Kecskeméti Hirek, 1947 (1. évolyam, 1-152. szám)

1947-01-05 / 1. szám

I. évfolyam, 1. szám Főszerkesztő: VADÁSZ FERENC 1947. január 5. vasárnap Ára 40 fillér KECSKEMÉT! l\\ íMI levéltár Kecskeimír, klnuín-tár 1 . KECSKEMÉTI HÍREK DEMOKRATIKUS LAP \X MEGJELENIK HETeNKÉNT HÁROMSZOR Felelős szerkesztő: ANDRÁSFFY GYULA „Államháztartásunk egészségesen fejlődik" Rákosi Mátyás a Magyar Kommu­nista Párt főtitkára nagyjelentésen új­­évi n­ila­tkozatot tett. Rákosi Mátyás m­iniszterelnökhelyett és többek között, a következőket mondotta: a Gazdasági téren a magyar demo­krácia sok olyan sikerre mutathat rá, amelyet legádázabb ellenségei sem tud­nak tőle elvitatni. A pénzromlást, amely demokráciánk gazdasági és politikai alapjait egyaránt első írással fenyegette,, olyan sikerrel állítottuk meg és olyan eredményesen hoztuk létre a stabilizá­ciót, hogy ez nemcsak itthon, de kül­földön is a legnagyobb elismerést­ vál­totta ki. Újjáépítésünk, amelynek leg­­láth­attebbo­ni utat újra a vasutak és a hi­dak rendbehozása, az egész vonalon sikerrel halad. Ipari termelésünk, hála a munkásság fegyelmezettségének és öntudatának, gyorsabban fejlődött, mint ahogy azt a nyáron előre láttuk. A falu szorgalmas népe, jóllehet két esztendőn át száraszság és rossz ter­més volt, 3,400,000 holdon vetett el őszi gabonát, 20 százalékkal többet, mint tavaly. Megw.b mipd(«yviU '• ünk hogy jövőre me szajp, u rabom: ínség. Több, mint ké! ,­­ • • na­. gona t-yísziuk alá és e/ is - gyik n Z\-j -fon­­tok. Államháztartásunk egészségesen fejlő­dik. A forint most decemberben, a stabilizáció ötödik hónapjában, pom­pásan kiállta a t­ízpróbát: a december 10-től számított két hét alatt kará­csonyi segély útján és­­más módon 150 millió forint új vásárlóerő jelentkezett a piacokon és ezt "a­ hatalmas pénztö­meget a gazdasági, élet felszívta anél­kül, hogy áremelkedés, vagy egyéb za­var keletkezett volna belőle. Gazdasági erősödésünket szolgálja az elhurcolt ja­vak visszaszerzése: a műkincseken kí­vül 5 hónap alatt 70 millió dollár értékű aranyait, hajót, gépet kaptunk vissza. Működik a rendőrségi rádió-adóállomás­ ­ A belügyminisztérium országos hír­központja üzembe helyezte rövidhul­lámú rádióállomását. A leadó az ország valamennyi rendőrkapitánysága számá­ra sugározza a fontos rendeleteket és a sürgős körözéseket. Ezzel egyidőben üzembehelyeztek nyolc fesebb energiájú adó- és hatvanegy vevőkészüléket is. Tavasszal ellátják vevőkészülékkel va­lamennyi kerületi kapitányságot és a járási rendőr­ségeket is. A központi adóállomás üzembehelye­­zése ismét a dolgozók újjáépítési szel­lemét példázza: az adót majdnem tel­jes egészében a rendőrök közül kike­rült szakmunkások ro-l­am­m­unkával építették fel. A lipuscipő halóaillete: feb­ruár 1 Az Ár- és Anyaghivatal előterjesz­tésére a Gazdasági Főtanács hozzájár­­ult ahhoz, hogy február 1-től kezdve­­csakis lipuscipőket szabad gyártani , forgalomba lép­ni. Olyan bőrökből, race- iyek lipusstípő gyártására nem alkus­­tfigyak, luxuscipő továbbra is gyár.­­­faelő. E határoz­atttail egy­­idejűvel a Szak­­szervezeti Tanács részére 5000 pár mua­­rcásbakancs előállítása és forgalomba­­hozatala, céljából 300.000 forint hitelt engedélyeztek. Vasárnap lesz Kecskemétes az u­fosz nagygyűllése Az Újgazdák és Földhöz juttato­t­tak Országos Szövetsége Dél-Pest megyei értekezlete jan. 5-én lesz Kecskeméten. Több mint 20 hónapja jelent meg a földreform törvény. Ennek végrehajtá­sát a juttatott díjból alakult Földigény­lő Bizottságok végezték. Megnehezítette a Földigénylő Bizottságok munkáját az