Kecskeméti Közlöny, 1921. február (3. évfolyam, 25-47. szám)

1921-02-23 / 43. szám

1921 február 23. &wsm 9&» — „A tetszhalottéból talpra szökött föggetlenségi párt.“ Kaptuk a következő levelet: Szerkesztő Úr! Egyik helyi lapban, a tb. bizottsági tagok választásáról szóló tudósítással kapcsolatban, igen érdekes fej­tegetéseket olvastam, melyekre vonatkozó­lag néhány megjegyzést óhajtok tenni. Min­denekelőtt azt kívánom leszögezni, hogy a választásnál „nem remélt, fényes győzelmet“ oroszlánbőrben aratta a felsőkerületi függet­lenségi párt. Épp azok, akik a függetlenség gondolatát és a 48 ban megszületett magyar öncélúságot, mint égő fáklyát hordozzák a mai zűrzavarban, fordultak el attól a füg­getlenségi párttól, amely Károlyi Mihályo­kat és Hock Jánosokat ülte ott a nemzet nyakába, most pedig a budapesti központi szervezete a hazaáruló Lovászy Mártonnal vállalt testvéri szolidaritást. A kecskeméti függetlenségi párt 1918 ban még együtt dol­gozott ezekkel a vezérekkel és máig sem olvastuk, hogy függetlenítette magát, le­vonta-e két a­ forradalom minden tanulságát, azt a politikát vallja e most már, mint az általa jelölt és három kerületben megválasz­tott th. bizottsági tagok, akik minden sza­vukkal és cselekedetükkel a keresztény nem­zeti irányzat híveinek vallották magukat. Míg efelől bizonyságot nem szereztünk, ad­dig igenis azt valljuk, hogy a felsőkerületi függetlenségi párt oroszlánbőrben aratta választási diadalmait. Az országos függet­len­égi párt tetszhalottaiból nem szökött talpra, az ő halottai jó mélyen belebul­ot­­tak az erkö­csi halál sírgödreibe és szá­mzukra nincs föltámadás. A „kísértő labanc­­világ“ azért nem szá­­lhatja tettre a kuru­cok „késő ivadékait,“ mert ma nincs la­bancvilág és nincs kurucvilág, ma csak ke­serű, de reménykedő magyar világ van és azokat, akik a régi ellentéteket akarják föl­­­támasztani, az uj idők szele el fogja seperni. Tisztelettel — Kecskeméti. — Adomány. Dr. Nagy Mihály ügy­véd nemrégiben elhalt édesatyja, Nagy La­jos ügyvéd, volt takarékpénztári ig. elnök emlékére tegnap a polgármesteri hivatalnak 10 db kecskeméti takarékpénztár egyesületi részvényt adott át abból a célból, hogy azokból 3—3 drb-ot a Mive és a reform, főgimn. tápintézet és 2 —2 t a Prof. Egye­sület és a Kida Gyermek Otthon kapjon adomány­képen. A 10 drb részvény értéke kb. 20.000 koronára tehető.­­ A Diákinternátus ügyében tegnapi számunkban megjelent cikkünkre vonatko­zólag Acsai János, a D­ákinternátus bérlője, szerkesztőségünkben megjelenvén, a követ­kező nyilatkozatot tette: „Az állandóan fo­kozódó általános drágaság miatt az inter­nátus a mostaninál jobb élelmezést nem képes adni, havi 900 koronáért. A várostól semmiféle támogatásban nem részesül, a folyó évben még azt a kedvezményt sem kapta meg, amit az előző években mindig élvezett: a villanydíjak 50 százalékát a vá­rosi tanács ez évben nem engedte el. A vagyonosabb szülők ismételten kérték az ellátási összeg felemelését s ezáltal az élel­miezés feljavítását, ettől azonban a szegé­nyebb sorsú fiuk szempontjából el kellett tekinteni. Több diák túlzott igényekkel lé­pett föl s mivel ezeknek a havi ellátási díj­ból nem lehet eleget tenni, elhatároztam, hogy inkább megválok az intézettől, ann­ál is inkább, mert több szegénysorsú szülő három négyhavi díjjal ma is hátralékban van. A diákoknak a durva bánásmódra vo­natkozó állításai alaptalanok. A tárgyilagos­ság szempontjából ennek a nyilatkozatnak készséggel helyet adtunk, am­i azonban csak megerősíti azt az állításunkat, hogy az ottani állapotokon bármi módon, de minél előbb segíteni kell. — Elfogott fatolvajok. Kálai Gábor, Csapó János és Szabó István Vacsi hegyi lakosok a környéken lakóktól állandóan lopkodták a fát. A károsultak feljelentésére a rendezőség nyomozást indított és a tette­seket elfogta. Kihallgatásuk most folyik. Eddig három egyén megkárosítását is­merték be.