Kecskeméti Ellenőr, 1905. április (4. évfolyam, 193-197. szám)

1905-04-02 / 193. szám

Vasárnap április 2. Kecskemét, 1905. IV-ik évfolyam, 193. szám. tara Ellenőr POLITIKAI LAP, MEGJELENIK MINDEN VASARNAP. A lap szellemi részét illető közlemények előfize­tések,hirdetések és nyilttéri közlemények G. Fekete Mihály könyvkereskedésében (Deák tér) fogad­tatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Főszerkesztő: KECSKEMÉTI VILMOS. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos gaiAhtdij FEKETE MIHÁLY. Főmunkatárs: HÓNIG MANÓ. ELŐFIZETÉSI ÁRAK HELYBEN: Egész évre . . . .......................................8 korona Fél évre.........................................................4 „ Negyedévre....................................................2 „ Vidékre postán küldve V. évre 2 K. A korszellem. Kecskemét, ápr. 1. Az idők szülik az embereket s nem az emberek formálják át saját képükre az idők arculat­át. Az idő ha­talmasabb az embernél: a gyarlandó porhüvely lelkébe — a világot irá­nyitó eszmék e kitartó tűzfogójába — az ember akarata-tiltakozása elle­nére is, pillanat alatt, egyetlen érin­tésre belopja s lobogó lángra gyújtja a megfelelő korszellem világitó fáklyá­ját. Ellenben elbizakodott, nagyralátó és törő emberek hasztalan erőlköd­nek, hogy egyetlen gyönge, mert nem az isteni szikra által gyújtott eszme­parazsat belecsenjenek a korszellem kohójába. A korszellem csak a neme­sebb, mert Istentől való eszmék kisu­gárzó melegét veszi át, de kiválasztja, kidobja magából a salakot, a durva, mert csakis emberi kéz formálta tüzelő anyagot. Nagyon tévednek tehát, akik azt hiszik-hirdetik, hogy néhány ágaskodó temperamentumú ellenzéki honatya okvetetlenkedése teremtette meg a jan. hó 26-án kialakult politikai helyzetet. A köverek, a­kik nem csüggedtek, nem paktáltak, nem engedtek, csak nap­számos munkásai voltak az új b­átog tető alá juttatásának. De magát az adott helyzetet a korszellem, az idők szükségszerű parancsa készítette elő s öntötte emberileg is megfogható for­mába. A korszellem, amely nem tűri, hogy szabadságra termett népek kezén­ rozsdát fogjon a pribékek által rárakott bilincs s a mely előbb-utóbb, minden­esetre nagyon rövid idő alatt erőszak­kal , népek haragjából, keserűségéből öntött fejszével s a népszabadság iste­nének baszúálló menyköveivel, széttörte volna a bilincseket, ha nem is vetette volna vállát néhány elszánt, lelkes ha­zafi a börtön vasrácsának s ha békés megegyezésre nem hozná is el a kul­csokat a börtön igazgatója. A gazdasági, katonai, közigazga­tási és közjogi reformok, melyeknek zászlója alatt küzdött és győzött a szövetkezett ellenzék a lefolyt kép­viselőválasztásokon , amiket leg­utóbb ultimátumba irt és küldött az országgyűlés ezidőszerinti többsége a magyar királyhoz: a korszellem köve­telései, a korszellem parancsától dik­tált reformok, amelyekkel dacolni, szembeszálni gyönge a gyarlandó bécsi kamarilla. A férfiak, a­kik a reformok szószólói a király előtt, eler­nyedhetnek, meginoghatnak, azért a követelések mégis diadalmaskodni fog­nak, mert a korszellem erősebb a szolgálatába szegődött, vagy ellene harcoló katonáknál, erősebb magánál a magyar királynál. Ezért nem esünk