Kecskeméti Közlöny, 1919. november (1. évfolyam, 44-68. szám)

1919-11-08 / 49. szám

2 NAPI HÍREK. — A kormánybiztos - főispán Kecske­méten. Dr. Zsitvay Tibor főispán-kormány­biztos, aki fontos hivatalos ügyben Buda­pesten tartózkodott, ma visszaérkezett Kecs­kemétre. — A vágóhíd új igazgatója. A magyar hadügyminiszter hozzájárult ahhoz, hogy a a kecskeméti vágóhíd igazgatásával ideig­lenesen Vásári József 13. huszárezredben fő­állatorvos bizassék meg. — Ki lesz a miniszterelnök? Sir Clerk tárgyalásai a befejezéshez jutottak s a dön­tés valószínűleg még ma megtörténik. A pártokat Sir Clerk megegyezésre bírta. A miniszterelnök valószínűleg Bethlen István lesz. Szó van Hadik János és Teleky Pál grófról is. Lovászy azonban nem lehet mi­niszterelnök. A kabinetbe valószínűleg egy szociáldemokrata, Garami is belekerül. Az uj kormányt, melyet tulajdonképpen az an­tant nevez ki, elismerik s meghívják a béke­­konferenciára.­­ A ref. lelkészi hivatal értesíti a re­­formátus szülőket, hogy a vallástanítás a szénszünet idején is tovább folyik a tanu­lókkal már közölt és a Reformátusok Lapjá­ban egész terjedelmében legközelebb meg­jelenő tanrend szerint. A vallástanítás pedig kötelező, miért is felhívjuk a szülőket, hogy tanuló gyermekeiket pontosan küldjék a hit­­tani órákra.­­ A nemzeti függetlenségi és 48-as párt a napokban tartotta rendkívüli közgyű­lését, amelyen Balla Aladár pártelnök indít­ványára egyhangúlag kimondotta, hogy a maga egészében belép a sokorópátkai Szabó István vezetése alatt álló Egyesült Kisgazda- és Földmivespártba. A keresztény blokk ne­vében Patacsy Dénes, az Egyesült Kisgazda és Földművespárt alelnöke üdvözölte az új fegyvertársakat. — Az utolsó sétahangversenyek. Va­sárnap este, mint írtuk, a festőművészek kép­­kiállítása bezárul. A közönség szórakoztatá­sára a képkiállítás vezetősége szombat dél­után és vasárnap délelőtt 10 órakor séta­­hangversenyt rendez kiváló műsorral. — A szombat délutáni hangverseny programmja a következő: 1. Ünnepi induló. Neumann. 2. Nyitány. Magyar vígjáték. Keller B. 8. Keringő. Erdészlányból. Jarno. 4. Fantázia. 5. Műsoron kívüli számok.­­ Vasárnap csak délelőtt van sétahangverseny, mert délután, az utolsó órákban szokásos nagyarányú vá­sárlás, a közönség figyelmét leköti. Vasár­nap este 6 órakor a megvásárolt összes ké­pek elszállítandók! Reméljük, az utolsó na­pokban a műértő közönség továbbra is tá­mogatja a kiállító művészeket. — Az orvosi hivatal októberben 494 szegénysorsú beteget részesített ingyen or­vosi kezelésben és gyógyszerben. — Az ág. hitv. ev. lelkészi hivatal ér­tesíti az összes elemi népiskolák és az áll. polgári leányiskola ágost. hitv. ev. vallásu növendékeit, hogy eltekintve az iskolákban beálló szénszünettől, a hittani órák továbbra is megtartatnak a következő órabeosztással: Elemi iskola I—II. oszt., hétfőn és csütör­tökön délelőtt 9-től 10 óráig. Elemi iskola III—IV. oszt., hétfőn és csütörtökön délelőtt 10-től 11 óráig. Polgári leányiskola I—IV. oszt., hétfőn és csötörtökön délután 3-tól 4 óráig. A vallás­órákat a szokott helyiség­ben tarthatják meg. A vallásoktatás pedig kötelező. — A tej uj maxi­mális ára. A hivatalos lap közli a minisztérium rendeletét a tej uj maximális árainak megállapításáról. Eszerint az árak a városokban a fogyasztó részére 3 korona 10 fillér, a kiskereskedő részére 2 korona 75 fillér, a nagykereskedő részére pedig 2 kor. 50 fillér. — Irodalmi előadások. A kecskeméti „Jogászegylet“ programmjába veszi irodalmi előadások tartását. Az előadásokat a legszé­lesebb körű nyilvánosságnak szánják és a román kir. megszálló csapatok parancsno­kának