Országos Ellenőr, 1922 (15. évfolyam, 1-15. szám)

1922-04-08 / 1. szám

Kecskemét, 1922. április 8. XV. évfolyam Szombat, 1-ső szám. Megjelenik minden szombaton Szerkesztőség és kiadóhivatal Kecskeméten, III. kerület, Jókai­ utca 42. sz. Egyes szám: 6 kor. Előfizetési árak Egész évre .... 300 K Fél évre ...... 150 K Negyed évre .... 75 K Hirdetések jutányos áron közöltetnek. POLITIKAI HETILAP Felelős szerkesztő és kiadó Somogyi János Egyes szám: 6 kor. Irány­elv. 1. Nem hadakozni, veszekedni és támadni jövök, mert a háború rom­bol, a béke épít. Igaz, hogy olyan vér­zivatar múlt el a nyolc év óta, mikor a tollat letettem, amilyenre még a világ nem emlékezik. Ezer, százezer, sok-sok millió lélek­ű színmagyar dőlt le, semmisült meg, bukott a sírba. Sokszor percenként, óránként és évek alatt. A világ­élet óta első nagy és példátlan háború tartott éveken át. Amilyent még nem festett sem az ókor könyvek­ könyve: a Biblia, sem a föld összes törté­netét magában foglaló török Korán. És . . . minden hiába való volt. A szörnyű csatákban hiába hullott — folyt patakokban a magyar vér, elvesztettük a háborút. Noha még azt se mondhatjuk magunkra, hogy: „Székely támad, székely bánja“. Mert mi — a nagy Isten látja lel­künket — úgy sodródtunk a poklok áradatába. Más bűnéért, más vét­kéért szenvedtünk, lakoltunk! S ami azután következett... Szétdarabol­ták országunkat. Elvesztettük min­denünket. Bent a belső ellenségek: megtaposták vérben vonagló tes­tünket ... De elég volt! Felejtsünk mindent. Tisztuljon le szívünkről minden bosszú. Távo­lodjék el tőlünk minden megtorló­szándék és gondolat. Megmaradt a hitünk. Keresztény ország vagyunk. Kezdjünk újra a dologhoz. Tisztít­suk le millió sebből vérző testünket és kezdjük újra építeni szeretett hazánk megmaradt alapját. Az erős, önmagában bízó király­fiú sem őrjöngött kijózanító gondo­latai után sokáig, a lehetetlen felett, hanem fogta a munkát és kardot s rettenetes, elszánt küzdelmek után megszerezte vele a koronát! Beszámoló a nyolc évről, .. Ez év augusztusában lesz nyolc esztendeje, hogy le kellett tenni a tollat. Vagy fegyverrel cserélte fel minden igaz, becsületes férfi, aki magyar, vagy az itthon félbemaradt munka­szerszámok megfogásával kezdte. Fegyverre — fájdalom — már akkor koron túl valók, elsőbb is, családomnak egy kis üzletet szerveztem meg. Később, fogtam a fűrészt, gyalút és korán reggeltől napestig­ dolgoztam. Vér­verejtékes ingeket váltva­­ produkáltam annyi, ma is bemutatható asztalos­darabot, hogy hatvan esztendős kora után, alig képes valaki többet. Ez nem dicsek­vés, csak áldom érte a jó Teremtőt, hogy erőt, egészséget adott hozzá! A „vörösök“ ideje alatt, fel akar­tam lapomat támasztani. Mivel a háború elmúlt, elérkezettnek láttam az időt, hogy újra hozzászólhassak városunk közügyeinek intézéséhez, mikénti folytatásához. De olyan ellenkezésre találtam Kauffer és Simon „elvtársak“ részéről, hogy félórai szó­csata után, a­mikor a szocialista cikkeimért való börtön­viselésemre, becsületes, bátor sza­vaimért (a gyöngék és védtelen­tömegek érdekében) küzdelmeimre, szenvedéseimre s ez alapon az ő el­veik szerint is: adott jogaimra hi­vatkoztam, s egyszer csak négy vörös katona töltött fegyverrel ál­lott velem szemben. Az volt a pa­rancs és határozat, hogy: igenis, foghatok tollat, szerkeszthetek lapot, de csak a „Magyar Alföldinél! Erre nem válaszolhattam mást, mint a következőket: „Szíves kész­séggel állok a laphoz, de előbb csukják vissza börtöneikbe azokat az akasztófára megért gyilkosokat, gazembereket, akiket ma: „vezér­­kedni“ kieresztettek!