Kecskeméti Lapok, 1884 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1884-01-06 / 1. szám

túl is a szabadelvű párt közlönye marad, t. olvasóink és pártunk minden egyes tagjának figyelmébe és jóakaratú támogatásába aján­lani. Ezzel egyszersmind lapunk új szerkesz­tőjének is erőt, egészséget és kitartást ki­­vánva, et t. olvasóink és pártunk tagjainak szives figyelmébe és pártfogásába ajánlom. Kecskemét, 1884. január 4. Dr. Szeless József, a kecskeméti szabadelvű párt elnöke. A szerkesztő szava. Lapunk szerkesztését ez új évvel én veszem át. A szabadelvű párt parancsolt ve­lem, s a parancsnak én, — mint a párt egyik öntudatos harczosa, — en­gedelmeskedni tartozom. Nincs szükségem arra, hogy ez al­kalommal magamról többet beszéljek. Tizenhat esztendős múltja lapunk­nak , szerény nevemmel össze van fűzve. Alig egy-két szám az, hol az ol­vasó czikkemmel ne találkozott volna. Czikkeim képezik azon program­­mot, mit egyéniségemtől mint szerkesz­tőtől a párt, az olvasó közönség, s a lapirodalom várhat. Hogy a szabadelvű pártnak állha­tatos híve vagyok, említenem fölösle­ges; annálfogva az is kérdésen kívül esik, hogy vezetésem alatt a lap, a szabadelvű párt álláspontját, általában se, konkrét esetekben se tévesztendő szem elől, mi hivatásszerű feladatának ismerendő a szabadelvű pártérdekeit, minden, keretébe illő, tisztességes, mo­rális eszközzel előmozdítani, s a­hol lehet, érvényre juttatni. A közélet nyilvánulásának minden mozzanatát, városunk törvényhatósága működését, intézkedéseit, a vezetésemre bízott lap ezentúl is éber figyelemmel kíséri, s kiváló gondja lesz a város előhaladásának emelésére. A népnevelésre, a közoktatásra, az egészségügyre, átalában a közélet fej­lesztésére , a közérzület erősítésére , gondot fordít. A kereskedelem, ipar és gazdászat terén, egyetlen mozzanatot se fog meg­­mellőzni, a mennyiben az a helyi vi­szonyokat is érinti. A személyes vitákat, melyek a jó ügy hátrányára szolgálnak — s kö­zönségesen úgy sem egyebek, termé­ketlen feleselgetésnél, — nem fogja sem kihívni, sem térnyitással mérge­síteni, — egyedül a tárgyilagos, az ügyet szolgáló felszólalások számára, nyitja meg hasábjait, — a hirlapiro­­dalom méltósága, s valódi hivatása lévén előtte a mérvadó. Bizodalommal és tisztelettel felké­rem ennélfogva, a helybeli társulato­kat, egyleteket és intézeteket, hogy a vezetésem alá bocsátott lapot, bizalom­mal felkarolván, körükben felmerülő minden mozzanatról értesítsék, jelenté­seiket, észrevételeiket, saját és a nagy közönség érdekében, számára bekül­deni szíveskedjenek. Szellemi támogatást annyi oldalról, s oly egyénektől nyerünk, hogy a lap béltartalmának, s változatossága, élénk­sége , s olvasásra méltó volta iránt, kétség se merülhet fel. Ezeket kötelességszerűleg előrebo­­csátva, úgy a magán, — mint pár­tunk részéről, — kérem a lap eddigi előfizetőit, hogy megrendeléseiket is­mételni , a nagy közönséget pedig, hogy a lapra minél tömegesebben elő­fizetni szíveskedjenek. A lap ára marad a régi. Előfizetések a kiadóhivatalba, — a lap szellemi részét illető közlemé­nyek pedig a szerkesztőséghez inté­­zendők. Kecskemét, 1884. január 1. Boódor Sándor, kozók inkább megérzik a reggeli, mint az éjjeli álom hiányát. Vannak azonban esetek, hogy egyesek évek hosszú során át fárasztó szellemi munkát végeztek, és daczára annak, hogy naponkint csak 4—5 órát aludtak, testben és lélekben teljesen egészségesek maradtak. Az alvás akkor a legtökéletesebb, mikor a felébredésnél azt gondoljuk, hogy csak most feküdtünk le, ez azonban csak az ifjúság irigylendő adománya. Vannak , kik az alvást szabályozzák, akkor alusznak el, mi­kor akarják. Szuvaroffról azt mondják, hogy képes volt bármikor is állva elaludni; nem azon tábornokok közé tartozott tehát, mint az, kinek az adjutánsa mikor azt jelentette, hogy az