Kecskeméti Lapok, 1870. július-december (3. évfolyam, 27-53. szám)
1870-07-02 / 27. szám
rátságát igen szívesen. A nyomtatott verseket még Áprilisban megvettem Kis István Pesti könyvárostól a Debreczeni vásárban, és minekutánna azt a nyomtatványt Lembergbe küldöttem Csehy József barátomnak, (akit Virág halhatatlanná tett, még maga is halhatatlanná teendi magát) most a magam számomra ismét vettem tőle eggy más nyomtatványt az Agustusi Debreczeni vásárban. — Azokról sok jegyzéseket tettem, és recenseálni készültem a Shedius Pesti Profr. Ur Német nyelven irt Magyarországot illető periodicus írásában s talán fogom a Decsy Ur újságleveleiben, s örvendek, hogy azoknak eggy részét elébb az Urnak magának mondhatom. Első jegyzésem mindjárt az, hogy a titulusnak igy kellett volna lenni: Édes Gergely versei. 1) Első etc. kötet. — Az az írómat és Dania — irtóztató nevezetek ! írómat nem fejezi ki, a mit neki kifejezni kellene; — a Danla pedig — azon felül, hogy véghetetlenül alacsony danolást jelent, holott itt a legmagasbb repületü énekekre alkalmaztatott, rosszúl, az az ízetlenül mondattatik e szép szó helyett : DAL. — A második jegyzésem az, hogy ha az Ur a felét a kinyomtatott daraboknak megégette volna (hová minden izgalom nélkül tartozik minden cadentziás distichon és óda;vesszen az örökre a maga Gyöngyösi Jánosának!) , úgy az Ur most minden fogyatkozás és köd nélkül nézhetné a maga fényét; úgy az Urnak szives örömmel nyújtaná minden ízléssel biró Olvasó a megérdemlett borostyánt. — Az Úr igen szerencsésen fordít, noha sok helytt a Horátz szavainak egészen más értelmet adott. Azokat én a legszívesebb Örömmel olvasgatom. Szabad legyen az Urnak valamit súgnom fülében, s szabad legyen arra kérnem, hogy ezt a fülbe súgásomat hallja minden estre, mikor lefekvend és minden reggel, mikor fel fog serkenni. Imhol az: limae labor et mora! Annyi talentum mellett, mint a mennyit az Urnak a természet adott, és annyi könnyűség mellett, mint a mennyit az Ur maga szerzett magának, ha a limae labor és a mora nem fogja az Urat offendálni, s ha egy újabb kiadásban verseinek két harmadát elégeti, az Urat legszerencsésb poetáji közé fogja számlálni a mi köz Anyánk Sáros Patak. Svetannak e szavait: Orthographiam non custodit! az Urra lehet alkalmaztatni. Azt hittem, még nem láttam levelét, hogy a könyv hibáji a typothéta hibái lesznek. — De a tegnap vett levélben szintúgy hemzsegnek a hibák. Dicsekedsz (a radix dicsekedik — a dicsekszelnek, dicsekszik) nem jó; dicsekedesnek kellett volna lenni. — Szájam, miért nem számat? lány azaz lyány. — Citeréja, Galatéja; mit keres itt a j ? — ne mond, rossz! — Így kell in imperative mondd,—bocsásd, talán bocsássd, mint nézzd, vessd, lássd. — „Hajh, ne kerüld Cupidót, kit még eggy lyánka sem csalt meg!“ Gondos író, sőt csak Szóló is, nem téveszti össze a se-t és sem-et; az eggyik prohibitivum, a másik negatívum. Illyen a ba motus ad locum, és ban quies in loco is. — Az Ur az ist (talán mint a deák a que-t; nem a Görög sem ezt: •/,«'. sem ezt te) öszve ragasztja az előtte álló szóval. Ezt az sem cselekszi, a ki Syncope jelt tesz közzéjek (—) Nagy bába, Diána! és csecs olly nemtelen szók, a mellyekkel élni még a durva theocritusi nyelvben sem szabad. A csecsen segít a monosyllabon melly (quod sinum aeque ac pectus denotat). — A franczia az asszonyok emlőjét még csak sinusnak (sein, olvassd szem-nek) sem mondja, hanem gorge — olvassd gorzs-nak, melly nyakat tesz. A mit a könyveket nem olvasó szabolcsi pimasz szép csécsi lyánnak nevezne, azt a Párisi modestus — legalább szavaiban modestus — ifjú szép nyakú lyánynak mond. — etc. Én Theocritnak ezt az Idylljét igen jól említem. A kedves Szentgyörgyimmel forditgattam