Kecskeméti Lapok, 1881. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)

1881-07-03 / 27. szám

vesszőt vagy vesszőket? Azért, hogy harmadéves vesszőnk legyen, már­pedig ennek szemeiből ki­kelni fogó hajtások már ilyenek lesznek, tesszük pedig ezt azon okból, mert a tapasztalás bebizo­nyította azt, hogy a szőlőfában a harmadik évben öszpontosul az igazi termő­erő, ekkor éri el teljes termőképességét. De azon túl ismét hanyatlik, miért ezt majd a jövő tavaszszal, mint kitermelt fát, tőből levágjuk, helyét pótolandja a múlt évben meghagyott magja. Azt mondja Fekete tanár úr, hogy a mi met­szőink is követik ezen eljárást némely tőkén,— öntudatlan úl, — és azon tőn sokkal gazdagabb termés van, mint a szerintük jól metszett tőn. Ez pedig akként történik, miszerint a metsző szokása szerint le akarván szedni a tavasi csapokat, olló­jával valami okból nem fér a vessző tövéhez, annak tövéből egy rész ott marad, ezen vannak alvó rügyek, melyek kifakadván és jövőre csapónak meghagyatván, már harmadéves fát hoznak fürtök­kel lakottan. Harmad­éves fának okvetlen gazdag ter­mést kell hozni, okvetlen és kell igen, még a késői fagy esetén is valami csekély termést, mert a harmadéves fákon maradhat egy szemes elcsipe­­dett oldalhajtás is, mely későbben fakadván ki a tövében levő termő szemnél, ha ez kifakadva a késői fagy által tönkre jutott, akkor kerül a sor a még alvó — tartalék — oldal­hajtásra, mely még valamely csekély fürtöt hozhat. A szálvesszőzéshez hasonló eljárás alá esik a lugas művelés, azon különbséggel, hogy itt tőkefejet nem hagyunk, hanem mindég alulról a nyakból hajtott vesszőket hagyjuk meg, mely kezeléssel a lugas tőkék soha­sem kívánják az eldöntést. Végre a szál vesszőzés­ vagy karózásra azon tapasztalat tanított meg bennünket, melynélfogva látjuk, hogy a kadarkán kivül általában minden faj szőlővessző a hegyén rakja le termését, hogy tehát kedvét leljük tőkénknek, mi pedig bőtermés­hez juthassunk, kissé föleresztjük, ily magasan pedig nem bírván támasz nélkül állani, de még hogy a fürtök is a földhöz minél közelebb jussanak, s igy jobban megérjenek, rézsútos állapotban karó­hoz kötjük. Hát a kadarkát nem kell felereszteni? Nem, mert ez termését a tőkén alul rakja le, különben nem is oly rakonczátlan, nem oly buja növésű, mint más fajok, noha ez is bővebben terem fel­eresztve, de nem érik meg tökéletesen, különösen pedig nem ad egy fekete bort, és a mellett az egész tőke rövid idő alatt kimerül. Ezeknek szakértelemmel lett elmondása és be­mutatása után a társaság, házi­gazda Gyenes Sándor úr által saját termésű a muskotály-borral megvendégeltetett, a­miről az általánosan nyilvánult dicséretet tanár úr elismerő nyilatkozata megerősíti. Másnap reggel 6 órakor, egy kevés tagból álló társaság, tanár úr kíséretében Magyar László ügyvéd úr szőlőjét tekintette meg, hol is Fekete Pál úr gyönyörködve szemlélte a tavaszszal kö­rünkben töltött ideje és útmutatásának eredményét, a szálvesszőzést. Innen még Csilléry Benő úr szőlőjének meg­tekintése után, tanár úr, azon óhajunk kíséretében, hogy az őszszel a különböző szőlőfajok neveinek megállapítása végett, pár napra ismét szívesen látott vendégünk legyen, körútját folytatandó, Kis­teleken át Halasra elutazott. Ezen alkalommal ismét felmerült azon régi eszme is, hogy tekintve Kecskemét szőlőskerteinek azon szerencsés