Kecskeméti Közlöny, 1921. január (3. évfolyam, 1-24. szám)

1921-01-13 / 9. szám

Kecskemét, 1921. január 13 Csütörtök, III. évf. 9. sz. ISi E! IS ji |jj^ ^ •• p, 1 ■ ■ ■■■■..............'»;■«!!! '■ 11 1 LÜJ-UJJL- ■, 11 ■■■■■■■ ■ 1 1 !.1 r i-LLIli____L 1...... ■■ . ■ 1!?. ■ ■■ü" ll.11_L-Lil.'.J L—LEggg 1 . *2 ELŐFIZETÉSI ÁRA^n ^11 n ai FeleSSe ■ ár. KISS ENDRE. Su­rfettSxtSteg 1 lit. ker.! Sxabsaaau-Mr 'jaiystf*Ai­ro ~' III" *20 korona! Eg»»» At”«* 2 korona. I. szem, 81. »iia©3®t, 3 ejté. Telefon 189. — - _ - - — 40 korona! ia«gj«Ss»ife «ssiaäe» nag. SiusJóhivaSal 1 Széchenyi-tér 9. Botránykövek. A keresztény-magyar forradalom első percétől kezdve hangsúlyozottan követeltük, hogy ez a forradalom elsősorban erkölcsi újjászületése legyen megmételyezett fajtánk­nak. E nélkül az erkölcsi újjászületés nél­kül hiába minden póz és gesztus, hiába a nagy szavak, fogadások és eligérgetések, csak a nyakravaló változik. Szomorú tapasztalatok igazolják ezt a­­kurzust másfél éves történetéből. Akik leg­hangosabban verték a mellüket és rikoltoz­­ták, hogy keresztény magyar vagyok, ke­resztény magyar vagyok, azok éltek vissza legsötétebben privilegizált kereszténységük­kel és magyarságukkal. A botránykövek folyton szaporodnak és maholnap kényte­lenek leszünk a magyarság becsületes részé­vel együtt utálattal elfordulni a korrumpá­lódott közélettől, de nem azért, hogy karba­­tett kézzel nézzük a rontás terjeszkedését, hanem hogy szívvel és ésszel, vagy — ha kell — tisztító akaratunk szolgálatába állí­tott ököllel és lábbal nagy takarítást ren­dezzünk. Mert jaj a megbotránkozóknak, de kétszeresen jaj a botránkoztatóknak ! Mert mi önzetlen szerelmes szeretet­tel szeretjük hitünket és fajunkat, tudjuk, hogy a magyar jövendő nem vásári holmi, melyet büntetlenül lehet keresztény nemzeti cégér alatt a Ben Blumenthalok kezére jut­tatni. És ha már tollunkra halásztuk ennek a lodzi zsidónak nevét, lássa meg a magyar olvasó­tábor, hogy mi történt körülötte, lássák meg a magyar művelődés fanatiku­sai, hogy ez a pájeszből alig kivakaródzott ,idegen“ szerezte meg a főváros egyik leg­nagyobb színházát, hogy a kultuszkormány jóvoltából most a Nemzeti Színház telkére tette rá a kezét és legújabban a Táltos­­könyvkiadóvállalat megkaparitásával a ma­gyarság torkát akarja megragadni, mert a magyar irodalomba fojtja bele az ébresz­tés szavát. De ez még kismiska ahhoz a nagyszabású „üzlethez“ mérten, melyet a volt kereskedelemügyi miniszter kisgazdál­kodása idején kötött a magyar államvasutak igazgatósága valami Biedermann nevű buda­pesti magyar közvetítésével és amelyre cse­kély pár száz milliót fizet rá a magyar ál­lam, eltekintve attól, hogy iparunk elől a legkitűnőbb alkalmat ragadta el a termelés megindítására. Azt mondják, hogy ez esetekben az előrelátás hiánya jóakaratú tévedés stb. volt oka mindennek. Azonban hány esetet le­hetne előhozni a pénz kézzelfogható mes­terkedéseire ! Mégis az a hitünk, hogy ahol a becsület rongyos korona valutában meg­fizethető, ott a takarítás sem lehet nehéz. Kánaán pusztulása. — Szépvizi Báláé Béla regénye. — Gyökerében kell végre megragadni a zsidókérdést, történelmi kibontakozásában kell lefülelni a zsidó lélek kibontakozását és gigászi keretekben fölfesteni a magyar­ságot és az egész emberi kultúrát fenye­gető veszedelmet: ez volt a feladat Szép­vizi