Kecskeméti Lapok, 1877. január-június (10. évfolyam, 1-25. szám)
1877-01-07 / 1. szám
sem „vak fanatikus“ létemben megváltani, hogy igenis sajnálom, sőt fáj lelkem belsejében, hogy nem folytathatandom működésemet a gyenge ifjúság oktatásában, mint 30 év óta e kötelességemet teljesítettem s a mint érdemes hitközségemben létező számos intelligenczia s uralkodó hazafiúi szellem s azon tény tanúsít, hogy a helybeli középiskolák 120 izraelitáktól látogatnak, nem csekély sikerrel. Legyen végre szabad még egy észrevételt tennem. A közös iskolának tagadhatlan , becses előnye van, hogy a különböző hitfelekezetűek már az ifjúsági korban szoktatnak egymást tisztelni, egymással barátkozni, a mire a hitfelekezeti iskolában csak theoretice lehet oktatni s példák által buzdítani. Mily ajánlatos tehát, hogy mint felnőttek is tiszteljük nemcsak a más hitüeket, hanem a más véleményüeket is s ne gáncsoljuk azokat, kik természetük , koruk, vagy tapasztalatuknál fogva nem tudnak elveiket oly könnyen változtatni s minden újdonan felmerült eszmével oly hamar megbarátkozni. Kecskemét, 1877. január 1-én. Fischmann Simon, rabbi. A levegő szinjátéka. Német forrásból: H. J. A régiek nem képzelhették el maguknak, hogy az égiek csak úgy lebegnek és szabadon mozognak; innen eredt aztán azon hitek, hogy a földünk felett látszólagosan kifeszített kék boltozat szilárd állományú, hogy kristályból áll és valósággal a földön nyugszik. Innen származik e kifejezés „firmamentum“ (szilárdság). Azt hitték, hogy ezen szilárd égboltozatra a csillagok úgy vannak odaereszítve, mint a szegek. Seneca ugyan feltette a a kérdést: „Vájjon az ég szilárd-e és összefüggő tömegből áll?“ De már Simplicius, Aristoteles egyik magyarázója, Kr. e. 5. században az égboltozatot még valóságos anyagi tárgynak tartá? Ma tudjuk már, hogy a felettünk levő égbolt nem egyéb látszatnál, de azért mégis hallunk még hét égről beszélni. Földünk, mint minden égitest, szabadon mozog a megmérhetlen világűrben, s a kölcsönös vonzás az, mely azokat pályájukban megtartja. Most tudjuk már, hogy földünket gőz- vagy légkör az atmosphaera, környezi. Amit mi égnek nevezünk, az nem egyéb, mint a levegő, mely földünket körülveszi. Derült időben pompás kéknek látszik. De a kék szín nem sajátsága a légnek, bár azelőtt annak vették azt, de ezen állítás nem tartható. Ha a levegő csakugyan kék volna, a fény nem hozhatná létre a pompás sárga, narancs és piros színeket, melyet hajnalban és alkonyatkor tapasztalunk. Más körülmény után kell tehát néznünk, mely a levegőt azon sajátsággal ruházza fel, hogy az a fényre kétszeres hatást gyakoroljon, azon fényre, melyet a nap messze távolról küld hozzánk. Vannak üvegeink , melyek, ha a fény keresztülhatol rajtuk, ragyogó sárgáknak tetszenek, ha azonban akként vizsgáljuk azokat, hogy visszaverjék a fényt, szép kék színt mutatnak. Ha az ily üregeket pontosan megvizsgáljuk, azokon számtalan kis csillámokat fogunk észrevenni, melyek ennek kettős színezetét okozzák. Végtelen mennyiségű kis részecskék, melyek valamely átlátszó testben eloszolva vannak, okozzák annak kék színezetét. Ha egy szappanparánykát vízben felolvasztunk , ezt kéknek fogjuk találni. A szemek kékje, mely oly sok embert elragadhat, épen abban találja magyarázatát, hogy a szem átlátszó részei a benne feloszlott finom részecskékkel van sűrítve. Hogy a levegő számtalan kis részecskéből, vagy porszemből áll, bizonyítja minden napsugár, mely sötét szobába hatol, mint mozog minden fényben, minden elevennek látszik benne. Ezen átláthatlan részecskék vetik vissza a kék fényt, de az ebből származott kék oly gyenge természetű , hogy csak akkor vehetjük észre, ha nagy légtömegen tekintünk keresztül. Minden, mit a távolban látunk, legyen az az erdő pompás zöldje, ily kékes fátyollal boríttatik el, innen e kifejezés is „a kék távolban.