Testvériség, 1883 (1. évfolyam, 1-37. szám)

1883-04-15 / 1. szám

1843. április lő­­ tos, emberhez illő és méltó, a küzde­lem, ha nyilt ellenséggel állunk szem­ben, ép oly nehéz, de kikerülhetetlen, ha alattomos orgyilkosokkal kell meg­mérkőznünk, kik álarcz alatt lopóz­­nak be a társadalom kebelébe, sokszor a családi szentélybe, s ott végzik alat­­tomos munkájukat. Jól tudják, hogy ha vakandok munkájuk közben egyes keresztény családokat, vagy ha csak azok egyes tagjait meríthetik is, már az által is szenved az összeség. Valamely nagy épület nem egy, hanem sok egyes kő­darabokból áll, melyeknek egymásra rakása bizonyos időt és fáradságot igényel. Ilyen a keresztény társadalom dí­­szes, nagy épülete is. Sok százados munkának, küzdelemnek eredménye! Ámde az évszázadok ezen dicső alko­tását rövid idő alatt tönkre teheti a gazok alattomos szövetkezete, ha tervszerűl­eg, patkány módra rongálja meg az épület fundamentumát. Akkor összedűl az épület magától is. A keresztény társadalom épületé­nek fundamentuma meg van támad­va, még pedig most már nemcsak alattomos, de nyílt utakon és módo­kon is! „Palotaőrök vigyázzatok!“ Önfentartásunk kötelességeket dik­tál, mely kötelességek elől kitérni nem lehet, nem szabad. önvédelem a mi harczunk oly el­lenségek ellen, melyek hangzatos szó­lamokkal felpiperézett mezbe öltözve, a „korszellem“ követelményeit har­­sogtatják szüntelen, s az „egyenlő­ség“ és „testvériség“ árnyékában vértezetten állnak ki a síkra, s ott hadonázva ordítozzák a „humanis­­­­must“, a „tolerantiát“, a „liberális­­must“, de mgg ezt a nyilvánosság te­rén mintegy tüntetőleg, kihivólag cselekszik, addig szemtelen ciniz­mussal végzik alattomos munkáju­kat a keresztény társadalom létalap­jának megrongálásában! S midőn szemeinkkel látjuk a pusz­tulást, mely saját nemzetünket dúlja, még találkoznak olyan „derék“ (?), „becsületes“ (??) emberek, akik ezt önhibánknak tulajdonítják azért,mert a magyar elem nem akar és nem tud olyan „élelmes“ lenni, mint ellenfele. Igen, mert a keresztény egélynek, a szeretet vallásának kebelén felnőtt ember nem akar, de nem is tud szük­ség esetéi gy intésre gazzá vál­tozni az­­ul, a­ki ezt óhajtja, vagy bűnül ró,­a el fajunknak, hogy nem törekszil így cselekedni, az veszett eb módjára lehelje ki kárhozat zsák­mányul bűnös lelkét, s ne találjon nyugtét sehol, hanem örök időkön át kisértse bűntársait. Egyenlőtlen fegyverekkel küzdünk, s mégis, mintha csak Isten átka ne­hezedett volna reánk, saját véreink is sorakoznak ellenünk ellenfeleink táborában! Ezek az igazi szellemi bél­­poklosok, kiket a par excellence Pa­­lestinából behurczolt spec­iális nya­valya megfertőztetett. Ezek a mi legveszedelmesebb ellen­ségeink, mert ezek vak eszközök a tá­madásban. Ezek egyengetik a közös ellenség utait, ezek képezik hátvéd­jüket. Ezek azok a „nyomorultak“, kik a vértől párolgó sakterkés törlőron­gyából gyártott vöröshagyma szagú bankóért, mint hitvány bérenczek, a tűzbe is ki­ чек rohanni, még saját vérük ellen is. Ezek azok a szellemileg körülme­­séélt gyászmagyarkák, kik a Mammon gyalázatos szolgálatában meghamisí­tanak közvéleményt, igazságot, min­dent, csakhogy zsebtömőjük javára szolgáljon. Lekenyerezésül jók az új­donatúj üres hordók is, hát még ha a hordóban „jóféle rizling“ is van! Kóser pinczéből kikerült finom kóser ital, mely aztán „beteszi az ajtót!