Testvériség, 1883 (1. évfolyam, 1-37. szám)

1883-04-15 / 1. szám

X. jztvt*охлг^ы:. 1. szám. ^Zecs^onaét, 1883. április IS. Előfizetési ár: Egész évre ... 4 írt Félévre ............2 írt Negyedévre ... 1 írt Egyes szám ára 10 kr. Előfizethetni bármely postahivatalnál. Szerkesztőség: III. tized, homoki-ntca 92. szám. A lap szellemi részét illető közlemények ide czimezendők, nemkü­lönben a hirdetések, nyílttéri közlemények és reklamácziók is. Kéziratok nem adat­nak vissza. A A KERESZTÉNYSÉG KÖZGAZDASÁGI és TÁRSADALMI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. HESJELEN RINDEN VASÁRNAP RESSEL. Hirdetések és nyílt­téri közíeménv* :< jutá­nyos árakon iiuit- í tatnak. Többszöri hirdeté­seknél lényeges enged­mény adatik. Hivatalos hirdet­ményekért 3 írt szá- mittatik. Bélyegdij 30 kr. minden beigtatás után. Kiadóhivatal: III. tized, homoki-utca 100. sz. Minden pénzbeli kül­demény ide címezendő, H éj j as József ne­vére. Az én hitvallásom. Kedves olvasó! Itt állok előtted, a •>álya kezdetén, tiszteletem és szere­tetem forró érzelmével, hogy midőn a „Testvériség“ hasábjai, — hozzád beköszöntve, — megviszik a lelkesi- tés szavát, — hogy visszhangot kelt­senek, ellenállhatatlant, mint a hol­rakat támasztó tárogató: — hit­vallást tegyek magasan szárnyaló iszméimet és alapelveimet erős meg­győződéssé érlelő dogmáimról, me- yeknek alapján vállalkoztam — pol­gártársaim kitüntető bizalma foly­tán, — a nehéz munkára, s a melyek­ről soha, egy pillanatra sem térve el, — fogom szolgálni ügyünket, hazám is a keresztény társadalom szent igyét! Ide s tova egy ezer éve lessz an- lak, hogy a honfoglaló pái'duczos Irpád, a mi drága és dicső emlékű isapánk birtokba vévé ezt a szép ha- át, melyet örökségül reánk hagyott, a melyet legféltettebb kincseként öi’iz békében, vészben, viharban min­ién becsületes magyar. Sok véres küzdelemnek, sok mun­is napnak és álmatlan éjnek ered­ménye az, hogy ezer év után is „Él emzet e hazán“! Letűnt fényes korszakoknak nagy­ága, dicsősége beszél a történelem etüivel, a mythószok legendái, a öltők dalaiban! A mint a magyar. nemzet megin- ult a dicsőség pályáján, haladt azon Я magasra, hogy szinte a csillagok vezték homlokát, s úgy ragyogott, gy tündökölt a magyar név a dicső- ág fénykörében, mint hófehér ga- imb a kelő nap aranysugáriban! [ás nemzetek rettegve kérdezők egy- íástól: ki ez? honnét jött? talán z Isten küldötte a földre, bevégzendő megváltás nagy müvét 1 ... És ret- 3gték hatalmát és dicsőiték bátorsá- át, vitézségét. — — — — — —- De a csillag is akkor hull alá, mi- or legszebben ragyog! Nézzétek csak a históriát, lapozzá- )k át figyelmesen az avult leveleket, ieg fogjátok találni, hogy a magyar emzet fénykorát mindig viszálko- is, széjjel vonás, sülyedés és bukás iltotta fel. Nézzétek régibb történetét a Mo- ícsi vészig, s újabb történetét r,óta! Háromszáz esztendeig járt rajta ?resztül-kasul kelet és nyugat népe, valahányszor fölkelt, hogy fölemel- ídjék: mindannyiszor letiportatott! Fetrengett a nép gazdátlanul, el- igyatott árván, nyomorult betegen, izelebb a halálhoz, mint az élethez. Már azt hitte a vén Európa, hogy у hajdan virágzó ága végkép letö- tt a vén fának, hogy egy hajdan tündöklő csillaga végkép kialudott egének! A Mindenható Isten úgy akará, hogy a vén Európa — és még valaki — kellemesen csalódjék. Adott az Is­ten az elhagyottnak hitt nemzetnek eszmét, az eszme kiviteléhez önzet­len