Magyar Hírnök, 1882. január-július (2. évfolyam, 1-27. szám)
1882-01-01 / 1. szám
Szerkesztőségi iroda: Kecskeméten, Korona-utca 101. sz. Ide cimzendő minden írásbeli küldemény. 1. szám. Kecskemét, 1882. Január 1. MAGYAR HÍRNÖK IPAR ÉS KERESKEDELMI SZAKKÖZLÖNY. MEGJELEN MINDEN VASARNAP. Előfizetési díj: Mindennemű Felelős szerkesztő: Egész évre - - 4 írt — kihirdetések, melléklések és Kiadótulajdonos: NAGY IMRE. Félévre - - - - 2 frt — kr- Negyedévre - - 1 frt — kr Egyes szím ára - 10 kr. nyüttéri közlemények jutányos áron számíttatnak. FERÁRIK JÁNOS. Kiadóhivatal: Kecskeméten, Korona-utca 101. sz. Ide címzendő minden pénzbeli küldemény. Az év kezdetén. Kedves olvasó! Midőn lapunk második évfolyamának jelen első számát bemutatjuk, daczára, hogy előfizetési felhívásunkban részleteztük lapunk programmját, kötelességünknek tartjuk itt e helyen is elmondani azt, hogy tulajdonképen mi fogja képezni czélunkat, s mi leen a feladatunk. Elsősorban is meg kell említenünk, miszerint lapunknak ily gyökeres átváltoztatására azon körülmény bírt bennünket, mivel éreztük hiányát egy oly szakközlönynek , mely a mellett, hogy szakított volna a politikával, a személyes ambíció szülte személyeskedésekkel és czivakodásokkal, kizárólag és komolyan foglalkozott volna az anyagi érdekek szakszerű fejtegetésével és mintegy tanítva, buzdítva tárgyalta volna az ipari, kereskedelmi és gazdasági kérdéseket, s azon bajokat, melyek bizonyos tekintetben útját adják közgazdasági fejlődésünknek és haladásunknak, végre amely lap összekötő kapcsot képezett volna a hazában létező egyletek, társulatok, intézetek, szövetkezetek és részvénytársulatok között, s ezeknek szorosan vett köteles működésével és érdekeivel foglalkozott volna. Ezen oly igen élénken nyilvánuló hiányérzetnek véltünk, ha nem is teljesen, de némileg eleget tenni lapunk jelen szellembeni átalakításával, amely hazánk jól felfogott ipar és kereskedelmi helylyel-közzel, gazdasági érdekeit lesz hivatva teljes erővel legjobb meggyőződésünk szerint szolgálni. Éber figyelemmel kísérünk ennélfogva minden oly dolgot és mozgalmat, mely közgazdasági ügyeinket érdekli, s a jót czélszerűt és hasznost támogatjuk az ellenkezőt pedig higgadt, tárgyilagos eszmecsere tárgyává tesszük, s iparkodunk odatörekedni, hogy a vitás kérdés a czélnak minél inkább megfelelő megoldást nyerjen. Czélunk leend az ipar és kereskedelem nagy fontosságát és gazdagító hatását föltüntetni, a nagyközönséget ez ügyekkel megbarátkoztatni, az üzleti és iparos pályákiránti pártfogási szellemet és kedvet éleszteni és fokozni, az iparos- és kereskedő ifjúságnak úgy szellemi, mint szakképzését lehetőleg elősegíteni, a külföld ipar és kereskedelmi mozgalmát ismertetni, s az ebből merített tapasztalatokat előnyünkre értékesíteni. Ez a mi szorosan vett czélunk és föladatunk, melyből elvenni nem, csakis hozzá tenni lehet, s amely czél érdekében fogunk küzdeni teljes erőnkből. Éspedig küzdeni fogunk czélunk érvényesítése érdekében, nem a költői frázisok zománczától csillogó hangzatos szavakkal, hanem a múlt eseményein okulva, s az események iskolájában szerzett tapasztalatok birtokában, kérlelhetlen és meghamisithatlan logikával, mert a mi lapunknak nem öntetszelgés, nem feltűnési vágy és szereplési viszketeg, hanem közgazdasági ügyeink iránti szeretetünk és rokonszenvünk ad életet, s azon körülmény, hogy lapunk hézagot pótol, hogy lapunk szükséges, mert míg a szépirodalmi, politikai és társadalmi ügyek szolgálatában oly sok jeles és hivatott közlöny áll, addig az ipar és kereskedelmi ügyekről alig van aki megemlékezzék, pedig ép ennek az ügynek fölkarolása és teljes mérvbeni méltánylása szükséges ahhoz, hogy elérhessük azt, amit a legnagyobb magyar mondott, hogy „Magyarország nem volt, hanem ressz!