talaját, mely az eddigi tapasztala­tok szerint azoknak a philoxerátóli mentességét minden időre biztosítja, a szőlőfajok megőrzése és gyökeres szőlővesszők tenyésztése tekintetéből, té­tetnének lépések egy Kecskeméten szervezendő országos minta szőlőiskola iránt, — ez iránt az itteni gazdasági egyesület részéről lépések léteznek. Csereklyei Károly, g. egyleti jegyző. Az idő jóslásról. — Hanusz István. — A kalendáriom-csinálás kedvencz foglalkozás volt minden időben, ma is kontárkodik abban boldog s boldogtalan. Ismertem egy jó öreg urat, ki minden márezius hónapban méltó bosszankodással hajította ki abla­­kán a Mártonlúdnak mellcsontját, mert fölsütötte őt az időjóslásban, de azért minden istenadta Márton napkor (nov. 11.) asztalán pompázott a lúd, mint valami húsvéti bárány, hogy annak töretlen mell­csontjáról leolvashassa, mennyi hó lesz a jövő télen. A magyar parasztnak meg épen házi ipara az időjóslás. Ha Szent Mihály éjszakáján délről fúj a szél, azt tartja, hogy hosszú lesz az ősz; ha soká szólnak a pacsirták, vagy éjszakra húzódnak a vadludak, messze van a fagy. Disznóölő Tamás nap (decz. 21.) körül, mint valami régi római béljós, úgy vizsgálja pörkölt sertése máját és ha azt nagynak találja, nem azt jövendöli, hogy sok májas telik belőle, hanem hogy csikorgó idő lesz karácsonyra, midőn majd bőven hull az erősség; de ha fekete a karácsony, fehér lesz a húsvét. Folyik ezután a disznótor, még a káposztába is túró kerül, már t. i. disznóorrmány, jön a bőved este, mind meg annyi kedélyes fogyasztó alkal­matossága az áldott új bornak, melyben még nóta is van. Mire azután a Vincze napja (jan. 22.) föl­­derül, keményen lesi a gazda, hogy ugyan meg­­csordul-e az eresz ? mert hiszen ha csurog a Vincze, telik a pincze, már t. i. borral a jövő szüretre. Pál-forduláskor (jan. 25.) meg már előjön barlang­jából a medve és ha zord időt talál, nem tér oda vissza , mert már jobb napok következését várja. Ha gyertyaszentelő napján (febr. 2.) kisüt a nap, olyan hidegek lesznek még, hogy a farkasok be­­ordítanak az ablakon. Zsuzsánna napján (febr. 19.) megszólal a pacsirta. Mátyáskor (febr. 24.) pedig megtörik a jég, — de ha a Mátyás nem talál, akkor még csinál. Gergely (márcz. 12.) is megrázza még a szakásét, de már ez a hó csak szeplő ellen való orvosság — megaszalva, ellenben a Benedek (márcz. 21.) zsákkal hoz már meleget. De ki győzné mind fölsorolni a közmondásokat, példabeszédeket, szólásmódokat, melyek közszájon forognak és nem kevesebb igényt támasztanak maguk iránt, minthogy időjárás meghatározására generális kulcsokul szolgáljanak. Már azok létezé­se, elterjedt használata fényesen igazolja, hogy még­sem oly unalmas dolog az időről beszélni, mint azt a műveit társalgó zengi, mert a légköri tünemények megfigyelése mindig különösen vonzó erővel bilincselte le az ember gondolkodó tehetsé­gét, mert éreznie kellett, hogy nemcsak kedé­lyünk hangulata, hanem egészségünk és zsebünk állapota, sőt sok tekintetben eszünk járása és éle­tünk is az időjárás szeszélyeitől függ. Úgy szoktuk tekinteni a nép ajkán forgó időjóslatokat, mint tisztes hagyományt, melyet száza­dok tapasztalata igazolt és szentesített, és e fölte­vés viszonyt azt a hiedelmet találja, hogy időjárá­sunknak évről évre szabályos egymásutánban kell beköszöntenie és e miatt szinte jogosultnak tekint­jük