“ Ezen, az az üreget előállító részecskék parányi piciségét elképzelni kinek-kinek fantáziájára bízzuk. Csak azt akarjuk megemlíteni, hogy az ég összedőlésétől való félelem ép oly alaptalan, mint földünk összeütközése valamely üstökössel. Tudjuk, hogy a csillagok fénye az üstökös tömegén is átlátszik, ebből, valamint még más észleletekből Herschel kiszámítá az üstökös súlyát, melyeknek farkuk kolossális tért foglallnak el. Szerinte az egész üstökös tömegét, ha azt kellően összeszoríthatnánk, egy ló könnyen elbírná. És földünk már valóban keresztül is ment üstökösökön anélkül, hogy pusztításról legkevesebbet is hallottunk volna. Csakis a csillagászok számításai által jutottunk ennek még tudomására is. Annál kevésbé van okunk az ég összedőlésétől valamit tartani. Tyndall szerint, ha összeszedhetnénk mindazon finom részecskéket, melyek az ég anyagát képezik, azokkal egy burnot-szelencsét is alig tölthetnénk meg. A levegőnek hasznos tulajdonsága, hogy absolute át nem látható, enélkül a nap fénye sokfélekép nem volna eltűrhető. A levegőben levő finom részecskék nélkül földünknek csak azon helyei volnának megvilágítva , melyekre közvetlen rásüt a nap, az árnyékban azonban a legmélyebb sötétség uralkodnék. Miként a megvilágított helyek világossága aránytalanul nagyobbodnék, ésgy nagyobbodnék az árnyék sötétsége is. A nap leáldozta után a legnagyobb fényt villámgyorsan követné a legsötétebb éj. Hogy nappal minden meg van világítva, a napparányoknak köszönhető , melyek a levegőn átvonuló napsugarakat minden irányban visszavetik és ez által mindenhová világosságot terjesztenek. Hogy nálunk a nap alkonyát rögtön nem sötét éj, hanem előbb szürkület követi, mely a körülményekhez képest majd rövidebb, majd hosszabb ideig tart, abban leli magyarázatát, hogy a nap fénye a nyugati világtáj levegőjének parányai által még akkor is szétszóratik minden irányban, midőn már a nap letűnt láthatárunkról ; a fény lassanként gyengébb lesz, míg végre bekövetkezik az éj. Olaszországban sokkal rövidebb az alkony mint nálunk (szerző Németországot véli), Chiliben mindössze 1/4 óráig tart, míg Cumanaban alig néhány perczig. Azon körülmény pedig, hogy az alkony rövidsége az egyenlítő közelségével egyenes viszonyban áll, a nap útjától bár némileg függ is, de egyedül ebből ki nem magyarázható. Befolyása van erre még a levegő rendkívüli tisztaságának is. (Vége következik). TÁRCZA. Az új év és előzményei. Sylvester az emeleten, vagy a naptárcsinálók önkényének megszüntetése. — Új évi gratulatiók és a marschirozó ezüst hatosok. — Az új év és Éva kisasszony reményei. Minden ember, aki nem kalandáriumcsináló, is tudja, hogy a régi év kapuzárója Sylvester bácsi , kinek névünnepén számon kérjük magunktól, hogy hány esztendősek vagyunk ? S ha úgy találjuk , hogy éveink száma nem annyira sok, hogy a tükörbe ne nézhetnék meg magunkat, akkor örülünk, hogy túladhatunk azon a régi kopott éven , hogy az új év azt ne higyje, miszerint szomorú szűkölködésbentöltöttük az önmaga által lejárt elődjének