Kecskeméti Lapok, 1885 (18. évfolyam, 27-52. szám)

1885-07-05 / 27. szám

TIZEN NYOLCZADIK ÉVFOLYAM. 27. szám. 1885. JULIUS 5. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DÍJ : Egész ávre 5 frt — kr. [ Negyedévre 1 frt 50 kr. Félévre . . 2 „ 60 „ j Egy szám ára 12 kr.-ж-— Előfizetni az év folytán minden hónap elején lehet. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP SZERKESZTŐ LAKIK: KATONA J.-ÚTCZA, 35. SZ. KIADÓ-HIVATAL: BUDAI-ÚTCZA, 186. SZ. HIRDETÉSI DU I 4 hasábos petit sor 5 kr., többszöri vagy terje­delmes hirdetéseknél árleengedés adatik. Bélyégdij minden beiglatásért 30 kr. Kórliázügyiink. Egy, a magyar közéletbén nagy sze­repet vivő főúrról beszélik, mikor a sugár út kiépítését többen azon okkal kifogásolták, hogy a fővárosnak annál sokkal égetőbb szükségei vannak, a gáncsolóknak azzal válaszolt, hogy: előbb a fölöslegest kell megcsinálni, a szükséges aztán magától is megjön. E röpszónak szellemességén túl az a nagyobb érdeme is van, hogy sok okosságot rejt magában és könnyedén véget vet oly vitának, mely a végte­lenségig folytatva, kielégitő eredményre úgy sem vezetne soha. Egy fejlődő városban a hatóságnak minden oly in­tézkedése , mely a város emelkedését czélozza és azt előbbre viszi, szükséget pótol; ott fölösleges nincs; kiilömböző emberek külömböző hajlamaik, felfo­gásaik és nézeteik szerint egyet szük­ségesebbnek és előbbvalónak tarthatnak mint mást és erről lehet vitatkozni; de a fejlődő viszonyok sürgetve követelik kielégítésüket és végre bizonyos dol­gokban irányt szabnak és megérlelik a közvéleményt. Hogy Kecskemét vá­rosa fejlődik és emelkedőben van, azt mindenki kénytelen bevallani; az utóbbi két évtizedben , különösen pedig utóbbi <{trotbon pbypognomiája egészen meg­változott; az Ízlés finomult, kezd vá­rosias szint ölteni. Jövőbeli emelkedésének egyik leg biztatóbb jelét pedig a sok elégület- lenségben találom, mely lábrakapott különösen azon körökben, melyek tu­lajdonképen hivatottak az eszmék fel­karolására és terjesztésére. Még 30 évvel ezelőtt talán nem is voltak elé- gületlen emberek , kik közállapotainkat kritizálták volna; minden úgy volt jó, a hogy volt. Gazdáink azt hitték , hogy talán Isten is úgy akarja, hogy a vá ros főútczáin lovaik szligyig érő sárban gázoljanak; a kaputos emberek is ele­get véltek tenni kötelességöknek, ha ősztől tavaszig jó magas szárú csizmá­val látták el magukat; az építés úgy volt szép, hogy nagy kapu mellett volt kis ablakú ház; az se tönt fel, ha ivóvízért a szőllők közé kellett menni; szóval tömérdek ilynemű aprólékos alkalmatlanságokkal bővel­kedtek az emberek, melyek összesé- gökben az úgynevezett ázsiai jelleget nyomták városunkra és a melynek le- vetkezésére komoly elhatározás egyál­talán nem mutatkozott. Bezzeg! másként van most minden. Most meg már semmi se jó. Mindenki másért zúgolódik. Egyiknek a kőút nem j ó; másik szidja a világítást — igaza is van. Harmadiknak nem tetszenek sétáink; ismét másik nem érti, hogy élhet meg ekkora város fürdő nélkül; az orvosok azt mondják: skandalum, hogy ily városnak megfelelő kórháza nincs; és ily hangban megy ez a panaszok egész skáláján végig. En ezt igy találom jónak és he­lyesnek; felkeli előbb ismerni a bajt, nem szabad belenyugodni a létezőben, mely senkit ki nem elégít és törekedni kell szívós kitartással az újjá terem­tésre. így létesült, a mije lett a város­nak az utóbbi években és igy fognak létrejönni jövőbeli alkotásai. Kik a köz­ügyek érdekében munkálkodnak, akár közszolgálatban álló tisztviselők, akár azok , kik társadalmi állásuknál," mű­veltségeknél és befolyásuknál fogva a közügyek vezetésére hivatvák, köteles­séget teljesítenek, mikor a város köz­állapotait vitatva eszméket hintenek, azokat megérlelik, a közönséget felvi- j lágositják és ily módon a fejlődés elő­feltételeit előkészitik. Ily