Pestmegyei Hirlap, 1892 (5. évfolyam, 1-33. szám)

1892-10-01 / 1. szám

Kecskemét, 1892. V. évfolyam 1. sz. Szombat, október 1. Pestmegyei Hírlap (EZELŐTT „KECSKEMÉT ÉS VIDÉKE“) MEGJELENIK HETENKÉNT HÁROMSZOR: SZERDÁN, PÉNTEKEN ÉS VASÁRNAP.______ Előfizetési árak: Egész évre 6 írt, félévre 3 frt, Sziszló és kiadó Szerkesztőség és kiadóhivatal: III. tized, Nagy­negyedévre I frt 50 kr. Egy hóra 50 kr. : SOMOGYI JÁNOS. Budai utca 41. szám. __ Egyes szám ára 4 kr.______­ honthy istyTi^dto^Wi dezső, Hirdetések díjszabály szerint. Mit akar a pesfanegijBi pirlap? Szomszédunk a főváros : elnyom ben­nünket zajával, túlfényli provinczián­­kat iparával, művészetével; lapjaink pedig csak úgy tengődnek nagy párt­fogásban gyökerező orgánumai árnyé­kában, mint az édes magzat mellett a kegyelemből szoptatott csecsemő. Budapest felé sugárzik minden erő az egész magyar világból s magával ragad bennünket az érdeklődések nagy­­erejű folyama innen Pest megyéből is. Filléreinkből hatalmas napi­lapok táp­lálkoznak, saját helyiérdekű orgánu­maink pedig megsiratás nélkül tűn­nek el. Vagyonosak, tehetősek anyagiakban; irók, költők, szakemberek szellemi tá­mogatásaikkal emberelik, felkarolják, a­mi pesti, még sok esetben idegen ér­dekűt és érzelműt is . . . a maguk ügyét, sajtóját pedig parlagon feledik, elhagyják, eldobják maguktól. Ha azután valaki feláll a bajt han­goztatni, ha valaki fellép a vidéki sajtót lábrahozni, annak szavát kicsi­nyes okokkal, erejét pedig a semmibe­vevéssel igyekeznek megdönteni. A lapra, kiadóra és munkatársra rádob­ják az előítélet szikláit s képtelenségi vádakkal, ignorálással igyekeznek min­den nem fővárosit eltemetni. Ha valamely vidéki lap megélhetés­ről mer álmodozni, kishitű mosolylyal fogadják ; ha pedig fővárosival óhajtja erejét összemérni, próbáját úgy veszik, mintha a harci síkon holmi közkatona merészli karjának erejét magasrangú baj­társával összemérni. A legtöbb esetben ilyen útravalóval látják el a fel-felemelkedő vidéki sajtót. Mi azért síkra szál­lünk. Bátorít bennünket a czél, amit zász­lónkra tűztünk. Szolgálatába állunk a megyének. Szolgálatába állunk azoknak az ügyeknek, a­melyeket címénél és szűk kereténél fogva egy-egy helyi sajtó fel nem ölelhet, a fővárosi sajtó meg sokoldalúságánál fogva csak részlete­sen tehet. Szolgálatába állunk a megyei saj­tónak, annak a sajtónak, mely elfele­dett, mostoha gyermeke az ős­magyar rónának. Pest megye érdekeinek szívós gyö­kérszálai itt terjednek; mi a magunk ügyét a mi egyéneinkkel és tárgyaink­kal úgy ápolhatjuk, mint az anya a saját magzatát. Testvérvárosainknak s környékbeli­­ községeinknek nyitva lesz a Pest- I megyei Hírlap minden hasábja és ügyöket érdeklődésüknek közvetlen melegével karolhatják fel tetszés sze­rint. Ezt a Pesmegyei Hírlapot óhajta-­­ nám fel karol­tat ni és ezt az eszmét óhajtanám diadalra segíttetni. Somogyi János. II. »Adjátok meg az Istennek, a mi az Istené, a császárnak, a mi a császáré!“ Nagy és hatalmas fővárosi napi sajtó, ne nézzen bennünket felséges szemed pártütőknek, forradalmárok­nak; a mi jelszavunk is az, a­mit a nagy Istenember mondott, csakhogy, természetesen, variálva: maradjon meg­adva a közönségnek is, a­mi az övé. Legyen megadva az eddig mellőzött vidéknek is, hogy érdekeit bővebben, tartalmasabban képviselje a sajtó, mint eddig. S mert a fővárosi napi sajtó magasabb érdekek, országos ügyek szolgálatában ál­lván, tere és ideje erre nincs, — tegye meg ezt a vidéki sajtó. Tegye meg!... De vajon megteszi-e, s ha akarná is, megtehetné-e ? A felelet csak egy lehet: meg! Bizonyítjuk. A vidéki sajtó nem