Kecskeméti Közlöny, 1920. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1920-02-14 / 36. szám

i­g­ik a r­ez­se­ik. — A joghallgatók egyesülete folyó hó 14 én szombaton d. u. 6 órakor rendkívüli közgyűlést tart. Minél több tag megjelené­sét kéri az elnökség. — Az Ébredő Magyarok zászlajára Dávid Nándor, lapunk utján, 50 koronát adományozott. — K. S. V. részvények. A Központi Sajtóvállalat részvényeinek vásárlása az utóbbi időben nem remélt arányokat öltött. Az első tőkeemelés részvényeiből alig pár százezer korona érték van még lejegyezhető, úgy, hogy előreláthatólag rövid időn belül befelyezik a 12 milliós tőkeemelést s újabb tőkeemelés lesz, mert a keresztény közönség feltétlenül tovább óhajtja folytatni a Központi Sajtóvállalat részvényeinek jegyzését. Aki még az első tőkeemelésből akar részvényt vásá­rolni, az siessen a jegyzéssel. Egy részvény ára alapítási költséggel együtt 26 korona, 40 darab egyesített részvény ára 1040 kor. A tőkeemelés befejeztével a 12 millió után kibocsátják az eredeti részvényeket. A má­sodik tőkeemelés részvénytípusáról a mai napig még nem érkezett hivatalos jelentés. Részvényjegyzési ügyben Budapest, IV. Ger­­lóczy utca 11. szám alá kell fordulni. — Terjed a spanyol-járvány. A tiszti­­orvosi hivatalhoz érkezett bejelentés szerint a spanyol-járvány Kecskeméten erősen terjed. Csütörtökön 35 új megbetegedés történt 3 halálozással. — VOVE. Tisztelettel értesítem főosz­tályunk tagjait, valamint az egyesület iránt érdeklődőket, hogy a hivatalos órák f. hó 16-tól kezdve 8—1-ig lesznek. Elnökség. — A Keresztény Szocialista Famunkások (asztalosok) Szakcsoportja f. hó 14-én, szom­baton d. u. 5 órakor a VII. ker. Horog­ utca 10. szám alatt taggyűlést tart, melyen a vég­leges vezetőséget választja meg. Minden tag ott legyen. — Az ideiglenes vezetőség. — A KAC szertárosa felkéri azokat, akiknél bárminemű football-felszerelés van, hogy azokat legkésőbb szombat délután 7 óráig a Royalban levő hivatalos helyiségbe szolgáltassák be. — Lebélyegzett pénzt nem fogadnak el. A bankok és állami pénztárak semmiféle le­bélyegzett pénzt nem fogadnak el. * Meghívó Szabó László oki. lánctanító február hó 15-én — farsang vasárnapján — a Városi Vigadóban növendékeivel egybe­kötve zártkörű táncmulatságot rendez. Kéri a nagyérdemű közönség pártfogását. — Sebes hajtás­ért s mert az igazoltató hatósági közeggel gorombáskodott. Domokos János Zöldfa­ utca 16. sz. a. lakost a bün­tető rendőrbiró 80 korona pénzbírságra ítélte. * Egy, vagy kétszobás lakást keresek — butor nélkül — megfelelő mellékhelyisé­gekkel azonnali átvételre, lehetőleg a köz­ponthoz közel. Közvetítők magasan díjazva. Cím a kiadóban. 1920 február 14. KECSKEMÉTI KÖZLÖNY SERETUflS KAvEhAZRAH m­indan este Farkas Aladár és Józsi budapesti cigányprímás muzsikál. 235­7 Meghívó. A Kecskeméti Gazdasági Egyesü­let 1920. február hó 22-én, vasárnap d. e. 10-kor tartja székházában ötvenedik évi rendes közgyűlését, melyre a tago­kat ezúton hívja meg az elnökség. T­árgysorozat: 1. Elnöki jelentés az egyesület 50 éves működéséről. 2. Jelentés az 1919. évről. 3. Számvizsgáló bizottsági jelentés az 1919. évről. 