Testvériség, 1884 (2. évfolyam, 1-39. szám)

1884-01-06 / 1. szám

IZ. :ÉTSrb4OXj'2"-AJb£. <zám. Kecskemét, 1884. január S. □öfizetési ár: fesz évre ... 4 frt Hévre ...... 2 frt ;gyedévre ... 1 frt jyes szám ára 10 kr. Előfizethetni bármely stahivatalnál. Szerkesztőség: [. tized, homoki-utca 92. szám. A lap szellemi ré- át illető közlemények e cimezendők, nera- dönben a hirdetések, ilttéri közlemények reklamácziók is. Kéziratok nem adat- ,k vissza. TESTVÉRISÉG A KERESZTÉNYSÉG KÖZGAZDASÁGI és TÁRSADALMI ÉRDÉKÉIT KÉPVISELŐ HETILAP. MESIELEN MINDEN VASÁBNAP BESSEL. Hirdetések és nyílt­téri közlemények jutá­nyos árakon számít­tatnak. Többszöri hirdeté­seknél lényeges enged­mény adatik. Hivatalos hirdet­ményekért 3 frt szá mittatik. В é 1 у e g d i j 30 kr. minden beigtatás után. Kiadóhivatal: III. tized, homoki-utca 100. sz. Minden pénzbeli kül­demény ide címezendő, Héjjas József ne­vére. Az év küszöbén. Lapunk jelen számával második folyamába lép. Nagy szó! Bizony, zony magunk se hittük volna, hogy ;t megérjük. Mennyi édes emlék, mennyi ma­is röptű cselekvés, szivárványos unény, s másrészről mennyi küzde- ■mnek, minő megpróbáltatásnak nléke fűződik a lezajlott év törté- etéhez! — Tudása édes is, fájó is, e mindenesetre feledhetetlen. Ha visszatekintünk az elmúlt év­en lezajlott küzdelmeinknek törté- etére: lehetetlen eltitkolnunk ama dki gyönyört, azon édes megnyug- ást, mely a kivívott siker, az elért redmény tudatában valónkat át- atja. Mint az igaz keresztényt a uzgó ihlet elvezeti a szeretet vallá- ának öröklétet adó forrásához, s aint az igaz hivő müzülmánt imára erkenti a ragyogó félholdnak arany ugára s elvonzza őt a mekkai imo- ának szentelt falaihoz: úgy mi is eborulrmk a mindenség Urának lagysága, kegyessége előtt, hogy ciszámithatatlan rendelete s megírn­ál hatatlan kegyelme által megel­lünk engedé, hogy egy évi küzdelem itán sikerrel jutalmazottan rebeg- íetünk hálát, midőn a múlt édes uniókéi megelevenülni látszanak lelki szemeink előtt, mely édes em­lékek elvezetnek képzeletünk fona­lán küzdelmeink forrásához. * * * Egy élet és halál között lebegő ifjú betegágyánál leljük föl az el­múlt események fonala végét, ki az eszlári vérbűn idegrázó részleteit figyelemmel kisérve, erős harczot viv önmagában, azon kérdés eldöntése fölött, hogy vájjon lehetséges-e az, hogy a XIX-ik század utolsó felében, az emberi művelődés legmagasabb fokának idején, az Isten képére te­remtett „ember“ a tökéletesség mintaképe, a bűnnek, a szentség- törésnek álljon szolgálatába, s hogy meghazudtolja a század világosságá­nak Istenét, a tudomány, szeretet és vallás magasztos tanait Az idők múltak, az események őrült sebességgel rohantak előre, le­rántván a fátyolt ama titokzatos és borzalmas szertartás minden részle­téről, melyet a fanatikus zsidó sak- terek az eszlári zsinagógában Soly- mosi Eszteren elkövettek. A hályog leesett az ifjú szeméről, s megmozdult szive a prometheusi szikrától, melyet a szeretet vallásá­nak tisztasága lehelt belé, de meg­kapta ezzel egyszersmind a várt fele­letet is, mely sötétségről, vésztjósló viharokról, pusztulásról és az ujjá- ébredés örömeiről beszélt! Megkapta a feleletet, hogy igenis a XIX-ik század szelleme a mily „művelt“, ép oly erkölcstelen, az Is­ten képére teremtett ember, a mi­lyen tudományos, ép oly vallástalan, a minő hiú és kevély, oly mértékben gonosz és bűnös! Az ősi erény pusz- tulóban, a