Testvériség, 1887 (4. évfolyam, 1-17. szám)

1887-09-04 / 1. szám

1 -sös:zsám, indítani, mert könnyen azt a vádat emelhették volna ellenünk, hogy csak ■ a választások kedvéért tettük; noha nagyin éreztük hiányát, mert védte* Téni'ségünket tudván a száj hősök orv* taíiándó gigászai, iparkodtak e helyzet előnyét ,saját javukra, ldzsákmá-j nyolni. Most azonban'túl vagyunk a szennyeskedő harczok szinjátékain, s bár ш undor egy neme fog el bennünket, valahányszor az emberek fej kettt lekíiismerete zsillan meg sötét ■•borongással lelki szemeink ' előtt, — . mégis a jók, és a javulni akarók kedv-Véért meghozzuk az áldozatot és megindítjuk nagy tettekre és fontos szerepkör betöltésére hivatott lapunkat ■ azon reményben, hogy attól támogatását megvonni egyetlen jóratörekvő keresztény polgártársunk sem fogja. Lapunk sokaknak, nagyon sokkal adósa. Mikor kezünk meg volt kötve, mikor keserű álmokat aludtunk át, mikor pihentünk, hallgattunk és a megjelenésre vártuk az alkalmas időt, зок hivatott és hívatlan firkász, sok iskolaportól még piszkos fülű suhancz meghurczolta nevünket, becsületünket, és sok mihaszna fráter kellemes szórakozást lelt abban, hogy rajtunk rágódott és velünk pimaszkodott, mint a bakonyi bicskás szerencsétlen áldozatával. Ezeket a sérelmeket rovásra jegyeztük és ha eljön a leszámolás nagy napja, nem akarnánk senkinek adósai ■maradni. Nagyon sok eb csahol, még mikor sejti, hogy veszélytelenül csaholhat, de ha egyszer orrára koppant a megtámadott, ■ ordítva rántja be farkát s az első lükön kotródik odújába. Megcsaholt minket is boldog, boldogtalan. Szinte vetélkedtek az emberek aygy mással, hogy ki tud jobban ■ orditani, de harapni • egy sem merészkedett. Sokan azóta, hogy mi hallgattunk, feltápászkodtak a posványból, s ma még szemérmetlenebbek, mint voltak valaha .Ezeket meg kell tanítani ■emberségre és értékük nívójára kell őket leszállítani. "Sokan visszalopták magukat olyan ■kegyekbe, körmét már száműzvevalónak, s a mód, melylyel ezt tevék, nem a javulás, hanem a becstelenség útja volt. Ezeket le kell álcázni még késő nem leszen. Üstökénél fogva azonban elő nem rántjuk ezeket a dolgokat, majd megszüli annak okát idő -és körülmény, mert az nem lehet, hogy a czégéres gazság közöttünk fölemelt fővel graszszáljon az erény, a becsület és a hazafiság rovására. Nem magunkért, hanem a közügyért kell, hogy öntudatra ébredjen a közönség és megismerje a maga rútságában azokat a ficzkókat, akik meglopták bizalmát, visszaéltek jóhi■szemőségével és félrevezették hazugságokkal. Ez öntudatra való ébredés és ébresztés processusában mi megteszszük kötelességünket,s merész kezekkel ragadjuk meg az igazság vas vesszejét, hogy a hazafiság és tisztesség templomából kiűzzük a pénzváltókat és a lélekkufárokat. Lapunk meg fogja tenni kötelességét s hisszük, hogy olyan hézagpótló szerepkört tölt be, melynek eredménye és jótékony hatása mielőbb észlelhető leszen, miért is kérjük a hathatós támogatást. Lapunk előfizetési ára: Egész az újévig a mai naptól — 1 irt 50 ki, azontúl pedig negyedévenként 1 frt. Az előfizetési pénzek Kecskemétre, a ,,Testvériség“ kiadóhivatalába 4-ik tized, varjú átorca 235. szám alá küldendők. Helybeliek