Kecskeméti Ellenőr, 1905. március (4. évfolyam, 182-192. szám)

1905-03-03 / 182. szám

2. oldal. KECSKEMÉTI ELLENŐR 1905. márc. 3. és jobban szakad, piszkolódik, akként támad a lélekben is számos borzasztó úr, mit a bűn tölt be, akként piszkolódik, foltosodik a lélek és megy a teljes szét­bomlás , a bűn feneketlen örvénye felé. És minden folt, mit a jótékonyság a ruhára varr, egy folt, mely a szakadozó lélek mélységeit betakarja. Minden ruha­darab, mely a jóságtól adódott, késlelteti, visszatartja a test teljes foszlottságával a lélek foszlottságát, így menti a Rongyos Egyesület a maga útján-módján a testeket, lelkeket a pusztulástól. Hogy ebben a mentő munkálatban kié a nagyobb érdem, váljon az alapí­tóké e, az elnököké-e, a tagoké-e, vagy a közönségé, mely a mentésben segédkezet nyújt, s afölött vitatkozni, azt eldönteni nem lehet és nem kell. Hiszen a mentés oly sok testre, oly sok lélekre kihatott, kihat és hatni fog, hogy a megmentett és megmentendő lel­kek számos áldásából egyformán kijut mindeniköknek. A jótett boldogsága a legnagyobb boldogság, a jótékonyság áldása a legdú­sabb, legtermékenyebb áldás ! (h­ó.) — Meghívás. A Kecskeméti Függetlenségi és 48-as Népkör saját helyiségében Klapka­ utca 166. szám alatt 1905. március hó 5-ik napján d. u. 3 órakor rendes évi közgyűlést tart. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. A múlt évi jegyzőkönyv felolvasása. 3. Jegyzőkönyvi jelentés a lefolyt évről és a kör működéséről. 4. A múlt évi szám­adások és jelentések megvizsgálása. 5. A jövő évi költségvetés megállapítása. 6. A könyvtár állapotának bemutatása és gyarapítása. 7 Az elhalt választmányi (1) tag helyének betöltése és az 5 szám­­vizsgáló biz. tag választása. 8. Esetle­ges indítványok. Kecskemét, 1905. feb­ruár hó. Dékány Károly jegyző, Szap­panos István ország, képviselő, elnök. — A vadásztársaságból. A kecs­keméti vadásztársaság választmánya folyó év március hó 2-ik napján délután 3 óra­kor ülést tartott a következő tárgysoro­zattal: 1. A kibérlendő vadászterületek megállapítása, illetve ezen alkalomból szükséges intézkedések megtétele. 2. Gye­nes Elek és társainak a vadásztársaság kötelékéből történt kilépése tárgyában jelentés. 3. Esetleges indítványok. — Fölolvasás. A Katona József kör f. hó 5-én, vasárnap délután tartja kilencedik népies fölolvasását. Ez alka­lommal Szakács Ödön főgymn.­tanár ol­vas fel Japánországról. Beléptidij nincs. — Szavalóverseny. A rk. főgym­­nasium önképzőköre vasárnap délután szavalóversenyt tartott, melyen résztvet­­tek,: Szabó Lajos, Tóth István, Sik Sán­dor, Pusch Ödön, Német Jenő, Kolár Já­nos, Hajagos József, Vörös János, Polo­­nyi Jenő, Kasza Dezső, Bende János. A szavalók nagy számára való tekintettel a versenyt jövő vasárnap folytatják. — Öngyilkossági kísérlet. Ked­den délután mellbe lőtte magát Kada Elek polgármester Takács Judit nevű 19 éves szobalánya. Sérülése nem életveszé­lyes. Jelenleg a kórházban ápolják. Tet­tének oka — saját vallomása szerint — pillanatnyi elkeseredés. — Hirdetmény. A földmivelésügyi minisztérium, tekintettel a tavalyi nagy terméshiányra, elhatározta, hogy kormány­­hatóságilag beszerzett burgonyából vető­magot ad bárkinek, aki igényt tart rá — métermázsánként 6 korona 50 fillérért. Jelentkezni lehet a vételre a gazdasági osztályban mérc. 10-ig, ahol a szükségelt mennyiség bemondása után a vételárat is le kell előre fizetni. — Táncestély. A kecskeméti Ipar­egyesület 1905. évi március hó 4-én, szombaton saját helyiségében könyvtára javára zártkörű tánveszélyt rendez. Be­lépti­ dij személyenként 1 kor. 60 fillér. Családjegy (3 személyre) 4 korona. Kez­dete este 8 órakor. Felülfizetések a jó­tékony cél iránti tekintetből köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. — Mérgezés. Özv. Vezsenyi Lász­­lóné Bőszén Magdolna VIII. t. 249. sz. a. lakos marósúgot ivott életuntságból. Tegnap éjjel súlyos belső égési sebeibe belehalt. — A jogakadémiáról. A jogaka­démián a fizetéses colloquiumok f. hó 6. és 7-én tartatnak. A jelentkezés határ­ideje f. hó 5-ike. Az alapvizsgák 13 és 14-ikén lesznek, ezekre 8-ikáig fogadják el a jelentkezéseket. — Köszönetnyilvánítás. A Kecskeméti Takarékpénztár Egyesület, a Kecskeméti Kereskedelmi és