ellenük vezetett nyílt és burkolt táma­­dás. Ügyvédek százai, a birtokosok vé­delmében bíróságokon keresztül vezet­ték a harcot. Leszabotálták annak le­hetőségét, hogy a telekkönyvezést nem kezdhettük meg a mai napig sem. Szük­séges a­­vármegyei értekezlet azért, mert a kormányzat rendeletileg irányt vett a telekkönyvezés sürgős megkezdésére és befejezésére. Földigénylő Bizottságok feloszlatása teszi időszerűvé azt, hogy a juttatottak egy gazdasági érdekkép­­viseltbe tömörüljenek pártállásra való tekintet nélkül, hogy megvédjék földjei­ket és intenzív gazdaság megteremtésé­vel szolgálják a demokráciáit. Az UFOSz megyei konferencia hitet tesz a demo­krácia, illetve köztársaság mellett. Ha­tározati javaslatot fogad el, melyben az­­új gazdaságok megiszilása distóisjánaik alap­­elveiit tel­teti le és juttatja el azt lile ékes helyre. Az egész ország területén min­den vármegyében, városban, községben és tanyán az UFOSz­­megszervezése rész­ben kész, részben folyamatban van. Ja­nuár 5-én 13 vármegyében lesz hasonló UFOSz értekezlet. Dél-Pest vármegye UFOSz értekez­lete is azt a célt szolgálja, hogy a 650.000 földhözjuttatott felismerte speciális problémáit, amit csak egye­sített erővel tudnak megoldani: »Szer­veze­tségben az erő, erőben a hatalom.* Ííjimmunista rendőrt­­gyilkoltatott meg c. feje gazd­apárti statárfi­rtt­ébe kerül Borzalmas gyilkosság történt kará­csony másnapján Soltvadkerten. A solt­­vadkerti Faragó-vendéglőben (volt nyi­las pártház) tánc­estély volt. A mulat­ságon 3 legény belekötött a táncoló párokba. A kirendelt próbarendőr fi­gyelmeztette őket, hogy viselkedjenek rendesen. A legények erre szidalmazni kezdték a rendőrséget, mag a kommu­nistákat. A próbarendőr közbe akart lépni, de a legények bicskát rántottak el­ő és megtámadták a szolgálatot tel­jesítő rendőrt. Nagy dulakodás támadt, Majláth Sándor próbarendőr igyekezett kivé­deni a támadásokat, de nem sikerült, a legények agyonszúrták. Közben két másik rendőr is segítségére sietett, de a legények ezeket is leszúrták. Majlát a helyszínen belehalt sebeibe, a másik el­­vesztette eszméletét és súlyos sebesül­ten kórházba szállították. A harmadik rendőr kisebb sérüléseket szenvedett A gyilkos legényeket a rendőrség azonnal őrizetbe vette. A nyomozás so­rán kiderült, hogy a gyilkosságnak po­litikai háttere van. A legények szándé­kosan provokáltak verekedést, hogy a szolgálatot teljesítő kommunista próba­­rendőrt kikezdhessék. A rendőrségen a gyilkos azt vallotta, hogy ő a Kis­gazdapárt elnökének, Karácsonyi Márinak utasítására járt­ el. Karácso­nyi ugyanis szomszédságában lakott, sokszro átjárt hozzájuk, s állandóan hangoztatta, hogy «fiúk, a kommunis­tákat tűzzel-vassal irtsátok». A véres politikai gyilkosságban a nyomozás befejeződött, a gyilkosokat átkísérik a kalocsai népügyészségre, ahol szaláriális bíróság előtt felelnek tettükért. Majlát Sándor próbarendőrt, aki kö­­telességteljesítése közben hősi halált halt, már el is temették. Temetésére ki­vonult a rend­őrség díszszázads­i, a Kom­munista Párt vezetősége és Soltvadkert minden demokratikusan gondolkodó polgára. 1. A túra alkalmával a hatósági és for­­­galmi szabályok a legszigorúbban be­tartandó­k. A túraúton résztvevőknek sem ver­seny­nevezői ,sem verseny­vezetői igazol­ványra szükségük nincsen. A csillagtúra programmja: 10—11 között befutás a Kecskemét főterén lévő célba. Negyed 12 órakor az újjáépített trans­­kontinentális út ünnepélyes megnyitása, melyen részt vesz Tildy Zoltán köztár­­sa­sági elnök és Gerő Ernő közlekedés­ügyi miniszter. 