uralma alatti időt, eleget teszünk annak, mit e szavak eléggé kifejeznek: receruit magnum áldomás. Megünnepeljük az elhalt év torát, mert nincs mit búsulni felette, hogy eltűnt. Lám azok a vidám emberek ott az emeleten, hogy megsylvesterezik az Imrét, ki azért, hogy bebizonyítsa, miszerint a kalandáriumcsináló nem odtroálhatja senkire nevenapját, Sylvester napján lesz Imrévé. Derék dolog, hát parancsol a kalandárium, ha mindjárt komáromi is? Nem s aki emancipálja magát a naptárfabricánsok uralma alól, barátjai és jó ismerősei kedvéért megérdemli, hogy poharat ürítsenek more patria egészségéért. Csak egy van mire figyelnünk kell s ez az állam érdekeinek megóvása. A kalandárium a szokás által új kiadásban jelent meg, amelyben az utolsó nap Imre napja, de nem a herczegé, miután pedig minden naptár, akár önálló egészet képezzen , akár részt, bélyegilleték alá esik, már látom az illetékszabás mosolyát, kinek képviselői poharat ürítve már gondolkoznak az új naptár megilletékezése módozata felől. S ha már szokás valamely gondolatra azt mondani, hogy jó, de nem új , úgy erre gondolatra mindenesetre elmondhatja a finanszministérium, hogy új, ha mindjárt rész is. De pszt ne beszéljünk most financziákról, a gazda szörnyű aggodalomban van. Ott kin a béres, kocsis, mindenes, várja bérének kifizetését, a kovács, suszter, szabó, bognár, a divatárus, a fűszerkereskedő íratja már azt a kontót, melynek a gazda korlátolt felfogása szerint nincs se vége, se hossza, mint az örökkévalóságnak. A kis Muki, az iskolába járó Ödön , meg a fensőbb leányiskolából való Sidónia kisasszony mind készülődik az új évi gratulátiókra, amelyekkel meglepik a papát, még a bölcsőben fekvő Ferike is ugyancsak erősen kapaszkodik a bölcső székbe, hisz új évre ő is ember akar lenni a talpán, a mama meg sürgölődik, forgolódik, szörnyen kedvez a rosz kedvű papának, azon tépelődve, hogy miként bírja rá ama selyem ruha árának kifizetésére, melyet Alter és Kistél rendelt meg a jogász-bálra. A papa tudja mindezt s borsódzik a háta az örömtől, az új évi meglepetések gondolatától, ama boldogságtól, midőn Muki, Ödön, Szidónia előáll a meglepetésekkel, a mama meg karján a Ferikével, a ki helyett megcsókolja majd a papát s ki új ! Mi történt a színházban? Deczember 30-án szombaton Jonas Emil kedves zenéjü s sok mulatságos alakkal biró operettje „A háromcsővű kacsa“ került színre. Ez operette, mely a fővárosban úgy mint a vidéken köztetszésben részesült s színpadunkon évekkel ezelőtt már kedvesen fogadtatott, ez alkalommal csak közép számú közönséget vonzott a nézőtérbe s előadása egyáltalán nem tartozik a sikerültebbek közé. Latabár Van Ostebal kapitányt játszás korántsem sikerült neki a kapitány mulatságos alakját viszszatükrözni. Völgyi Gyuláné Margit szerepében megállta helyét, de játékában nem volt meg az az elevenség, mit tőle már megszoktunk, talán ő sem volt megelégedve a három spanyol ifjúval, a kiknek serenadeja, mely pedig az operette egyik legjobb piecser hatás nélküli maradt. Papp Laura eleven Pitot volt székefy Van Tonpijf együgyűséget elég hűen ábrázolta. Völgyi Gyula a polgármester hálás szerepét jól kiaknázta s vele a közönség tetszésében osztozott Mezey, kit mindenesetre figyelmeztetnünk kell, hogy a túlzás , mivel a hatást vadászta, korántsem válik előnyére. A comicumnak is megvannak a maga határai, amelyen ha túl megy a színész, visszatetszést szül. Ez operetteben hiányzott az