Testvériség, 1884 (2. évfolyam, 1-39. szám)

1884-01-06 / 1. szám

IZ. :ÉTSzb4OXI'2"-AJb£. szám. Kecskemét, 1884. január L. TESTVÉRISÉG A KERESZTÉNYSÉG KÖZGAZDASÁGI és TÁRSADALMI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. MESZESEN MINDEN VASÁRNAP BESSEL. □öfizetési ár. fesz évre ... 4 frt Hévre ...... 2 frt ;gyedévre ... 1 frt gyes szám ára 10 kr. Előfizethetni bármely szahivatalnál. Szerkesztőség: 1. tized, homoki utca 92. szám. A lap szellemi léát illető közlemények e cimezendők, netadenben a hirdetések, itttéri közlemények reklamácziók is. Kéziratok nem adatik vissza. Hirdetések és nyílttéri közlemények jutányos árakon számíttatnak. Többszöri hirdetéseknél lényeges engedmény adatik. Hivatalos hirdetményekért 3 frt számittatik. 1 é 1 m e g d i j 30 kr. minden beigtatás után. Kiadóhivatal: III. tized, homoki utca 100. sz. Minden pénzbeli küldemény ide címezendő, Héjjas József nevére. Az év küszöbén. Lapunk jelen számával második folyamába lép. Nagy szó! Bizony, hony magunk se hittük volna, hogy ő megérjük. Mennyi édes emlék, mennyi mais röptű cselekvés, szivárványos mény, s másrészről mennyi küzde■mnek, minő megpróbáltatásnak nléke fűződik a lezajlott év történtéhez! — Tudása édes is, fájó is, e mindenesetre feledhetetlen. Ha visszatekintünk az elmúlt éven lezajlott küzdelmeinknek történtére, lehetetlen eltitkolnunk amaki gyönyört, azon édes megnyugást, mely a kivívott siker, az elért redmény tudatában valónkat átatja. Mint az igaz keresztényt auzgó ihlet elvezeti a szeretet valláának örökletet adó forrásához, s mint az igaz hivő muzulmánt imára elkenti a ragyogó félholdnak arany ágára s elvonzza őt a mekkai imeának szentelt falaihoz, úgy mi is eltorultunk a mindenség Urának lagysága, kegyessége előtt, hogy kiszámithatatlan rendelete s megtrnálhatatlan kegyelme által megellünk engedé, hogy egy évi küzdelem után sikerrel jutalmazottan rebegtetünk hálát, midőn a múlt édes uniókéi megelevenülni látszanak lelki szemeink előtt, mely édes emlékek elvezetnek képzeletünk fonalán küzdelmeink forrásához. * * * Egy élet és halál között lebegő ifjú betegágyánál leljük föl az elmúlt események fonala végét, ki az eszlári vérbűn idegrázó részleteit figyelemmel kisérve, erős harczot vív önmagában, azon kérdés eldöntése fölött, hogy vájjon lehetséges-e az, hogy a XIX-ik század utolsó felében, az emberi művelődés legmagasabb fokának idején, az Isten képére teremtett „ember“ a tökéletesség mintaképe, a bűnnek, a szentségtörésnek álljon szolgálatába, s hogy meghazudtolja a század világosságának Istenét, a tudomány, szeretet és vallás magasztos tanait Az idők múltak, az események őrült sebességgel rohantak előre, lerántván a fátyolt ama titokzatos és borzalmas szertartás minden részletéről, melyet a fanatikus zsidó sakterek az eszlári zsinagógában Solymosi Eszteren elkövettek. A hályog leesett az ifjú szeméről, s megmozdult szive a prometheusi szikrától, melyet a szeretet vallásának tisztasága lehelt belé, de megkapta ezzel egyszersmind a várt feleletet is, mely sötétségről, vésztjósló viharokról, pusztulásról és az ujjáébredés örömeiről beszélt! Megkapta a feleletet, hogy igenis a XIX-ik század szelleme a mily „művelt“, ép oly erkölcstelen, az Isten képére teremtett ember, a milyen tudományos, ép oly vallástalan, a minő hiú és kevély, oly mértékben gonosz és bűnös! Az ősi