férfiakat, bátor hazafiakat. Fel­rázta mély lethargiájából a szuny- nyadó nemzetet és megmutatá nékie az Ígéret földéhez vezető helyes utat, és kijelölő neki cselekedetei határát! Leszedé karjairól az időtől és vértől megrozsdásodott lánczokat, s karddal cseréié föl. A magyar szabadabban kezdett ismét lélekzeni. Felöltő újból szép nemzeti ruháját, fényes köntösét, fel­kötő ősi kardját, suhintott vele a világ négy tája felé, s megint nagy vala „Méltó régi nagy híréhez“ ! Zászlaján a 19-ik századnak dia­dalra jutott eszméi voltak felírva: „Szabadság, Egyenlőség, Testvéri­ség“ ! Oly tartós elv ez, mint a világ, j öi'ök mint az igazság, és általános ! minden éghajlat alatt minden idő­ben, miként a gondviselés! E magasztos eszmékkel megkoszo­rúzott zászló diadalmasan lengett mindaddig, mig az egyenlőség és testvériség ellen nem vétkezett az ember, a nyomorult, ingadozó, gyenge ember! De vétkezett! Iszonyúan vétkezett! Átlépte azon határt, melyet a ha­talmas Hadúr kijelölt. Saját honának szabadságát, önnemzete fiainak test­vériségét megosztani akará az ide­gennel, az ellenséggel, s a magasztos eszmék varázshatalma alatt egyen­lővé, egy szív és lélekké olvadt nem­zet szivébe döfte az árulás és széjjel vonás mérgezett gyilokját! Sokan azt mondják, hogy nem áru­lás, nem rossz akarat csavará ki ke­zünkből Isten kegyelme és nemzetünk dicső magavisele folytán nyert jo­gainkat, hanem a túlságos hiszékeny­ség, nagylelkűség és bizalom! Mi ebből hát a tanulság ? Az, hogy idegenek iránt ne legyünk túlságos hiszékenyek, nagylelküek és bizal­masak, mert előbb-utóbb mi fogjuk keserűen megbánni. Felejtsük hát el a múltakat és ves­sünk fátyolt azon sajnálatos esemé­nyekre, melyekre már gyöngéd ke­zek amúgy is rég fátyolt boritának. Bizony-bizony annyi a megbocsájtani és elfeledni valója már a szegény ma­gyarnak, hogy egy emberöltő kevés a keserű emlékezés megemésztésére. De megbocsájtjuk a múlt tévedéseit a jövő reménye fejében és azon hitben, hogy a közelgő millenium, első napja leend a második ezer év dicsőséges pályafutásának, mit egy szabad, bol­dog és megelégedett magyar nemzet fog megünnepelni a második ezer év fordulóján! t Ámde, hogy ezen remény teljese­désbe mehessen, s hogy mi, a kik né­hány év múlva sírba szállunk, s a tért ujahb erőknek adjuk át, hogy jelen küz­delmünknek folytatását a sikerre való kilátásnak némi reménységével biz­hassuk utódainkra: iparkodjunk a je­lent felhasználni tapintatosan és a veszélyt elhárítani eszélyesen. A magyar nemzetnek nemcsak a régmúltban, de az alig múltban is egyik legfőbb hibája az volt, hogy túlságos nagylelkűséget, lovagiassá­got és bizalmasságot helyezett má­sokban. Ez okozta a magyarnak vesz­tét már több ízben. Példák bizonyít­ják, hogy a mely jogát tőle elvették, azt, csak akarnia kellett, könnyen visszaszerezte, de a melyekről lemon­dott, vagy a melyeket másokkal meg­osztott, azt nagy ügygyel-bajjal vagy épen semmiképpen sem bírta vissza­szerezni. Ilyen nagylelkű volt a ma­gyar egy önfeledt perczében, midőn a Je1 ova által széjjel szórt és megát- k ottaknak nemcsak hazát adott, hanem még ahhoz jogot is. Ezen ön- r íéiedt perczében elkövetett indoko­latlan nagylelkűség előbb-utóbb vesz­tét fogja okozni a magyar nemzet­nek ! Társadalmi és közgazdasági ha­nyatlásunk és az erkölcstelenségnek rohamos terjedése egyedül e faj túl­ságos elszaporodásának köszönhető! A mely nemzet közgazdasági alapja nem szilárd