kifakadásunkat, valahányszor a hideg vagy meleg oly­an módon nyilatkozik, a­minőt nem vártunk, pedig épen a százados feljegyzések, a történelem lapjai igazolják, hogy az időjárás vajmi szeszélyes hölgy, kinek mosolygását vagy zsörtö­­lődését előre kiszámítani biztosan amint nem lehet, úgy ellene a föllebbezés sem használ semmit. Az adat­halmazból, mely rendelkezésünkre áll, csak azt válogatva ki, mi minket magyarokat közelebbről érdekel, kitűnik, hogy 1217-ben olyan hideg deczember uralkodott Palesztinában, hol a pálmafa gyümölcsöt szokott érlelni, hogy midőn II. Endre királyunk ott táborozott, sokan megfagytak. Szigorú volt az 1248/2-iki tél is, midőn országunk dunántúli részének romlására akadály nélkül sokáig közlekedhettek a tatárok a keményen befagyott Duna jegén. 1303 és 1304-ben pedig több folyóval egyetemben kiszáradt a Duna a nagy hőség követ­keztében. 1409-ben be volt fagyva a Duna egész hosszában a Fekete erdőtől le a Fekete tengerig. Szinte emlékezetes az 1458-iki január hidege , midőn Buda és Pest közt Vincze nap után (jan. 23.) egészen hirtelen és váratlanul állt be a Duna, úgy, hogy annak jegén kiáltották ki Hunyadi Mátyást a magyarok királyává Szilágyi Mihály katonái és a köznemesség, de már 1474-ben a hőség miatt égettnek látszott a föld és a Duna Magyarországon ki volt száradva. 1476-ban pedig a deczember hónap volt olyan meleg, hogy Mátyás király a maga menyasszonyát, nápolyi Beatrix-ot ugyanazon hó 10-én Székesfehérvárt sátorok alatt fogadta. 1667-ben a mostoha időjárás következtében oly éhség ural­kodott Kecskeméten, hogy a lakosság kákagyöké­ren tengődött és számtalan ember éhen halt. 1685-ben Tarczalnál Szent György napján úgy befagyott a Tisza , hogy szekerekkel lehetett jegén közlekedni. 1849/36­ old tél egyike volt századunk legkegyetlenebb és legszigorúbb teleinek. Ekkor Majsán megkásásodott a bor az áldozati kehely­ben az oltárnál és a papok kezeiket ruhába göngyölt melegített köveken enyhiték a templomban. 1838-ban olyan későn eresztett ki a tél, hogy oka lett a Duna nagy áradásainak; 1841-ben június 18-án pedig a szirokkó nevű déli szél oly forrón fújt , hogy lepörkölte a fák leveleit, azok összezsugorod­tak. 1849-ben mily szigorú tél uralkodott hazánkban,­­ szabadságharczunk azon még ma is élő hősei tudják megmondani, kiket az a szabadban való táborozás közben lett. Az 1853-iki deczember nálunk igen enyhe volt, de nagyon szigorú volt Francziaország­­ban. 1863 nyarán Magyarországon roppant hőség és aszály uralkodott. (Folyt. köv.) TÁRCZA Az egyetlen leány Elbeszélés Irta Beliczay Jónás (Folytatás) A magukra maradtak aztán annál jobban mulattak. Irén meglátva a szobájába belépő Juliskát, za­varba jött s elpirult; azt gondolta, hogy homlokára van írva a szégyen s nehogy meglássák, elrejtőzött. A leghitványabb lénynek az oly nőt tartotta, a ki férjét akarva, vagy nem akarva megcsalta; a bűn, mely gyengeséggel mentegetőzik, alávalóság volt szemében. Napokig nem mozdult szobájából s mint­hogy szülei falusi birtokukon töltötték a melegebb évszakot, egyelőre ezekkel sem találkozott. Juliska látva Irén zavarát, azt gondolta, hogy tán férjével zörrent össze s minthogy barátnéja nem sietett eléje, azt kellett hinnie , hogy ez miatta történt. Mások rendszerint másban találják a hibát.. Juliska mindenek előtt magában kereste. — Alkalmatlan vagyok ? — kérdé mentegetőző