Testvériség, 1889. január - 1890. március (6. évfolyam, 1-52. szám)
1889-01-06 / 1. szám
2 .TESTVÉRISÉG" Gőzerővel rohan a világ előre, s ez a rohanás könnyűséget kíván, mert a ki nehéz, elmarad, s elti-l portatik. Azért levetik az emberek magukról a hazafiság, jóság, szerénység, becsületesség, elvszilárdság, hűség, tisztesség nehéz kolonczait, hogy ezeknek terhe nélkül szabadabban mozogva röpülhessenek a korral, azt mondják: előre! Mi azt mondjuk: hátra! A sok tapasztalás közül erre is megtanított bennünket az elmúlt öt év! És most, midőn belépünk a hatodikba reménytelenül, nem a jövendőnek csillanó derűje kecsegtet, hanem a múlt pihenni nem tudó küzdelmének varázsa biztat, mely munkára kötelez. S egy láthatlan szellem igy szól: »Ne csüggedjetek! Csak előre! Tanítsátok és hirdessétek a szeretet Istenének parancsaiból vett arany igazságokat, mert eljövend az idő, el kell jönnie, midőn kibontakoznak az emberek a sötétség békéiből, és kiszabadulnak a rosszellem varázsköréből.“ És ekkor újra épülnek mindenek ! Mikor lesz ez? Majd ha szív, lélek és ész együtt halad, s egy czélra tör bennünk az akarat! Tehát csak tovább . . . tovább! Nagy Imre: A zsidófájdalom. Hogy a zsidó lélekbe tökéletesen bepillathassunk, az elégedetlenségnek, biztossághiánynak és ki-nem-elégítettségnek érzését is, amely a nemesnek vélt zsidó arczoknak egy szenvedő vonásában is kifejezést írton, szemügyre kell vennünk. Bármily kíváncsian nézegeti is a zsidó minden oldalról a reá nézve idegen világnak dolgait és viszonyait, mégsem találja el, mi a dolog bibéje. Ha a keresztény képzettségnek, művészetnek vagy tudománynak minden fogásait ismeri is, — a szellem mégis elrejtve marad. Lehet ő valamely keresztény-európai érdeknek ura, intézője vagy képviselője, — mindamellett mégsem lép fel otthonias biztossággal; ha barátja vagy pajtása is valamely kereszténynek, neki mégis meg van a maga nemzeti titka, a képzelgés faja kizárólagos uralma fölött a jövendőben, s annál szerencsétlenebb, mert tudja, hogy ezer vélt titka az egész világ előtt ismeretes, s keresztény pajtása nem lehet az ő valódi barátja, mert ezelőtt az ő mérgelődése és boszúsága, minden keresztény-európai dolog fölött nem titok. A legmeghittebb beszélgetésben és érintkezésben a keresztény pajtással, benső mérgelődését folyton elfojtania kell, s ő maga tudja, hogy az a pillanat okvetlenül eljő, a melyben nála a benső zsidó egy szóban, egy tekintetben vagy testmozdulatban kitörni fog belőle, s a szakítás a kereszténynyel kikerülhetetlen. Pénzt, sok pénzt kapar össze, s a nép szemei előtt ő minden pénznek az ura, és ő ezen silloknak és himaerikus nimbusnak mégsem örül, mert nagyon is jól tudja, hogy ma birtok csak nyereség és nem termelés, és ezen nimbus egy nagyon gyarló biten nyugszik. A társadalom humanitárius hangulata által támogatva, látszólag a legjobb sikerrel szorgalmazza emberi jogainak követelését, s mindamellett titkos borzalommal gondol arra az időre, amikor a tiszta ember mint ilyen, szabadságot, jogot és tiszteletet fog élvezni, mert igen jól tudja, hogy az ő személyisége, a tiszta emberhez viszonyítva, egyáltalán nem valami szeretetreméltó s egyáltalán nem szeretett lény. Homályos sejtelme van még arról is, mily csekély becse volt az embernek, mint embernek, az ő keleti hazájában, s mily keveset ér ott még most is. Aggódik a fölött, hogy az emberiség ezt a keleti embergazdaságot, amely mellett az ur a szolgát a gyanakvás vagy unatkozás mérgelődése közben mint egy cserépdarabot, elhajíthatja. Ő nyer a mi anyagi ügy mint szellemi rész gazdálkodásunk, a hivatal profanálása és a szellemi javak eltékozlása által; de azt is érzi, hogy minden agyafursága mellett sincs meg az a tehetsége, az időket nagy szabásban uralni, s hogy minden ravaszsága mellett, hiányzik nála az okosság, — fél tehát, hogy őt az az idő váratlanul meglepni fogja, a melyben mi, azt a mi a mienk, összetartani, magunk és mások számára produktívvá tenni, s az elpocsékolt életjavak morzsáit felszedegetni fogjuk. Röviden, ő a mi gyöngéinkből élődik, profitírozik a mi lelki álmunk által, de nem bízik az üzlet menetében, mert épen az, aminek ő a bibéjét eltalálni nem tudta, s ami őt boszantotta: becsület, hivatalos kötelesség, szövetkezeti közösség,hit, és lelkiismeret: fél, hogy egyszer mégis felkelhet és felkel, s felkelésében pén'ja'raniyának‘'véget vetni fog. Egy szóval: a győzelem élvezetében zavarja őt a reakcziótól való félelem. Ama szenvedő vonás, mely a zsidó arczán a biztossághiánynak ezen érzetét kifejezi, igen ámíthat és tévedésbe ejthet bennünket, mígnem egyike azon önkénytelen nyilatkozatoknak, amelyek áruló jelentőségéről épen most beszéltünk, ezen vonásnak jellemét magyarázza. Ama vonás látásánál a legkeserűbb szemrehányásokat tehetjük magunknak azért, hogy mi őket túlságos szigorúan ítéltük meg. Ama vonásban csak azon boldogtalan öntudata nyer kifejezést, hogy ő még bennünket nem győzött le tökéletesen, — hogy még nem minden az övé, hogy ő még nem minden, — hogy még vannak saját jövővel biró nemzetek, kikben még van egy erő, a mely hirtelen megérlelődésre juthat s őt rendkívül megzavarná. Egy zsidó alig fejezheti ki magát a nélkül, hogy szerencsétlensége fölötti panaszát is ki ne fejezze; az egész zsidó-német irodalom majdnem semmi egyéb, mint egy folytonos sóhajtozás* és nyűgé; ha valaki ezt az egyhangú siránkozást egész szám.