Pestmegyei Hirlap, 1892 (5. évfolyam, 1-33. szám)
1892-10-01 / 1. szám
Kecskemét, 1892. V. évfolyam 1. sz. Szombat, október 1. Pestmegyei Hírlap (EZELŐTT „KECSKEMÉT ÉS VIDÉKE“) MEGJELENIK HETENKÉNT HÁROMSZOR: SZERDÁN, PÉNTEKEN ÉS VASÁRNAP.______ Előfizetési árak: Egész évre 6 írt, félévre 3 frt, Sziszló és kiadó Szerkesztőség és kiadóhivatal: III. tized, Nagynegyedévre I frt 50 kr. Egy hóra 50 kr. : SOMOGYI JÁNOS. Budai utca 41. szám. __ Egyes szám ára 4 kr.______ honthy istyTi^dto^Wi dezső, Hirdetések díjszabály szerint. Mit akar a pesfanegijBi pirlap? Szomszédunk a főváros : elnyom bennünket zajával, túlfényli provincziánkat iparával, művészetével; lapjaink pedig csak úgy tengődnek nagy pártfogásban gyökerező orgánumai árnyékában, mint az édes magzat mellett a kegyelemből szoptatott csecsemő. Budapest felé sugárzik minden erő az egész magyar világból s magával ragad bennünket az érdeklődések nagyerejű folyama innen Pest megyéből is. Filléreinkből hatalmas napilapok táplálkoznak, saját helyiérdekű orgánumaink pedig megsiratás nélkül tűnnek el. Vagyonosak, tehetősek anyagiakban; irók, költők, szakemberek szellemi támogatásaikkal emberelik, felkarolják, ami pesti, még sok esetben idegen érdekűt és érzelműt is . . . a maguk ügyét, sajtóját pedig parlagon feledik, elhagyják, eldobják maguktól. Ha azután valaki feláll a bajt hangoztatni, ha valaki fellép a vidéki sajtót lábrahozni, annak szavát kicsinyes okokkal, erejét pedig a semmibevevéssel igyekeznek megdönteni. A lapra, kiadóra és munkatársra rádobják az előítélet szikláit s képtelenségi vádakkal, ignorálással igyekeznek minden nem fővárosit eltemetni. Ha valamely vidéki lap megélhetésről mer álmodozni, kishitű mosolylyal fogadják ; ha pedig fővárosival óhajtja erejét összemérni, próbáját úgy veszik, mintha a harci síkon holmi közkatona merészli karjának erejét magasrangú bajtársával összemérni. A legtöbb esetben ilyen útravalóval látják el a fel-felemelkedő vidéki sajtót. Mi azért síkra szállünk. Bátorít bennünket a czél, amit zászlónkra tűztünk. Szolgálatába állunk a megyének. Szolgálatába állunk azoknak az ügyeknek, amelyeket címénél és szűk kereténél fogva egy-egy helyi sajtó fel nem ölelhet, a fővárosi sajtó meg sokoldalúságánál fogva csak részletesen tehet. Szolgálatába állunk a megyei sajtónak, annak a sajtónak, mely elfeledett, mostoha gyermeke az ősmagyar rónának. Pest megye érdekeinek szívós gyökérszálai itt terjednek; mi a magunk ügyét a mi egyéneinkkel és tárgyainkkal úgy ápolhatjuk, mint az anya a saját magzatát. Testvérvárosainknak s környékbeli községeinknek nyitva lesz a Pest- I megyei Hírlap minden hasábja és ügyöket érdeklődésüknek közvetlen melegével karolhatják fel tetszés szerint. Ezt a Pesmegyei Hírlapot óhajta- nám fel karoltat ni és ezt az eszmét óhajtanám diadalra segíttetni. Somogyi János. II. »Adjátok meg az Istennek, a mi az Istené, a császárnak, a mi a császáré!“ Nagy és hatalmas fővárosi napi sajtó, ne nézzen bennünket felséges szemed pártütőknek, forradalmároknak; a mi jelszavunk is az, amit a nagy Istenember mondott, csakhogy, természetesen, variálva: maradjon megadva a közönségnek is, ami az övé. Legyen megadva az eddig mellőzött vidéknek is, hogy érdekeit bővebben, tartalmasabban képviselje a sajtó, mint eddig. S mert a fővárosi napi sajtó magasabb érdekek, országos ügyek szolgálatában állván, tere és ideje erre nincs, — tegye meg ezt a vidéki sajtó. Tegye meg!... De vajon megteszi-e, s ha akarná is, megtehetné-e ? A felelet csak egy lehet: meg! Bizonyítjuk. A vidéki sajtó nem