Reformátusok lapja, 1938 (24. évfolyam, 1-36. szám)

1938-01-09 / 1-2. szám

XXV. évfolyam Kec­zkem­ét, 1#S« julium », 1—a. viátu EGYHÁZTARSADALMI­ belmissziói hetilap MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP SZERKESZTIK: Dr HE­TESS­Y KÁLMÁN ÉS Dr. VASS VICE ÖRÖK IGE Hálaadás És oltárt építe Noé az Urna­k és vön minden tiszta állatból és minden tiszta madárból és áldozék égő áldozattal az oltáron. 1 Mózes 8:20. Hogyan kezdjük el az új esztendőt? A jelen gondjaiba való elmém­üléssel, vagy a jövendőre vonatkozó üres képzelődésekkel? Kövessük Noé példáját. Ismeretlen puszta földön kötött ki, mi­után csodálatosan megmenekült a világpusztulás­ból és az első dolga az volt, hogy oltárt emelt az Isten dicsőségére. Nem vizsgálgatja a földet, amelyre eljutott, nem busong a rettentő összeom­lás fölött és nem is készítget ábrándozó terveket a jövendőről. Az első dolga a hálaadás. Majd ez­után fog hozzá a tervezgetéshez. Kezdjük mi is így az új esztendőt! Emeljük fel szívünket az Istenhez. Járuljunk az ő színe elé, hogy ott lerakhassuk gondjainkat, fájdalmainkat és az Isten kezébe helyezhessük terveinket, így erőkhöz jutunk, amelyekre nagy szükségünk van, és világossághoz, ami besugározza előttünk a jö­vendőt. Ha jól érezzük magunkat az év elején, akkor is boruljunk alázattal az Ur elé, hogy ő vezessen minket mindig és megtisztogassa útjainkat. Ha fájdalmaink vannak, amelyek közt elcsüg­gedünk, az Ur el tudja oszlatni fájdalmainkat az élő hit ajándékával és kegyelmével örvendetessé alakítja át az új esztendőt. Adjunk neki hálát azért, hogy új kegyelmi ígé­rete ragyog felénk ez új esztendő kapuján! Ha hálát adunk, akkor tanuljuk meg odaszen­telni neki a mi életünket, képességeinket, javain­kat, időnket, testünket-lelkünket s ő megszenteli, megtartja és megőrzi azokat. Noé hálaadása után szivárvány ragyogott fel az égen. A mi új esztendőnk egén is felragyog a szövetség tündökletes szivárványa, amelyik örök kegyelmet, életet és feltámadást hirdet. A boldogsághoz oly kevéske kell Künn lucskos tél-hideg . . . Nagykendős­­ingó vacogva tipeg. Hunyorgó szeme sűrűn pislogat. Megállítja sok fényes kirakat. Egyszer — valami tán eszébe jut. — megindul motyogva, előrejut. Két rongyos gyermek a gesztenyés előtt melegszik, — s közben elfog egy-egy járókelőt. Kabátjuk ujja lelóg karjukon. Cipőjükből rongy les ki a lyukon. S miközben szemük fillérért eped, kívánnak boldog karácsonyünnepet . . . Dehát ma mindenki csak hazasiet, a kis koldusra bíz ügyet se vet. . . — Anyókánk közben a gesztenyéshez ért, s tízért, — reszketön, — friss sült tökmagot kért. .. két hontalant kezükön fogta. „Egyétek!“ — mond, „a Jézuska hozta!“ S a kis rongyosok boldog mosollyal rágják a sült magot öreganyóval. Neki e földön már rég nincs senkije. De ma szeretetre vágyott vén szíve. És a boldogsághoz oly kevéske kell, ha a szívünk megérző szívre lel. Mert boldog nemcsak a gazdag lehet, hanem akit szeretnek, és aki szeret. És ki más e világ örök gazdaga, mint a jászolban lett Urjézus maga. Makó: Erdei Lajos.

Next