ellenség egy feltűnőbb mozdulatot tett, azt felelte: mondja meg az ellenségnek, hogy én is tettem egy mozdulatot és ezzel ágyában megfordult a másik oldalra. Napó­leonról mondják, hogy voltak idők, mikor hónapokon át nem aludt többet 3 óránál , sőt annyira volt képes az alvást szabályozni, hogy akkor aludt el, amikor akart. Vannak, kik csupa unalomból alusznak, csak azért, hogy elmondhassák, hogy valamit mégis tesznek. Vannak, kikben a munka iránti szeretet oly nagy, hogy sohasem érnek rá magokat teljesen kialudni mint az a tudós, kinek lefekvéskor szokása volt egy golyót kezébe venni, és hogy az elalvás ellen biz­tosítsa magát, kezét az ágyból egy réztál felé tartotta, hogy a golyó kiesése által oko­zott zajra felébredjen. Miután az álom csak­ugyan élvezet, talán azért ajánlja Montagne, hogy alvás közben zavartassuk magunkat, hogy így az álmot jobban élvezhessük; igaz hogy az elalvás pillanatai igen gyönyörköd­­tetők, de azt hiszem, hogy ezen kérdéses élvezetről, melyet a folytonos ébresztgetés nyújthat, szívesen lemondunk. A­ki jól tud aludni, sok unalomtól me­­nekszik meg — és ez már magában is jóté­temény. Az álmatlanság nagy szerencsétlen­ség, melynek nagyságát már a legrégibb időben is méltányolni tudták, és a legrégibb időtől egészen napjainkig foglalkozott a tu­domány az altató­szerekkel. A tudomány emberei mellett azonban a hivatlan laikusok is készítettek altató­italokat, vagy azért, hogy az elhódított jelenlétében bizonyos bűn­tényeket háborítatlanul elkövethessenek, vagy pedig azért, hogy az illetőket a másik vi­lágra elküldhessék anélkül, hogy kezeiket bevéreznék. Már a legrégibb történelemben is találkozunk az altató­szerekkel, így Hanni­bálról mondják, hogy mikor az Afrikaiak ellen harc­olt, egy látszólagos visszavonulás­nál néhány sátrat hagyott hátra az ellenség­nek, a sátrakban ételek és borok voltak, ez utóbbiak altató szerekkel keverve, mely­ből mikor az ellenség ivott, elaludt és igy legyőzetésük Hannibálnak nem került nagy munkájába. Hasonló módon szabadult meg Caesar is a tengeri rablók kezei közül. Hogy a középkori boszorkány­perekben az altató­szerek is nagy szerepet játszottak, kétségte­len, hisz akárhányszor találkozunk azon megjegyzéssel, hogy a vádlottak a kíspadon a legnagyobb fájdalmak daczára is elaludtak, igaz, hogy a boszorkányszerek bírái ezen szegény áldozatok álmát a gonosz szellemek segítségének tudták be — és e miatti fanati­kus bosszúságukban talán másodszor is el­égették volna a vádlottakat, — de a babonás vakon hivő tömeg előtt elhallgatták, hogy ez elbódulás csak természetes következménye a kínzás előtt beadott mérgek és bódítósze­­reknek. Érdekesek voltak az akkori babo­nás nép előtt az úgynevezett tolvajgyertyák, melyeknek oly titokszerű hatása volt, hogy a­hol égtek, mindenkit álomba sülyesztettek. Minthogy a tolvajoknak nagy szükségük volt e gyertyákra, azért nagyon keresettek és drágák is voltak. A legjobbnak és legbizto­sabbnak tartották az akasztott embernek az útját, melyet szentelt olajjal megkentek. Voltak azonban szelidebb altatószerek is, melyek különböző füvekből készültek, de ezen altatószerek készítői a füvek megszer­zésének nehézségeiről egész mythosokat, le­gendákat meséltek, hogy annál drágábban eladhassák. Ha azonban eltekintünk e ha­gyományoktól és a történelmi tényekhez for­dulunk, mit legrégibb altatószerrel a mák­kal találkozunk; a régi görögök és rómaiak előtt a mák használata oly ismeretes volt, hogy Morpheusnak, az álom istenének ezt adták symbolumul, —a­miből követke­zik, hogy a régiek a természetes álmot sokszor összetévesztették az ily altatószerek által előidézett alvással. Már Plinius részle­tesen leírja, hogyan kell az ópiumot készí­teni, leírja annak hatását és említést tesz azon halálesetekről, melyeknek az ópium túlságos élvezete volt az oka. A mák mellett