kétségbe s nem vesztjük el hitünket, midőn a szövet­kezett ellenzék követeléseinek teljese­dése elé gördülő újabb és újabb aka­dályokról, a bécsi körök újabb és újabb cselszövényeiről, a király hatá­rozott ellenszegüléséről, sőt az ellen­zék vezető férfiai kitartásának ernye­­déséről is hoz nap-nap után híreket a sok hivatalos és nem hivatalos szócső. Nem esünk kétségbe s nem vesztjük el hitünket, mert sziklaszilárd a mi ügyünk igazságába vetett bizodalmunk és meggyőződésünk, hogy nincs messze az idő, mikor a mi igazságunk okvetlenül győzni fog. Ne engedje hát a magyar nép szivébe férkőzni a kishitűséget. Bízzék igazságában s bizzék országos vezérei­ben, a kik ez igazságok védelmében harcolnak. Ha ők ernyednének, mi alulról adjunk nekik uj erőt a ki­tartásra. S ha — a­mit nem hihetünk — leraknák a fegyvert, — ragadjuk be­ A Kecskeméti Ellenőr eredeti tárcája EGY LEÁNYHOZ. Téged kerestek, lelkem ideálja! Ki átmosolygtál álmaim ködén, Téged láttalak a sejtelmes homályba! S a tűnő alkony hamvadó tistén. És ha dalra kelt a szerelmes csalogány Himes májusnak fénylő hajnalán : Léted sejtettem a fák sötét bogán S úgy elmerengtem ábrándos dalán. Ha láttam tavaszszal fesledő virágot, Melyet körülzsong méhek serege: Rád gondoltam akkor és előttem állott Piruló arcod rózsás édene ! Rólad daloltam a csendes éjszakában, Szent hévvel csüngve lényed bájain, S midőn felleltelek: im­­te benned láttam Megtestesülve legszebb dalaim ! ! fazekas (Kitolj. Bál utáni reggel. ) ... K. Egy rövid félóra alatt virágokkal csillagokkal és ezer szép dologgal ha­sonlított össze. Hízelegve éreztem magam de nem tudtam, mit feleljek neki. Mikor vissza vezetett helyemre, úgy tett mintha nem tudna tőlem megválni. Én egy ab­lak mélyedésbe húzódtam vissza s a függönyök, melyek mögöttem voltak, el­takartak a jelen voltak elől. Ekkor hal­lottam, amint nevetve mondta egyik barátjának, hogy a kisbohó nagyon sze­relmes egy barna fiatal pictorba. Aztán a többi hölgyeket is gúnyolta. Végig hallgattam, de nem értettem meg mindent. Én szerelmes egy pictorba nem értem . Táncrend vigasztalóan egy sereg kereszt­nevet súgott a fülébe-Pálnak kék szemei vannak, Pál nem hazug és olyan éder szép szavakat mon­dott neked. Igen, igen, ismételte Xénia Pálnak hű kék szemei vannak és Pál nem hazug. És mit szólsz nyulához ? kezdte a táncrend újra: ő azt állítja, hogy te vagy a legjobb táncos a lányok közt. És Elemér és Béla meg Andor? Ők mind bájosnak találnak téged és koldulják mosolyod alamizsnáit. Xénia érezte, hogy a könyvecske égett ujjai között be akarta csukni és nem volt bátorsága hozzá. Mert te voltál a bál királynője, su­sogta a kisértő a táncrendből. A te fiatal bájaid elhalványították az irigységtől virágbokrétád színeit. Oh néni de sok főt elcsavartál. A fiatal leány pirulva hallgatta a csábító szavakat. Oh, gondolta el sóhajtva. A báli ruhám egyik fodra lefeslett. Bizonyára kinevettek a fiatal urak. Ezek a szabónők nagyon hanyagok! — Hát ő nem táncolt veled ? súgta neki hirtelen a táncrend. — Kicsoda ? Kérdezte Xéni, elpi­rulva. — És a név, mely egy negyed óra óta szemei előtt repesett és a melynek betűit kis szive epekedve betűzgette, végre az ajkára jött.

Next