­­ A kifosztott színészek felsegélye­zésére kiadott gyűjtőíveket az ívek birto­kosai szíveskedjenek kedden estig okvetle­nül beszolgáltatni, akár gyűjtöttek valamit, akár nem. — A kecskeméti tisztek és hivatá­sos altisztek beszerzési csoportjában, amíg a jelenlegi készlet tart, romániai petróleum kapható literenként 40 koronáért. Move tagok is vásárolhatják. — Értesítés. Tisztelettel értesítjük a keresztény kereskedőket és sütőket, hogy több felmerült panasz miatt kihordónktól az élesztő ki­hordást megvontuk. Addig is, amíg új kihordót tudunk alkalmazni, élesztő szükségletüket szövetkezeti boltunkban. Lu­theránus bérház (volt városi tejcsarnok) 47 koronás kilogrammonkénti árban átveheti dr. Ker. Munkás Szöv. Igazgatóság. — Kezdjük meg a hernyóirtást. A mezőrendőri hatóság hirdetményt tett közzé, mely szerint a majorokban, szőlőkben, gyü­möcsösökben és kertekben stb. ben levő fákon a tulajdonosok a hernyóirtást azon­nal tartoznak megkezdeni és március végéig befejezni. Az irtást azért is igyekezték min­denki minél előbb befejezni, mert a peték kikelése előtt az irtás sokkal könnyebb és­­ eredményesebb különben is, aki az irtást­­ birtokán elmulasztjó kihágást követ el s a kiszabandó büntetésen felül az irtást a ha­tóság fogja a mulasztó költségére elvé­geztetni. — A Pénzintézeti Központ követe­lései a tanácsköztársaság idejéből. A hi­vatalos lap mai száma közli a pénzügymi­niszter rendeletét a Pénzintézeti Központ részéről támasztott követelések biztosításáról szóló rendelet módosítása tárjvában. A ren­delet szerint a Pénzintézeti Központ olya­nokkal szemben is kérheti a biztoítási vég­rehajtás elrendelését, akik a tanácsköztársa­ság tartama alatt adósaivá váltak, ha a kö­vetelésnek az 1912: LIV. t. c. 50. § ában­­ megszabott feltételei nincsenek is meg. — A szerbek visszahívják a magyar­­ tisztviselőket. Újvidékről írjak: Az újvi­déki főispáni hivatal megkapta a belgrádi­­ kormánynak azt a rendeletét, mely szerint­­ az összes tisztviselői állásokra ki kell írni­a a pályázatot. A képes­­ités nélküli tisztviselő­­­ket el kell boc­stani és a volt magyar tisztviselőket külön külön fel kell szólítani, hogy állásukra újra pályázzanak.­­ Debrecenben ötezerre­ több nő van, mint férfi A népszámlálás adatai sze­rint Debrecen v­áros lakosságának szá­­ra körülbel 1 105 000 re tehető. Igen érdekes,­­ hogy Debrecenben ötezerrel kevesebb férfi­­ van, mint nő, a város belső terü étéin átlag 10 százalékkal több nő van, mint férfi.­­ A szerbek rombolnak Új Szege­den. Szeged­ől írják: A szerbek az újsze­gedi járványkórházat már teljesen lerom­bolták, a palából készült tetőzetet, valamint az épületrészeket elhordották. Az Új-Szege­­den levő csanádegyházmegyei tanítóképző épületét is lerombolják s egyéb épületekre­­ is hasonló sors vár, igy a szerbek a szerb­bánáti konviktus, a kenderakadémia és a vakok intézetének lerombolását is tervezik. — Felülfizetések. A KAC elnöksége köszönettel nyugtázza a vasárnapi birkózó versenyen tört­ént felülfizetéseket: Lamm Bertalan 400 Érdeky József 300, dr Du­dás Dániel, Érdeky Kálmán és Ernő 200, dr. Pásztor Jmos 150, Fáy István, Losonczy László, Balogh Józ­ef, Tóth László 80, Dur­nay Róbert, Luszka Emil, Wagner V­ámos 60, Alagemovics M­ilós, ifj. Bóka Papp Gyula 50, dr. Szabó József és Ábrahám Béla 20 K. — Jugoszláviában féláron utazhatik, áll szabadkőműves. Jugoszláv fonásból kapjuk a hírt, hogy a szerb közlekedésügyi miniszter feláru vasúti jegyet engedélyezett a jugoszláv szabadkőműves páholyok tag­jainak. — Hadirokkantait! A művégtagjaik­­kat díjtalanul javítja Kovács millakatos, Zimay László utca 2. szám. Gazdasági Gőz­malom előtti