4. A tisztikar és igazgató választmány újjáalakítása. 5. Választmányi előterjesztések. 6. Esetleges szabályszerű indítványok. 7. A jegyzőkönyv hitelesítésére két tag kiküldése. Az egyesületi számadások megtekint­hetők a titkári hivatalban. Az igazgató választmány felhívja a ta­gok figyelmét, hogy külön névre szóló meg­hívót nem bocsájtanak ki. SZLÍNHÁZ. * Tündérlak Magyarhonban. Mindvégig mulattató és ötletes. Az állandó derültség után ítélve vígjátéknak volna nevezhető. Egész­séges magyar levegője és a romlatlan egy­szerűség, amely a darabon elömlik kedves és szívesen látott vendéggé teszik a színpadon. A főszerepeket Szalma Sándor és Fátyol Heddy játszották, különösen a második fel­vonásban kifogástalanul és igen nagy sikerrel. H. Ö. * Keresd a szíved A második színmű, amelyet rövid időn belül Jókaitól láttunk. A darab gyengeségeit nem tudja eltakarni a romantikus elemek halmozása és a meglepő­nek túlzott h­ajhászása. Ezektől eltekintve a darab mindvégig érdekfeszítő és különösen az erőltetett, de mégis harmonikus befelyezés teljesen megfelel a közönség ízlésének. Az egész darab felmagasztalt, vagy posványba sülyesztett jellemeivel teljesen színpadi ha­tásra van felépítve. Figyelemre és különös elismerésre méltó az az izzó hazaszeretet, amely a darabban megnyilvánul és amely éppen most különös aktualitást kölcsönöz neki. Az előadás jó volt, a szereplők közül kitűntek Fodor Szeréna, Molnár Aranka, Tu­­ray és Sort._______________________H. C. irodalmi témák. (Prohászka Ottokár.) A múlt század rohamos fejlődési folyamatában hatalmas veszteség érte az egyetemes emberiséget: a keresztény világnézet kihullott a szívekből. E veszteség jelentőségét csak úgy tudjuk értékelni, ha végre fölfigyelünk azok szavára, akik a katasztrófát előre látták, de óvó me­­mentójukat hiába vágták a bomló embertö­megek elébe. Nem sorolhatunk föl neveket e rövid cikk keretében a közönség elébe, azonban szükségesnek tartjuk megemlíteni, hogy e próféták csodálatos módon a világ minden táján egyazon időben tűntek föl az emberiség horizontján. Maga az emberiség vigasztalan közömbösséggel tűrte, hogy az idealizmus elbukjék a realizmussal folytatott harcában, felszínre kerüljenek olyan existen­­ciák, akik külső pompával teljes korlátolt­ságot hoznak magukkal és új barbárságot kezdenek. E közömbösségtől nem­­lehetett termelő munkát várni. Nem lehetett különö­sen Magyarországon, ez ugyanis a lelkek régtől fogva üresek voltak és faji tulajdon­ságaink közül legjobban miénk volt a lus­taság és nemtörődömség. Ezt a beteg ma­gyar világot kisajátította magának a zsidó­ság. Az élősdi növények sem tudnak ép fá­ban gyökeret verni, de annál nagyobbra nőnek, ha megkezdődik a rothadás. Magyar­­országnak hullaszaga volt abban az időben, mikor Prohászka írni és beszélni kezdett. Csodálatos jelenség volt az. Zsarátnok gya­nánt adta tovább, tovább szent tüzét és köz­ben saját lángja is mind fényesebben lobo­gott. Prohászka volt az egyetlen tagadás, de ő volt az egyetlen igen is. Tagadása volt annak, hogy a modern embert meggátolja hitében a tudás, tagadása volt az örök két­ségnek. Igenlése a krisztusi életművészet­­nek, igenlése