Kecskeméti Friss Ujsag, 1900. december (1. évfolyam, 131-153. szám)

1900-12-01 / 131. szám

I. évfolyam. 131. szám. 1900. szombat, deczember I. 1 krajczár 2 (fillér.) Egyes szám ára 2 fillér. Előfizetési ár: helyben, hárhol hordva Negyedévre . . . 1 korona. Félévre...............4 korona. Vidékre postán küldve Negyedére... 3 kor. 50 fil. Félévre............7 kor. — DL X iElSOSKZSMSTI : FRISS ÚJSÁG (A KECSKEMÉTI LAPOK MELLÉKLAPJA) VEGYES TARTALMÚ NAPILAP. Társ-szerkesztő : Dl. £T-A_a- 'S' I JSX. -A- XI0­. Felelős szerkesztő : Ifj. TÓTH ISTVÁN. Megjelen minden nap. Szerkesztőség és kiadó­hivatal : Budai-nagy-utcza 15­. is., hova a lap szellemi és anyagi részére vonatkozó Özssen dolgok intézendők. Kiadó: a Részvény­nyomda. Fémrokatics : SZÍ. KOVÁCS PÁL. A közigazgatás egyszerűsítése. Ismerjük — most tették közzé — a belügyminiszternek a főispánokhoz intézett körrendeletét, melyben tőlük a közigazgatási eljárás egyszerűsítésére részletes javaslatokat kíván. A rende­let különösen a főszolgabírói és község­­jegyzői hivatalok túlterheltségének csök­kentését hangoztatja és a folyamatba tett tárgyalások irányelveit 24 pontból álló programmba foglalja össze, mely­ből a következőket emeljük ki: A kihágási és rendőri ügyek­ben némi dec­entralizálás mellett, egységes fórumrendszernek megál­lapítása. A jogorvoslati módok és határ­idők egyesítése. A kézbesítéseknek a postaintéz­mény felhasználásával leendő gyor­sítása. A közpénzeknek postatakarék pénztári uton való továbbítása Az időszaki jelentések és nyil­vántartások átvizsgálása és kiselej­tezése. Járási számvevői állások rend­­­­szeresítése. A jelentések szövegezésénél a sallangok elhagyása, a rövidségre való törekvés. A szabatos nyomtatványminták megállapítása. A körrendeleteknek a minisz­térium vagy a megye hivatalos lap­jában való közzététel által való ki­hirdetése. A szóbeli tárgyalások meghono­sítása, annak eredményének az aktán való följegyzésével. A telefonnak kiterjedtebb mér­tékben való igénybevétele, kivált sürgetéseknél és jelentések czéljából. A közvetlenség alkalmazása : ott, a­hol valamely hatóságra csak postamunka (továbbítás) hárul, ennek mellőzése. Egyszerűbb ügyeknél az ügy­iratnak hátirattal való továbbítása. Fölhívja aztán a miniszter a fő­ispánokat, hogy értekezleteket tartsa­nak és ne általánosságban mozgó, hanem gyakorlati konkrét javaslatokat állapítsanak meg. No teremtő úr Isten, nagy sor esett velünk, egyszer ide megérte már ennek az agyonkormányzott or­szágnak adófizető közönsége, hogy a­mikor az ő sorsának intézéséről van szó, ne olyan férfiak állapítsák meg az élet követelményeit, akik maguk az élettel hadi­lábon állanak. Úgy értjük ezt, hogy tudásukat nem tud­ják összekötni a gyakorlati kivihető­séggel. Most az első eset, hogy a­mikor a közigazgatás javításáról, az eddigi tűrhetetlen helyzet megváltoztatásáról komolyan gondolkoznak odafönt, meg­kérdik azokat is, akik gyakorlatilag foglalkoznak a közigazgatással, akik maguk tudják, látják, hogy hol a baj, hol kezdődjék az orvoslás és milyen legyen az az orvosság Eddig mindig úgy volt, hogy ha valamelyik nagy úr belügyminiszter­­ lett, mert maga nem volt szakember,­­ megbízott egy másik nem szakembert, hogy menjen külföldre, tanulmányozza a közigazgatást. Sohse mehettünk tovább egy­­ lépést sem, mert azoknak a javasla­toknak ugyan senki hasznát nem vehette Legfölebb az a nyoma maradt meg, hogy minden ilyen tanulmányo­zás (volt vagy hat) 20—25.000 írtjába került az országnak. És aztán nyomorgattak bennün­ket tovább a miniszteri bik­óból. Széll Kálmán, mint belügyminisz­ter is, egészen más ösvényen akar haladni. Régen az hiányzott, hogy sohsem kérdezték és ha kérdezés nél­kül szóltak, nem hallgatták meg azokat, akik foglalkoznak a közigazgatással, akik tudják, hol