Kecskeméti Lapok, 1869. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1869-07-03 / 27. szám

.]/ I'l­ I­A­E­G­Z­A. Beszélgetünk. — 1865 — Beszélgetünk boldogságról, Elcsevegünk szépen, Egymást nézve ábrándosan, Édes merengésben. Átölelve tartjuk egymást, Foly szerelmünk árja, Majd te csókolsz, majd én adok Csókot szép arczádra. Lehajolok szép válladra, S úgy suttogok néked Ha szerelmet, boldogságot, a földi üdvösséget... S míg igy enyelgü­nk egymással, Szerelmesen kérdlek: Van-e ennél szebb órája Fönt — az üdvösségnek! Pásztor Ferencz, én épen nem sintődöm, hanem csupán csak azon, azt hiszem nem kárhoztatható szándéktól indít­tatva, hogy egy elkövetett hibámat nyilvánosan be­ismerjek, továbbá pedig, hogy az­ szerkesztő úr észrevételei egynémelyikét, mint reám nem illőt, magamtól tisztelettel elháríthassam. Válaszolok csupán a főbb pontokra, miután ezekre a válaszomból önkényt folytatik az, mit az elhagyott pontokra mondandó lennék. — Le­hető rövidség miatt pedig a t. szerkesztő úr ész­revételeinek nem szövegét, hanem csak megfe­lelő számlát fogom idézni. 2­. Én, a t. szerkesztő úr által is kegyesen elismert bátor szabályozó, korántsem a Sántha- és Firtling-házak majdani elmetszésén ijedtem meg, hanem igen is megijedtem az utczának ez idő szerint látható 4 c ölnyi szélességén. — Ez ijedtségemnek egyszerű oka pedig az volt, hogy május 31-ke után én több oldalról is úgy ér­tesültem, mely szerint illetékes helyen kimon­datott volna az, „hogy mi olcsón akarunk s fo­gunk is szabályozni.“ — Én tehát komolyan azt hivem, hogy a Buttinger-ház alapjának letétele által, továbbá a S. és F. házak elég értékes karbanisága miatt az „olcsó szabályozás“ már véglegesen megalapíta az utcza most látható szélességét. — Itt tehát hibáztam. — hibáztam, hogy az „olcsó szabályozás“ hírét készpénzül vevem! — És e hibámat is nyilvánosan, — és az utczának a S. és F. házak kérlelhetlen levá­gása általi kellő bőre leendő szabályozásának reményében, most már örömmel is beismerem. E hibám egyébiránt nem részakaratból, nem mások nézetei fitymálásából származott, hanem csak azon érdekeltségből, melylyel a város szabályozásának lehető legjobb eredménye iránt viseltetem.­­ Hogy pedig ez érdekeltségem nem csak segélyezett üres szó , hanem csekély tehet­ségeimhez képesti jóakaratú, lényeggel is bíró tény, azt hiszem eléggé bizonyítja azon koránt­sem szerződött kötelességemből folyó előterjesz­tésem a szabályozás érdemében, mely a köz­gyűlésben május 31-én felolvastatott. ( 3). A t. szerkesztő úr ezen észrevételét úgy is lehet ám értelmezni, miszerint szíveskedik tőlem megta­gadni nem csak a szakismeretet, de még a józan megfontolást is. És ez, — pedig minden érzé­kenykedés nélkül ítélve — egy kissé sértő do­log, melyre én — úgy érezem — sem okot, tehát sem jogot nem adtam. — Mert arról, ki, már említett előterjesztésében első volt a sza­bályozás alapelvei közzé sorolni a többek kö­zött azon kérdés illetékes megfelelését is, hogy hány fokú lehet azon szeglet, mely alatti meg­törése az utcza­ vonalának még eltűrhető?, — továbbá arról, kinek említett előterjesztéséről városunk egy átalánosan elismert, s tisztelt te­kintélye, a tisztelt észrevételező úr jelenlétében s hallatára olyaténképen nyilatkozott, hogy ő az előterjesztést egész terjedelmében elfogadná, ha a szabályozás felett ő lenne az egyedüli in­téző ; — mondom, hogy arról olyat feltételezni, mikép az nem tudja sem szakismerete, sem jó­zan megfontolása után azt, hogy a budai­ utcza ezen része, az utcza­ vonala törésének lehető gyengítése szempontjából, okszerűleg csakis a Sántha-féle oldalon tágítandó, nem lehet, bo­csánatot kérek — helyes lekövetkeztetés mellett legalább nem lehet. — Vagy talán írtam avagy mondottam-e én valaha valahol, vagy valakinek azt, hogy a budai utcza észszerű szabályozása múlhatlanul föltételezi a S. és F. házak ez idő­szerinti vonalának megtartását!?