Kecskeméti Lapok, 1877. július-december (10. évfolyam, 26-52. szám)
1877-07-01 / 26. szám
v' í] W'w ,/ S ■. Jm M ár ’5* ' £aF 4X&Y / ,# # #/ # M , i j #• Jr Tizedik évfolyam. f * , 26. szám. Július 1. 1877. KECSKEMÉTILAPOK. VEGYESTARTALMÚ HETILAP. ®--------- - -—— r — ^------------- ^ Előfizetési dij: Megjelen hetenként egyszer, Szerkesztő- éss kiadó-hivatal. Hirdetési dij: Egész évre 5 frt., félévre 2 frt. 50 kr., VASÁRNAP. BUDAI-NAGY-UTCZA 184. SZÁM. 3 hasábos petit sor egyszeri hirdetésnél 5 kr., negyedévre 1 frt. 50 kr., többszöri vagy terjedelmes hirdetéseknél ár-Az előfizetési pénzek. E lap úgy szellemi, mint anyagi részét illető leengedés adatik. Az előfizetés az év folytán minden hónapban úgy a hirdetések is,Tóth László könyvnyom- minden küldemény a szerkesztő- és kiadómegkezdhető adójának 1 c czimzendők. hivatalhoz intézendő. Bélyegdij minden beigtatásért, 30 kr. és__________________________________________________________________|________________________________|_______________________________ m Mozgalom az iparszövetség létrehozása érdekében. Amióta az 1872-ik évi törvényhozás inaugurálta hazánkban az iparszabadság elvét, az érdekeltek részéről — eltekintve az 1873-ik év folyamán beállott üzletpangástól — hangos panaszok hallhatók , melyek az 1872-ben inaugurált míriparszervezet s azoknak az iparosokra való káros következményei ellen irányulnak. A mióta a széhládát, az iparosok frigyszekrényét, a mely körüli egyesülés az iparosok társadalmi és polgári állását egyrészről , politikai tekintélyét másrészről biztosító és támogató, a szabadelvű irány létjogától megfosztá és elsöpörte, az iparosok megingatva látják társadalmi állásukat, bizonytalanná téve a létfentartásukra megkívántató jövedelmet, s miután ez nem beteges képzelődés szüleménye, hanem tény, nem tagadhatjuk , hogy panaszaik jogosultsággal bírnak. Nem vagyok barátja a czéhrendszernek monopóliumával, nagy és apró hibáival, de az iparszabadságnak sem vagyok feltétlen bálványozója, mert az életből merített tapasztalás igazolja, hogy az ipar legtökéletesebb jogszervezete áldásos helyett károssá válhatik, ha a concret jogszervezetnél az az által megkívánt tényezők nem alkottatnak meg. A hiba azonban nálunk nem annyira az ipar jogi szervezetét megállapító törvényben rejlik, hanem rejlik véleményem szerint azon körülményben, hogy a társadalmi és gazdasági viszonyaink nem voltak s még mai napig sincsenek ahhoz előkészítve. A társulás hatványozó bűverejét munkában és eredményeiben mindenki fenhangon hirdeti, a műiparnál pedig épen az a baj, hogy míg a czéhek, mint az iparosoknak anyagi és szellemi érdekeik istápolásra czélzó társulása széjjelfoszlott, nem történt elegendő vagy megfelelő intézkedés az iparosoknak más formában való társulására; ennek tulajdonítható aztán, hogy az iparszabadság elve, mely más államokban gyakorlatilag alkalmazva fényesen állotta meg a trízpróbát s az ipart a fejlődés és tökélesedés elé vitte, nálunk nem terme meg a kellő gyümölcsöket, nem valósitjá meg a hozzá kötött várakozást. Hol vannak nálunk az iparosok értelmiségének fejlesztésére szolgáló intézmények, melyekre vonatkozólag a hírneves tudós Mohi Róbert is megjegyzi: „hogy az iparszabadság mellett a tanítás a legfőbb kellék, mely a műipar kifejlődésére megkívántatik.“ Hol vannak a kézműves társulatok , melyek az iparosok társulását a czéhszerkezet szétrombolása után pótolhatnák? hol azon egyesülései az iparosoknak , melyek figyelemmel kisérik az iparos osztályok társadalmi viszonyait, terheit, hasznait, műveit és teremtő tehetségeit s igy legjobban tudhatják mire volna azoknak szüksége? Hol vannak a nyersanyagot, műszereket olcsón beszerző egyesületek, hol vannak a Schultz Deutsche által annyira ajánlott népbankok, melyek olcsó hitelben részesítik az iparosokat? Hol vannak a szegény- és betegsegélyezési intézetek , melyek a nyomor és a munkára való képtelenség idejében segélnek az iparosokon? Az iparosok értelmiségének fejlesztésére sokat tett ugyan a törvényhozás az 1868. 