előadás szabatossága, a karénekek öszhangzó volta, mely nélkül pedig minden operette elveszti hatását. Január 1-én „Kerekes András és szeretője Piros Panna“ népszínmű került színre. Tóth Ede a darabot még akkor írta, midőn a hit szárnyaira nem emelte nevét, midőn még „Falu roszsza“ által aratandó dicsőségét nem is sejtette. A darab úgy amint van, a gyenge színművek közé tartozik s ha Zagyva Tamás és özvegy Kerekesné jól kidomborított tőrülmetszett alakjai nem volnának, nem is volna érdemes a szinrehozatalra. Szabó Antte kitűnő tehetségű szinész, mesterileg alakítá Zagyva Tamás csavargót. Völgyi Györgyné rokonszenvessé tudta tenni özv. Kerekesné szerepét s Völgyi Gyuláné olyan kedves Piros Panna volt, hogy nem csodálkoztunk rajta, hogy Kövecsesi ispán beleszeretett. A darab, daczára annak, hogy több benne az elbeszélés, mint a cselekvény , tetszéssel fogadtatott a szép számmal megjelent közönség által, annál is inkább, mert a többi szereplők is mindent elkövettek, hogy a közönség jól mulasson. Január 2-án, azaz kedden Báródiné jutalomjátéka volt. Elő lett adva Lukácsi S. „Zsidó apácza“ czimű regényes korrajza. A darab a Berg-féle színművek utánzata s épen nem dicséretre méltó terméke a magyar színműirodalomnak. Szabó Anti mint József császár kitűnő volt. Báródiné mint Judith a szerep gondos tanulmányozásáról tett tanúságot, de hasonló szerepek nem találhatnak benne soha jó személyesítőre, hangja nem lévén alkalmas a kitörő heves indulatok színezésére. Völgyi Gyula Levi a bolygó zsidót úgy személyesítette, hogy semmi kívánni valót nem hagyott hátra játékában, meg volt a jóízű természetesség, könnyűség, mi csak előnyére válhatik a színésznek. Völgyi Gyula ezúttal különben arról tett tanúságot, hogy tudja ő azt, hogy mi a szép s ha eldobja magától a túlzások által aratni reménylett olcsó dicsőséget, akkor mindenesetre a vidék egyik számbavehető ereje leend. A többi szereplők közül még csak Békeffy évi üdvözlő helyett majd csak azt az egy szót mondja: apa! S a mint a papa ezt elgondolta: beteljesült. A Muki új hátulgombolásban mondja el czipőjére hullatva könnyeit a verset s midőn a második sornál elakad, a mama oda súgja neki, mit már csak hangos zokogásban folytat a nagy felindulás miatt; az Ödön, az már bátrabb fiú, lenézi siró öcscsét s egy lélekzetvétel alatt mondja el azt az öt sort, melyet ugyanannyi hét alatt jól megtanult. Szidónia kisasszony pedig átnyújtja a szivartárczát, melyre egy rozsabimbót hímzett s megcsókolja a papát új évi üdvözletül. A mama karján ülő Ferike nem mond üdvüzletet, hanem mosolyog a macskának, mely egy papír göbecscsel játszik s hasztalan unszolja a mama, hogy mondjad Ferikém: boldog új évet papa! — a Ferikét sokkal jobban érdekli a czicza, mint az új év ünnepélyessége. És ha ezzel vége volna az új évi ceremóniának, hogy Mukinak megígéri a papa, hogy húsvétkor már oly öltözéket kap, melyben már a mellény önálló ruhadarabot fog képezni, az Ödön pedig jövőre hegedűt kap s a melyen majd tanul játszani . Szidóniának is ígéret létetik, hogy majd meg fog jutalmaztatni — akkor a papa feje nem fájdulna bele abba a sok gondba. Hanem mikor a mama előáll az Alter és Kisnél megrendelt ruhával s azt mondja a könyökén jól kihorzsolt kabátú papának, hogy „ugye férjecském jól áll nekem ez a selyem ruha, pedig csak 92 frt. 80 krba került“, akkor a papa arczába szőkés a vér s miután a mama daczára corporalt voltának a gyengéd nem-