Magyar Alföld, 1911. augusztus-december (1. évfolyam, 1-20. szám)

1911-08-20 / 1. szám

Magyar Alföld évfolyam. Az alföldi nép érdekét védő radikális újság. 1. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal. Kecskemét, V., Bercsényi­ utca 16. szám. Előfizetési pénzek, hirdetések s egyéb közle­mények a Magyar Alföld részére ide küldendők. Kecskemét, 1911. augusztus 20-án. Felelős szerkesztő: Horváth Ambrus. Előfizetési ára: egész évre helyben 2 kor., vidékre postán küldve 3 korona. Egyes szám ára 4 fillér. Megjelenik minden vasárnap. \%f ^kertvarkl c­ffl: LtTélté­s mit akarunk? Komoly akarattal, elszánt harci kedvvel lépünk Kecskemét és vidéke dolgos népe elé, midőn lapunk kitű­zött célját ismertetjük. Bátor, szókimondó újságot aka­runk adni mindazok kezébe, kiknek munkától kérges a tenyerük vagy író­asztal mellett robotolnak. Mert ki ne érezné az ország gazdasági életében történő nagy változásokat, melyek a kis­embereket szemétté tapossák össze! És amíg világfájdalmas keserűséggel csöpögtetik beléjük az egyenlőség, test­vériség és szabadság igéit, az alatt el­­rongyosodnak és fölkopik az álluk. Az újság kenetteljes hangon ne papoljon, hanem tanítson meg bennünket élni a nevető természetben és védő fegyvere legyen a nép gazdasági érdekeinek. A vidéki magyar városokban meg­jelenő lapok túlnyomó része a helyi nagyságok talpainak nyalogatásában véli hivatását betölteni és vannak la­pok, melyek hosszú fellengős cikket írnak a személyes szű kis esetekről, ellenben a rendőri hírek között csak pár szóban emlékeznek meg azon ese­ményekről, amelyeket a nagy életküz­delmek idéznek elő. Az emberiség nagy része izzadva küzd a mindennapi kenyérért, de a sajtó ezt nem veszi észre, hanem alattvalói hódolattal ér­tesít bennünket arról, hogy a főispán úr a saját kezével gombolta be a ci­pőjét. A Magyar Alföld új irányt jelent Kecskemét és vidéke hirlapirodalmá­­ban. Bátor szószólója lesz az elnyo­mott osztályoknak, melyekkel csak ak­kor törődnek, ha a pénzüket és munka­erejüket akarják elszedni. Zászlónk alá hívjuk a kétkezi munkást, a kisiparost, a kisgazdát és a kiskereskedőt. Cé­lunk nevelni a munkást és polgárt arra, hogy ne hagyja magát félre­vezetni elavult üres hazugságokkal, amelyeket a gyakorlati élet mindennap megcáfol és az újkor szelleme kegyet­lenül végig­gázol rajta. A magyar társadalom életében sokféle furcsaságot tapasztalunk. Van­nak emberek, kik a haladás nevében még a bugaci számadó gulyást is egy pillanat alatt élére vasalt angol nad­rágba szeretnék belerázni; azután van­nak olyanok, kik ugyanezt az embert a fenálló társadalmi rend nevében egy nagyszélű zsírfok­os kalap alatt olvasó­pörgetésben szeretnék megszakadva látni. Az ilyen okoskodásoktól meg lehet bolondulni, de vele a nép baján segíteni nem tudnak. Mert ahol hul­lámzó búzatáblákat ringat a magyar Alföld, ahol nevető gyümölcsöskertek­től piroslik a buja határ, ahol az édes anyaföld áldását ontja minden eszten­dőben : ott nem lenne szabad nyomo­rúságnak lenni! És mégis van. Ezt a nyomorúsá­got akarja a Magyar Alföld kiirtani a rendszer megjavításával. Azt akar­juk, hogy a sanyargatott kisemberek fogékonysággal legyenek a kultúra iránt és kíméletlenül irtjuk a fejlődést meg­akasztani akaró butaságot s a hala­dástól való gyáva félelmet. Ezért a programmért érdemes lesz küzdeni és a Magyar Alföld igazolni fogja vele létjogosultságát. A Magyar Alföld élénk figyelem­mel fogja kisérni az alföldi városok ügyeinek intézését, mert a városok ügyeit többnyire a szerint intézik, hogy mennyire válik az a befolyások hasz­nára. Kecskeméten is már évek óta tesped a vízvezeték ügye, de néhány héttel ezelőtt pazar lakomát csaptak egy exminiszter és néhány ezerholdas tiszteletére. Fel akarjuk világosítani a polgárságot, hogy a vagyonnél­üli két­kezi munkás a legellenálóbb