és nem nemzeti irányú, a mely országnak társadalma erkölcs­telen, a hol az ipar, kereskedelem idegen érdekek istápolására hajlam­mal bíró, vagy pláne idegenek által űzetik, a hol a föld, mint egyedül biztos alapot képező föntartási té­nyező csak hypotékának tekintetik, a hol az igazság fonttal és rőffel mé­retik, a hol kedvesebb az idegen, mint a honi, a hol az anyag ül diadalt a szellem fölött, a hol a rut önzés előtt buknia kell a közérdeknek, a hol a szouverin nép csőcseléknek tartatik, a hol a gazság magas fővel jár, a hol nem tartanak szentnek semmit a mennyben és itt a földön: annak az országnak, annak a nemzetnek buk­nia kell! Ez az én hitvallásom! Legyünk tehát körültekintők, vizs­gáljuk a bajok kutforrását alaposan és igyekezzünk azt orvosolni. Én a bajok kutforrását nem csu­pán a fönálló rendszerben, hanem legkivált a zsidóság hazafiatlan, sőt nemzetellenes és keresztényellenes működésében látom úgy közgazda- sági, mint társadalmi és minden egyéb tekintetben. És mert abban látom, azért öröm­mel fogadtam el e lap szerkesztését, mely hivatva lesz részleteiben és alapjában föltüntetni a zsidóság ká­ros befolyását az összes keresztény­ség érdekeire. Az én ideálom, az én eszményké­pem : látni egy dicső, szabad hazát, egy megelégedett, igazán boldog ma­gyar nemzetet! Ez pedig mindaddig csak ábránd lesz, még a zsidók lesz­nek hatalmi túlsúlyban hazánkban! Azért hát keresztény véreim, tö­mörüljetek és velünk egy utón ha­ladva, egymást megértve, támogatva és tisztelve munkáljatok közre a nagy és fontos feladat megoldásában, ak­kor meglássátok a boldogság beköl­tözik még a mi hajlékunkba és a sza­badság csillaga megint fönnragyog majd édes hazánknak ma nagyon is, borongós egén! Az én szivem minden о .sa. lelkem, eszem minden gc ‘ ita, agyam minden érlüktetése érte mi­attad vagyon imádott szép hazám, drága nemzetem! és utolsó csepp vé­remig, végső lehelletemig a te jo­gaidnak és a te érdekeidnek védelme leend legszentebb feladatom, legked­vesebb munkám! Mert. ' с? ;iz én hitvallásom, Nagy I iíiv e, szerkesztő. Testvériség. A véges emberi lény által soha fel nem fogható fenséges titokkal, a Szent Háromság titkával mint­egy megkoronázta az Istenember az ő világboldogitó tanát. Ezen mélységes titoknak fény­körében izmosodott meg a keresz­tény egély, s ennek jótékony anyai kebelén fejlődött erények alkották meg a hitélet fenséges szent há­romságának dicsőségére a földi élet a keresztény társadalom második szent háromságát, a „s., badság, egyenlőség s testvériséget.“ Kinpadok, máglyák, kifáradt ba­kók és szabadon eresztett vérengző állatok, czirkusz-porondjai beszélnek a történelem betűivel, hogy mennyi vér patakzott addig, mig e szent há­romság diadalra juthatott a rút ön­zés fölött. És legyen hála az Istennek, a ki­hullott vér egy cseppje se veszett kárba, egy paránya se hullott termé­ketlen sziklára, mert óriássá nőtt az általa megtermékenyített terebélyes fa: a kereszténység s megmér­kőzik, megküzd vészszel, viharral. Az emberiség boldogságáén - való küzdelmében, — a szent , -reszt aegise alatt, — a „Szabadság“ zászlójának lobogtatása mellett hir­deti az „Egyenlőséget“ és gya­korolja a „Testvériséget,“, hogy idővel megépítse azt az óriási pan- theont, mely a föld összes emberisé­gét magában foglalja, s a melynek csúcsán a keresztjei fényeskedik. E harezban, a mily szép és magasz­3szrá,sod.il2: lria,d.á,s„ X

Next

/
Thumbnails
Contents