12 órakor ügyességi verseny. 2 órakor társasebéd és díjkiosztás a B­eretvás-szállóban. Tildy elnök és Gerő miniszter nyírják meg az újjáépített transzkontinentális utat. A Terézvárosi Torna Club automobil és motorkerékpár szakosztálya holnap rendezi meg a transkontinentális út újjáépítése alkalmával Országos Téli Csillag túráját, ügyességi versennyel ösz­­szekötve. A túra célja a magyar automobil és motoros társadalom bajtársi összefo­gása, a trannskontinentális út újjáépí­tett szakaszának ünnepélyes megnyi­tása alkalmából. A túra végcélja: Kecskemét, Fő­ tér. Beérkezettnek számít az a versenyző, aki a verseny napján délelőtt 10 és 11 óra között a kecskeméti célon áthalad, idő előtt és idő után beérkezők díja­zásban nem­ részesülnek. Beérkezettek a Terézvárosi Torna Club téli csillagtúrája emlé­k­vezetét nye­rik és járművenként 10—10 liter ben­zint kapnak. A csillagtúra helyezési sorrendjét a csillagtúrával kapcsolatosan megrende­zett­ ügyességi verseny (gymkána) álla­pítja meg. A gymkánán nem kötelező a részvétel, azonban azon résztvevők, akik az ügyességi versenyen nem vesznek részt csak a túra emlék verebét kapják, míg a gymkánán résztvevők helyezésük sorrendjében külön tiszteletdíjban ré­szesülnek (üzemanyag és gumi). A díjkiosztás a beérkezés után, a díszebéd alkalmával történik. A gymkánát a csillagtúra lezárása után 12 órakor rendezik a helyszínen közölt szabályok, illetve végrehajtási utasítások szerint. A közalkalmmazottakk­ elektorválasztásán abszolút többséget kapott a Baloldali Blokk Az elmúlt napokban a kisgazdapárti lapok hamis híreket közöltek a Köz­alkalmazottak Szakszervezetének vá­lasztási eredményeiről. A szakszerve­zetbe ezen a héten futottak be a vidéki erdemények is. Így csak most bizony«» so»lőtt­e be véglegesen az, amit régen ■ tudtunk, a. K'Siia/danár't kor­'.Av’ j f medve bőrére. Országos viszonylat­­'Cm a :• laid all Blokk 113, a Kisgazdi*­­párt' 66, a Polgári Demokrata Párt 1 mandátumot szerzett, míg 21 elektor pártonkivüli. A p­ártonkivüliek jelen­tős részét listájukon indítva,­­a munkás­pártok hozták be. „KECSKEMÉTI HÍREK” A dolgozó magyarság fáradhatatlan szolgálatában, a munk­ácsály, a paraszt­ság, a dolgozó kisemberek életszínvo­nalának felemeléséért, a társadalmi és politikai élet következetes demokratizá­lásáért indul harcba 1947 küszöbén a «Kecskeméti Hírek». Az elmúlt esztendő a magyar de­mokrácia politikai és gazdasági meg­erősödésének jegyében telt el. Eredmé­nyeink, különösen gazdasági téren, meg­erősítették köztársaságunk belső egy­ségét és a tömegelvben ,megszilárdítot­ták a hitet, hogy útunkat tovább jár­va, végül is elérkezünk a demokráciá­nak ahhoz­­a formájához, mely a so­kat szenvedett és nélkülözött magyar dolgozók számára, munkájuk értékelé­sét, megbecsülésüket, több kenyerüket és jobb ruhájukat fogja biztosítani. A Dél-Pest megye közel egy éven át, legjobb tudásával küzdött a dolgozó ma­gyarság érdekeiért. Ezen idő alatt jó fegyvertársai aludtak a vármegye egyes városaiban. A közvélemény arra kész­tetett bennünket, hogy lapunkat a jövő­ben elsősorban Kecskemét népének szolgála­tába állítsuk. Hetenként háromszor jelenik meg mától kezdve a Kecskeméti Hírek. Ha lehet még fokozottabban kívánjuk szol­gálni vele­ a munkások, parasztok, ér­telmiségiek,­­tehát minden dolgozó ügyét. Tervünk az, hogy az 1947-es évben a Kecskeméti Híreket napilappá fej­lesszük. Köszönetet mondunk olvasóinknak és előfizetőinknek azért, hogy lelkes tá­mogatásukkal heti egyszeri megjelenés után a­­kétszerit és most már a három­szori megjelenést lehetővé tették.

Next