“ E „meggondolatlan“ vakmerősé­gemért (és ki nem cselekedett már életében meggondolatlanságot?) csak az épp abban a pillanatban belépő Sinkó Ervin városparancsnok men­tett meg a bizonyos haláltól . . . Ő azután azt a sentenciát hozta, hogy: „Tényleg hallottam már So­mogyi elvtárs szocializmusáról. „Nincs még tizenhárom“ című ver­ ,­séről. Ilyen életet nekünk, kioltani nem szabad! Hanem . . . rögtön kárpótoljuk lapjának a háború miatt való beszűnéséért, mely neki — mint mondja: összes vagyonába és har­minc éves szenvedésébe került! Kár­pótoljuk azért is, hogy most meg már a háborúk után — miattunk nem adhatja ki a lapot. Kárpótoljuk úgy, amint azt más újságírókkal Bu­dapesten is tettük! És ... ha akar, jön hozzánk egy 60 éven túli em­ber dolgozni, ha akar, marad ott­hon!“ Kész volt az életmentés. Kommunizmus szerint is: becsü­letes, em­beries gondolkodás! De ám, Vércse „elvtárs“ kezébe került az ügyem folytatása. És­­ örültem végre, hogy minden „kár­pótlás“ nélkül, ép bőrrel haza­dobtak. Elmúlt a kommün. Bejöttek az oláhok. „Fegyver­kutatás“ címén: behatoltak műhe­lyembe. „Elkutattak“, háromezer ko­ronámat. A még kezemben maradt ne­gyedfél ezernek felét meg „elsinkó­­fálták“ később — a lebélyegzésnél, „kényszerkölcsön“-be. Életemben először ért az a ki­tüntetés, hogy valakinek nagyobb summát adhattam „kölcsön“. De­ ezzel meg most az a „pech“ járt, hogy olyan magas állású urnak kel­lett pénzemet odaadni, aki még ma se akar róla tudni semmit. A biblia ugyan nagy megnyugvással arra ta­nít, hogy: „Az Isten adta. Az Isten elvette!“ Mindazon­által én, meg­vallom, e tekintetben nem vagyok türelmes keresztény. Hogyne! Mikor arra, az asztalosüzletben való véres­­verejtékes munkámmal szerzett és szalonna helyett, csupa kenyeres, bornélkü­li kosztolásokra gondolok, mindig nagyot csavar a szívemen, annak a három év alatt összaku­­porgatott pár ezer koronácskámnak elvesztése! A régi zászló­­m. Dr. Kiss Endre — a Kecskeméti Közlöny igaz­ magyar és jó keresz­tény szerkesztője — nyilván hallotta rólam, hogy vén koromban már­ nagyon izzasztó nekem a nehéz munka. Hát aztán megszűnt és két évvel ezelőtt, műhelyes­ lakásomon, felkeresett. Meghívott a szerkesz­tőségébe. Igaz, hogy kikapcsolva álltam ott, két év óta, minden politikától. És az adományok kezelését, valamint az adminisztráciortális dolgokat lát­tam el. De . . . becsületes tényke­désükből, rendíthetetlen hazafisá­­gukból, a szenvedő Magyarország visszahódításának, újra­építési cél­jának munkájából — tanultam any­­nyit, mintha csak gyermek­éveimben vérembe szívódó magyar tradíciók felelevenítéséről, magyar véres csa­ták újra való oktatásáról jönnék most, így veszem kezembe régi zász­lóm ! Somogyi János: A virágvasárnapi tömeg-erő. Nem az egyetlen, de legfölsé­­gesebb az Isten-ember tragédiájá­ban a tömeg­szenvedély változása. A virágvasárnapi jeruzsálemi bevo­nulás, a felhevített tömeg csodás lelkesedéséből elsőrangú fogadtatás volt, melyet a nagy küldetés sze­rint Jézusnak el kellett szenvednie, holott minden emberi érzésünk azt súgja, hogy a zajos fogadtatás és csődület csak kellemetlen lehetett annak, ki az ünneplés központja volt. De azoknak, akik az eszmé­ket hirdetik, a külsőséges hatások nagy erejét is mozgósítaniok kell. És az Isten-ember, aki arra volt hivatva, hogy a kereszténység esz­méit az egész földön elterjessze, nem vonhatta ki magát a virágeső­ből, a pálmaágakat hintő tömeg ünnepléséből. És mily nagy tanul­ság az ő fenséges martíriuma, hogy ugyanaz a tömeg, amely Hozsan­nát kiált, néhány napra már a „Feszítsd meg!