használtatott még az altató nadragulya. Erről Plinius azt mondja, hogy ennek már még szaglása is elegendő arra, hogy némely em­bert annyira elaltasson, hogy a testen a szúrást, vagy a vágást ne érezze. A római író Martial (K. u. 100 é.) azt mondja, hogy a rómaiaknál szokásban volt a vacsorát salá­tával végezni, mert azt hitték, hogy a salá­tának is van altató ereje, különösen virág­záskor, e nézetet még azon kor leghíresebb orvosa Galenos (K. u. 2-ik század) is ma­gáévá tette. A mai altatószerek tudvalevő­leg a morphium és a chloral (Folytatása következik.) KECSKEMÉTI LAPOK Kecskemét, 1884. Január 2. „Ne legyen a zsidónak se több joga, mint másnak“! Ezen hangzatos jelszó alatt vonult be a függetlenségi párt helybeli köz­lönye, múlt évi 102-ik számában, az antisemita táborba. Egyelőre azt kell­ feltennünk , hogy a lap, mely antisemita programmját nyolc­ pontba foglaló, maga kezére dolgozik, s hittük, hogy a párt vezér­bizottsága , a czikkben foglaltakkal szemközt foglal állást. Nem tette, annálfogva azokat, mik a „Kecskemét“ szóban forgó czikkében foglaltatnak, — a „qui tacet, consen­tire videtur“ elvénél fogva, a vezér­bizottság részéről is elfogadott , — párt­nyi­l­atk­ozatnak kell vennünk, s vele mint ilyennel, saját szempon­tunk szerint foglalkozhatunk. A „Kecskemét“ és pártja említett czikkében kifejezést adott annak, hogy az „erő“, mely eddigelé a helybeli füg­getlenségi pártot munkára bevitette, s zászlaját annyi diadalra segítette, ki­­fogyott belőle; hogy saját existenczi­­ájának alapfeltételeit, önmagában többé nem bírja, hogy szolgájává lett a vi­szonyoknak, a­melyek ezután paran­csolnak neki, s az őt leigázó viszo­nyok megváltozása után, a független­ségi pártot hiába keressük többé. Hát ez nagy hiba, különösen az a függ. párt saját szempontjából, de hát a mi fejünk ne fájduljon a függ. párt érdekei miatt. Mi reánk mindebből annyi tarto­zik, hogy ez a „kanyarodás“ a köz­­szellem hanyatlására mutat , mi akkor is sajnálatos, ha érthető. Kétszeresen az, ha kimagyarázni nem lehet. Pedig ez a dolog a kimagyaráz­­hatlan dolgok közé tartozik , feltéve , hogy a függő párt a „hazafias“ jelzőre komolyan számot tart. Mikor volt ugyanis, a hazánkra annyiszor végzetes európai helyzet, kedvezőbb Magyarországra, mint most? Ezt a kedvező helyzetet szabad egy pártnak arra használni fel , hogy zászlajával olyan irány felé tartson, mely sohasem helyes; hazánk mostani kedvező helyzetében pedig, kétszeresen kárhoztatandó ? Bizony nem volna , s ha teszi, csak a létért való küzdelemben teszi, mint a haldokló, ki szalmaszál után is kapkod. Most, mikor édes hazánk külügyi helyzete annyira változott, hogy érde­kei századok óta először fűződnek ösz­­sze európai érdekekkel, egy hazafias pártnak egyebek volnának kötelességei, semhogy a közszellemet aláásni igye­kezzék. Egy hazafias pártnak a mi nézetünk szerint azon kellene a jelen kedvező helyzetben lennie , hogy fejlessze az ország gazdaságát, iparát és kereske­delmét, s ezáltal sokszorozza a nem­zet teherviselési képességét, hogy meg­szerezze mindazon feltételeket, melyek az általuk oly fennen hirdetett állami függetlenséghez vezetnek. E helyett tért nyitnak a sötét szá­zadok legkumulabb тОолакЛь futtái ,a vallás és fajgyűlöletnek. Keblükre öle­lik az antisemitismust, mely a leg­szelídebb hangon szólva sem egyéb, visszalépésnél, kulturális előrehaladá­sunk magasztos útjában. A magyarnak fényes múltja, nagy tradíc­iói vannak. Ezeknek alapján kellene állást fog­lalni, s ezzel jelezni, hogy a magyar nemzetnek jövője van. Igenis ez volna a hazafias függ. pártnak kötelessége, nem pedig az an­­tisemitismus dédelgetése. Mert az mind hiábavaló beszéd, hogy a függ. párt elveiből egy jottát sem en­gedve, az antisemita áramot, kellő mederbe terelni, piszkos hullámaitól , szemetjétől megtisztítani, s