Balás Béla előtt. Nagyszerű feladat volt és ha tekintetbe vesszük, hogy kezdő iró tette ezt a célkitűzést, már elismertük, hogy kivételes tehetséggel állunk szemben. Azt mondják, hogy az író csíki szé­kely, hogy tanító volt, hogy most negyven éves. Aki ezt a könyvet elolvassa, csak azt fogja tudni, hogy istenadta lángész. Benne bontakozik ki a modern magyarság egyik uj nagy epikusa. Mert eposz Kánaán pusz­tulása. Lassú görgésű, de hatalmas áram­lásu folyam, mely népeket és országokat sodor maga előtt tovafuttában. Az első lapok megismertetnek ben­nünket Kánaán egyik leghatalmasabb vá­rosával, Jerikóval, amely a zsidóktól való rettegés és az általános belső lehanyatlás napjait éli. A történelem vihara kap meg bennünket e sorokban. Az idők változnak, de a törvény örök . Romlás csiráival a nem­zet testében nem lehet ellenállni a külső i­egtámadtatásnak. A Krisztus előtti idők­ben is ugyanazokkal a jóságokkal és vét­kekkel küzd az emberiség. Kánaánt turániak lakják, tehát velünk rokon nép. Megvan bennük a mai magyar­ságnak minden erénye és hibája, de a hi­bák már az erények fölé hatalmasodtak. Az eltévedt néppel szemben a történelem esz­köze a zsidóság, amely ezidőben hagyja el Egyptomot, hogy világhódító körútra indul­jon. A zsidók dologtalan, erkölcstelen és beteg fajta. Szépvizi Balás Béla az adott helyzetet úgy regényesíti, hogy a legna­gyobb turáni bölcset állítja be az expozí­cióba. Ez a bölcs férfiú, Si Ra, látja, hogy a turániakból kiveszett a faji öntudat és hogy ennek következtében népe lesülyedt a történelem éléről. Azzal akarja életre sar­­kantyúzni őket, hogy rájuk szabadítja a zsidóságot. Áron képében megszervezi ezt a mihaszna fajt, törvénybe foglalja neki a világbomlasztás hivatását. Áron rettenetes törvényeivel felfegyverezve indulnak a zsi­dók Kánaán ellen. Országhódításra termé­szetesen becsületes eszközökkel képtelenek, de előre küldik kémeiket, akik elfoglalják a­merikói királyság politikai és gazdasági életének legfontosabb pozícióit. A főkémek Káleb és Ráháb. Káleb az egész pusztítás főmozgatója, de nem marad mögötte Ráháb sem, aki a kánaáni vezérférfiakat vonja bű­vös asszonyi körébe. Kanáneus, a király te­hetetlen és báb Ráháb kezében, az ország főméltóságai korrumpálódnak, közben a zsi­dók fölszakgatják a nép és vezetői között levő hidakat, úrrá teszik a nyomort és az elégedetlenséget, kiirtják a hitet, mindeb­ből óriási anyagi hasznot szereznek, vakon­dok munkával aláássák a város falait, hogy mikor Jozsue csapatai megérkeznek, minden tjuk­ fal mapi művészeinket. Képzőművészeti főiskola Kecskeméten. Iparművészeti tanfolyamok szervezése. A városon kívül, lombtalan fák között, néma csendben, szinte eltemetkezve, szinte elfeledve dolgozik néhány magyar művész­­ifjú, ősz mesterek Révész Imre művész-ta­nár, a telep igazgatójának vezetése mellett. A magyar, a keresztény művész kenyere bi­zony legtöbbször keserű is, fekete is, ame­lyet még keserűbbé tesz a társadalom nem­törődömsége, vagy kézlegyintése A nemes, a jó, a szép iránti rajongás, a magyar Gé­niusz lángoló szeretete azonban erőt kitar­tást ad a magyar ifjaknak, akik festővász­naik mellett elfeledik, hogy reggelijükre nem jutott más, mint egy darab száraz, fekete kenyér. Bezzeg nem így volt ez a közelimúlt­­ben, amikor félszáz kubista futurista galí­ciai származású ifjú lerándult