téren. — Rokkantak elnöksége. * — Egy házaspárt megölt a felrob­bant gránát. Borzalmas szerencsétlenség híre érkezett Soltvadkertről. Lengyel Sándor és felesége három hónappal esküvőjük után a napokban Soltvadkertre mentek vendéges­kedni Rácz Ferenc gazdához. Amint haza­felé készültek Lengyel talált egy 7 cm es sértetlen gránátot, amelytől le akarta szerelni az alumíniumot. A gránát ütögetés közben felrobbant és Lengyelt darabokra tépte. A szilánkoktól megsebesült a felesége is, aki sérülésében két nap múlva meghalt. Rajtuk kívül még Rácz Ferenc két gyermekét sebe­­sítették meg a gránátszilánkok, az egyiket könnyebben, a másiknak pedig a lábát el­törték és karját szakították le. A tragikus véget ért házaspárt nagy részvét mellett te­mették el. * Dr. Miron Zoltán nőgyógyász és urológus, volt budapesti egyetemi klini­kai és kórházi orvos. Minden vese, hólyag, az összes férfi és női nemibajok specialis­tája. Rendelését a Nagykőrösi utca 18. szám alatt megkezdette. — Nőket fogad délelőtt 9 — VII- ig, férfiakat délután 3—5 óráig. M Keddeni Férj, feleség és a 3-ik O Tragikoméda. Előtte egy kacag­tató burleszk vígjáték. 2 Szerdán- e*ütfji­ tö&Snj A mindenható arany. Küzdelem az elrejtett kincsért. Er­­m dek reszitő, izgalmas, kalandorjáték Közgazdaság- A budapesti keleti vásárra a résztve­vők mindjárt az első napokban olyan nagy­számban jelentkeztek, hogy az újabb jelent­kezőknél már bizonyos korlátozásokat kell megállapítani. Elsőbbséggel fognak bírni azok, akik saját gyártmányaikat állítják ki. A barnaszén, az ásványolajfélék és palakátrány vámját újból hatályba helyezték és e cikkek valamint a parafin, vasilin és gyergya vám felpénzének nagyságát újból megállapitoták. Ausztria bortermése. Az 1919. évben 288 145 hektóliter bor termett Ausztriában 37,521 hektáron. Első hektárra ezek szerint 77 hektoliter termés esik. Az egész termés több mint 90 százaléka Alsóausztriára esett. Aszinház műsora: Február 22 „Suhanc * iBáletszünet) f­ebr­uár 23 „Subanc.* (Piratlan bárlet.) Február 24. „Suhanc* (P­ios bérlet.) Február 25 .Dolovai nábob kánja* (Páratlan bérlet.) Február 26 „Dj'o­ni níbob leánya* (Piros bérlet) Február 27. D. u. .Debrecenbe kéne menni * (8ért*z.j. Anyakönyvi kivonat. 1921. február 20-22 Halálozások: Tóth Antal rk. 29 éves, Tania István ref. 32 éves Varga László rk 43 éves, Tét­her Jánosné ref. 44 éves, özv. Bodacz Pálné ref. 81 éves, Hábrán Ilona rk. 5 éves, Kökény József rk 14 napos, Piringer Ferencné rk. 69 éves, Lacsi Terézia ref. 66 éves, Faragó Terézia rk 11 éves, G. Marton Jári3 rk. 2 hónapos, Babán Mihály rk. 8 hónapos, Nagy Ferenc rk 7 éves, B. Tóth Mi­­hály rk. 71 éves, Farkas Mária rk 19 éves­­, Kit Mihály ref. 76 éves, Sziles Mária rk. 10 hónapos, Faragó József rk. 1 napos, özv. dr. Kronczly Sán­­dorné rk. 73 éves, Bódog Gábor rk. 37 éves, Ba­lázs Erzsébet rk 11éves, Szalai László rk. 51 éves, Perecz Istvánná ref. 73 éves, id. Király Mihály ref. 53 éves, Kovács Lajos rk. 58 éves. Házasságkötések: Schalter Sándor rk. és Ká­dár Juliánná rk., Nagy István ref. és Nagy Erzsé­bet ref. Gyöngyösi József rk és Kelő Erzsébet rk. Születések: Sípos József rk., Bírta Erzsébet rk, Bornemissza anna rk, Czirkos János rk., Sán­dor Etel rk , Mikó Menyhért rk., Molnár József rk., Ke­­ssz Sándor re., Varga Antal rk, Csibrán Ist­ván rk., Szabó Klára ág. h. ev. Köszönetnyilvánítás. Mindazon rokonok, jóbarátok és ismerősök, akik felejthetetlen drága jó anyánknak, Laczy Terézia asszonynak, folyó hó­­l­iki temetésén megjelentek s részvétükkel mélységes fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, fogadjál ezúton is hálás kö­­szünetünket . Kecskemét, 1921. február 22-én. LÁZÁR JÓZSEF és JÁNOS. Kftb­ő korlátlan mennyiségben kapható Byenes L. és Fiai Utóda Cégnél.

Next