előfizethetnek a gyűjtéssel megbízott hivatal szolgánál is, nemkülönben Harkai József úr piacztéri üzletében. Kecskemét, 1887. szeptember hó 4-én. A „Testvériség“ szerkesztőés kiadóhivatala, A zsidókhoz. Az orvos nem azért Írja meg a beteg számára az ő remptg egy azt a patikárius vegye be, hanem ,hogy a beteg keljen tölle új életre. Mi sem azért írjuk meg a zsidók viselt dolgait, hogy azt a nem zsidók eltanulják és követésreméltó példák gyanánt véssék sziveikbe, hanem hogy maguk a zsidók okuljanakazokbólés óvakodjék ki-ki hasonló tettekés szokások elkövetésétől. Önök haragusznak mi reánk antiszemitákra, hogy elbeszéljük, feltárjuk az önök hibáit és fogyatkozásait, de nem hallunk egyetlen szót sem, amely az önök részéről pártfogásunkra emelkednék és rosszaim segítené az általunk elbeszélt bravúr-stikliket, pedig mi csakis olyan dolgokat beszélünk el és írunk meg, amelyek tényleg megtörténtek s általunk bármikor beigazolhatók. Sőt hogy ne legyen reánk kenhető még látszata sem az egyszerű kötekedésnek, készek vagyunk önöknek egy fogadást ajánlani. Ugyanis egy hízott liba áll nálunk rendelkezésére annak, aki önök közül egyetlen egyet is meg tud cáfolni azon állításokból és elbeszélt eseményekből, melyek a „Testvériség“ hasábjain megjelennek. A tétel nem nagy, de teljesen elegendő arra, hogy egy esetleges hazug állítás díjaként minket megpumpoljon. És miután mi meglehetős szegény emberek vagyunk, alig tehető fel, hogy hetenként csak egyetlen libát is ajándékozhatnánk önöknek jukszból, így hát mi fog előállani? azon eset, ami eddig fönnállott, hogy mi folyton igazat fogunk beszélni a zsidókról, vagy ha nem, úgy elhallgatunk, mert nem tudjuk fizetni a felajánlott libákat, s így önök könnyű szerrel megmenekülnének a mi antisemitáskodó igazságaink ostorcsapásaitól. Dr. Rohling, az antiszemiták nemzetközi szövetkezetének egyik kimagasló alakja, a berlini egyetemen a héber régiségek, héber nyelv és irodalom nagynevű tanára 1000 drb porosz tallért ajánlott fel annak a zsidónak, aki az ő irataiban és talmud fordításaiban egyetlen hazug állítást fölfedez s noha ennek már több éve, mégis ez ideig egyetlen zsidó sem jelentkezett a letéteményezett 1000 tallérért, pedig nyilvánvaló, hogy a zsidóember többet is megtesz, ha módjában van, ezer tallérért. Én ebből azt okoskodtam ki, hogy Dr. Rohling olyan dolgokat állított és irt, amelyeket megcáfolni a zsidóságnak nincs módjában, mert azok valóságon és történeti tényeken alapulnak. Ennélfogva én is azt hiszem, hogy nem veszítem el a kövér libáimat Önök minden igaz ok nélkül dühüngenek mi reánk. Mi erre nem vagyunk méltók, mert nem szolgálunk reá. Hiszen ha a magunk fajtájából kerül valami gazember, pedig hát kerül elég, és mit ezt a tollúnk hegyére kapva, leálcrázzuk és megostorozzuk, a felett nemhogy sajnálkozna a mi társadalmunk, de sőt örömmel veszi, hogy a salaktól tisztogatjuk. Önöknek is ezt kell tenniük. Nem szabad a becsületes, önérzetes és a műveltségre igényt tartani szerető zsi- Idónak magát azonosítani ama zsidóval, aki a becstelenség, gazság, butaság és fa-natikus gyűlölség ösvényein sántikál. Mi sohasem teszünk egyebet, mint a rosz szokásokat, a tűrhetten hagyományos bigottériákat