eggykor görögből. Szép költemény, noha Theocritusi parasztság tónusában. Az Ur jól tenné, ha még gyalulgatna a fordításon, mert némelly sora nem bir édességgel. De mondja meg az Ur, mint álhatta meg az Ur, hogy Horátznak két képzelhetetlen szépségű Epistoláját le nem fordította? a Villice sylvarum et mihi me reddi — és Quinque dies tibi policitus etc. — Készüljön az Ur kérem egész bizodalommal neki és forditsa le azokat. Az Epyaxat rajzspa’. nem fogja a nem tanult olvasó előtt szerencséjét csinálni, és félek, hogy a tanult előtt azért nem fogja, a miért a Csokonay által leford. Virgil Georgicajit kellett Csokonaynak magának megégetni. Némelly munka nem szenved fordítást. Az tudniillik, ahol az érdem nem a dologban, hanem a felette gondosan válogatott szókban és csinos beszédben áll. Én Voss-nak német Homérját és Virgiljét nem olvashatom, pedig kisebb szerencsésbb fordítást nem képzelhetni. Az Ur epigrammájit gyönyörködve olvasgatom. Néhol a költött nevek nem szerencsések. — Óhajtom, hogy az Ur verseinek nyomtatványai elkeljenek minél elébb; akkor azt, a mi a kiégetésben, hel Tessék most már a vidéki lapszerkesztőnek e kettő közül választani, így is, úgy is egypár év alatt elfogynak előfizetői. Egy kisvárosi lap, előfizetőit illetőleg, egyedül saját városa közönségére van szorítkozva. A lapokat olvasni szerető polgárok többnyire tagjai a ka mind, vagy valamelyik olvasókörnek. Ez egyletek mindenféle lapot tartoznak járatni, azok közt a helybeli lapot is. Miért fizetnének tehát elő polgáraink külön a saját városukban megjelenő lapra, mikor azt úgyis olvashatják egyleteikben? Az ilyetén gondolkozás, kivált mikor a közönség legnagyobb része nehezen válik meg egykét garastól is, egész mániává válik és kész az átalános részvétlenség. Van-e szüksége Kecskemét város közönségének helyi lapra, vagy nincs? Szavaztassuk meg az intelligentiát, s annak bizonyára háromnegyed része azt fogja kiáltani: igenis van! Midőn pedig Kecskemét város maholnap a törvénykezés egyik kerületi székhelyévé, a honvédség és közös hadsereg vidéki központjává fog létetni, gazdasági és ipariskolák tekintetében pedig a Tisza-Duna közt egyedül Szeged fog vele versenyezhetni, azt hiszem minden intelligens ember belátandja, hogy városunkban egy folyóirat létezése nemcsak szükséges, de nélkülözhetlen kellék. Mi az oka tehát, hogy a lap jövedelmét tekintve alig bírja magát évről évre fentartani, s a közönség nagy része miért vonja tehát vissza magát az előfizetéstől? A szerkesztő és a kiadó a közügyek iránt nemes buzgalomból s mondhatni önkárosításukkal, irigyen, minden haszonélvezet nélkül, működnek. A lap egyedüli költségei a nyomatás és szétküldés. És e költségeket is csak szűken lehet fedezni az előfizetések után bejövő pénzösszegből! Hja! itt nemcsak a vidéki lapokra nézve fentebb átalánosságban elsorolt calamitásokkal, de még a mai legújabb kor vadgyermekével is meg kell küzdeni, s e vadgyermek a politikai (nem pártoskodás többé, de) ízetlenség! Szegény Kecskemét! Azért, hogy a szerkesztő, mint magánember, egyik vagy másik politikai párthoz tartozik, képesek többen, kik különben magukat a civilizált osztályhoz szeretik számítani, előfizetéseiket a laptól egészen megvonni. Hja ezen ne csodálkozzék a vidéki olvasó, mi nagyon furcsa éghajlat alatt élünk! Nálunk némelyek szerint még a ráczdiák is nagy hazafi, mikor a magyar ministeriumot szidja és Mileticset isteníti! És ugyan mit vétett ez a politikusok által elitélt lap? Semmit, épen semmit! Mióta existál ép úgy közölte a baloldali, mint a jobboldaliak czikkeit, s főigyekezete mindenkor az volt, hogy a városi közügyekre irányuljon a czikkezők főfigyelme. E szép magatartása föltűnt a vele csereviszonyban álló