esetről-esetre szóló engedélyével a collegium dísztermében és a keresztényszo­­ciális munkások Horog­ utcai helyiségében fogják tartani. Az előadások során szó lesz az általános irodalmi kultúráról, a neveze­tesebb magyar és külföldi írókról. Nagy szükség volna rá, hogy a mai irodalom ve­zérei közül is meg tudjanak nyerni néhányat az előadások tartására. E célból valószínűleg Szabó Dezsőt fogják elsőnek megkérni. Ő ismertethetné elsősorban a nagyközönséggel azokat a módokat, melyekkel a decentrali­záció munkáját végig kell folytatni. E felől a Jogászegylet szombaton tartandó közgyűlése intézkedik. — Az iparos tanoncok iskolai beirat­kozása csütörtök óta folyik, mely szombat délután véget is ér, az előadások hétfőn délután 2 órakor kezdődnek, amikor az elő­készítő osztályok, 4 órakor az összes első osztályok, kedden délután 2 órakor az ösz­­szes második, 4 órakor pedig az összes harmadik osztályok tanulói jönnek tanítási órára. Vasárnap reggel a tanulók istentisz­teletre mennek és pedig a róm. kath. vallá­­suak fél órakor, a református vallásuak pe­dig fél 9 órakor gyülekeznek az áll. főreál­iskola udvarán. — Lesz élelmiszer bőven ! A szerb kor­mány elrendelte, hogy Magyarországba sza­bad mindennemű élelmiszernek a kivitele. Csupán a rozs, árpa és zabnál kell, de itt is csak 20 ezer vagyonon felüli mennyiség­nél kiviteli engedély. E hírre Bartha Kálmán, a közélelmezési hivatal főnöke autón leuta­zott Belgrádba, hogy a lekötött nagymeny­­nyiségű élelmiszer hazaszállítása iránt intéz­kedjen. — Az uj burgonyaren­delet. Az 1919. évi burgonyatermésből — mint a közélelme­zési miniszternek a földmivelési miniszterrel egyetértően kiadott rendelete, amely a hiva­talos lap mai számában jelent meg, megál­lapítja : házi szükséglet címén a termelő, a nehéz testi munkát végző felnőtt család­tagjai számára személyenként évi 200 kilog­rammot, egyéb ellátandók részére személyen­ként évi 135 kilogrammot tarthat vissza. Vetőmagra katasztrális holdanként 9 méter­mázsát lehet visszatartani a burgonyából, amelyet takarmányozás céljára felhasználni tilos. Egyébként a burgonya vásárlási iga­zolványhoz van kötve, minden háztartásnak van egy vásárlási igazolványa. A feladatokat a törvényhatóság első tisztviselője állapítja meg saját törvényhatósága területére és az ű­znaponkint és személyenkint 3 kilogr.-nál több nem lehet.­­ Nem nyomnak több postapénzt. Már tegnap közöltük a hírt, hogy a bank­kartell határozata folytán a postapénzt levonás nélkül kell elfogadni a tőzsdén és a bankoknak. Ezzel­ kapcsolatban határozatba ment, hogy több­ postapénzt nem nyomnak, hanem az osztrák­magyar­ bank folyósít még a szabadalom vé­géig kékpénzt. — Fényképfelvételek a vértanú papok temetéséről. Bihari Lajos fényképészeti mű­terme kitűnően sikerült fényképfelvételeket készített a jászkarajenői vértanú papok teme­téséről. A fényképek Szél Nándor kirakatá­ban láthatók s kaphatók Bihari műtermében. Nagykőrösi­ utca 30. sz. — Adomány. A Keresztény Ifjúságot Védő Egyesület köszönetet mond Verderber Ádám és nejének 200 s I. B.-nek 100 ko­ronás adományaikért. — Felhívás. A magyar állam­rendőrség vezetője felhívja mindazokat, akiknek birto­kában — ha nem tulajdonuk is — borszivó­­gép van, feltétlenül jelentkezzenek folyó hó 10-én, hétfőn d. e. 12 óráig a városházán I. em. 28. sz. a­lfőkapitányi hivatalban. — Tekintetes szerkesztőség! Naponta hoz a posta hozzánk ilyen megszólítású le­veleket. „Elkeseredett szegény asszonyok“ panaszkodnak bennük. A legújabbat egy ál­lami alkalmazott felesége b írta. Postapénzben kapják csekély fizetésüket és nem tudja rajta a mindennapi