Testvériség, 1884 (2. évfolyam, 1-39. szám)

1884-01-06 / 1. szám

1 SS4. január 5 A keresztény papság és a mai szabadelvűség. Mottó: Vími egy állás a földön, hol Semmi dolog sem jön elő. — Gondolkozni sem kell — ez a közösügyes képviselő. A jövő képviselő-választási napok sebes léptekkel közelednek felénk. És azok a választási napok és azok a választandott képviselők Magyarországnak, de sőt az összes kereszténységnek sorsára végzetszerűek lesznek, vagyis: a jövő választások mikéntje határozza el Magyarország népének és az egyetemes kereszténységnek is jövendőbeli sorsát, a már túlságosan elhatalmasodott zsidósággal szemben. És ez annál bizonyosabb, mert a mi pénzért élő-haló kormányunk s annak hűséges szavazói az ő híres szabadelvűségükkel már odáig jutottak, miszerint nyíltan kimondották, hogy: szerintük az mindegy, hogy valamely birtok keresztényé, magyaré, vagy zsidóé, vagy bármely jö 11- ment jövevényé legyen -e, vagy sem — csak az adót pontosan fizesse. Márpedig a zsidó, minthogy pénzesebb, mint a magyar ember, tehát pontosabban fizethet és így jobb s a kormányra nézve ezélszerűbb, ha a birtokok a magyarok kezéről a zsidók kezére kerülnek. Hogy a birtokok gyakran cserélnek gazdát s az által az államgazdászat szenved sat., az semmi baj — úgymond — sőt annál jobb, mert a százalékokból annál nagyobb jövedelem foly be sat. Ők tehát nem gondolják azt meg, hogy a kié a föld, azé az ország, azé a hatalom, de azé még a dicsőség is, és igy, ha a földbirtokok zsidó kezekre jutnak, bizony az ország is a zsidóé lesz. Nem gondolják meg azt sem,hogy a földbirtokok elvesztésével a kereszténység okvetlen pusztul s Magyarország népessége, mint oldott kéve szét fog hullani. Szóval ők a híres liberalizmus, az üdvözítő szabadelvűség elméletébe kapaszkodva, Magyarországot s az összes kereszténységet, annak dicső jövőjét és népeket boldogító jelenét, a pénznek s veszedelmes zsidónak feláldozzák. Már most tegye szivére kezét mindenki, a kiben még csak egy szikrányi hazafiság is van, s kérdezze meg önlelkét, hogy szabad-e, tanácsos-e, szükséges-e ez? És végre okosság-e a szabadelvűséggel, a humanizmussal ennyire menni ? s amely nemzet ezen liberális elvekkel ennyire megyen, van-e annak csak annyi esze is, mint egy, a maga javát felfogni tudó és azt érvényre juttatni is igyekvő oktalan állatnak van? Bizony nincs. Tudom, hogy szegény szerencsétlen hazánkban még vannak igen sokan, akik ezen abnormis, természetellenes helyzetet fel tudják fogni, s amennyire tehetik, dolgoznak is ellene, s azt is tudom, hogy a keresztény papság a szabadelvűség fentebbi értelmezését nem osztja, nem is oszthatja, s osztania — ha csak a hazán s kereszténységen öngyilkosságot nem akar elkövetni — nem is szabad, és így az összes keresztény papságnak, ha önmagát megtagadni, vagy önmagával meghasonlani nem akar, a zsidóságot és az azzal szoros összeköttetésben álló s pénzfaló közösügyet józan észszel tovább támogatnia nem lehet. Nem, mert egy keresztény papnak hivatásával, kötelességeivel, lelkiismeretével összeegyeztetni azt, hogy közösügyes filosemita elveket támogasson, és mégis becsületes, Isten szerinti keresztény pap lehessen — a józan ész szerint teljes lehetetlen. Ily elvi különbözetek között hát már most mi a teendő ? Felelet: az, hogy — miután a vezérek a rosszul értelmezett elvek nyomán a társadalmat s az egész kereszténységet rossz irányba terelték — azokkal a kereszténység vezéreinek, illetőleg papságának szakítani kell nyiltan, vagyis olyan képviselőket kell választania s a hívőkkel választatnia, kik a kereszténységnek s a haza régi és jogos birtokosainak érdekeiket megvédelmezni tartandják fő és első kötelességeiknek. Igen, de az a fontoskodni, okoskodni nem szeretés, az a közöny, az a hanyagság, az az egyet-nem-értés, vagyis össze-nem-tartás mind olyan körülmények, melyek a jó ügy győzelmének nagy akadályára szolgálnak. És ha talán ezt az igénytelen czikkecskét elolvashatná, mégpedig minden nálunk divó nyelven, nagyon hiszem, hogy igen sok jóakaratot tettre serkentene, de