Üzenet, 1941 (6. évfolyam, 1-34. szám)
1941-01-12 / 1. szám
Evangélikus lap Megjelenik minden második vasárnap VI. évfolyam 1. szám Kecskemét, 1941. évi január hó 12 ÚJESZTENDŐRE Irta : D. Kovács Sándor ev. püspök Uram, a Jézus nevében Elindulok útamra. Más őrizőm nékem nincsen. Híven vigyáz sorsomra. Ez a régi ének zsong fülemben és lelkemben, amidőn az újesztendőnek felvirradtát, hajnalhasadását várom. Búcsúzom az ó-esztendőtől, amelyet az enyészet, nyílt sírra vár s legfejebb az emlékezetben él tovább. Egy ideig még szólnak róla a múló írások, majd onnan is eltűnnek s azután elnyeli a feledés, mint a sötét éjszaka, mint a nap utolsó sugarú. A sugár élete jelképe az emberi életnek. Reggeltől estig ragyog, azután homályba hanyatlik. Ami elmúlt, azért hálaadással tartozunk a jó Istennek. Hálaadással az örömért, amely ha gyéren jutott is számunkra, mégis virága, üdítő harmatja volt a verítékes, gondborította napoknak. Hálaadással tartozunk a szenvedésért, csalódásért, küzdelmekért is, mert a szenvedés Istennek nevelő eszköze. A szenvedéssel és fájdalommal dorgálja gyermekeit, próbálja hitüket. Ha a kertész nem nyesegetné a gyümölcsfát, elvadulna és soha gyümölcsöt nem teremne. Ha a földmíves nem hasogatná ekéjével a földet, hiába vetné bele a legtisztább búzát, nem hajtana ki, az égnek madarai elkapdosnák vagy ha kihajtana, megfojtaná a tövis és giz-gaz. A szőlővessző is meddő maradna, ha a szőlőmíves nem metszené, nem gyomlálná, meg nem kötözné. A bánat az a szívnek, ami az eke a szántóföldnek; az öröm az a szívnek, mint a borona a földnek. A bánat feltöri a szív kérgét, mint az éke az évtizedes ugak; az öröm, mint a borona elsimítja a hantokat, elegyengeti a föld színét. A költő találóan írja: Kél és száll a szív viharja, mint a tenger része, Fájdalom a boldogságnak egyik alkatrésze. Az örömnek levegőjét megtisztítja bánat. A kizajlott búfelhőkön szép szivárvány támad. Az elmúlt esztendőt eltemettük. Kérdés, mikép fogadjuk az újat? Mit várjunk az új esztendőtől? Mit várjunk? Istennek kegyelme megszabja, mit várhatunk. Ha érdemünk szerint cselekednék velünk, akkor kétségbe kellene esnünk. Aki közülünk a legtisztább és legigazabb, az sem állhatna meg színe előtt. De ő nem a szigorú ítélő bíró szemével nézi életünket, hanem az ő örökkévaló, kimeríthetetlen irgalmasságával. Atyánk, ő bölcs és jóságos, aki nem akarja gyermekeinek halálát, hanem hogy újjászülessenek és éljenek Isten dicsőségére, önmaguk üdvösségére. Az ő igazi dicsősége nem a fényosztó nap, a termőföld és az égbolt csillagtábora, hanem az emberi szívek újjászületése. Nyugodtan várhatjuk az új esztendőt, mert Ö velünk van. Háborodhatnak a tengerek, megrendülhetnek a hegyek, rombadőlhetnek városok, tüzet szórhat ránk a levegő, az ő kegyelmének árnyékában bizton érezzük magunkat, mint a madár fészkében. Ö velünk van, élő oltalom és élő szeretet. Mikép fogadjuk az újesztendőt? E kérdés reánk tartozik. Az újesztendőt új emberrel kell fogadnunk. Az ó-évvel el kell temetnünk az ó-embert és fel kell öltöznünk az új embert. Az újév Jézus nevével köszönt be hozzánk; ezzel megjelöli az utat előttünk, mint eltévedt vándorok előtt a hófúvásban. Jézus neve a Jézus tanítását, szellemét jelenti. Az új esztendőben Jézus tanítása szerint kell élnünk, életünkben az ő lelkét tükröztetnünk. Ha a világnak hódoltunk, a világ kincsét hajszoltuk, mint egy ragadományt, — az újévben tanuljuk meg, hogy a világ javait csupán az avatja értékké, ha Istennek tudjuk szentelni, az oltárra visszük, irgalmas szamaritánusként bort s olajat neszünk rajta a földi élet holt elevenjei számára. A világ javait mély és rozsda megemésztheti, a topók ellophatják. Gyűjtsünk kincset a mennyország számára, az a kincs el nem értéktelenedik soha. Ha átérdemelt, hamis, üzletszerű jócselekedetek alapján felfuvalkodtunk, kevélyek és gőgösek voltunk, öltözzünk fel az alázatosság köntösébe. Ugyan mire vagyunk büszkék? Erre a porból lett és porrá váló testre, amelyet Isten képe és hasonlatossága avatott emberré? Az életre, amit egy lehellet elolthat, mint a gyertya lángját? Legyünk alázatosak, mint az Úr Jézus volt, aki Isten Fia létére felöltözte a mi halandó testünket, hordozta a mi bűneinket s viselte a mi békességünknek vereségét. Restek voltunk? — Tanuljuk meg az igazi munkát, aminek nem bér a célja, hanem embertársaink boldogsága, önmagunk lelki gazdagodása. Isten gondoskodik az ő munkásgyermekeiről, de aki a munkánál mindjárt s először is a bérre gondol, lemond előre az alkotó és jót mívelő munka gyönyörűségéről, bizalmatlan a gondviselő Isten iránt. Várjon mivel érdemelte tőlünk ezt a bizalmatlanságot? Haragtartók voltunk? — Megbántottak bennünket? — Gondoljunk arra, hogy mi napról-napra megbántottuk mennyei Atyánkat s mégsem gerjedt haragra ellenünk, Szent Fia vérével eltörölte minden mi álnokságainkat, pártosságunkat. Miért ne tudnánk mi megbocsátani, ha Jézus megbocsátott kínzóinak, ha Isten naprólnapra megbocsát minékünk? És ha mi vétettünk, siessünk az engeszteléssel, míg úton vagyunk azzal, akit megbántottunk. Harag helyett töltsük meg lelkünket a szelídségnek, béketűrésnek, szolgálatnak Istenszentelte szándékával. Ne tegyük a templom küszöbére lábunkat, míg meg nem békéltünk. Az Urnák békéje a keresztyén szívnek nem csupán ékessége, hanem egyúttal maradandó értéke is. Új esztendő nyílásakor mélyen átérezzük, hogy ugyanazon szívbe nem lehet Krisztust és a világot befogadni, vagy Krisztus vagy e világ! Ha Krisztust választjuk, a világot ki kell rekesztenünk. Ha a világot választjuk, Krisztus be sem kérezkedik. Atyámfia, az első órában döntsd el: Kinek köszönhetsz többet, a világnak-e vagy Krisztusnak? A világnak köszönheted a bűnt és a halált, Krisztusnak a megváltást és örök életet. Válassz, kit akarsz befogadni? Én már választottam. Krisztus az én életem. Evangélikus ember evangélikus lapot olvas