oszlopa egy egészséges berendezkedésű társa­dalomnak és hogy nem a magasabb bért követelő munkás a halálos ellenség, hanem az öntudat nélküli, magával mit sem törődő munkások sorsaiból fenyeget a nemzeti veszedelem. A Magyar Alföld nem fog elhall­gatni semmit, mert nem fél és nem függ senkitől. Kötelességünknek ismer­jük ezzel szemben kijelenteni, hogy nem személyeskedő villongásokat aka­runk előidézni, hanem a tunya rend­szert fogjuk támadni. A Magyar Alföld hadat üzen a sötétségnek és terjeszteni fogja a vi­lágosságot. Nem hajol meg az üres tekintélyek előtt, de becsülést követel a hasznos munka embereinek. Fel fogja tárni a maga valóságában az alföldi társadalom vérző sebeit, de nem nagy képüsködik, nem siránkozik, hanem megmutatja a gyógyulás eszközeit. Egészséges kultúrát akarunk az Alföld társadalmi életébe bevinni és a a mindenkitől megrugdalt kisemberek ügyeinek leszünk bátor védelmezői. Zászlóvivői leszünk minden szép és nemes dolognak, amely az összeség javát szolgája. A Magyar Alföld nem politikai irányú lap, hanem közgazdasági és tár­sadalmi életünk alapos boncolgatója fog lenni. Apró izekre tépi közéletünk idegszálait s be fogja bizonyítani, hogy nagy hibában leledzenek azok, kik a helyi és vidéki sérelmeket mindig csak országos kérdésekké szeretnék fölfutni. A Magyar Alföld cikkeinek nagy­részét egyszerű munkások, kisiparosok és földművesek írják, akik az élet ke­­­­mény iskoláiban nevelődtek. Ez elég­­ biztosíték lesz arra, hogy higyjünk­ a lap őszinte hangjában és kitűzött cél­jának elérésében. Azonkívül elismert szépírók és szociológusok fogják la­punkat cikkeikkel fölkeresni, hogy ré­szére a modern irodalmi színvonalt biztosítsák. A vidéki levelezők pedig jól értesültséggel fogják támogatni a Magyar Alföld­et. Nem keressük hatalmas emberek pártfogását és nem áhítozunk senki pénzére sem. Lapunknak minden sora Kecskemét város és vidéke népéhez szól. Nagy munkába fogtunk, de köny­­nyű lesz ez a munka, ha azok akik­nek szólunk, megértenek bennünket és lapunkat támogatják. Kecskemét, 1911. évi aug. hó. A szerkesztőség. Orvtámadás Kada Elek ellen. Évtizedek óta nem intéztek vezető em­ber ellen alattomosabb, aljasabb s egyben igazságtalanabb támadást, mint az építő­­munkaadók szövetsége intéz Rada Elek Kecs­kemét polgármestere ellen. Itt Kecskeméten Zaboretzky s Vágó urak hasravágódva járkálnak a polgármester elé, Budapesten meg központi lapjuk a gyűlölet égő csóvájával, a denunciálás leg­­legközönségesebb eszközeivel akarja az or­szág közvéleménye előtt befeketíteni. Rá­fogja, hogy neki köszönhető, hogy milliókkal nem árasztják el a kecskeméti népet! Gurulna az arany, jönnének a bankók, ha Kada Elek ki nem jelentette volna, hogy Kecskemétnek nincs segítségre szüksége. Szemenszedett hazugság. A polgármes­ter tett bizonyos kijelentéseket maga a vá­rosra, mint károsultra vonatkozólag, de rög­tön hangoztatta, hogy sürgős segítségre szük­ségünk van. Hiszen épen ő küldött cáfolatot a Pesti Napló ama téves cikkére. A kormány­akciót is ő sürgette meg. Szóval itt a legközönségesebb orvtá­madással állunk szemben. A rágalmak főleg Kecskemét közönségéhez vannak adresszálva. S mindez miért? Semmi másért, csak azért, mert a polgármester 4 vagy 5 építő­mesternek nem szolgáltatta ki szőröstül-be­­lül a lakosságot. Nem túlzunk. Valósággal négynek vagy ötnek! Mert a kisiparosok zöme úgyis fölvállalta volna a maga kis mun­káját, ha a tanács nem állítja szembe a mun­kaadó szövetségi vezető emberek szemérmetlen követeléseivel a városi építőirodát. A kis­iparosok a nagyobb épületeket úgy sem vál­lalhatták volna el. Így azután a nagyobb munkáltatók olyan árakat diktálhattak volna, amilyen csak jól esett volna. Nézzük csak, kik ezek az emberek s milyen joggal támadják Kada Eleket s a vá­rosi tanácsot ? Azt az embert s tanácsot, akik

Next