virágzik ugyan, de fentartja magát. És létjogáról ez tesz tanúbizonyságot. A vidéki sajtó, ha nem is visel tágabb körű érdekeket, de annak a községnek, városnak és vidékének érdekeit, a melynek szolgálatába állt, emberül képviseli mindenkor És ezért appellál a közönségre s a Tánpa — BŐSE i a u a. - i Csirip János nyeresége. CsiripJánost fösvényebb embernek tartották Harpagonnál és kitartóbbnak a rézgarasok és fillérek meghódításában a világhódító Nagy Sándornál. Nem kívánt ő meg soha életében olyant, ami pénzbe is került, és ha megkívánt valami elérhetetlennek látszót, akkor is tudott magánpénz nélkül segíteni. Tavasz volt. Csili János átment korán reggel a piacon és látott ott, sőt meg is kívánt valamit. Kiment aztán este holdvilágnál a talfái erdőbe és hozott fehér kötőjében olyant, amit a piacon látott. Az egész dolog aztán onnan indult ki, hogy Csilip János, az öreg legény, jelentette ebéd után az álláson a kőmives és ács pallérnak, hogy mit csináljon avval a harmadik szöglettel? A pallér megáll János háta megött lent a földön, felnéz, előre, majd hátra megy, később úgy madártávlatból vizsgálódik. Micsoda szöglettel János ? — A harmadikkal, itt ni. — Nem látom. Vagy talán ... ne várjon, felteszem a pápaszememet. Öregszem, kissé gyöngül a szemem. Ezzel nagy fehérablakú szemüveget vesz ki a pufók fekete tokból a galambősz pallér, kiterjeszti tisztára mosott friss zsebkendőjét s ezzel a kanavászjószággal töröl egyet az üveglapon. — Itt, itt van a kutya, a hol a kezem jár, mormogó János. — A patvarba, én még most sem látom. — Megesz vele a méreg. Egy órája, hogy dörgölöm, súrolom s hol az egyik, hol a másik áll kijjebb. Ezzel felvesz Csirip János, az öreg legény, egy kanál big masszát s szépen oda tapasztaná arra a helyre, a hol látja mozogni azt a három sarkot s ekkor meg csodálatosan a három szeglet vagy tizenhárommá válik. Ismét kap János egy kanállal abból a higított, keményedő dologból, csapja a tizenhárom szeglet szeme közé orvoslásképen. De a szeglet csak ott van, sőt mindig több-több hurcolkodik arra az egy pontra egész familiástól. Vége a János tudományának! Oda a kőmives és ács becsület ! Kezd vele forogni a világ s úgy vágódik le az állásról vagy két ölnyi magasságból, hogy a vén pallér mérget venne rá, hogy özvegyen maradt otthon a bársonyhajú szép fiatal asszony. Kocsira teszik Jánost s beállítanak vele a bársonyhajú menyecskéhez. Ez is nagy dologban van otthon. A bársonyhaj mellől ugyancsak sárgán válik el nála a szép gömbölyű gyerekarc s a zavarosan forgó kék szempárból ki lehet venni orvosi tudomány nélkül is, hogy itt is hiba van a rétesben és alig pillantja meg a szomorú dologban elöljáró roskatag pallért, panaszszal teli szájjal kérdi gyors egymásutánban vagy háromszor : — Pallér bácsi! mit csináljak én a harmadik Jancsikával ? A vén pallérnak egyszerre nedves lett az arca ott a szeme alatt és mély megindultsága közepette, mig a Csirippel döcögő szekérnek a kaput tárjasztá ki, egy tiszta gondolata támadt s nyomban eltalálta, mi ütött a Csirip családba. Besentereg minden ösztökélés nélkül a konyhába, mig a kocsi beáll s ott a konyha kövén megpillantja egy teknőben, a mit szeme keresett. A teknő vizében lubickoló Csirip Jancsika volt az, s míg odakint az élettelennek látszó öregebbik Csiripet a halálra ijedt kőmives és á csivadék a kocsiról lecipelte, addig a vén pallér az apró Csiripet behempergette azon hamvasfehér pongyolába, amibe a bársonyhajú Csiripné asszonyság az imént a padlásról szalmát Jelen számunkhoz fél év melléklet van csatolva.