eledelt sem beszerezni. Bizony, mondom, nem egyedül van ilyenformán. Pénzügyi szakemberek szögezték ugyan már le azt az evidens, szembetűnő valóságot, hogy a postapénz jobb, mint a kékpénz, mert mögötte a magyar állam reputációja áll, mégsem akarják elfogadni sem a pia­cokon, sem a kereskedésekben. Megállapítást nyert az is, hogy a postapénz blokálása kor­mányellenes körökből származik. A mai zűr­zavaros állapot azonban mihamarabb letisztul. Az Osztrák Magyar Bank ugyanis hivatkozva a bankszabadalom beiktatását elrendelő ma­gyar törvényekre, óvást emelt a postapénz további előállítása ellen. Minthogy pedig to­vábbi bankjegyátadástól nem kell tartani, a bankérdekeltek elhatározták, hogy ezután a postapénzt is elfogadják a maga teljes érté­kében, levonás nélkül. Bízzunk és legyünk türelemmel, a helyzet már csak javulhat. Ezt üzenjük a levélíróknak. — A Protestáns Egyesületben vasár­nap, e hó 9-én délután fél 6 órakor Csekey István dr. jogakadémiai tanár tart előadást Kálvin életéről. — Fával fejlesztik a villanyáramot. A villanytelep részére a Bpestvidéki Kőszén­bánya Rt.-től napi 150 méter mázsa szén van kiutalva. A szállítási nehézségek miatt pár nap óta nem érkezett meg a szállítmány, úgy, hogy tegnap óta fával sűtik a villany­telep kazánjait. A áramszolgáltatás mindaz­­által este fél 6-tól reggelig tart. Éjfél után azonban csak a város központján, állomá­sokon, kaszárnyákban s fogolytáborokban lehet az áramot használni.­­ Tanoncokat tartó iparos­mesterek ezúton is felhivatnak, hogy tanulóikat f. évi november 5-én, 6-án és 7-én délutánonként 3—6 óráig az állami főreáliskola helyiségei­ben törvényes következmények terhe mellett múlhatatlanul írassák be a tanonciskolába. Tanonciskolába még nem járt tanulók leg­utolsó iskolai bizonyítványukat elhozni köte­lesek, anélkül nem iratkozhatnak be. Elő­adások kezdetéről a tanulók beiratkozásuk alkalmával értesíttetnek. Úgy a beiratásra, mint az előadásokra a tanulók tisztán (kö­tény nélkül) kötelesek megjelenni. Beiratás alkalmával minden tanuló 350 kor.-t köteles ellenőrző könyvre és tentára fizetni. A mi­niszteri rendelet értelmében a jelen tanévtől kezdve csak hétköznapokon és nappali órák­ban tartatnak meg a tanítási órák.­­ A „Nővédelmi Misszió“ ez után is kéri összes tagjait, hogy a Magyar Nők Szövetségével együttesen tartandó gyűlésen a városháza közgyűlési termében vasárnap d. u. 4 órakor feltétlenül jelenjenek meg. — Sok zsír a piacon. Ma feltűnően nagy tömegben árulták a zsírt és szalonnát a piacon. Egyöntetűen 90 koronás árat szab­tak, persze „kék pénzben“. Nem csodálkoz­hatunk tehát, hogy nem nagy volt a keres­let. Boldog világ van ezzel szemben a szerb megszállott területeken, ahol 16 koronás ár­ban kel a zsír. Mivel pedig legnagyobb rész­ben ismét importálják a zsírfélét, nem tud­juk megérteni, hogy miképen lesznek a 16 koronás árakból 90 koronás árak. Erélyes közbelépésre van szükség. — Gyüjtés a volt vörös katonáknak. A volt vörös katonák részére való ruha és fehérneműgyüjtés ma délután vette kezdetét. A hatóság és államrendőrség kiküldöttei ház­­ról-házra járnak az adományok átvételéért. Mindenki adjon a lehetőséghez képest, hogy enyhítsünk a szerencsétlen félrevezetettek ne­héz helyzetén s ez által is igyekezzünk őket a hazafias érzésnek megnyerni. — Tűz. Gáspár Péter Városföldön lakó gazda tanyáján ismeretlen okból tűz ütött ki és buzaszalmáját a kukoricahajjal együtt tel­jesen elhamvasztotta. Da fan [Zab Bethlen Gön 7-13­­ Epés Ho tejesen abronce liter arta ben és Battyán B bármik­ben­­ naptárc Fruktár­saság. ponti­­­nyi­ tér KECSKEMÉTI KÖZLÖNY 1919 november 8.

Next