virágzik ugyan, de fentartja magát. És létjogáról ez tesz tanúbizonyságot. A vidéki sajtó, ha nem is visel tá­­gabb körű érdekeket, de annak a köz­ségnek, városnak és vidékének érde­keit, a melynek szolgálatába állt, em­berül képviseli mindenkor És ezért appellál a közönségre s a T­á­n­p­a — BŐSE i a­­ u a. - i Csirip János nyeresége. Csirip­­Jánost fösvényebb embernek tar­tották Harpagonnál és kitartóbbnak a réz­garasok és fillérek meghódításában a világhó­dító Nagy Sándornál. Nem kívánt ő meg soha életében olyant, a­mi pénzbe is került, és ha megkívánt va­lami elérhetetlennek látszót, akkor is tudott magán­pénz nélkül segíteni. Tavasz volt. Csil­i­­ János átment korán reggel a piacon és látott ott,­­ sőt meg is kívánt valamit. Ki­ment aztán este holdvilágnál a talfái erdőbe és hozott fehér kötőjében olyant, a­mit a piacon látott. Az egész dolog aztán onnan indult ki, hogy Csilip János, az öreg legény, jelen­tette ebéd után az álláson a kőmives és ács pallérnak, hogy mit csináljon avval a har­madik szöglettel? A pallér megáll János háta megött lent a földön, felnéz, előre, majd hátra megy, később úgy madártávlatból vizsgálódik.­­ Micsoda szöglettel János ? — A harmadikkal, itt ni. — Nem látom. Vagy talán ... ne várjon, felteszem a pápaszememet. Öregszem, kissé gyöngül a szemem. Ezzel nagy fehérab­­lakú szemüveget vesz ki a pufók fekete tokból a galambősz pallér, kiterjeszti tisz­tára mosott friss zsebkendőjét s ezzel a ka­­navászjószággal töröl egyet az üveglapon. — Itt, itt van a kutya, a hol a kezem jár, mormogó János. — A patvarba, én még most sem látom. — Megesz vele a méreg. Egy órája, hogy dörgölöm, súrolom s hol az egyik, hol a másik áll kijjebb. Ezzel felvesz Csirip Já­nos, az öreg legény, egy kanál big masszát s szépen oda tapasztaná arra a helyre, a hol látja mozogni azt a három sarkot s ekkor meg csodálatosan a három szeglet vagy tizenhárommá válik. Ismét kap János egy kanállal abból a higított, keményedő dolog­ból, csapja a tizenhárom szeglet szeme közé orvoslásképen. De a szeglet csak ott van, sőt mindig több-több hurcolkodik arra az egy pontra egész familiástól. Vége a János tudományának! Oda a kőmives és ács be­csület ! Kezd vele forogni a világ s úgy vá­gódik le az állásról vagy két ölnyi magas­ságból, hogy a vén pallér mérget venne rá, hogy özvegyen maradt otthon a bársony­hajú szép fiatal asszony. Kocsira teszik Jánost s beállítanak vele a bársonyhajú menyecskéhez. Ez is nagy dologban van otthon. A bársony­haj mellől ugyancsak sárgán válik el nála a szép göm­bölyű gyerekarc s a zavarosan forgó kék szempárból ki lehet venni orvosi tudomány nélkül is, hogy itt is hiba van a rétesben és alig pillantja meg a szomorú dologban elöljáró roskatag pallért, panaszszal teli száj­jal kérdi gyors egymásutánban vagy há­romszor : — Pallér bácsi! mit csináljak én a har­madik Jancsikával ? A vén pallérnak egyszerre nedves lett az arca ott a szeme alatt és mély megindult­­sága közepette, mig a Csirippel döcögő szekérnek a kaput tárjasztá ki, egy tiszta gondolata támadt s nyomban eltalálta, mi ütött a Csirip családba. Besentereg minden ösztökélés nélkül a konyhába, mig a kocsi beáll s ott a konyha kövén megpillantja egy teknőben, a mit szeme keresett. A teknő vizében lubickoló Csirip Jancsika volt az, s míg odakint az élette­lennek látszó öregebbik Csiripet a halálra ijedt kőmives és á csivadék a kocsiról lecipelte, addig a vén pallér az apró Csiripet behempergette azon hamvasfehér pongyolába, a­mibe a bársonyhajú Csiripné asszonyság az imént a padlásról szalmát Jelen számunkhoz fél év melléklet van csatolva.

Next