Üzenet, 1938 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1938-01-01 / 1. szám
Havonta megjelenő evangélikus lap SZERKESZTI: FRIEDRICH LAJOS Újév Az idő tengerén lova tűnt egy hullám: elmúlt egy esztendő s nyomában új hullám tarajosodik fel: itt az új esztendő. Ilyenkor számot vet magával a lélek. Végignéz megtett életútján s az új mérföldkőnél, az új esztendő küszöbén nekiindul a további futásnak. Kérdezi magától: elértem-e a célt, melyet felködleni láttam a múlt év első reggelén; sebeim begyógyultak vagy újabbakat kaptam? ... Szívemből, ebből a keblembe rejtett tarsolyból nem vesztettem-é el, nem ejtettem-e ki az utolsó fillért, is, a sok-sok remény utolsó csillogó szemecskéjét s nem állok-e most kifosztott, kiüresített szívvel, melyben már nincs remény? ... Van-e még lehetőség, hogy mulasztásaimat kipótoljam, bűneimet levezekeljem, vagy pedig az előttem álló napok dandárjában már kifeszített nyíllal célba vett a halál? . . . Kezembe veszem a naptárt s lapozgatom . . . Ujjaim alatt szaporán repülnek a lapok s a fekete betűk és számok között vörösen felbukkannak és letűnnek az ünnepnapok. Míg nézegetem, nehéz sóhaj száll szívemből: vájjon melyiket jelölte meg az Úr, hogy azon belépjen hajlékomba és szívembe az örömhozó boldogság, melyik napom az, melyen fény fog érkezni hozzám s az angyalok végig suhannak fejem fölött? .. . Vagy melyiket jegyezte meg az Örökkévaló, hogy azon bekopogtasson életembe a bánat, a betegség, a gyász angyala s felém nyújtsa a keserű poharat? Melyik az, amelyen eljön értem az Atya követe, hogy álmodó szívemet elcsendesítse? ... Az égre nézek és kezemet összekulcsolom ... Csodás, szép ez az élet s ilyenkor még szebbnek látom. Mennyi alkalom az időben! Isten drága talentuma az. Jaj, ki elássa, szegényebbé teszi vele az eget és a földet. Oh hát forgatni, forgalomba hozni azt a talentumot! Ma, a mai napnak ez a riadója: »Elő a tálentumokkal, sáfárok/« Ha az év utolsó estéjének , borongó hangulatában elénk állott a számonkérő lelkiismeret: »Sáfár, adj számot a te sáfárságodról!« ma hallanunk kell az intelmet: »Munkálkodjatok, míg nappal vagyon!«. Nem átok, de áldás, felemelő, méltóságot adó isteni jótétemény a munka; benne, mint viadalban az acélpenge, csiszolódik az elme, izmosodik a kar, vele jön a kenyér, a becsület, az étel ízessége, az álom édessége; nélküle küszöbödre telepedik a gond atvő, s megáll házad előtt a »pajzsos férfiú« az ínség. . . Munka nélkül elveszti az élet az értékét, az ízét,, a varázsát. Mikor ezt imádkozod: »A mi mindennapi kenyerünket add meg mi nekünk«, azt kéred, hogy az Úr, a mi édes Atyánk adjon munkát, a munkához erőt, az erőhöz értelmet s az értelemhez segítő kegyelmet. Korunkban megoktat Isten a munka értékére és jelentőségére. Ahol nem csattog a kalapács, nem perceg a papíron tovasikló toll, ahol nem suhognak a gépek hatalmas lendítő kerekei, ott nincs dal az ajkon, nincs bizakodás a szemnek pillantásában, ott vámpír karmaiba veszi a szíveket a lázadás szelleme, ez pedig arra az álra viszi, amelyen a Sátán táncol: a vér III. évfolyam 1. szám Kecskemét, 1938. január ha és tűz, a pusztulás és szenvedés, a nyomor és rémület pokla felé. Oh hát csak induljon ma minden magyar gyárban, minden műhelyben, irodában, minden iskolában és kaszárnyában, minden laboratóriumban és tanuló szobában a munka. Mégpedig kétszeres erővel, határozottabb lendülettel. Akinek az elmúlt év nem hozta meg a sikert, az örömre derítő eredményt, az mélyebb hittel, forróbb fohászszál fogjon munkához. Csak le nem törni, csak el nem csüggedni! Az idő a lehetőség. Mindent visszanyerhet a vesztes, ha még van ideje, mindent jóvá tehet a vétkes, ha még nem ütött órája. Elhibázott életek áldott kanyarodást vehetnek, remény romokon virágok nőhetnek, lehullott törekvések még célba futhatnak. Csak előre, előre! ... Ma a jóreménység napja van. Ma az imádkozó hit hatalmát érzi minden igaz szív. Ha csak a földre nézünk a szédülés fog el, de mi felnézünk. Amikor a matrózinast tanítja a vén tengerész, hogy odafent az árbockosárban, ahol élesen vágja a hideg eső s ordítva rémíti a szél, miként tud megáldani, hiszen a rettentő mélység felett szédület fogja el, csak annyit kiállt: — felfelé nézz! Isten sáfárai, elmúló emberek! Új év napján az első lépéstek előtt nézzetek fel! DUSZÍL LAJOS. Mi lesz holnap? ... Mialatt Jézus a Hegyi Beszéd örökszép igéinek aranykulcsaival nyitogatta Isten országa kapuit az emberi csodálkozás előtt, azalatt örök emberi gyarlóság, az aggodalom sötétszárnyú madárcsapatai felhősödtek a nép fölé. A lélek mohón itta a szépség fényét Jézus szavaiból, de az ördögtől megszállott test minden pórusával már újra földi gondok és kétségek panaszát sajogta. Mintha egy láthatatlan és erős küzdelem levegője szállt volna a beszélő Jézus és a hallgató tömeg fölé. A nép már boldogan borult le a megtalált Isten országa küszöbén, amikor a mindent megrontó gonoszság kígyómarására felszisz i