Kecskeméti Hiradó, 1917. július-december (5. évfolyam, 27-53. szám)

VI. évfolyam 26. sz. . ___ Árai 6 fillér Hétfő 1917. junius 25. P pH f t k a i hetilap. A Kecskeméti Nemzeti Munkapárt hivatalos lapja. Megjelenik minden hetffmn Előfizetési árak: Felelős szerkesztő: DR. KOVÁTS ANDOR. ^X^rött “S'"'' f " " " l i“’'TM*' Kiadótulajdonos : FODOR ISTVÁN. Kéziratok, Hirdetések és pénzküldemények Vidékén egész évre .. .. 5 korona. J a­lenti címre küldendők. Kikapcsolások. Az új kormányelnök elmondta­­ programmját, melyből a választói­ jog kiterjesztésére vonatkozó kijelentés : látszanék domborodni ki annyira,­­ hogy a kormány létjogosultságának­­ az alapja is ebben áll. Ez az új koa­líció tehát a választójogi kabinet cég í­gére alatt indult nemzetboldogító út­­­­jára. Kérdés azonban, el fog-e jutni annak az útnak végső állomására, ahol az általános, egyenlő, titkos vá­lasztójog épületét kellene neki föl­emelnie. Az új koalíció egészen a régi nyomában indul s látjuk, hogy ah-­­ hoz teljesen hasonló is. Emlékezhe­tünk, hogy az első koalíció azzal je­lentkezett a fórumon, hogy kikapcsolta­­ a magyar vezényszót és az önálló bankot. Ekkor kapott a „kikapcsolás“ s polgárjogot a politikában először. A kikapcsolások miatt sok éles gúnyt és jogos szemrehányást kellett elszen­vedni a koalíció vezéreinek, de most abbeli örömükben, hogy ismét hozzá juthattak a hatalom húsos fazekaihoz, s egyszerre megfeledkeztek a múltban elszenvedett gúnyolódásokról s kezdik f­élülről a „kikapcsolást“. Károlyi Mi­hály, hogy pártjának a kabinetben helyet biztosítson, külpolitikai meg-­ győződésének a helyzethez megfelelő átidomítása végett állandóan Buda­­pest-Bécs közötti vasúti vonalon la­kott, míg végre sikerült „kikapcsolnia“ azokat az aggályokat, melyekről eleve tisztában volt, hogy jégre fogja tenni, de a közvélemény ámítása végett a komédiát végig kellett játszania. Ha útitársa volt a politikai következetlen­ség példányképe, a reakciós Apponyi, ki a sötétség és felelőtlenség homá­lyában mesterkedő Andrássyval együtt a kedélyes apa szerepét viszi ebben az újonnan szerződtetett társaságban. Apponyi is, hogy pártja minisz­terségre, államtikárságra, főispánságra törtető ifjúságának étvágyát kielégítse, i . S egyre járt Bécsbe, hogy az ottani po­­vassa, látni fogja, hogy a választójog fizikai professzorokkal megoperáltassa terén egyéb pozitívumot nem mertek a kiegyezésre vonatkozó meggyőződé­­i elárulni, mint a Tisza István által sének azt a részét, mely neki s hive- ! nyomban agályosnak bélyegzett 24 -nek a kormányban leendő résztvéte­­­ éves korhatárt s a még 24 évnél is lüket megakadályozza. S amint külön- fiatalabb Károly-keresztesek bevonását, külön kikapcsolták politikai elveik leg- s Az ország belbékéjének lelkiisme­­kardinálisabb pontjait, úgy kapcsolta rétrén felforgatásával a hatalom bi­­­ki a miniszterelnök is a nagy garral toklásáért az általános, titkos, egyenlő hirdetett választójogból az általánost, választójog lármás hangoztatása csak a titkost s a községenkinti föltételt, arra kellett, hogy minden szemérem- Mert aki az ország előtt kifejtett koz­­érzet nélkül ezt is ki lehessen kap­­mány-programmat figyelmesen elöl­­ csalni. K­eleti harctér. Baltáéban a tüzérségi tűz valamivel alább hagyott. Június 22-én Brzezanytól és Zborow­­tól keletre repülőink lelőttek hat ellenséges gömböt. Ola­x harctér. A Plocke szakaszon hosszasabban tartó ellenséges aknatűz. Roham­járőreink a Monte Siefen foglyul ejtettek egy tábori őrsöt. Délkeleti harctér. Járőrcsatározások. Nyugati harctér. Rupprecht trónörökös hadcsoportja. Az angol-belga arcvonalon a csatorna és a St. Quentin között a harci te­vékenység tegnap sem volt különösebb. Warndlowtól északra és közvetlenül délre erős tűzhullámokat az ango­lok felderítő előtörései követték, amelyeket visszavertünk. A német trónörökös hadcsoportja: A Vauxaillon sza­kaszon és a Filamtól délre valamint az Aisne nyugati partján a Champegne nyugati részén és a Maas bal ol oa­­dalán a tüzérségi tevékenység időnként heves volt.

Next