üldözzük és a galád emberek álnok tetteit. Ezért önök, akik nem érzik magukat bűnösöknek, vagy bűnrészeseknek, nem haragudhatnak, sőt elismeréssel kellene adózni a mi fáradhatlan szorgalmunknak, hogy megismertetjük önöket a közöttük élő hitrokonaik, testvéreik rosz cselekedeteivel, inhumánus és emberietlen tetteivel, mert ezáltal megismerik önök a közöttük fetrengő salakot és ha akarják, tudják orvosolni a bajokat. A „Testvériség“ nem a keresztény nép számára van csupán kiadva, hanem főleg a zsidók számára, mert azoknak kell megismerni a bajok kütforrását és nekiek kell az általunk ajánlott orvosi szereket alkalmazni. Egyetlen valamirevaló zsidócsalád asztaláról sem volna szabad lapunknak hiányozni, mivel csak úgy fejlődhetnek ki a zsidóban az ellenszenv saját félszegségei és rossz hajlamai iránt, ha látná, mikép leírva mily undort keltő valami az, ami egész lényén, lelkületén, széllemén és szokásain végig ömlik. Mi elolvassuk Mokány Berezi félszegségeit és Tojás Dániel ügyellennaivságát, s iparkodunk hasonlók nem lenni. De önök már azt is zokon veszik, ha ■egy kampós orrú hitsorsosuk valamely életlapban magyar-német-tudó fargonban monológizál, ahelyett, hogy azt figyelemmel elolvasnák és iparkodnának az életben olyanok nem lenni! Önök igazán furcsa teremtmények. Ha bizalmasak és szeretetteljesek vagyunk önökhöz, akkor önök elbizakodottakká, börfösökké és gúnyolódókká lesznek; ha elszigeteljük magunkat és észre sem veszszük, hogy vannak, akkor panaszkodnak elnyomásról, mellőzésről, azt mondják, hogy szeretetlenek vagyunk; ha nyíltan ellenük harczolunk, akkor beszültek, gorombák és készek az ördöggel is szövetséget kötni ellenünk. Igazán sajátságos, hogy folytonos válaszfal van közénk emelve, s ezt lerombolni négyezer év eseményei sem voltak képesek. Önök feketébbre festik az ördögöt saját feketeségénél. Folyton rémeket látnak és e miatt ingadozók, félénkek, s minden tettüket bizonyos lelki imborgás jellemi. Nem hisznek önnön maguknak sem. Minden cselekedetnek rúgójául a rosszabbat, a tisztességtelenebbet hiszik. Az antiszemitizmusnak is egészen mást imputálnak ,mint a mely czélokból az a körülmények kényszere által előállott. Az antiszemitizmust nem csinálták, sőt az csinált önnön magának híveket,mert a társadalom természetes törvényeinél fogva önként fejlett ki; megszülte a kor átalakító és érlelő ereje, mely nem tűr semmi olyast, ami a korszellem sebes röptű haladásának útjában áll. Most önök estek a haladás szellemének útjába, s látom, birkóznak vele, mert önök „maradni” akarnak. Ki lesz a győztes ? Nem tudom, de azt tudom, hogy a huzakodás két dolog miatt tartós lesz. Először, mert társadalmunk gyáva, tehetetlen az erélyes föllépésre, hogya kor szellemét útjában támogassa; másodszor, mert önök szívósan ragaszkodnak hagyományaikhoz, s attól megválni nem akarnak. Tehát: „nem akarnak!