Népbank, a Kecskeméti Leszámítoló és Pénzváltó Bank Részvény Társaság 50—50 koronát, a Kecskeméti Központi Takarékpénztár 30 koronát juttatott ösztöndíj képen a Kecskeméti ev. ref. jogakadémia igazga­tóságához, fogadják érte a tanári kar há­lás köszönetét. Dr. Kovács Pál sk. igazgató. — Feluljárt párbajhős. Csipás Mihály bugaci csősz jól bepálinkázva el­ment tegnap este Kalmár Mihály gazda házához és ott bezörgetve hérószi hangon hívta a ház gazdáját, hogy jöjjön ki hozzá, mert párbajt akar vele vívni. Na­gyobb hatás kedvéért egy pár puskalö­vést is tett és aztán, mint aki jól vé­gezte a dolgát, hazament. Ma délelőtt aztán elment Kalmár felnőtt fia a csősz házához, aki az italtól még mindig má­morosan feküdt ágyában. Levette a falról a puskáját és azt magához véve behozta a kapitánysághoz, figyelmessé téve előbb a párbajhőst, hogy azt az illetékes he­lyen átveheti. De eddig még nem jelent­kezett a vérszomjas párbajozó. — Köszönetnyilvánítás. A felsőkerületi függetlenségi és 48-as Nép­­kör szokásos évi bálja ez évben is min­den tekintetben igen fényesen sikerült. A nagyszámú és díszes közönség, kedélyes hangulat mellett a hajnali órákig együtt maradt. Felülfizettek: Héjjas Sándor, B. Kiss Ferenc, Pólyák János, Pólyák Jó­zsef, Szabó Balázs 60—60 fillért. Fogadják ez úton is a szives adakozók köszönetün­­ket. A vigalmi bizottság. — Talált lójárlat. A rendőrséghez behoztak ma egy Bodor Béla névre szóló lójárlatot. Jogos tulajdonosa átveheti a kapitányságnál. — Sertésvész. Az alsódabasi járási állatorvos jelentést tett a kapitányságnál, hogy Lajosmizsén a sertésvész egyes szórványos esetekben fellépett. — Országos vásárok. A kecskeméti rendőrkapitánysághoz érkezett, hivatalos jelentés szerint Szegváron f. hó 4. 5. 6. napján országos vásár tartatik. Kalocsán folyó hó 12. és 13-án, Izsákon 19. és 20-án, Torontál-Vásárhelyen 18. és 19-én szintén országos vásárok tartatnak. — Jegyzet­könyv kerestetik. Egy helybeli kereskedő elvesztett egy puha viasztáblás jegyzet­könyvet. A becsületes megtaláló ha behozza szerkesztőségünkbe a jegyzetkönyvecskét, a melynek másra nézve úgy sincsen értéke, — illő jutalma­zásban részesül. — Pármai ibolya szappan. E név alatt pár év óta egy kitűnő mosdó szap­pan van forgalomban. Ki ne szeretné az ibolyaillatot ! S ha e kedves és gyöngéd illattal ellátott szappanról még azt is tudjuk, hogy az arcbőrt finomítja, üdíti ugyannyira, hogy még a legérzékenyebb arcbőrnek is nagy eredménnyel használ­hatják , ha tudjuk azt, hogy hasonló finom minőségben ilyen árért külföldi szappant nem is lehet kapni, akkor mél­tán várhatjuk, hogy a közönség nem szánalmas pártolás céljából, hanem saját érdekében fogja használni e kiváló magyar gyártmányt. 2 drb. 80 fillér, 3 drb. 2 ko­rona 20 fillér, Készíti Szabó Béla pipere szappangyáros, Miskolcon. Kapható Kecs­keméten Mintsek Géza drogériájában. 100 000 SZÍNHÁZ. Műsor: Péntek: Görög rabszolga. (Félhelyárakkal.) Szombat: Huszárvár. (Páros bérlet.) Vasárnap: János vitéz. (Bérletszünet.) *** János Vitéz előadása iránt oly szokatlan érdeklődés nyilvánul a közön­ség körében, hogy az igazgatóság a tö­meges felszóllításnak engedve a darabot vasárnap március hó 5-ére újra kitűzte. János vitéz ez alkalommal bérlet szünet­ben adatik, a vidékre való tekintettel, ahonnan százával érkeznek az előjegy­zésre. A bájos dalmű szerepváltozással kerül színre, amennyiben Bagó trombi­tás szerepét ez alkalommal Váradi játsza. A svihákok. A közkívánságnak engedve Sárosi Paula újra visszajött hozzánk pár vendég­estére. Szerdán „A svihákok“-ban kezdte meg búcsúfellépteinek sorát, Mimi szere­pében. Bár a közönség inkább Berta szerepében szerette volna látni, — ter­mészetesen így is szívesen ünnepelte, eb­ben a csöpp szerepben is. Csodálatosan finom, decens játéka, distingvált ízléssel előadott betétei s a legelőkelőbb termé­szetesség erejével ható művészi táncmoz­dulatai állandó központjává tették a publikum szeretetteljes elismerésnyilvání­­tásainak, amely szinte alig tud megbarát­kozni a gondolattal, hogy dédelgetett kedvencétől végkép megváljék. Fritz szerepében Latabár gondosko­dott kifogyhatatlan humorával, ötletes játékával a jókedv szünetlen ébrentartá­sáról. De még élénk képzeletünkben él

Next