Reformátusok lapja, 1925 (11. évfolyam, 1-51. szám)

1925-01-01 / 1. szám

Kecskemét, 1925. január 1. 1. szám VI. évfolyam Reformátusok Előfizetési ára: negyed évre . . 1,5 aranykorona Egy hónapra . . 2 aranykorona Egyes szám ára . 2000 korona Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: a református lelkészi hivatalban Kiadóhivatal­­ a református egyházi pénztárban, hol előfizetések és mindennemű reklamációk felvétetnek. EGYHÁZTÁRSADALMI, BELMISSZIÓI HETILAP. + + + SZERKESZTIK: DR. HETESSY KÁLMÁN, MURAKÖZY GYULA, ILLYÉS KÁLMÁN. 1925. Uj esztendő ... Mindig eszembe jut újév elkö­­vetkeztén néhai jó Arany János, a legbölcsebb magyar költő újesztendei versének kezdete: Új esztendő... patvarba ul! — Mindössze is csak fejelés .. . Rejtelmes, szokatlan számnak tartjuk újév nap­ján a bemutatkozó esztendőt. Mit hoz ? Jót ? Rosszat ? Mi lesz a sorsunk? — kérdezzük szorongva. Várjuk titokban, a lelkünk mélyén, hogy ez az esztendő talán csodákat fog teremni s boldog vidékek váltója lesz lassan, nehéz viszonyok között döcögő életünk számára. Elfelejtjük azonban, hogy a világ tulajdonképen mindig a régi, — ami változás van benne, az csak „fejelés”. Amint a tél, tavasz százezer évek óta váltogatják egymást, amint a csillagok emberemlé­kezet óta szelíd nyugalommal figyelik a földi éjsza­kákat, h­ogy az sütünk külső viszonyai, kerete nem hoznak igazán újat, meglepetést az ember szá­mára. Ebben az értelemben igaz Salamon király mondása: »Ami volt, ami van, ami eljövendő, min­den ugyanaz. Semmi uj sincsen a nap alatt.« Ami uj e világon, ami mássá tehet, ami meg­változtathatja a külső kereteket, az az emberi lélek. Az tehet mássá, mindent, ami tegnap volt. Ujjászület­­hetik. Lehet a gyávából hős, léhából szent, gonosz­ból hivő, a sárból arany Mihelyst a lelkünk meg­változik, átalakul a világ körülöttünk. A léha, dolog­­talan ember, ha megtért, átalakítja az eddig rendet­len, piszkos otthonát. Durva és kegyetlen ember, ha megtalálta Krisztust, átalakítja családjának életét. A változást az új esztendőben ne várjuk kívül­ről Ne várjuk külső eseményektől a boldogságot. Boldogságunkat és boldogtalanságunkat önmagunk­ban hordozzuk. Egyetlen dologtól függ ez: Milyen viszonyban vagyunk Krisztussal? Ő a nap és mi a csillagok. Ha a csillag elszakad a nap vonzó köré­ből, lehull a végtelen mélységbe. Elveszett. Ha el­fogadja fényét és törvényeit — boldog utón siet, amerre a nap vonzási törvénye parancsolja. Ráárad a napról a fény, az erő, az élet. Vajha mindnyájunk számára dicsőséges új esz­tendő lenne az, mely — mint életünk megnemese­­désének, megtisztulásának uj alkalma — ime, kitárja titokzatos kapuját előttünk! Aranykönyv. Karácsonyi urvacsoraosztáshoz kenyeret id. Szőke Lászlóné és id. Biró Sándorné, bort Ludvig József adományozott. — Jankovich Lászlóné egyházi célra 500,000 koronát, özv. Sikari Kovács Gáspárné a Protestáns házalap javára 1 db Részvény nyomdai részvényt és 1 db Bethlen Gábor nyomdai részvényt adományozott. — Harangalapra: Szőke Lászlóné 100,000, Pogány József 25,000, Eger­­szegi Sándor 25,000 koronát adományozott. Isten áldása legyen rajtuk. A táltos. Hej, keserű, ének napkeleten szálldos Régi regős sírja: . . . hogy halt meg a táltos. .. . Kétezer év mélyén tűnik — Ázsiából Sátor, sok ezernyi, — ősi magyar tábor. Táborban a táltos süvegében, díszben, Este, — ahogy hagyta ősi magyar Isten, — Viszi sűrű népét erdei oltárhoz. ... De kardja lecsörren ... Ma este nem áldoz. Fújtató paripát szabadítja féktől; Maga kőoltárra döbbent csöndben lép föl. Hold fényén: hazatért és lelkének hinnéd, — És szól: — Csillag intett; útra kelek innét. Magyarok, rendelem; oltárt vér ne fesse, Hallgasson a hajnal, dal ne szálljon este, — Haldokló Hadúr is paripára várjon, 'Míg új magyar Isten követségit járom. . . . Láttam vén rováson, csillagon betűztem, Most vágtat a földre egy újabbik Isten, Nap tüzén kovácsolt kardját, ha felölti, Úr más itt nem ítél, se égi, se földi. Térdelve Hadúr majd sátorában szolgál. Sátor fölött csillag meg is nyugodott már. . . Bethlehem . . . titokszó, és rovás, nagy jóslat. .. Megyek Istent látni messze napnyugatnak. Addig üres oltár néma csöndben vár rám. Csillag után táltos fehér paripáján Útnak eredt. Itthon magyarok sötéten, Zúgva és virrasztva várták. . . . Nyugot-égen Új csillagot láttak. Ötször a hold fordult, Akkor jött a táltos vissza napnyugotrul. Köntösét a tüske tépte ki adóba­ , Ékköve és kardja útba lehullt róla, Büszke, dacos arcán nagy gőgje fölengedt. . . Szólt: — Láttam az Istent... Kunyhó ölén gyermek; Szeretett királya született szegénynek . .. Már értem a titkot. . . Mind, akik itt élnek, Mind az a parancsuk, hogy egymást szeressék. Szolgálni, királyi vidám kötelesség. Hadúr, Manó, bosszú, nincsen abból semmi. . . Üres éjbe néztünk felleg árnyat lesni. Erős lesz a gyönge, égi tűz kigyúl már. Több, ki néki szolgál, száz zsarnok Hadúrnál. Rázúg a magyarság, — mint vihar kiáltoz: — Gyermekisten! . . . Játék­­ . . . Eszelős a táltos. Hadúr nagy haragját engeszteli vére. . . . Harcolák a táltost az oltár kövére. Mielőtt fényes kard szivét járta volna, Szeme látón nézett messze távolokba. Kétezer év fátyla szétszakadt.. . s kiáltott.

Next