“ Ez a kifejezés mindent megmagyaráz. Ez az oka a küzdésnek, az üldöztetés és megvetésnek. „Akarjanak, csak egyszer Isten igazában ! Akarjanak csak velünk testvérek lenni szívből, lejekből, akarjanak csak jó hazafiak lenni meggyőződésből, akarjanak csak lenni a szeretet tanának hű követői, meglássák, hogy elnémul az ellenséges hang, megszűnik az antiszemitizmus, a „Testvérségkép úgy foglal helyet a zsidók asztalán mint Istóczién, mert akkor már nem lesz az antiszemitizmus fáklya vivője, hanem a szeretet és igazság ama ünnepelt harczosa, a mely méltó részese volt a közös győzelem harczában a nemes küzdésnek, s ott hol ma gyűlölség honol, mihamarabb felépítenénk a közös oltart, melyről egy lélek sóhajaként repülne ég felé mindnyájunknak hő fohásza ekként: Mi atyánk! A „Testvériség* ezt akarja! Zsidó atyafiak, „akarjátok* ti is, és szent lesz a béke, mélységes a szeretet, mely együvé csatol. Clarissime: A zsidók elleni gyűlölség történeti folytonossága. Nem valami új találmány az, hogy korunknak öntudatra ébredt polgárai mindenütt szövetkeznek a társadalmi bajok kiirtására; nem Tstóczy az egyedüli férfiú, ki a zsidók elzsibbasztó működésére figyelmessé tette hazánk népét. Voltak ezen törekvéseknek messze korba visszanyúló előzői, melyeket a történelem őrzött meg számunkra. Ebből két fontos igazság áll elő következmény gyanánt és pedig: 1) hogy az ellenszenv, melyben a zsidók manapság részesülnek, nem a mostani társadalom megromlott, elvadult fölfogásában leli alapját, hanem annak szelleme magából a zsidóság posványából gőzölög ki, s igy az ok magában a zsidóságban keresendő; 2) hogy az ellenszenv történeti folytonossága elvitazhatatlan. Azt a kérdést, hogy miért keresendő az ellenszenv rugója úgy korunkban, mint a mienket megelőző időszakokban magában a zsidóság testében, nálam nagyobb fők fejtegették s éles okokkal bizonyították be. Én a következmény utolsó tételére akarok csak néhány fölvilágosító adattal szolgálni. A zsidó nép, még midőn egységes, önálló nemzetet alkotott, magára vonta az idegen nemzetiségek gyűlöletét s igy üldözését.. Már akkor vériben volt amaz „ősi erény”, mely annyi ezredéven keresztül nem tagadta meg magát, s melynél fogva ,a kit, és a hol lehetett, megcsalt, jószágában megrövidített. Ezért a Faraók elhurczolták őket, ezért üldözte őket Cyrus; ez volt oka a filiszteusok is a szomszédos népek folytonos zaklatásainak, melyek a határszéli zsidóságnak soha sem engedtek egy nyugodt élét, egy biztosnak nevezhető napot sem. Mióta pedig a zsidóság elkövette az istengyilkolás borzasztó bűntényét, azóta egységes nemzet megszűnt ugyan lenni, s elszórva azegész világon, mindamellett az említett ősi erény mégis összetartja őket. Azelőtt csak az emberiség ős fészkében Ázsiában húzta meg magát, most már szélrózsa minden irányában, a földnél legelhagyottabb zúgán úgy, mint a legtermékenyebb helyeken, ahol csak ember él . . . a zsidó föltalálható. De épen azért mert mindenütt nyomaira akadunk, s sújtó gyűlölet is általánosnak nevezhető mert a zsidó, mindenütt zsidói Elszórtságuk szele a római birodalomba is besodorta őket, hol azonban a nép megvetőleg bánt velők mint olyanokkal, kit a legtisztességtelenebb módon kerestél meg életök föntartó tényezőit. A császárok néha a keresztényekkel együtt őket is magában foglaló üldözési parancso adtak le, s a vérengzésnek eme vad korszakában számosan el is vesztek. Bár nem sokat hibázunk, midőn azt a föltevést koczkáztatjuk, hogy az üldözései eme viharos századaiban a kegyetlen bá- TESTVÉRISÉG, 1887. Szeptember 4.