“ Ily és hasonló czélok tudatában bátran lépünk a küzdtérre azon reményben, hogy e nemes törekvésünkben segélyünkre leend a nagyközönség, s tettekben fogja bebizonyítani, miként a jót, a czélszerűt és hasznost támogatni kész. Ezekután lapunkat a nagyközönségnek úgy anyagi, mint szellemi támogatásába ajánlva, s ez újévben minden jót kívánva, maradtam kiváló tiszteletem nyilvánítása mellett hazafias üdvözlettel. Kecskemét, 1882. január hó 1. Nagy Imre, A „Magyar Hírnök“ felelős szerkesztője. Neveljünk iparosokat. Úgy az erkölcsi, mint az anyagi világban különös értéket kell tulajdonítanunk annak, ami szükségleteink kielégítésére alkalmas. E század egész első felében nemzeti létünkért folyt a küzdelem. Ma már, hála elődeink rendiltetlen hazaszeretetének s hazafiságának, kizárólagos gondjainkat e czél nem képezheti, hanem belső életünk berendezését s a közjólét előmozdítását vehetjük közvetlen gondjaink alá s kötelességünk is, hogy egy szabad, s nagyra törekvő nemzethez illő állást foglaljunk el vagyonilag és szellemileg az európai népek családjában, miután a szegénységgel küzdés nemcsak az egyesekre, de a népek életére is veszedelmes. Bármerre tekintsünk hazánkban, mindenütt az egyesülés, társulás és a szövetkezéssel találkozunk. Napjainkban az eszmék megtestesülése üli diadalát. Minden egyesülés, társulás, áldást hozólag működik tagjaira, mert a közös jólét kierőszakolására kezet fogva törhetlen szorgalom és igyekezettel hatolnak előbbre czéljaik felé, melyek mindenütt és mindenkor az anyagi boldogság felé irányozzák. Az iparegyesületek, kereskedelmi és mezőgazdasági hitel szövetkezetek, népbankok, takarékpénztárak s még számos fajtái a kor egyesülési szellem alkotásainak — virágoznak és gyümölcsöznek. Azon testületek ennélfogva, melyek czélját az anyagi érdekek fejlesztése, védelme és biztosítása képezi, mai körülményeink között kiválólag hasznos intézményei lehetnek az országnak, kettős kötelessége tehát mindenkinek működését oly irányba terelni, melylyel ez intézmények, mint a közös jólét forrásai gyámolíttatnak, pártoltatnak és támogattatnak, kettős kötelesség terhe hárul azokra is, kik ily intézmények élén állanak, mert egy jobb jövő megállapításánakemeltyűit tulajdonképen ők tartják kezeikben. Az általános elszegényedés ijesztő mérveket kezd ölteni hazánkban, ennek tovaterjedését megakadályozni volna első kötelességünk. Az általános jólét első feltétele az értelmes munka, a kitartó szorgalom és bölcs takarékosság. Ezek azon alapigazságok, melyek az állam fenntartó három nagy hatalomnak, a földmivelés, ipar és kereskedelemnek alapját képezik. Ezek virágzása nélkül állam fenn nem állhat, nemzet nem boldogulhat. Az ipar és kereskedelem oly elvárhatlan két testvére a harmadiknak a földmivelésnek, hogy mai fejlettebb viszonyaink között földmivelőt képzelni sem lehet, ki egyik vagy másik úton-módon ne igyekeznék hódolni a kereskedelemnek az áruk értékesítése, vagy az iparnak a termények ipari feldolgozása tekintetében. Annak megjegyzésével azonban, hogy hazánk mezőgazdaságilag úgy, mint az ipar terén, hatalmas versenytársai által, az európai színvonalról le ne szoríttassék , gátló körülményről kell gondoskodnunk, e gondoskodást ne várjuk a kormánytól, ne az országgyűléstől, hanem kezdjük meg otthon, a családi élet szűk és mégis oly messzire kiható körében. Kezdjék meg a józan gondolkozású szülők az által, hogy neveljenek gyermekeikből iparosokat, földmivelőket, kereskedőket. Szakítanunk kell a régi ósdi szokásokkal. Haladni kell a világgal, a tudomány vívmányaival, mert aki nem halad, az elenyészik mint a porszem, melyet a vihar elsöpör. Igenis haladni czéltudatosan úgy, hogy mondjanak le a szülök azon végtelen kárhozatos szokásukról, hogy gyermekeikből ügyvédet, doctort, talán diplomatát vagy pláne csak minisztert akarnak nevelni. Az volt eddig is a bajunk, hogy a régi nemes embernek, ha három fia volt, egyik lett ügyvéd, ennek volt legtöbb esze, a másikból lett pap, ez már szegényebb kapacitás volt, a harmadik már pláne igen szegény tehetség volt s épen e végett lett belőle gazdálkodó, s ha nem szégyenli a hét szilvafás nemes, lett volna belőle iparos is. Ily úton e két pályára, csak az értelmi szegénységben sintek, a korhelyek vagy a naplopók lettek kényszerítve. Az örökös harcz és küzdelem közepette, melylyel a nemzeti létet védték őseink, hátramaradásunkhoz még egy jó adagot e szomorú rendszer is szolgáltatott. De várjon, úgy van-e ez még ma is a műveit és felvilágosult tizenkilenczedik század vége felé? Sajnos, de legnagyob részben igen! Az egyszerű iparos, ha ő benne meg van is azon eszme érlelődve, hogy egyetlen gyermeke vezesse és örökölje virágzó üzletét, akaratának nem képes érvényt szerezni, mert civilizálódott felesége fiskálist