szerít. A tisztviselő­ket is hol szorítja, meg a közönsé­get is. Hanem azért nem tagadják meg magukat odafönt most sem. Azt kíván­­ják, hogy 30 nap alatt rendszerbe legyen foglalva minden vármegyében az a javaslat, a­mely a bajok leg­nagyobb részén segít. Gyakorlati em­ber, olyan, aki­ért is a közigazgatás ezerfelé átyogosított ügyéhez, ilyen lehetetlenséget nem kívánhat. A­mit 33 esztendő alatt a bürök­ből elrontottak, 30 nap alatt azt a bürokratizmus szorítása közül kibon­tani nem lehet. Az első lépés megvan a köz­igazgatás javításához. Ebből kiindulva természetszerűleg másodikul annak kel­lene következni, hogy akik eddig onnan felülről osztogatták a parancso­kat, helyet cseréljenek azokkal, akik idelent a nép, a nagy­közönség ügyét­­saját jól ismerik. Azokkal, akik tud­ják, mit kíván az élet­­érzékenységnek előtérbe nem szabad nyo­mulnia, a­mikor közérdekről van szó. Az újságírónak pedig mindig közérdeket kell szolgálnia, így hát szárazon írjuk le a tényállást. A Részvény­nyomdának papírárukért csekély összegű fizetni valója volt. A papírgyáros az Osztrák- Magyar­ Bank itteni fiókja útján vetette azt be. Megjelent ma délelőtt a nyomda irodahelyiségében a bank fiókjának egy hivatalnoka, a­kit köve­tett a szolga az ismeretes nagy táskával. A hivatalnok ezzel köszöntött be: — Jó napott! A nyomdaüzlet művezetője illendő tisztelettel fogadta: jó napot! Előadta a küldetése czélját. A kalap­ját ezen közben még mindig a fején tartotta. E sorok írója is jelen volt, azt hit­tük, hogy véletlenül felejtette fején a kalapot és tisztességtudóan figyelmez­tettük : — Uram, ez nem üzlet, hanem iroda­­helyiség és egyúttal szerkesztőségi iroda is. Nagy úri nyugalommal szólt a vállán keresztül ez az urfi: — Hát aztán ? — A kalapját a fején felejtette. — Nem felejtettem, én elvből nem veszem le sehol a kalapomat, mert senki kedvéért meg nem hittöm magamat, mikor melegről hidegre megyek. És nem is vette le. Ez a csupasz arczú fiatal úr hiva­talos küldetésben járt, eljárása tehát ilyen módon megbírálandó. Mint emberhez semmi közünk, még a neve után sem tudako­zódtunk. De mint közhivatalnoktól azt kérdezzük : ha véletlenül valamelyik nagy­ságos, úr vagy nagyságos asszonynál mu­tat be megbízást (mert mindnyájunkat érhet baleset) várjon ott is ragaszkodik elvéhez, hogy a kalapját nem veszi le? Uram, mondunk Önnak valamit: ha önnek ilyen elvei vannak, akkor ne vál­laljon közhivatalt és főleg ne ilyen apró­­cseprő kis hivatalt, hogy szolgával kelljen együtt mennie, mert az előírás szerint ketten egészítik ki egymást. Ismételjük, hogy önnel semmi ba­junk, mint emberrel, de mert közhivatal­nok, kénytelenek vagyunk többi feleba­rátaink érdekében kérdést intézni a Bank fiók érdemes főnökéhez, Bokross úrhoz: van e tudomása ennek a fiatal urnák ilyetén magatartásáról és viselkedéséről? A­milyen korrekt férfiúnak ismerjük Bokross urat, úgy is, mint embert, úgy is, mint főnököt, további magyarázgatások nélkül is gondoskodni fog, hogy a közön­ség ilyen eljárástól jövőre megkíméltessék. Mert hát az az intézménynek is ér­dekében van, hogy ilyen esetek ne ismét­lődjenek. Nagyon sokan vagyunk még, a­kik emlékezünk azokra az időkre, a­mikor az osztrák hivatalnokok viselkedtek így és ha valamelyik magyar ember szerényen kér­dezett, az volt a válasz: — Hallgas, te Kossuth kutya ! És hallgatni kellett. Hanem az akkor volt. Legyen szí­ves nagyságod megmagyarázni ennek a fiatal úrnak, hogy 1867 után 1901-et írunk és az Osztrák-Magyar­ Bank a paritáson alapul és Magyarországon nem osztrák ­ Az elvhű urfi. Ezt az esetet nagyon erősen ki akartuk kacskaringózni, mert hát igen alkalmas anyag újságíró tollára. De hát a­mikor kezünkbe vettük ezt a szerkesztői tollat, ez már tudta intés nélkül is a kötelességét, hogy a személyi

Next