erény pusztulóban, a régi jellem hálófélben, a társadalom, mely eddig a szeretet vallásának örökforrásából merité hitét, reményét, ma álpróféták hamis tanai alatt görnyedve, idegen Isteneket imád, minő a pénz. A levegő tele van lélekölő myasmákkal, mely a bűnök, tivornyák tanyájává sülyeszti sárházainkat! Ez tette azt, hogy századunk szégyenére, gyalázatára, embervérbe gázolt a vakbuzgóság, a sötét fanatizmus, a rajongó bigótság, a vastag butaság, az eredendő bűn s a rikító, tévelygő erkölcstelenség! Az ifjú fülébe súgta jó szelleme, mint az Üdvözítő az inkárosnak, hogy : kelj fel és járj ! Ő felkelt s a nép jogáért, igazságáért égő szivének lángjával meggyúrtá a szeretet fáklyáját, s járt azzal a nép előtt, mint annak igaz barátja, szerető testvére, mint csont a nép csontjából, vér, a nép véréből. Rámutatott a nép hatalmas elleneire, lerántotta az álarczot, mely mögé az önzés, erőszak, butaság és gazság rejtőzött, s mely mögül intézte támadásait a keresztény nép létele, vallása és emberi jogai ellen. A nép felismerte benne igaz védőjét, bátor vezérét s lelkesülten véve körül a fennen lobogtatott zászlót! Megkezdődött a küzdelem! Zsidók és zsidóbarátok szövetkeztek, hogy megtörjék a hatalmas hullámokat verő áradatot, de rohamaikat visszaverte a joggal és igazsággal vértezett bátor csoport, mely folyton növekedett, mint a hegytetőről legördített hógomoly s minden ellene irányzott támadás újabb erőt, nagyobb kitartást kölcsönzött a küzdelemre. A zsidók és zsidóbérenczek minden eszközt megragadtak, minden módot megkísértettek, hogy dühöknek és bosszúálló vadságaiknak áldozatául ejtsék a mozgalom vezetőit s főleg magát az ügyet. A rájuk nézve kellemesnek ígérkező pillanat azonban nem következett be, mert felnyílt a nép szeme és tisztán látta, hogy hol kell keresnie és hol lelheti fel jövőjét, jólétét, boldogságát. Ki valának téve híveink és elvbarátaink a legrefinirozottabb egyenes, oldal és alattomos támadásoknak, inzultálásoknak, s kénytelenek voltak nem egyszer tűrni a zsidó galádság durvaságait, befurakodtak magánügyeikbe, családi szentélyükbe s válogatás nélkül az eszközökben, elkövettek minden kigondolható, minden feltehető aljasságot, hogy őket letereljék az igaz ügy és a saját jól felfogott érdekeikhez vezető helyes ösvényről. S mégis Íme látnunk kell, hogy ez a tiszta jellemű, erős akaratú és megvesztegethetlen magyar köznép megállotta az igaz hazafiság és jó kereszténység tűzpróbáját emberül, újjászületvén a nagyra törő, szabad eszmék jótékony hatása alatt! Lepattogtak az ádáz viaskodásban már-már kifáradt ellenségnek nyilai, a szabadság és a kereszténység védpajzsa alatt küzdő harczosok melléről, s míg mi kitűztük a kereszténység győzedelmi lobogóját, addig a közös ellenségek fékvesztett indulattal, háborogva szórták fényes győzelmekben óriássá növekedett táborunkra a kislelkűség, gúny és rágalom mérgezett gyilokját. Mi nem ragadtattuk el magunkat a szenvedélytől, sem az örömtől, noha ok lett volna rá s nem követtük a szennyezkedő ligát, vakondok munkájában, hanem hálát rebegtünk a hatalmas Istenhez, hogy az igaz ügyben velünk volt s czélunkat elősegité, s kértük nem egyszer, — látva a „farizeusok és írástudók“ nyelvének mérges lihegését, — az irás eme szavaival: „Bocsáss meg uram nektek, mert nem tudják mit cselekesznek“! Az elmúlt év diadala és sikere