—De azt most ime mondom, hogy azon esetre, melyben meg kellene maradni a szabályozási­ tervezeten az értékesebb S. és F. házak mostani vonalának, az olcsóanni szabályozhatás miatt (a­mi ellen azonban, hálistennek, a tisztelt észrevételező úr is tiltakozik) én ezél­ s okszerűbbnek tartanám, az utcza­ vonala törésének nagyítása, erősbítése mellett is, az utcza szélessége kellő mértékét inkább a Buttinger-telek felé eszközölni, mint azt a mostan látható 43/4 öl mértékében min­denkorra meghagyni. — És ezen nézetemből került ki azon „legalább is 2 öl,“ — melyre az észrevételeztetett: —hogy mit nyernénk vele? 8). Megengedi talán nekem a t. szerkesztő úr annak állítását, hogy én is csak tudom oly jól, mint bárki más, azt, hogy a vásári kis­ ut­­cza a Fantó háztól a város széléig hányszor, s mily szeglet alatt törik meg; — sőt még azt is tudom, hogy ez utcza egy helyen csupán csak 3­­/4 öl szélességű. — Mindebből azonban én még valóban nem tudom megfejteni magamnak azon talányt, hogy hát tulajdonkép miért is járná az meg, ki — főleg latba vetve az anya­gilag jól sikerült sokadalmak alkalmakor leg­alább meglehetősen neki csucsorodni szokott terjedelmes jó kedvét is sokaknak — a bár 4- szer törő vásári kis­ utcza 3­­/4 öl széles passu­sán át akarná oszlatni a forgalom azon részét, melyet a kétszer törő vásári nagy-utcza egy he­lyen csak 5 öl szélessége befogadni, nagyon könnyen eshető veszély nélkül, sokszor talán nem képes!? 9) . Ha csak úgy nem veszsz­ik a közlekedés itt már két utczáral oszlását, hogy az, ki jár­művével kívülről jőve, teszem a Firtling-házhoz akar menni, de a mostani, s netalán minden­korra úgy hagyandott felette keskeny utczán, a könnyen összetorolható többi járművek miatt, odább nem mehetvén, — hát menjen a görög­­templom­ Széchényi-utczán és főpiaczon utal vissza a budai nagy-utczára kitűzött czéljához!! 10) . Annak számára, ki a már többször fel­említett előterjesztésében nyilvánosan kimondá: „kétségbevonhatlannak tartom azt, miszerint a város szabályozása nagy munkája mikéntjét egyetlen ember belátására, ítéletére, határoza­tára, s ezek folytáni intézkedésére bízni nem lehet“ — azt osztogatni hatalmas „tanácsoljuk“ képében, hogy ne legyen elfogult, ne legyen sa­ját eszméibe szerelmes, minden más tervet ne tartson rosznak, — igazságosan legalább nem lehet. — És a tanács e részét, mint engemet egyátalában nem illethetőt, egész tisztelettel félre is teszem; — míg ellenben a tanács másik részét, nevezetesen, hogy várnám be az épen tárgyalásra kitűzött községhatósági átalános sza­bályozás eredményét, elfogadom, — és hűsége­sen meg is tartandom. Jelen soraim élére oda tüzöm az „utolsó“ szót, — és ennek okát még pár szóval ki kell fejeznem. E szó feltüzésének oka nem az, mint­ha talán engemet a t. szerkesztő úr észrevételei riasztottak volna el szólani többet a város sza­bályozásához ! — E szó feltüzésének indoka te­hát csupán az, hogy én egy nagy fontosságú ügyhözi szólhatáshoz szükségeltető térnek, egy­két egyén általi elfoglalását, nem látom sem az ügyre nézve üdvösnek, sem pedig az egyénre nézve ildomosnak. — Már én elmondottam azt a keveset, a­mit tudok. — Elmondottam, hogy