“ (Nálunk „potyasör“ is „beteszi az aj­tót“, ha esetleg így sem fordul a sarok­­vas, akkor sárga csikó, hízott malac, s több­­féle „disznóság“ segít a bajon. Szerk.) Azt gondolják, hogy mivel Themis istenasszony szemei be vannak kötve, hát más se látja azon galádságokat, melyekkel a keresztény társada­lom-ellenes patkánymunkában se­gédkeznek. És minden ilyen tettük egy-egy hatalmas kapavágás azon nagy sír megásásához, mely a magyar nem­zetnek, saját nemzetüknek dicstelen sírja lesz, s a melynek keresztjére majd azt írja fel a történelem, hogy: az a nemzet nyugszik itt, melynek sírját önfiai segítették megásni. Ezek a mi legnagyobb ellenségeink, ezektől is kell óvakodnunk, mint a tűztől, pestistől! Ezek ragályos fekélyei a keresz­tény társadalomnak, ezek segítik meg­fertőztetni annak éltető légkörét és dögleletessé teszik bélpoklos lehele­­tek myalmaival annak szentélyét! Könnyen felismerhetők ezek, csak arra ügyeljünk, hogy a kereszténység soraiból kik dédelgetik és védelmezik az álszabadelvűség piszkos köpenye alatt Izraelt, vagy megfordítva: ki­ket dédelget és magasztal a keresz­ténység soraiból Izrael! ? Ezek undok szövetségeseikkel együtt egyformán veszedelmes ellen­ségei a megváltás szent kereszt je­lének. Azért hát: „Palotaőrök, vigyáz­zatok“ ! * Testvériség! magasztos iker­testvére a Szabadság és Egyenlőség­nek, légy üdvöz! Te légy védszellemünk! lelkesítő jelszónk! talizmánunk! A te világboldogító varázshatal­mad pajzsa alatt sorakozunk hazánk, nemzetünk csüggedetlen védelmére. És te „Testvériség“, melynek első száma is napvilágot látott, légy üdvöz te is! Légy kalauzunk, világitó oszlopunk! Mutasd meg az utat, me­lyen haladnunk kell, hogy czélunk­­hoz érhessünk a haza és a ke­resztény társadalom kitar­tó védelmében! Dr­. Ballatón: Átmeneti jelenség-e az anti­­semitismus? Az antisemitismus abból áll, hogy a zsidókat a létező bajok legnagyobb ré­széért felelőssé tesszük. És ők korántsem mentek ezen felelősségtől, mert ők azonosít­ják magukat ezen állapotokkal, különösen ezen állapotok hi­báival. Ők sajtójuk egyoldalú magatartásával ezen bajok dü­hös, kitartó és türhetlen vé­dőivé teszik magukat. Egy zsidó ismerősöm évekkel ezelőtt így okoskodott: „Az antisemitismus, mint ezer más jelenség, a­hogy keletkezett, úgy el is fog múlni.“ A Pester Lloyd nemrég hozott egy ve­­zérczikket. Ebben körülbelül ez monda­tott : „A zsidóheczczek Oroszországból származtak át hozzánk. Oroszországban azonban megszűnt az antisemitismus, mi­helyt a kormány megvonta attól támoga­tását. Épen így jár ez majd Magyaror­szágban is, ha a kormány, a­mint tény­leg iparkodik is, erélyesen föllép ellene.“ Ha a Pester Lloyd keletről származtatja a veszélyt, akkor a Neues Pester Journal természetesen nyugatról látja azt jönni. „A zsidóellenes mozgalom Németországból jön, így szól. Mindenesetre innét szárma­zott át hozzánk a civilizáció, csakhogy ezzel együtt az antisemitismust is át kel­lett vennünk.