régi jellem halófélben, a társadalom, mely eddig a szeretet vallásának örökforrásából merité hitét, reményét, ma álpróféták ha­mis tanai alatt görnyedve, idegen Isteneket imád, minő a pénz. A levegő tele van lélekölő myasmák- kal, mely a bűnök, tivornj^ák tanyá­jává sülyeszti sárházainkat! Ez tette azt, hogy századunk szé­gyenére, gyalázatára, embervérbe gá­zolt a vakbuzgóság, a sötét fanatiz­mus, a rajongó bigótság, a vastag butaság, az eredendő bűn s a rikító, tévelygő erkölcstelenség! Az ifjú fülébe súgta jó szelleme, mint az Üdvözítő az inkórosnak, hogy : kelj fel és járj ! Ő felkelt s a nép jogáért, igazságáért égő szivé­nek lángiával meggvuitá a szeretet fáklyáját, s járt azzal a nép előtt, mint annak igaz barátja, szerető testvére, mint csont a nép csontjá­ból, vér, a nép véréből. Rámutatott a nép hatalmas elleneire, lerántotta az álarczot, mely mögé az önzés, erőszak, butaság és gazság rejtőzött, s mely mögül intézte támadásait a keresztény nép létele, vallása és em­beri jogai ellen. A nép felismerte benne igaz védő­jét, bátor vezérét s lelkesülten vévé körül a fennen lobogtatott zászlót! Megkezdődött a küzdelem! Zsidók és zsidóbarátok szövetkeztek, hogy megtörjék a hatalmas hullámokat verő áradatot, de rohamaikat vissza­verte a joggal és igazsággal vérte­zett bátor csoport, mely folyton nö­vekedett, mint a hegytetőről legör­dített hógomoly s minden ellene irányzott támadás újabb erőt, na­gyobb kitartást kölcsönzött a küz­delemre. A zsidók és zsidóbérenczek min­den eszközt megragadtak, minden módot megkísértettek, hogy dühök­nek és bosszúálló vadságaiknak ál­dozatául ejtsék a mozgalom vezetőit s főleg magát az ügyet. A rájuk nézve kellemesnek ígér­kező pillanat azonban nem követ­kezett be, mert felnyílt a nép szeme és tisztán látta, hogy hol kell keres­nie és hol lelheti fel jövőjét, jólétét, boldogságát. Ki valának téve híveink és elvba­rátaink a legrefinirozottabb egyenes, oldal és alattomos támadásoknak, inzultálásoknak, s kénytelenek vol­tak nem egyszer tűrni a zsidó galád- ság durvaságait, befurakodtak magán ügyeikbe, családi szentélyükbe s vá­logatás nélkül az eszközökben, elkö­vettek minden kigondolható, minden feltehető aljasságot, hogy őket lete­reljék az igaz ügy és a saját jól felfo­gott érdekeikhez vezető helyes ös­vényről. S mégis! ime látnunk kell, hogy ez a tiszta jellemű, erős aka­ratú és megvesztegethetlen magyar köznép megállotta az igaz hazafiság és jó kereszténység tüzpróbáját em­berül, újjászületvén a nagyra törő, szabad eszmék jótékony hatása alatt! Lepattogtak az ádáz viaskodásban már-már kifáradt ellenségnek nyi­lai, — a szabadság és a keresztény­ség védpaizsa alatt küzdő harczosok melléről, s mig mi kitűztük a keresz­ténység győzedelmi lobogóját, addig a közös ellenségek fékvesztett indu­lattal, háborogva szórták fényes győ­zelmekben óriássá növekedett tábo­runkra a kislelkűség, gúny és rága­lom mérgezett gyilokját. Mi nem ragadtattuk el magunkat a szenvedélytől, sem az örömtől, no­ha ok lett volna rá s nem követtük a szennyeMredő ligát, vakondok mun­kájában, hanem hálát rebegtünk a hatalmas Istenhez, hogy az igaz ügy­ben velünk volt s czélunkat előse- gité, s kértük nem egyszer, — látva a „farizeusok és írástudók“ nyelvé­nek mérges lihegését, — az irás eme szavaival: „Bocsáss meg uram ne- kiek, mert nem tudják mit csele- kesznek“! Az elmúlt év diadala és sikere fe­lett sokkal nagyobb