“ terrorizmusával szorította Pilátust, hogy Jézusban felségsértőt lásson és mint a római imperium gyalázóját, halálra ítélje. Tizenkilenc századot fordult az­óta az idő kereke. És hányszor megismétlődött ez idő alatt a tö­megrajongás gyűlöletté váló válto­­zozása. Uralkodók, próféták, filozó­fusok, államférfiak és más egyete­mes emberboldogítók, hányan érez­ték, hogy a tapsból a Vesztőhelyig, mily rövid idő alatt lehet megfutni az utat. A tömeg lélekrajza kiszámítha­tatlan. A tömegérzés mindig más, mint az egyéni. Lehet százezer ember a legjobbakból összetömö­­rítve, ha sikerül az aljasabb szen­vedélyt feluszítani, s sohase tud­hatjuk, hogy a népítélet micsoda nagy, végzetes tévedésekre és bű­nökre vetemedik? Van, épen jelen korunk történetében, a tömeghan­­gulat változásának egy más pen­dantja is. És éppen a politikában, ahol a kölcsönhatások mindig ki­számíthatatlanok, ahol mindig meg­lepetésekre lehetünk elkészülve. — Példával is élünk. Napjainkban nem­rég folyt le a tömeg­erők által a Habsburg-dinasztia szétrombolása, Károly királynak a tróntól való megfosztása. Akkor boldognak kép­zelte magát a magyar. Azóta aztán, már más tömeg­erők is uralkodtak. Azok meg — magát Magyarorszá­got támadták meg. Annyi kárt nem tett még a hazában sem török, sem tatár, mint ezek. De ime, térül­­fordul az idő, feltünedezik a politi­kai láthatáron Andrássy gróf. .. Maga köré kovácsolja a tömege­ket s itt-ott, már mint nemzeti hős, kezd ünneplés tárgya lenni! Nem elmélkedünk most tovább e fölött, ám érdekes jelenségnek tartjuk, hogy a tömeghangulat ilyen rettentő változatos formákat mutat. Senki akkora felelősséggel nem tartozik önmagának és a történe­lem ítélőszékének, mint akit hiva­tása, vagy a véletlen, a tömeg ve­­zetőjévé tesz. A tömeg lelkét ő alakítja. És bizonyos dolog, hogy a virágvasárnapi Hozsannát s rá, a legfenségesebb eszméket hirdető Isten-ember kivégzését is, egy-két, a tömeget vezető „demagóg“ csi­nálta. Óriási nagy katasztrófák tör­téntek a miatt, mert a tömeg ve­zetői véres fenevadak. Ha csak emlékünkből kivethetnők Robes­pierre és Marat rémalakját, mennyi vér kímélődött volna meg és mennyi gaztett, maradt volna el. Ha Dante most írná meg a Divina Comediát, várjon ezeknek és egyéb tömeg­szenvedélyt mozgató alakoknak po­kolbeli szenvedését, hogyan írná meg? Volna-e gazdag képzelet, mely az ő gaztetteiknek pokolbeli szenvedését elképzelni tudná?! . . . HÍREK. Lapunk mai, felújított első számát csak két oldalon jelentet­hettük meg, mivel az előre való rákészülés, az anyagi és szellemi erők összegyűjtése, felhalmozása , az „Országos Ellenőr“ biztos ala­pon való felépítésének nagy mun­kája, foglal el még mindig bennün­ket. De rövid idő alatt rendes me­derbe jutunk és már húsvéti szá­munk — valamint az azután kö­vetkező számok sorozata is — négy oldalon, később pedig lehetőleg bővebb terjedelemben jön olvasó­ink táborának kezébe . S Károly király halálai csak az egész magyar­ világot, de még a külföldi, velünk rokonszen­vező nemzetek vezetőségét is. Végtelen megrázó, minden jóérzésű lelekre az a tragikus sors, mely a Zita királyi családot érte! Zita királyné beteg­sége is súlyosbodott. Károly király nemzetiszínű szemfedél alatt nyugodott a ravatalán. Tekintse meg Hoffherr Schrantz Glayton Schuttleworth RT. Mezőgazdasági Gépgyár Gépraktárát. Kecskemét, Rákóczi­ út 20. szám, a Törvényszék épületével szemben. Raktáron van és eredeti gyári áron kaphatók: vetőgépek, boronák, szakekék, morzsolók, darálók, szecskavágók, új rendszerű répavágók, valamint VERMOREL-rendszerű és j­ó minőségű, nagy munkateljesítő BALATON-PERMETEZŐGÉPEK és az összes gépek alkatrészei.

Next