ide, kitúrva, kitaszítva közülök minden velök nem azo­nos fajú művészt. Ezek tejben-vajban füröd­­tek, pedig nem a magyar kultúra szolgála­tában állottak, hanem azt tönkretenni s Kán­jain egy idegen faji kultúrát kiépíteni tö­rekedtek. Ha néha keserű érzés is tölti el lel­künket, borítsunk fátyolt a múltra, azonban annál inkább éljünk a jelennek és építsünk a jövőnek. Kecskeméten van egy szép parkban művésztelep és művésztelepen magyar kép­zőművészeti főiskola, amiről azonban alig tud közönségünk. És nem magán vállalko­zás, nem magán­iskola, hanem az országos magyar képzőművészeti főiskolának egyik szerves része Révész Imre művész, igazgató­tanár vezetése alatt, amely iskola csak vá­logatott tehetségeket fogad be. Az ifjak 3 csoportba vannak beosztva, kezdő, tovább­képző és mesteriskolások csoportjába. Mikor a magyar kormány elhatározta, hogy a képzőművészeti főiskolát lehozza Kecskemétre, Pécsre és Miskolcra, akkor decentralizálni törekedett a művészetünket, hogy az tiszta magyar légkörben, felfrissülve, megtisztulva, felszabadulva minden dogma­­szerűségtől őszintébbé gazdagabbá váljon, egyben pedig egyénivé is legyen, amely magából merít mindent s óvakodik az után­zásoktól. És mert jellegzetes, magyar kör­nyezetben él, az alapját képezheti a nélkü­lözhetetlen új, faji művészetnek. Hogy pe­dig ez intenzívebbé váljék és gyorsabban eredményre vezessen, szükséges, hogy egy­­egy művészcsoport kész, kiváló nevű mes­terek a fiatalsággal együtt dolgozzanak és így hatást gyakoroljanak reájuk. Kecskemét abban a szerencsés hely­­zetben van, hogy egy modernül felépített művészteleppel rendelkezik s m­íg Miskolc és Pécs milliókat kész áldozni, hogy az ál­lam ott művésztelepet létesítsen, addig ná­lunk csekély áldozattal fenn lehetne tartani a képzőművészeti főiskolát, amely nemcsak Kecskemétnek, de a magyar alföld kultúrá­jának, kulturális művészetének központja, városunknak pedig büszkesége lenne. A kül­nagyobb erőfeszítés nélkül jut kezükre Ká­naán kulcsa, Jerikó városa. Nagy vonalakban ez a regény meséje, de színekben sokkal gazdagabbá teszi a szerelmi históriák bonyolódottsága. Általá­ban a regény főerénye pompás meseszö­­vése. Balás Bélában ősi gazdagsággal bu­zog föl a magyarság mesefonása. Másik jelessége a „Kánaán pusztulá­sának“ kitűnő előadásmódja. Szabó Dezső regényein kívül nincsen ma hatalmasabb hangszere a magyarság hangjainak, mint ez a két kötetes roppant munka. A hiba már a tendenciából adódik. A hatalmas cél elönti a regény minden sorát, benne lüktet szavaiban és képeiben, így sokszor félrefut a toll, bizonytalanná válik az ecset, a jellemek következetlenek lesz­nek. A jellemrajzolás nehezen tűri a célza­tosság béklyóit és Balás Béla alakjai emiatt a célzatosság miatt lesznek sokszor érthe­tetlenekké. Hasonlóan ebből az okból szár­­mazik az erőszakos történelmi magyaráz­­gatások hosszú regénybe nem igen illő so­rozata. Ez utóbbi hibán azonban a máso­dik kiadásban sokat lehet javítani. Mert ennek a regénynek mihamarabb új és új kiadásokat kell érnie, meg kell fordulnia minden magyar kezén, hogy gon­dolatai, szavai belemenjenek a magyar erők vérkeringésébe. Igaza volt Györffy Gyulá­nak, akinek Balás Béla jobbkeze volt a két patkánylázadás alatti küzdelmekben: „Azt a célt, amelyet ma szolgálni kell, egyedül és kizárólag ez a regény szolgálja.“

Next