38. t. sz. megalkotása által, de iparszakiskoláink jobbára még mai napig is hiányzanak, melyek az egyes iparágak terén kívánt szakszerű technikai ügyességnek gyakorlati úton való közvetítésére szolgálnának. Más az iparszabadság elvét követő államok gondoskodnak ezekről, így Ausztria többet számlál 52 iparszakiskolánál, nálunk Budapesttől eltekintve alig találunk egyet-kettőt. Iparos egyesületeink szintén léteznek ugyan, de a magas politikába való beleelegyedés által nem bírtak soha felemelkedni az erkölcsi tekintély ama fokára, ahonnan az iparosok ügyeinek hathatós szószólójává válandhattak. Vannak népbankjaink is, de ezek csak meghazudtolják az olcsó hitelben való részesedés lehetőségét s azok nem a nép és az iparosok bankjai, hanem a tőkepénzesek tőkéit jól kamatoztató intézetei, fogyasztási egyletek s más hasonló intézetek pedig a központon kívül alig léteznek. A máíipar-szabadság elve, mely minden erőt és mindenkit tusára jogosit, megkívánja ezen s az ezekhez hasonló intézményeket. Ily intézetek hiányzanak nálunk, s ez baj, a melyen segíteni égető szükség. Meg szoktuk mi már Magyarországon mindent az államtól s annak kormányától várni s összetett kézzel nézünk működése elé, s ha a tevékenységéhez kötött reményeink valósulatba nem mennek, panaszkodunk, de hogy magunktól tegyünk valamit, arra igen nehezen határozzuk el magunkat. Az iparosokat illetőleg azoknak maguknak kell önmagukon segíteni, mert ha az állam gyámkodás intézkedéseire várnak, akkor ügyük és érdekeik sokáig fogják nélkülözni azon intézményeket, melyekkel azok megóvhatók. Legközelebb itt nálunk az iparosok kebelében egy egészséges irányú mozgalom indult meg, mely a kecskeméti ipartársulatokat egy iparszövetségbe egyesíteni célozza. Érezhetővé vált ennek szüksége elsősorban azért, mert a különböző ipartársulatok elszigetelten a maguk elé tűzött, de egészséges feladatok betöltésére elégtelenek, s bár alapszabályaik a legpraktikusabb s leghumánusabb, az általuk képviselt iparszak érdekeinek legmegfelelőbb czélok megvalósítására való törekvést állapítják meg: eddigelég szabályoknak életerőt adni nem voltak képesek, s szabályzatuk írott malaszt volt, melynek sem anyagi, sem szellemerkölcsi kihatása a kívánatos mérvben nem volt észlelhető. Az iparszövetség létesítésének czélja ennélfogva közös erővel, közös egyetértéssel megadni a lüktető vért, a mozgatórugót arra nézve, hogy az iparosok érdekei a kormányhatóságok előtt egyrészről erőteljes képviseletet nyerjenek azon erkölcsi tekintélynél fogva is, melynek a tömeges egyesülés következtében okvetlenül részeseivé válnak; czélja Kecskeméten ha nem is minden, de mindenesetre a legszükségesebb intézményeket felállítani, nyersanyag nagy irani beszerzése által versenyre képesíteni, a tökéletesebb munkaeszközök közköltségen való beszerzése által a technika újabb vívmányait is hozzáférhetővé tenni; a munkaadó és munkás, a tanoncz és mester egymáshozi viszonyát, a félfogadás módjait egyöntetű eljárás szerint szabályozni, felügyelni s ellenőrzésben segédkezet nyújtani a hatóságnak, hogy senki bejelentés nélkül ipart ne folytathasson, s ezáltal az iparosok és állam érdekei megóvására törekedni, segélyezési pénztárak alkotása által pedig a szükség idején segélynyújtást lehetővé tenni. Ezek mind oly czélok, melyek megvalósításához csak jóakarat, s az üdvös és hasznos iránti közönyösség levetkőzése szükséges , és én hiszem, hogy az iparosok szövetségébe be fog lépni minden jóravaló iparos, ha csak azon vádat nem akarja maga ellen jogosulttá tenni, hogy önérdekeit nem kívánja gyámolítani. Ez iparszövetségtől várható a helybeli iparnak a többszörösen panaszolt pangásból való némileges kiemelése, s aziránt, hogy e hozzá kötött várakozásnak meg fog felelni , elegendő garantiát nyújt az, hogy oly egyének állottak az ügy élére, kik meleg érdeklődésükből folyólag,rigybuzgósággal, szívós kitartással törekszenek a helyi ipar virágzóvá tételére. Dr. Tassy Pál: Használ az ügynek ha az vita tárgya lett. E becses lapok 23-ik számában „B“ jegy alatt közzé tett czikkre vonatkozólag, ugyan e lapok 25-ik számában Dömötör Sándor úr felszólalván , szerencsétlenségnek jelzi az oly vitát, mely valamely kérdést nem kellő tárgyilagossággal, komolysággal vesz fejtegetés alá, különösen pedig ha ahoz személyes érdek is fűződik. Ez valóban igaz. De viszont szerencsétlenség az is, midőn valaki, vagy személyes elfogultság, vagy bármi más oknál fogva ellenvéleményt nem tűr, s az ily merészkedőt izgatónak, érdekhajhásznak stb. igyekszik feltüntetni. Legyen meggyőződve a czikkíró, hogy azon czikk írója, ki ez ügyet szőnyegre kívánta hozni, becsületes, őszinte és tiszta szándékkal tette azt. S ha ön önérdekről is beszél, bizonyára igen téved , s korántsem ismeri annak íróját. Lelkem teljes meggyőződéséből beszélek, midőn azt mondom újból (tehát nem „játszi modorban, hanem igenis komolyan), hogy a helyi népnevelésügy kellő virágzásra jutásának feltételét, épen nem látom egy a tantestület körén kívül álló igazgató személyében és működésében. Ha ez így volna, ha ez igaz volna, vajon ezen sarkalatos részét a neve-