mit nem szeretnék, de mit óhajtanék tettlege­­sitve látni a szabályozási tervezetben. -- És el­­mondom mindezt, átalános fővonásokban e la­pok hasábjain, — részletezve, alapelvekre bon­­czoltan pedig a t. közgyűléshez bocsátott előter­jesztésemben. A m­é­h. (Apis). A mi házi vagy mézelő méheink, — melyek úgy látszik Görögországból származtak,­­ onnan most már nemcsak Európában, hanem Afrika és Amerika északi tartományaiban is elterjedtek — gyarmatokban élnek. Egy-egy gyarmatban 10—30 ezeren élnek, melyek kö­zött nem szerint egy n­ő, hat vagy nyolcz­száz h­­­m van. A többiek nem nélkül valók. A méhészek a nőt, mivel egy maga az egész gyarmaton uralkodni lát­szik királynőnek; a hímeket, melyek a királynő körül véghez vitt rövid hivatás után teljességgel semmit sem tesznek, dolog nélküli heréknek; a nem­ nélkül valókat pedig, melyek a társaság fennállására s jóllé­tére megkívántató munkákat hajtják végre — dolgo­zóknak nevezték el. Ez utóbbiak kétfélék: viasz­­gyűjtők s egyszersmind mézel­ők, melyek az élelem szert, s az építésre szükséges szükséges anya­gokat gyűjtik össze s építenek; aztán a dajkák, me­lyek a háztartás belsejével t. i. a kicsinyek nevelésével s gyarmat tisztán tartásával foglalkoznak. Midőn a kikelet meghozza a mező virágait, a fi­gyelmesen szemlélődő embert lelkiörömre ébreszti e ki­csiny állatok körül tett vizsgálódása. Kicsiny, de ha ké­pét nyújtják ők a társadalmi rend és munkásságnak. Mintha okszerű számításon alapulna minden cselekede­tük , annyira bámulatos munkákat visznek véghez! Pe­dig csupán ösztön az, mi őket így is ilyen munkál­kodásra készteti. De lássuk csak őket működésük kö­zepette. A viaszgyűjtőméh, midőn valamely általa kedvelt virág jól kinyílott már, bebuvik a virág szirmok közé, hol a növény hímszálai himporral födvék. Ím, addig sűrög-forog mig a himpor nagy része, testének ágas-bogas szőreire rakodott, honnan e lábainak végén levő kisded keféivel két hátulsó lába belső oldalán levő kosaraiba szépen belé rakja. Máskor állkapcsai segélyével a növények felszínéről, bizonyos gyantás anyagot, úgy­nevezett propolist szedeget s rak előbb említett ko­saraiba.­­ midőn eképen megrakodott visszatér a gyar­mat közös lakhelyére, mely valamely üreg, faodú vagy pedig a méhészek által számukra készített kas szokott lenni: vagy takarmány gyűjtés végett újra kirepül, vagy pedig a már begyű­jtöttnek a feldolgozásához fog. Belső munkájuk már sokkal bonyolultabb. Legelő­ször is lakók minden létezhető hasadékát bizonyos gyan­tás anyaggal betapasztják, rajta egyetlen meglehetősen kicsiny nyílást hagyván a ki- és bejárhatásra. Azután a lépek készítéséhez kezdenek, melyek nemcsak mag­zataik fészkéül, de a gyarmat eleségének raktárául is szolgálnak. E lépek viaszból készülnek , melyet fön­tebb említettük módon a növények felszínéről szednek, s potrohuk gyűrűi alatt levő e czélra szolgáló életmű­vekkel választanak ki. Mindenik­­ép két sor hatszögü, s keskenyedő aljukon egymáshoz ragasztott sejtből áll, s egyik oldalánál fogva függőlegesen van felragasztva a kas boltozatához, egymás mellé szépen párhuzamosan, egymás között annyi üres helyet hagyván hogy a méhek előre s hátra járkálhassanak. A sejtek e szerént vízirá­­nyosan állanak, egyik végök nyitva van. Ezeket a mé­hes állkapcsaikkal faragják, darabról darabra s bámu­landó ügyességgel forrasztják össze. Tökéletesen egy­forma nagyságúak és alakúak, a királyi sejtek kivételé­vel, melyek amazoknál nagyobbak és hengeralakúak. Mikor a méhek himport bőven gyűjtöttek, az ebből ke­

Next