“ Mások szerint csak az oroszországi me­nekültek, vagy a tisza­eszlári eset idézték elő az egész mozgalmat. Ismét mások szerint az antisemitismus mesterségesen szított ingerültség, előidézve zsidóellenes iratok és heczczek által. Annyi józanságuk már van, hogy faji és vallási fanatizmussal nem vádolnak, mert tudják jól, hogy ezen vád már úgy sem sokat segít. De mégis nem, mi tévedünk­ a Wiener allgemeine Zeitung, ezen pompásan szer­kesztett és gazdag kiállítású lap egy ve­­zérczikkében olvasható: „A zsidó­kérdés nem egyéb, mint a faji és nemzetiségi gyűlölet kérdése. Német nemzetiségi okok­ból búj tógat Schönerer a zsidók ellen.“ Ilyet írnak Ausztriában, a­hol tényleg a zsidó, úgy a lengyel, mint a szláv zsidó németül beszélt és beszél, a­hol a zsidó író, szerkesztő, színész, kereskedő, szatócs és házaló bizonyára többet tett a német elem terjesztésére, mint bármely osztrák hivatalnok. „Magyarországban is egy, a nemzetiségi szélsőség által izgatott dolog az antisemitismus,“ mondja a nevezett lap. Nos tehát, mi biztosíthatjuk nagyrabe­­csü­lt és nagyhatalmú kollégánkat, hogy a nemzetiségi kérdés bizonyára nem a leg­kisebb gondunk, mégis én föl merem hívni , német, szláv és oláhokat, hazudtoljanak meg, ha azt állítom, hogy a nemzeti­ségi kérdés háttérbe szorul a mindinkább járványosabbá váló bukás elől, mely a legtöbb tár­sadalmi osztályt, és az állam­polgárokat éri. Mindezen ma­gyarázatok teljesen tévesek. Az antisemitismusnak sokkal mé­lyebb okai vannak. Az antisemi­tismus egy általános ösztön­­szerű föllázadás vagy reakció formája. Föllázadás a tőke káros ol­dalai ellen, föllázadás a társadalmi er­­kölcstelenítő tulajdonság hatása ellen, va­lamint a tarthatlan közgazdasági syste­­mák ellen. Hanem a zsidók a czélpontja ezen elé­gedetlenségnek, mivel úgy tűnnek föl s ugyanazon szerepet játszák, mint egy táj­kép kimagasló pontjai, mivel ők a fel­bomlott társadalommal, mint egy zárt Phalanx állnak szemben, s végre mivel a zsidók ezen állapotokkal azonosítják ma­gukat. Nyilván föltehető, hogy a zsidóknak nincs tiszta fogalmuk ezen ellenszenv ki­terjedéséről és mélységéről. Ismert dolog,, hogy a személyi és más befolyások nagy szerepet játszanak min­denütt. A czélszerű eszközök megválasz­tásában mutatkozó járatlanság miatt ren­desen egy erős agitáczió mellőzhetlen, hogy a czél eléressék. Az antisemitismus már az utóbbi idő­ben jó eszköz volt valamely czél elérésére, és a legközelebbi alkalommal bizonyára még kitűnőbb eredményű leend. Egészen téves az a felfogás, mintha a zsidóhatalom növekedése képes lenne ezen mozgalmat ellensúlyozni. Ellenkezőleg, — és ez épen a végzetes a zsidókra nézve, a minél inkább nő a hatalmuk és befolyásuk, természetesen a jelen körülmények között, az ellenszenv irántuk annál inkább el fog terjedni és mélyebb gyökeret verni, ha nem is nyil­vánulna ezen ellenszenv külső jelekben. Az antisemitismus kisebb-nagyobb hul­lámzásokban fog váltakozni. Jöhetnek évek, mikor az antisemitismus nyugod­­tabb lesz, valamint ismét kisebb, talán sokkal kevésbé méltányos eset mint a tisza­eszlári, elégséges lesz arra, hogy a lepel alatt égő anyagot hatalmasan fel­csapól lángokká növelje. Semmi kétség, hogy a józanabb zsidók, taktikájukon leg­alább