hangon. De Irén hamar leküzdötte félénkségét s a kérdező nyakába borulva átkarolta s mint hetekkel ezelőtt esküvője napján, üssze-vissza csókolta. Azután elvette ernyőjét, leoldó kalapját s derekát gyöngéden át­fogva a pamlaghoz vezette. — Édes, jó Juliskám! nem képzeled, milyen jól esik nekem e látogatás; nem mehettem hozzád , de ne kérdezd miért s ha ezentúl is ritkábban megyek , akkor sem kérdezd miért ? Juliska tehát nem kérdezett semmit s noha Irén korántsem volt oly vidám, mint máskor s a jó han­gulatot itt-ott erőltette, társalgását mégis vonzóbbnak kellett mondania, mint azelőtt volt. A bánatos lélekben az érzelmek uralkodnak s a legcsekélyebb mozgás, vagy szó nekik van alávetve, fényük és árnyuk való és nem mesterkélt, azért keltenek bűvös rokonszenvet s gyakorolnak oly nagy vonzerőt. Irén nem akart­ál Magdolna lenni, tettének súlyát igazán érezte. Uzsonnát készíttetett s mikor Juliska elhagyta, s a szobaleánynyal kisértette haza, nem feledkezve meg Marisról sem, a kinek részére három napra való süteményt küldött. Juliska nem akarta elfogadni. — Az ügyvédekkel jó jó lábon állani, az ember nem tudja, mikor lehet rájuk szüksége, — mondá­­ tréfásan. Ez volt az egyetlenegy elménczkedés e napon s Juliska szentül meg volt győződve, hogy az új házaspár összezörrent s hihetőleg igen kíméletlen kifejezéseket használt egymás irányában. Még két ízben látogatta meg Irént s minthogy ez látogatásait nem viszonozta, ő is abban hagyta az övéit s az oly szépen indult baráti viszony nem­sokára már csak mint kellemes emlék maradt fenn keblében. XVII Mikor Rubrik észrevette, hogy neje őt nemso­kára gyermekkel fogja boldogítani, halálra sápadt. Ő, az egyszerű írnok, a­ki semmiféle gaztettel sem szennyezte be becsületét, meg van gyalázva. De mérsékelte magát s hideg vérrel fogott a vallatáshoz. — Azt hiszem Irén! — mondá, — anya vagy ? — Igen, — feleié az. — Nem volnál szives felvilágosítást adni ? — kérdé némi izgatottsággal. — Nem lehet, — feleié Irén határozottan. Néhány pillanatra megszakadt a párbeszéd s Rubriknak a nem várt feleletek miatt gondolkozási időre volt szüksége. De csak be fogod látni, hogy ily esemény után nem élhetünk együtt ? — mondá magát kénye­lembe helyezve. — Miért ? — kérdé Irén. Bocsáss meg, ha az indokolást elhagyom , kíméletes akarok maradni; de ha te nem látod be , tudom én mi a kötelességem s válni fogunk. Válni ? — kérdé Irén, — igen de miért ? — Miért ? azt majd megtudod, - - mondá Rubrik nyugodtan, — egyébiránt már most is megmond­hatom: azért, mert te házasságtörő vagy. Irén le volt sújtva s minthogy nem volt elve­temedett nő , be kellett ismernie , hogy férjének igaza van, s ő nem mondhat ellent. Rubrik azon­ban ellent­mondást, sőt tagadást várt s minthogy e­z nem érke­zett, föltette kalapjai s elmondta utólsónak, szánt szavát, így állván a dolgok, mától fogva ne várj haza ; a gyermekednek keress ott apát, a hol találsz . Választási csipkék. „Ordíts kapu, kiálts város.“ Harsogjanak a tárogatók s peregjenek a dobok! Hiszen mától fogva Eldorádóban élünk. Nem fizetünk adót, ka­tonát sem adunk, accist nem fizetünk, a bélyegét eltörülik!! Mert ezt igy mondá Bölcs Salamon s neki elhivék mokra atyánkfiát, mert benne még eddig nem csalatkoztanak! Boldog állapot. Mától fogva csak a szánkat kell kitátani s repül be rajta a­­ piros tollú galamb!

Next