több fővárosi lapnak is, meg is dicsérték érte, de azért ezt nálunk mégsem akarják belátni. Nemrégiben történt, hogy néhány úriember, kik szintén nem előfizetői a lapnak, bár nagyon is tehetnék, ünnepélyt rendeztek, fölszólták tehát a szerkesztőt, közölje beküldendő czikkeiket. A szerkesztő azon reményben kezdte meg a közléseket, hogy majd tán a tisztelt urak viszonzásul a lapra előfizetnek. Ezt valóban mégis várhatta tőlük! Azonban szomorú csalódás! biz arra hijában várt. De hagyjuk ezt abba! úgy sem használ! Majd ha egészen férfikorba lépnek azon tanult, s már pályát végzett, kecskeméti ifjak, kik ugyan különböző politikai nézetekkel vannak eltelve, de mindamellett türelmesek egymás nézetei iránt, s vitatkozásaik daczára legbensőbb , legszívélyebb barátságban tudnak egymás közt megélni, kik nem irigylik felebarátjuk szerencséjét, de sőt azt maguk igyekeznek előmozdítani, kik jobbnak tartják szeretetben, mint halálos gyűlölködésben élni egymással.-----akkor majd másként lesz az úgy is! Vannak azonban számosan, kik sem személyeskedés, sem egyéb indok miatt, hanem pusztán hanyagság, vagy közönyösségből nem fizetnek elő a jelen lapra. — Ezeknek szeretném egyenként megmondogatni, hogy mi az a polgári kötelesség, s mi az a város becsülete, mi végett nem engedhető, hogy egy 43 ezer lakossal biró, s maholnap törvény szerint is önálló municipium egyetlen folyóirata is megszűnjék előfizetők hiányában. — Ujjal mutathatnának ránk az idegenek, hogy ime ilyenek a szűkkeblűik, vagy legalább is azt kellene hinniök, hogy az írni és olvasni tudók száma Kecskeméten oly csekély, miszerint valóban nem érdemli meg sz. kir. város czímét, bizony tanulhatnának sokan azon derék polgártársunktól, ki magyarul olvasni sem tud, csak a héber betűket ismeri, és mégis folyton előfizetője a lapnak, mert szerinte ez polgári kötelesség! * * * Fővárosi Levelek. Pest, Junius 28. 1870. Sokszor halljuk, miként belszervezkedésünk terén száz- meg száz megoldandó kérdés várja végleges legombolyitását, s hogy azok elintézésének halogatásából — történjék az önhiba, külről jövő nyomás, vagy időhiány következtében, — kiszámíthatlan veszteség háramlik hazánk összes belállapotaira, veszéllyel fenyegetve azt is, ami már felépítve van. Kétséget sem szenved, hogy közrendészeti viszonyaink — tekintve azok ziláltságát — szinte azon égető kérdések közé tartoznak, melyek gondos átalakítást igényelnek, ha nem akarjuk, hogy a régi schlendrián rendszer, mely az újabbkori követelményeknek legtávolabbról sem felel meg, továbbra is útjában álljon egy életerős organisztió létrejöhetésének, mely mindazon garantiák nyújtására képes leend, amikkel csak bíznia kell, hogy a személy- és vagyonbiztonság s a társadalmi rend tekintetében mindenki érdeke kellőleg védve legyen. Fővárosunk leginkább érzi primitív rendőri szervezetének hiányait, s epedve várja az annyira sürgetett államrendőrség felállítását. Hogy is ne?! mikor legközelebb is oly szembetűnő félszegségek jöttek napvilágra, hogy a gyökeres orvoslás műtéte még a legáldottabb optimista előtt is elodázhatlan szükségnek mutatkozott. Legalább az, aki szem- és fültanúja volt a Thaisz- Forster sajtóperben látottaknak és hallottaknak, lehetetlen, hogy más vélelemben legyen, és ne vonja légyen magára figyelmét a többféle alakban jelentkező kórállapot, mely e részben csakugyan nagy dimensiót öltött magára. Magáról a sajtóperről szólva, melyet, Thaisz Elek Pest városi főkapitány indított becsületsértés miatt Forster József a „Közbiztonság“ czimű rendészeti lap szerkesztője ellen, — ki kell emelnem mindenek előtt azon feszült érdekeltséget, — melylyel ezen esküdtszéki tárgyalást az egész főváros közönsége kisérte. A tárgyalási terem felettébb