némi részben előbb-utóbb változ­tatni fognak. A zsidólapok még állandó tért is fognak nyitni a munkás­kérdés, agrár és iparkérdésnek, sőt az antisemi­tismus és szocziális kérdésnek is, termé­szetesen azon czélból, hogy miután a v­agyonhallgatás még­sem bizonyult czél­­szerűnek, ezen kérdések ellen gúnynyal, és más argumentumokkal küzdjenek, és így bálványukat, a tőkét még inkább győ­zelemre segítsék. De magát az antisemi­tismust elfojtani, vagy megsemmisíteni természetesen ezen taktika sem lesz képes Az antisemitismus nemcsak létezni fog hanem növekedni fog erőben és kiterje­désben, a­míg a jelen közgazdasági viszo­nyok tartanak. Semmiféle rendőrség, a világ összes fegyverei nem lesznek képe­sek ezen mozgalmat haladásában meggá­tolni, mivel e mozgalom magával az em­beri társadalommal és annak változhat­lan törvényeivel azonos. Simonyi Iván, országgyűlési képviselő. A lelki pásztorokhoz. „A jó pásztor az ő életét adja a ju­hókért, a béres pedig elfut, mer béres, és nincsen neki gondja a ju­hókra.“ János XI—XIII. * A magyar nemzetnek két égető z­sebe van. Az egyik a közös ügy, a másik zsidóügy. Ezek közül csak az egyik­­ elég arra, hogy a nemzetnek végromlá­sát s enyészetét okozza. A kettő közt egyéni nézetünk szerint mégis a zsidóü­g­y veszedelmesebb, már csak azért is, mer a közös ügy bizonyos időhöz lévén kötve azt vagy maga a nemzet, vagy valami vé­letlen fordulat megszüntetheti s a kiszi­vattyúzott Magyarország még kinőhei magát, de a zsidóság oly csapás a nem­zeten, mely a társadalmi életbe már any­nyira be­ette magát, hogy alig lehet kibontakozásnak oly módját találni, mel a nemzet méltóságának és a kor kivánal­mának megfelelne. Igaz, hogy a zsidó polgárosításáról szóló törvényt a nemzt épen úgy megszüntetheti, mint a­miké létrehozta. De miután a gyalázatos fin­ar­cziális érdekek és tekintetek nemcsa egyes egyéneket, hanem még egész test­­­leteket, sőt kormányokat is presszió alat tartanak, tehát ahhoz, hogy a kormány- és parlamentek tegyenek legalább még e idő szerint lépést e tárgyban, nem sokt bizhatunk, miként a tapasztalás elég, mutatja s miután e tekintetben a dolgo­­gy állanak, nincsen egyéb hátra, s ninc a népnek egyéb és sürgősebb teendőj, mint a legnagyobb egyetértéssel tömö­rülni, s magát oly védelmi állapotba he­lyezni, mely a másik félnek megszokot káros működési körét teljesen megsemm­síti, czéljainak, terveinek kivitelét lehe­tetlenné teszi, például ha egy haszonbérő csaptároshoz a lakosság éveken kereszti nem fog menni, vagy egy jószágbérlő,­­ éveken keresztül nem kap munkásoka cselédeket, szükségképen ki kell pusztu­nia és meg kell szöknie, csakhogy az is összetartáshoz, egyetértéshez, okosság , ha még némi hátramaradásával történne is, becsületes kitartás kívántatik, mint a tartók és egyetértők a zsidók. Az ilyen egyetértésre s kitartásra na­gyon természetes, hogy a népet oktató buzdítani szükséges, és ugyan kinek s kiknek volna ez inkább kötelessége, mit a nyáj pásztorainak. Hiszen a főpászto­r kinek a nevében és nevével pásztorko­­nak a pásztorok, azt mondja sz. Jánosn „hogy a jó pásztor az ő életét adja a fi­­ókért*. No de hiszen itt még arról nin „TESTVÉRISÉG.“ 1. szám.

Next