vagy orvost akar drága csemetéjében szemlélni, tekintet nélkül arra, hogy van-e a csemetének annyi esze, hogy becsülettel keresztül evezze az iskolákat, neki állítják a tudományos pályának s lesz belőle itthon diák. Budapesten pedig, hol mindenre van esze, csak a tudományokra nincs, Bunkovai Absentius — alias flaszter-koptató proletár , — s mikor a szülői keresményt eltanulmányozta, hazamegy zugprókátornak, s otthon lopja a napot, így találjuk ezt a földmivelő osztály némely részénél, igy a városi írnok úr családi életében, hol a nagyreményű magzatot, mindennek óhajtanák inkább kiképezni, csak józan, becsületes, műveit, iparosnak vagy gazdának nem. Felesleges bővebben fejtegetni az ily ferde viszonyok eredményét; tudni fogja mindenki, hogy egy pályán, ha csupa tehetségtelen egyének szerepelnek, az nem virágozhat fel, az nem fejlődhetik oly szépen s oly gyümölcsözőleg, mintha tehetséges egyének foglalnák el a tért s töltenék be amazok helyét. Ennélfogva nem lesz időszerűtlen, figyelmükbe ajánlani jó magyar családainknak azon körülményyt, hogy a szellemi pályákon kívül, vannak életmódok, hol sokkal hamarább, kevesebb költséggel, nagyobb eredményt érhetnek el kedves gyermekeik, mintha azokat a tudományos pályák iránti ellenszenvük daczára is arra kényszerítenék. Természetesen, nincsen könnyebb valami, mint egy ifjúi kebelt gyűlölettel eltölteni oly pálya iránt, melyet ijesztő mumusként állítunk eleibek, ha folyton azzal ijesztjük őket, hogy „ha nem tanulsz, csizmadia inasnak adlak“ ez felettébb hibás eljárás, mert higgjék meg nekem, nincs józan ember előtt restelni való azon, hogy ő csizmadia mester, sőtt büszkébb lehet a nemzet, ha sok és jó iparosa van, gazdagabb s tekintélyesebb a város, ha benne az ipar virágzik. Sokkal nagyobb örömmel szorítok én kezet, egy kérges tenyerű, szorgalmas és derék csizmadiával, mint egy „ügyetlen“ ügyvéd vagy pláne próletár tekintetes úrral. Ilyenek pedig jelenben mindkét fajtájából az uraknak nagy mennyiségben találhatók jó Magyarországon, de, hogy ezen szám ne szaporodjék, czélja épen jelen czikkemnek s nagy megnyugvásomra szolgálna, ha azon hit verne erős gyökeret a magyar családok körében, hogy inkább az iparnak adnák tehetséges gyermekeiket, hogy ezek lennének az iparnak felkent apostolai, s jutnának azon virágzó magaslatra, melyet a nemzet, mint ilyen megérdemel, az ügy szentsége pedig minden hazafitól megkövetel, mint hajlamaik elenére rákényszerítik a tudományos pályára. E tekintetben az iskolák is sokat segíthetnének. A tehetségtelen, a nagy ügygyel-bajjal tanuló ifjú gyermek, már a második, harmadik gymnasiális osztálynál tovább ne eresztessék, hanem lelkiismeretesen figyelmeztessenek a szülők, hogy gyermekeikről más irányban gondoskodjanak ; utasítsák ki még ifjan a gyermeket, hogy kedves s a szerzett tapasztalatokkal lépjen az iparos pályára, s ne engedjék, hogy minden valódi hajlam és tehetség hiányában, vesztegessék ifjúságuknak drága napjait az iskola falai között. Mert ha 16—18 éves koráig engedik is úszni a tanárok az ifjút s akkor sülyesztik el, mikor már szégyenli nagyságát és fejlettségét arra, hogy tanoncznak álljon be, kétszeres bűnt követnek el, mert elejtették benne az országnak egy munkás fiát és a proletárok számát egyel szaporították. Szobonya Bertalan: A forgalom és kereskedelemről. A nemzetek életében az általános jólét és anyagi felvirágozás tényezőiként fontos szerepet játszik azon irány, melyet a nemzet élő teste, az emberi társadalom követ, azon mód, melyet az egyesek tevékenységük, munkájuk értékesítésére választanak. Amely nemzetben a többség felismeri a tért és követi azon irányt, melyben ésszerű munkásság által legtöbb anyagi eredményt lehet elérni annak a nemzetnek bizonyos fokú jólétre kell jutni, abban az országban a vagyonosság arányának tetemesen magasabban kell állni a vagyontalanság fölött. Mint óriás magasodik ki a nemzetek családjából az angol nemzet vagyonosság tekintetében, melyet az ipar, de kiválólag a kereskedelem nagyfokú s helyesen felfogott űzése által ért el. Ez életrevaló gazdag nemzet, mely már sok századok előtt Európa legnagyobb kereskedője volt, ésszerű gazdálkodási és kereskedelmi irányával helyesen aknázta ki Anglia munkaterét s teremtett általános jólétet és va-