Kecskeméti Ellenőr, 1937. október (1. évfolyam, 1-26. szám)

1937-10-01 / 1. szám

3. Kecskeméti Ellenőr 1937. október 1. Körzetben van-e a két mozi? ! Most szezonelőtti olcsó áron vehet őszi kötöttárukat a Héjj­as Harisnyaházban | VÁROSI MOZI Szept. 30—okt. 2. Csütörtöktől-szombatig fél 5, háromnegyed 7 és 9 órakor Csak 16 éven felülieknek! A francia filmművészet legnagyobb remekműve! Az „Örvény“ írójának, rendezőjének és szereplőinek merész, de abszolút művészi filmje ! FÉRFISORS Megdöbbentően érdekes és izgalmas! Felejthetetlen élmény ! A közönség nem is panaszkodik egyik mozira sem: mindegyik válogatott, friss, pom­pás műsort ad. Még afelől is érdeklődtünk, miként van megelégedve az Otthon Mozi forgalmával? — Jól megy a Mozink— kaptuk a választ — meg lehetünk elégedve. Az eddigiek azt mutatják, hogy Kecskemét elbírja a két Mozit, mert voltak napok, amikor mindkét Mozi egy­­időben zsúfoltan volt. Vállalkozásunkért tehát már ezért sem érhet bennünket szemrehányás, de nem érhet azért sem, mert be kell látni mindenkinek, hogy egymaga senki sem lehet úr. Megtudtuk még azt is,, hogy a jövőben is ugyanilyen jó műsort kapunk, mint eddig. A közönségnek feltűnt, hogy az Otthon Mozi építkezésénél állandóan ott lehetett látni Bodócs Bélát, a Városi Mozi igazgatóját. Már akkor rebesgették, hogy „egy kézbe került mindkét Mozi...“ Amikor azután a „Hotel kikelet“ c. filmet az Otthon Moziból átvitték egyenesen a Városi Moziba, már széltében beszélték, hogy „kantérban van a két mozi.“ Ezen hírek után nyílt kérdést intéztünk Szappanos Sándor dr. ipartestületi főjegyző­höz, aki minden kertelés nélkül a következő­ket mondta a Kecskeméti Ellenőr számára: — Szó sincs kantéiról. Csak az a helyzet, hogy a filmkölcsönző vállalatoknál egymással szemben nem lépünk fel konkurrensként. Ez azonban nem történik a közönség rovására, csak cél- és okszerű védelme az anyagi ér­dekeinknek. galmazzák vagy csak gondolják. Felejtik, hogy Magyarországon a föld termése és annak fel­dolgozása és értékesítése a legtöbb embernek közvetlen érdeke, mindenkinek közvetett élet­forrása. Itt tehát az alap. De minden társa­dalmi rétegre, ezek egyensúlyozott érvénye­sülésére és munkásságára szüksége van a magyar nemzet erőkifejtésének, azért vala­mennyinek érdeke egyformán fontos. Első­sorban pedig a szegényeké, a gyengéké, mert támogatásra első­sorban ezek szorulnak. És most folyton előttünk kell lenniök annak a nagy feladatnak, hogy Magyarország szerencsétlenségét békés eszközökkel orvosol­juk, szembe kell fordulnunk minden feleke­zeti, társadalmi, faji stb. széthúzással, vagy éppen gyűlölködéssel, mert efélékkel Csonka- Magyarország erejét nem sorvaszthatjuk, sőt meg kell nyernünk határokon túl élő volt ál­lampolgáraink együttérzését, visszavágyakozá­­sát is, ezt pedig csak független, szabad, al­kotmányos élettel, társadalmi és nemzetiségi egyensúllyal érhetjük el, így tehetjük szá­munkra a visszacsatlakozást leküzdhetlenül kívánatossá. Ezt a programot akarjuk követni. Ezért küzködünk e lap megalapításával, ezért igyek­szünk megfelelő szerkesztőséget és külső mun­katársakat állítani, ezzel közönségünket mi­nél jobban kielégíteni, kecskeméti és nemzeti céljainkat együtt és egyformán szolgálni. Ehez kérjük Kecskemét megfontolt, lelkes közönségének állandó támogatását. Hajdú Ernő Sándor István 07ADH cukorkaüzem­­ / II Bill Csongrádi-ilt 3 Telefon: 169. II Benedek József lakatosmester Kecskemét, V. Készit, épületmunkát, s takaréktűzhelyeket, redő szereléseket és biztonsá szivattyúk, wertheimkask hegyesztés azonnal. Takan Klapka­ utca 4. számI­­a­ját rendszerű szivó-nyomó kutakat, nyöket, sirrácsokat, zöldséges kútfel-­­ zárakat. — Vállalja permetezők, zák, redőnyök javítását. Autógén­­ek tűzhelyek javítása jótállás mellett. Raktár lesz a fürdőből? Néhány hét óta szigorúan zárt ajtók mögött tárgyalások folynak a Platte­r-féle szárítóüzem és a Gazdasági Gőzmalom között a fürdő bérbeadására vonatkozóan. Távolról sem arról van szó, m­­intha Platterék akarnák átvenni a fürdőt is azt a régi állapotban tovább folytatni, hanem arról, hogy Platterék raktárnak bérbeveszik a fürdőt. Természetessen ezzel végleg kútba esne a fürdővel kapcsolatos minden terv és beláthatatlanul hosszú időre Kecske­mét fürdő nélkül maradna. A tárgyalások, a kiszivárgott hírek szerint, igen előrehaladott stádiumban vannak és ezért parancsolóan sürgetik SKOLACIPŐK duplatalpú cserkészcipők, női fűzős, magassarkú cipők, cipőkülönlegességek. — Fiú és férfi zsinóros kabátok a legnagyobb választékban kaphatók KOVÁCS JENŐ CÉGNÉL Cifra-palota. — Telefon: 736. — Áruforgalom bevásárlási helye, a fürdő-ügy gyors és végleges megoldását. Álljon végre sarkára a város, hárítsa el a mellének szegezett revolvert és ha más nem használ, vegye házi kezelésbe a fürdőt, amire joga van, mert a feltételek szerint a város ezt megteheti, ha a fürdő a vállalt kötelezettségeket nem teljesíti. Már pedig nem teljesítette ... A kérdést gyorsan meg kell oldani, sokkal gyorsabban és erélyesebben, amint eddig tervezgették, mert a vízvezeték nélküli nagyváros, ahol 10 útjunkon meg­számlálhatjuk a fürdőszobák számát, mégsem maradhat fürdő nélkül! Standard — Orion Philips — T­elefunken márkás készülékek nagy választékban kaphatók Kellermann József cégnél Kát. bérház. Telefon: 67. Részlet. Csere. Hogy mustja ne induljon azonnal forrásnak, (Hungária Borként) gyári főárusítás Kertész Dezső cégnél APP S. és FIA Luther-udvar. Telefon: 162. Kerékpárjai árban és minőségben vezetnek

Next