volt a diadalmas világnézet­nek. Mindenképen harcot jelentett, zordon, de fenséges, őskeresztényi epikát. Nagy író, nagy szónok, de legnagyobb, mint nevelő. Könyveinek, beszédeinek számát könnyen ide tudnók jegyezni, de nehéz volna föl­számlálni azokat, akik tőle és tanítványaitól tanultak. Az uj renessaince Magyarországá­nak atyamestere. Szavai misztikus karok gyanánt ölelik körül szenvedő emberfajtán­­kat és támogatnak az épülés útjain. Jel. két jókarban lévő ralé ajtó. Bera-utca CHUU 20. szám alatt._________________446—3 PimrAlom H* reemás az arcod vagy pattani­­rigyr ClCIll. jós vagy tűzfoltos vagy szép bőrt akasz, keresd fel Sebestyén Etel hölgyfodrász szalonját, ott egész nap legfinomabb illatos gyógy­­szívekkel gőzölnek Jutási előírása szerint masaiéinak, fejet mosnak, legdivatosabban fésülnek, hajmunkát csinálnak, kihullott hajat vesznek és mindenféle so­mért, persenést elmulasztanak az aráról. Divatos menyasszonyi fátyolokat készít Sebestyén Etel, Rákóczy-út 2. szám, Zsidó-templom mellett, 447 Keveset használt HA '54/ 12. szám alatt, Nagy Mihályrél, 466 » Lapunk nyomdájában három kerékhajtó felvétetik. Jelentkezni lehet a kiadóhivatalban. A keresztény magyarság nagybankja a Magyar Nemzeti Gazdasági Bnk. Azok a hatalmas feladatok, amelyek gazda­sági téren várnak a magyar nemzetbe, megkívánják, hogy a rendelkezésre álló gazdasági erők kizárólag a nemzet céljait szolgálják. Kipusztult, kifosztott, kirabolt országunk részére be kell szereznünk álla­tot és gépet, nyersanyagot és ipari cikket, fel kell kutatnunk és gazdasági életünk szolgálatába állíta­nunk minden természeti kincset, szenet, földgázt, petróleumot és minden egyebet, ami éghető, vasat, rezet és más fémeket, vízt és egyéb erőket, termel­nünk kell mindent, amit ez az áldott föld megterem és fel kell dolgoznunk mindent, amit a magyar ész, magyar erő feldolgozni képes. A munkát úgy kell beosztanunk, hogy a legkisebb erővel a legtöbbet végezhessük, mert csak így lehet szorgalmas mun­kánknak gazdag eredménye. Mindezt csak úgy tud­juk elérni, ha megteremtünk egy olyan ha­­lmas középpontot, amely rendelkezik elég pénzzel, hogy ezekkel a feladatokkal megbirkózhassék, amely szol­gálatába tudja állítani a nemzet legjobb, legmegbíz­hatóbb, leginkább hozzáértő fiait és leányait, hogy vezessék, irányítsák a nemz­eti munkát. Ennek a központnak olyan nagynak kell lennie, hogy segítő keze mindenüvé eljuthasson, ahol erre szükség van, olyan erősnek, hogy egységesen irá­nyíthassa a nemzet gazdálkodását, hogy kipróbál­hassa, mi lesz jó, mi lesz hasznos, mi lesz ellen­ben káros, amitől tehát óvakodni kell. Ennek a központnak olyan nagynak kell lennie, hogy semmi­lyen ellenséges erő meg ne törhesse. A nemzeti munkának ez a központja lesz a Magyar Nemzeti Gazdasági Bank amelynek megállapítására minden magyarnak, akármi az anyanyelve, a vallása, politikai meggyőződése, egyformán szüksége van, amelynek megalapl­ásában tehát mindenkinek, aki igazán szereti hazáját, aki ezt az országot vissza akarja hódítani a magyarság­­ságnak és nem akarja, hogy idegen fajok uralkod­janak felettünk, a tőle telhető legnagyobb összeggel részt kell