miután egy vidéki lapocskát csakis kevesen olvasnak a lelkészek közül, annálfogva én ezen szerencsére nem számíthatok, hanem arra már inkább számíthatnék, hogy miután ez a „Testvériség“ néhány lelkész urnál mégis csak megfordul, azok a lelkész urak tennék azt, hogy ezt a czikkecskét, vagy ily tartalmút maguk által tökéletesebben kidolgozottat, fordittatnának le minden a hazában divó nyelvekre s azután azokat százezernyi példányokban kinyomatva, közölnék a lelkész urakkal és egyebekkel is, így a kifejtett, kitisztázott eszme közönségessé lenne. Az okoskodni kevésbé szerető egyéneket is meggyőznénk s megnyernénk a jó ügy számára, mig most az a hideg közöny, vagy egymást meg-nem-érthetés miatt tesped, aluszik, s mig aluszik, a konkolyhintő sátánok szabadon működnek. És ha a kormányra s a kormányt vakon támogató urakra nézve mindegy is az, hogy valamely birtok kié legyen; de a keresztény papságra nézve az már nem lehet ám mindegy, ha azokba a birtokokba, melyek után ő hozza a jövedelmet, zsidók fészkelik be magukat; nemcsak azért, mert az a zsidó a keresztény papot bizony nem fogja fizetni, vagy ha fizetné is, nem lenne abban köszönet, hanem azért is, mert a zsidóelem szaporodása, működése, erkölcsi állása a keresztény népek működésével, erkölcsével, de még a szaporodásával is valóságos ellentétben van; már csak azért is, mert a zsidó, míg vallását le nem teszi, soha be nem olvadhat, és igy, mint állam az államban, mint holt tetem a testen, évődik rajtunk. Ily állapotot tűrni sem, annyival inkább szavazatával elősegíteni a keresztény papságnak Isten és emberek előtti legnagyobb felelősség terhe nélkül nem lehet, nem szabad, és ha nem szabad, akkor önként következik, hogy a jövő képviselő-választások alkalmával, egyesült erővel, egy szívvel-lélekkel olyan függetlenségi antisemita képviselőket kell választaniok, kik a hon összes keresztény lakosainak vallási és társadalmi érdekeiket szivükön viselik, s ember személyében nem imádna.S arany borját, sem egy ember személyének, sem önérdekeiknek a vallás és haza érdekeit utána nem teszik. A tapasztalást, az élet közönséges nyilvánulásait vakmerően megtagadni nem lehet, s íme 16 év tesz szomorú bizonyságot arról, hogy azóta minden rosszul, — a vallásnak, az összes kereszténységnek, az erkölcsiségnek, hazafiságnak társadalmi életnek romlásával és kárával — tört. Ezt a boldogtalan helyzetet tehát tovább is fenntartani, s az érvénybe vezető lejtőn tovább is rohanni a legnagyobb oktalanság volna. Hanem azt is tudjuk, hogy a népnek legnagyobb része az ismereteknek nem áll azon a fokán, vagy magaslatán, honnét egy egész nemzetnek, vagy nemzeteknek sorsát, helyzetét tisztán be lehet látni: ugyanazért a lelkész urak feladatához tartozik leginkább azokat kitanítani, megokosítani, s ezt tenni ne resteljék, mert ezt, mind a józanul értelmezett humanizmus és szabadelvűség, mind a vallási és társadalmi érdekek egyaránt követelik. Ne tartson vissza senkit az az álszemérem, vagy téves fogalom, mintha a keresztény papságnak, még önvesztével is kötelessége volna a felebaráti szeretettel tulságig menni, mert valamint minden egyébnek, úgy annak is van határa, melyen túlmenni valóságos őrültség volna. Meg kell győződni egyszer valahára már arról, hogy Magyarország ily kormányzat mellett fenn nem állhat, fennállania lehetetlen. Lehetetlen, mert ily költséges kormányzat mellett adósságaiból nem hogy tisztulhatna, de folyvást alább sülyed. Márpedig most a tiszaeszlári eset után tisztán áll előttünk, hogy mostani veszedelmes helyzetünknek is a temérdek adósság az oka; a miatt nem boldogulhatunk sehol, annak kell alárendelni, annak kell feláldozni minden érdekeinket, minden jogainkat; nemcsak a társadalmi, hanem még a vallási és erkölcsi téren is. Ha tehát ez tovább is csak igy fog menni, mint eddig ment, napnál világosabb, hogy a kereszténység mind a vallási, mind a társadalmi téren végenyészetének megyen elébe. Az, hogy még imitt-amott vannak egyes községek, vagy egyházak, melyek még állanak, miket a zsidó ravaszságnak elfoglalni