az egészet csak arra használni akarja, hogy Ma­gyarország függetlenségét kivívhassa, s a gyűlölt kormány megbuktatására eszközül felhasználhassa. Az antisemitáknak van annyi eszök, hogy az általok meginditott szekeret hagyják ugyan telni, — nekik is köny­­nyebb igy, — de másfelé húzni, mint a­hová ők irányították, mégsem fog­ják engedni. Hibát követett el tehát a függet­lenségi párt úgy a választás alatti ma­gatartásával , mint ezúttali állásfogla­lásával. Jövőjét játszta el, mert zász­lajára oly programmpontokat írt, me­lyek a jogegyenlőséggel, szabadsággal és testvériséggel ellenkeznek. Ez a mi hitünk. Egyebekre, különösen ama nyolcz tételre, melyek alatt a maga antisemi­­tismusának adja magyarázatát­­. lap­társunk a „Kecskemét“, — nincs sza­vunk. A­ki a nyolcz tétel alatt össze­rakosgatott frázisoknak komolyságot tulaj­donítana, olyan ember úgy sincs. „Boszorkányokról pedig — a­me­lyek nincsenek — többé ne legyen szó“ — mondja Kálmán király. Ez felelet arra, hogy a zsidók­nak több joga lenne, mint a kereszté­nyeknek van. Ez az állítás még csak nem is komoly. A mely vallásfelekezetnek szaba­don kiálthatják fülébe a „ki a zsidók­kal Magyarországból“, arról csak az állíthatja a többség leírását, ki az an­tisemitismust a „szeméttől, piszoktól“ úgy akarja megtisztítani, ha annak mocsarába ő megy lubiczkolni. A „tisztítás“-hoz e módon kétség fér, hogy azonban az is bepiszkolja magát, ki így akarja a tisztogatást vé­gezni , ai most egészen bizonyos. Ennyit mondani kötelességünk volt. 1. sz. A kecskeméti erjesztő-telep kísérletéről. Annak idejében volt szerencsém a t. Kö­zönségnek tudomására adni, miszerint a ma­gyar bortermelők országos szövetkezete vá­rosunkban egy erjesztő telepet rendezett be a végből, hogy kipuhatolhassa , vájjon a must rendszeres erjesztése által milyen qualitást és exportképességet lehet adni a homoki bor­nak. Minekutánna pedig nekem jutott egy­­részben a szerencse, hogy ezen kísérletnél részint mint szemlélő, részint mint tényleg közreműködő résztvettem, — sőt a társulat nagybecsű megbízásából az új borok kezelését is vezettem, — érzem, miszerint tartozom a t. Közönségnek a kísérlet itteni keresztülvi­teléről és ennek eredményéről némi tájékoz­tató értesítést adni, mivel ez nem pusztán a társulatot, de az egész bortermelő közönséget egyaránt érdeklő ügy volt. Az ügy kezdetén kevesen találkoztunk, kik a szüretelő társulatot pusztán érdeklődés­ből megalkottuk, vagyis a próbaszüreteléshez és erjesztéshez a kívánt anyagot adtuk. A bizalmatlanság és lelkesedés hiánya folytán tehát tehát nagy terjedelmet ez ügy nem ve­hetett , mindazáltal 14 termelő mégis össze­adott mintegy 450 akó bornak való szőlőt,— persze kinek a milyen volt, hát olyant, — mely az erjesztő-telepen megőröltetvén s nagyjából ki is tapostatván , kétféle bor ké­szítésére fordittatott, a mennyiben a szinmust adta az elsőrendűt, míg a préselés a másod­rendű bort.­­ A must a szőlő beszállítása alkalmával fölfakadt bogyók kék héjától kis­mérvű vörös szint nyert ugyan , de azért fe­hér bor előállítására alkalmas volt. Czukor­­tartalma is meg lett mérve, — s kinek-ki­­nek a bemért mennyiségről s annak czukor­­fokáról nyugta is lett kiszolgáltatva. Ezek után kezdetét vette az erjesztés, mely 16 —18 fok közt váltakozó melegségü nagy kamraféle helyiségben — átlag mintegy 4 nap alatt — megtörtént. Az erjesztés bá­dogból készült akónál (erjesztő-készülék) alatt vitetett keresztül azért, hogy részben a ki­tóduló szénsavgát ártalmatlanná tétessék, rész­ben pedig a mást a nyílt erjesztés esetle­ges rész következményeitől menten megtar­­tassék. Az újbor azonnal nyugodtá lett s nehány heti ülepedés után söprőjétől elválasztatott , miközben egy nyílt kádban szénsavától ki­szellőztetett és egy jó meleg pinczében he­lyeztetett el, a hol szintén nyugodt maradt.

Next