vennie. A Magyar Nemzeti Gazdasági Bank az egész nemzet bankja lesz Részvényeire darabonkint csak 105 koronát kell befizetni, hogy az is vásárolhasson belőlük, aki csak egy darabot tud venni, de lehet belőlük 10, 100, 1000, sőt 10,000 és több darabot is jegyezni, mert sok, nagyon sok pénz kell a nagy feladatok megoldásához. Aki nem vásárol többet, mint 10 darabot, annak azok árát egyszerre kell befizetnie, aki nagyobb összeget jegyez három rész­letben teljesítheti a befizetést: a részvényjegyzéssel egyidejűleg darabonkint 35­—koronát, további 35 — koronát áprilisban és a harmadik 35­— koronát részvényenként májusban kell lefizetnie. A bank megalakul, ha 30 millió korona név­értékű részvény van jegyezve és befizetve, m­ert na­g­yon sürgős, hogy hozzáfoghassunk a munkához. S nem állunk meg ennél az összegnél, hanem fel fogjuk emelni a bank alaptőkéjét a lehető legnagyobb összegre, hogy saját tőkéjében és a reá bí­zandó pénzekben rendelkezésre álljanak azok a milliárdok, amelyeket gazdasági életünkben meg kell forgatnunk. Kisgazdák, iparosok, munkások! Nagyurak és főpapok! Tisztviselők, gyárosok és kereskedők! Írók, művészek és tudósok! És mindnyájan magya­rok, akármi a foglalkozásotok, nektek mindnyájatok­nak kell megteremtenetek ésszerű munkával, előrelátó gazdálkodással. Ebben lesz hatalmas támaszotok a Magyar Nemzeti Gazdasági Bank a keresztény magyarságnak ez a nagybankja. Nem áldozatot kérünk tőletek, mert az a pénz, amit a Bank céljaira adtok, a magatok érdekét és fiaitok, unokáitok érdekét fogja szolgálni és Isten segítségével meg fog sokszorozódni, mert a becsüle­­es munka önmagától termi meg gazdag gyümölcseit. Jegyezzetek tehát részvényeket, mindenki a legnagyobb összeget, amit csak jegyezni tud és gyűjtsetek részvényjegyzéseket barátaitok, ismerő­seitek körében, legyetek apostolai az ügynek, mert a Magyar Nemzeti Gazdasági Bank lesz Magyar­­ország újjászületésének leghatalmasabb gazdasági eszköze. Forduljatok mindnyájan sürgősen a bank ala­pítási irodájához, Budapest, IV., Gerlóczy­ utca 11. 1. emelet, ahol minden szükséges felvilágosítást készséggel megadnak. A Mag­y­ar Nemzeti Gazdasági Bank megalakítá­sában részt vesznek és közreműködnek a következő nemzeti irányú testületek vezető férfiai: Magyar Nemzeti Szövetség, Egyesült Keresztény Nem­zeti Liga, Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája, Magyar Országos Véderő Egyesület (MOVE), Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége, Magyar Gaz­daszövetség, Baross-Szövetség, Magyar Mérnökök és Építészek Nemzeti Szövetsége, Magyar Orvosok Nem­zeti Szövetsége, Magyar Tanárok Nemzeti Szövetsége, Magyar Tanítók Nemzeti Szövetsége, Magyar Képző­művészek Nemzeti Szövetsége, Köztisztviselők Nemzeti Szövetsége stb., stb. Részvények jegyezhetők Kecskeméten: Dr■ Füredy István ügyvéd urnái Rákóczi-ut 6. szám, Gazdasági Egyesület titkárságánál, Szabó József urnái Nagykőrösi­ utca 2. bejárat Koháry­ utcából I. emeleten, Szőlősgazdák Szövetkezeténél Werderber Ádám igazgató urnái, Royal szállodában 1. emelet 15­, A Szervező irodában és azon uraknál, kik ha­zafias készségből aláírási íveket átvettek.

Next