nem sikerült: ne ültessen fel senkit, mert az a zsidórafinéria olyan a társadalomban, mint a rák vagy fene a testben, mely lassan, de megelőleg hat, terjed mindaddig, mig a szenvedőt ki nem végzi. A zsidóság is először a nemzetnek gyengébb oldalait támadta meg, de majd eljő nemsokára az idő, amikor az erősebbekkel is szembe fog szállani. Ezt kell minden áron és minden erővel meggátolni. De hogy? mivel? miképen? ez a kérdés, úgy, mint már többször említem és meg fogom is említeni, hogy a zsidóságnak bizonyos határidőt például 5, vagy 10 évet kell törvényesen kitűzni, hogy azon idő alatt vagy térjenek a keresztény vallásra, ha itt akarnak maradni; vagy ha nem térnek, azon idő alatt adják el a mijük van, s menjenek békességgel a maguk országába, ha van; a hat TESTTÉL. szám. madik mód a tőlök való szabadulás nincs, miután ők, mint zsidók, sőt közénk be nem olvaszthatnak. A kormány liberalizmusa pedig kereszténység liberalizmusával ésszerüleg össze nem egyeztethető. G á bo r j á n i: A Talmud elvei a gyakorlatban. (Folyt, a 32. számban megjelent czikkbe: Világot árasztok előbbi czikkemben zsidó őrültség ama bősz rohamára, mellyel önmagukat hiszik a világ egyedi birtokosainak, tulajdonosainak és urain, és a melylyel tanítják, hogy nem-zsid birtokos nem lehet, ezek javait a Jeho’ elkobozta, mivel zsidókká lenni nem akarak, s eme javakat mind a zsidókn adta. Ezen, a mily őrjöngő, ép oly isten télen tan, — a mint képzelni való, a gyakorlati életre hatás nélkül nem 1. hét. A Talmud ma is nemcsak tanköny hanem egyedüli jogi forrás is a zsidóságra nézve; ezen elv tehát világszert épp oly elv, mint pl. nálunk a ,dodes, facto ut facias,* vagy: „quod ii non vis, alteri ne feceris,“ vagy m efféle. Történelmi idők emlékezete óta nála mindenkor gyakorlatban volt a velü nem egyvallású népek szabad csalás, megrablása, sőt legyilkolása, a nélkü hogy törvényeik a tilalomnak csak látszatát is hirdették volna. Nem, neki szabad volt lopni, rabolni, gyilkolni, h az idegen volt erre kiszemelve; ellenbe szigorúan tilos volt zsidó irányában. Ilye elvek gyakorlata mellett nevelkedők zsidóság, és nevelkedik most is; erre taniták őket az ősök, erre tanítják ma is Mindazon nép, mely a zsidót jóakaratilag fogadó, mely a zsidóban is elismer az embert, jóakaratát keservesen megsiratta. Nem Kelet-Európa ez első, mel zsidó jármot hord nyakán; voltak valah sokkal hatalmasabb császárságok, mint mai három, melyeknek a nyakán zsidólt! Ki nem ismeri az egyiptomi Józse történetét ? — Ki nem hallott Ahasvér, Perzsia és Média hatalmas uráról, kinél birodalma az Industól egész Aethiopiáig terjedt, és Esztherről, Hamanról, Mordokhájról? — Spanyolországban a khalifaság idejében éppen oly magasra jutottak mint Egyiptomban, vagy a berlini conferenczián, hol a zsidóság irt elő törvényeket, minthogy mindegyik nemzetnek vol egy egyptomi Józsefe, Mordokhájja Rothschild, Gambetta, Disraeli, Fáik képében, sőt még Andrássy mellől sem hiányzott egy „Dux“ (igazabban Dukhesz) Én a történészek legnagyobb részére komolyan hiszem, hogy a zsidóság egy megátkozott nép; kell is, hogy legyen mert különben ugrás volna a természetben. Ugyanis, a természet mind a három országában észlelünk egy bizonyos fokozatot a legnemesb egyedektől le a legnemtelenebbig: az aranytól le a silány kavicsig, az ananásztól, a pálmától le г mohig, a ronda hínárig, a majomtól koránig, szivacsig. Ugyanilyennek kell a fokozatnak lennie a nemes görög és latin fajtól le egész a semitaság legutolsó fokáig : a zsidóig. Bir élősdivel az ásványország, bir a növényország, az állatország , szükségképpen kell bírnia az emberi fajnak is, és ez a zsidó. Jaj azon növénynek, jaj azon állatnak, a melyen a parazitaság (az élősdiség) erőt vesz: a melyen az élősdi letelepszik, magának fészket rág, azt a pusztulástól mi sem mentheti meg. A legerősebb fa elkorhad a rá felkúszó élősdi növények nedv-elvonó, napfényt-elrabló befolyása alatt; az oroszlán, elefánt elvész a ronda férgek szipolyai alatt éppen úgy, mint a tisztátlan koldus, kinek rongyaiban mn-