felett sokkal nagyobb volt a mi örömünk és megelégedésünk, semhogy azt a „nagyok és hatalmasok“-nak hitt szolgalelkek zavartatni képesek lettek volna s ez örömnél csak azon reményünk a nagyobb, hogy jövőre tetéztetik a mi diadalunk az által, hogy országszerte lobogni fog még ez évben a kereszténység lobogója, melyet a nemzet egyöntetű akarata és lelkesedése fog kitűzni a judaizmus romja felett, a független magyar haza dicsőségére, a Kárpátok hatalmas ormain! Ez új év küszöbén azonban más kötelességeink is vannak. Az nevezetesen, hogy a múlt sikereit használjuk fel okosan a jövő biztosítására, a múlt emlékein merengve, abból példát merítsünk és lelkesülve azokon, csüggedetlen bátorsággal, lankadatlan szorgalommal őrködjünk a zászló és az elvé lett, hogy azt se nyílt, se alattomos ellenség, se pedig álbarát tőlünk el ne orozza, de ne szenynyezze, be ne mocskolja! A zászlót, a melyet kibontottunk, s a melyet fényes győzelemre vezéreltünk, a mi őrizetünkre bízták elvbarátaink, s nekünk, ha hívek, becsületesek és igazak akarunk maradni, ezt a zászlót kezeinkből kicsikarni hagyni nem szabad, kerüljön bár ez életünkbe! És mi, az év küszöbén ime ünnepélyes fogadást teszünk, hogy valamint eddig, úgy ez után is legszentebb kötelességünk leeni a nép érdekének, jogának megvédése, s valamint eddig bátran szembeszállottunk a keresztény nép és a haza ellenségeinek, jogainak eltipróival, úgy a jövőben sem fogjuk vakargatni senki talpát, hanem ostorozzuk a bűnt, jogtalanságot, a roszat, hazafiatlant, a visszaéléseket, jöjjön az bárhonnét, bárkitől. Valamint eddig, úgy ezentúl is ostorozni fogjuk a parazita zsidófajt, s annak minden rész tulajdonságait, s azon leszünk, hogy föltárván keresztény véreink előtt az ő bűneiket, ébren tartsuk irántuk az ellenszenvet s óvatosságra és vigyázatra intsük ez által is azokat, a kiket körülményei oda kényszerítenek, hogy zsidóval valamely dologba elegyedjék. Végre, híven fogunk őrt állani ez évben is, és mindenkor a kereszténység azon jogai mellett, mely őt Isten és ember törvénye szerint megilleti. A zsidó talmud, vagyis a zsidó szent könyv magyarázataira ezen túl több gondot fordítunk, mert ha ezt megismeri népünk, akkor velem és a jeles tudós, Avellanus elvtársammal együtt egy szívvel-lélekkel fogja minden keresztény azt mondani igen rövid idő múlva, hogy: „tolvajok, rablók és zsiványok czimborája nem leszek“is kerülni fogja a zsidót, mint a rész nyavalyát, messziről. Ekkor pedig a zsidókérdés meg lesz oldva, mert közöttünk marad hatása a mellőzés által lehetetlen lévén, önmagától elmegy jobb hazát keresni. Szerencsés utat! Nagy Imre: El kell tiporni a „Testvériséget! ” Ez a jelszó. És pedig azért, mert kimondja, amit érez. Ez persze fáj bizonyos köröknek és miután másként ártani nem tudnak, megindították ellenünk a hajszát. Beperelték először is lapunk névleges kiadóját, id. Szűcs Györgyöt. Reánk sütik erővel, hogy politizálunk, csupán azért, hogy a beperelésnek legyen foga vége. Törvényszék elé állítják embereinket és elítélik pénzbírságra, börtönre, hogy kedvüket elvegyék az antisemitáskodástól. Persze a lap szellemi oldalát beperelni nincs kurázsi, mert ott a független esküdtek ítélnek, kik saját meggyőződésük sugallatát tartoznak követni, nem pedig az utasításokat. De legyenek az illetők meggyőz s ződve, hogy ezért mi vissza nem rettenünk!