikus lelkünket bizakodással és munkakészséggel tölti el. A századok halhatatlan királyának, az élet Urának, Jézus Krisztusnak fénye sugárzik át a bizonytalan jövőn. Azt mondja az írás, hogy „sok rendben és sokféle módon szólván hajdan Isten az atyákhoz a próféták által, leg-