volt a mi örö­münk és megelégedésünk, semhogy azt a „nagyok és hatalmasok“-nak hitt szolgalelkek zavartatni képesek lettek volna s ez örömnél csak azon reményünk a nagyobb, hogy jövőre tetéztetik a mi diadalunk az által, hogy országszerte lobogni fog még ez évben a kereszténység lobogója, melyet a nemzet egyöntetű akarata és lelkesedése fog kitűzni a judaiz­mus romja felett, a független ma­gyar haza dicsőségére, a Kárpátok hatalmas ormain! Ez uj év küszöbén azonban más kötelességeink is vannak. Az neveze­tesen, hogy a múlt sikereit használ­juk fel okosan a jövő biztosítására, a múlt emlékein merengve, abból pél­dát merítsünk és lelkesülve azokon, csüggedetlen bátorsággal, lankadat­lan szorgalommal őrködjünk a zászló és az elvé lett, hogy azt se nyílt, se alattomos ellenség, se pedig álba­rát tőlünk el ne orozza, be ne szeny- nyezze, be ne mocskolja! A zászlót, a melyet kibontottunk, s a melyet fényes győzelemre vezé­reltünk, a mi őrizetünkre bízták elv­barátaink, s nekünk, ha hívek, be­csületesek és igazak akarunk ma­radni, ezt a zászlót kezeinkből kicsi­karni hagyni nem szakad, kerüljön bár ez életünkbe! És mi, az év küszöbén ime ünne­pélyes fogadást teszünk, hogy vala­mint eddig, úgy ez után is legszen­tebb kötelességünk leend a nép ér­dekének, jogának megvédése, s vala­mint eddig bátran szembeszállottunk a keresztény nép és a haza ellensé­geinek, jogainak eltipróival: úgy a jövőben sem fogjuk vakargatni senki talpát, hanem ostorozzuk a bűnt, jogtalanságot, a roszat, hazafiat- lant, a visszaéléseket, jöjjön az bárhonnét, bárkitől. Valamint eddig, úgy ezentúl is ostorozni fogjuk a parazita zsidófajt, s annak minden rósz tulajdonságait, s azon leszünk, hogy föltárván keresztény véreink előtt az ő bűneiket, ébren tartsuk irántuk az ellenszenvet s óvatosságra és vigyázatra intsük ez által is azo­kat, a kiket körülményei oda kény­szerítenek, hogy zsidóval valamely dologba elegyedjék. Végre, híven fo­gunk őrt állani ez évben is, és min­denkor a kereszténység azon jogai mellett, mely őt Isten és ember tör­vénye szerint megilleti. A zsidó talmud, vagyis a zsidó szent könyv magyarázataira ezen túl több gondot fordítunk, mert ha ezt megismeri népünk, akkor velem és a jeles tudós, Avellanus elvtár­sammal együtt egy szivvel-lélekkel fogja minden keresztény azt mon­dani igen rövid idő múlva, hogy: „tolvajok, rablók és zsiványok czim- borája nem leszek“! s kerülni fogja a zsidót, mint a rósz nyavalyát, messziről. Ekkor pedig a zsidókér­dés meg lesz oldva, mert közöt­tünk maradhatása a mellőzés által lehetetlen lévén, önmagától elmegy jobb hazát keresni. Szerencsés utat! Nagy Imre. El kell tiporni a „Testvériséget! r Ez a jelszó. Es pedig azért, mert kimondja, a mit érez. Ez persze fáj bizonyos köröknek és miután más­ként ártani nem tudnak, megindí­tották ellenünk a hajszát. Beperel­ték először is lapunk névleges ki­adóját, id. Szűcs Györgyöt. Reánk sütik erővel, hogy politizálunk, csu­pán azért, hogy a beperelésnek le­gyen fogó vége. Törvényszék elé állítják embereinket és elítélik pénz­bírságra, börtönre, hogy kedvüket elvegyék az antisemitáskodástól. Pei'sze a lap szellemi oldalát bepe­relni nincs kurázsi, mert ott a füg­getlen esküdtek ítélnek, kik saját meggyőződésük sugallatát tartoznak követni, nem pedig az utasításokat. De legyenek az illetők meggyő- I ződve, hogy ezért mi vissza nem I rettenünk!

Next

/
Thumbnails
Contents