kötelességet vélek én teljesíteni, midőn ez alkalom­mal a városi kórház ügyével foglalko- j zom, mely intézetünk most már abba a stádiumba jutott, hogy a bevezetés­ben hivatkozott magyar politikus fel­fogása szerint megérett arra, hogy a közönség Ítéletével azon szükségek egyikének tekintendő, mely a sorrend­ben már magától következik. Mint­hogy művelt felfogás szerint számba vehető várost kórház nélkül képzelni KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCZÁJA J--------------------=----------­A „gazdafiak“ mulatsága a műkertben. Mindenki mulatott ott már az idén, urak és félurak, iparosok és kereskedik egyaránt, hát mért ne mulathatnának egyszer a „gaz dafiak“ is, hiszen az olympiai játékokat az j ókoriaknál pythiai játékok követték , mért ne követhetné a különféle egyesületek nyári mu­latságát egyszer a gazdafiaké? Van közöttük sok délczeg fiatal legény, j a kikre irigy szemekkel néznek azok a vé- I kony lábszárú fiatal emberek ott a „ténta- nyalók“ osztályából s bizon ha Apollónak borostyán koszorújáért versenyre kelnének, kétes, nagyon kétes lenne, hogy ki nyeri el a jutalmat. A csoportos összejövetel a „Gazdakör“ helyisége előtt, történt. Csinos bőszájú ing, libegős lobogós lion- gatya s ezüst gombos posztó mellény volt a „v iseletük“. Öröm volt nézni őket. Nyolezan, tizen felpattantak tüzes lovaikra , melyek tüszkölve, toporzékolva nyugtalankodtak, türelmetlenül várva az indulást. A ezigányok is keresztbe tették a vonót s húzták a hogy az istenek czigánynak húzni engedék. Lelkesedtek ők is. Hogy is ne , egy csomó daliás gazdalegény kivonulását kellett kisér- niök a még mindig lelkesitő s a vért pezs­gésbe hozó „Ríkóczy“ induló szóllamaival. i A klarinétos arcza csak úgy duzzadt, | nem hiába, fújta még pedig lélekből, a kon- trás is úgy megcselekedte azzal a fekete szőrű vonóval, hogy önmaga is elcsodálkozott saját és a hangszere képességén. Kijutottak dicsőséggel a mükertbe. Ott vig czimborák serege már várta és még több bámuló, bámészkodó. Hét óra után érkezett csomósán aleánynép. És azok a liongatyás, bőszájú inges gazdalegények eltanulták a nyugat civilisati- | óját s a szalonok etiquettejét. Olyan szívélyességgel oda kiálták az „is­ten hoztá“-t az érkezőknek. Szépen leemelitették a kocsikról a vá­szonnépet módisan , aztán karonfogva vezették be a csarnokba. Az érkezett férfiakat a „ka putos“ osztályból üdvözölték „sikkesen“ s megparulázták úgy, hogy bizon a kézszoritás alatt megsziszszent a gyöngébb idegzetű. Hát azok a leányok, meg azok a bukor- ugrós szoknyájú menyecskék ? ! I A leányoknak megvan a maguk sajátos viseletű, sima, egy széles fodorral díszített alj s egy testhezálló egyszerű derék. Ez a viselet törzs, gyökeres kecskeméti, divat nincs. Az egyik ruha a másiktól sem­miben sem külömbözik, legföllebb egy-egy erősen viritó szinű csokor téved a ruhaderék egyik-másik nem egészen szerencsésen válasz­tott pontjára. Híjába, nincsen ezeknek a gazdaleányok­nak „journal“-juk, a szabó is, kivel a ruhát varratják, általános minták szerint végezi a 1 se lehet, Kecskemét város közönsége még a 40-es években gondoskodott egy városi kórház felállitásáról és mi i ennél többet ért, kórházi alap elő­állításáról. Ha ezen kórházunk minden birálat alatt áll is, de az a nagy érdeme megvan, hogy legalább a kór­ház eszméjét fentartotta és fenállásá- val megteremtett oly tekintélyes ala­pot, mely magában hordja szép jövője teljes biztosítékát. Azon időben az érdemes városi atyák még igen primitiv fogalmakkal birtak egy kórház felől és ennek meg­felelően rendeztetett az be; igen ter­mészetes , hogy ily berendezésű kórház egy gyógyintézethez fűzhető várakozá­soknak nem volt képes megfelelni és a mi kis eredmény el lett érve, csak az abban működő orvosok fáradozásai­nak volt köszönhető. Utóbbi időben azonban az emberek már nem érik be a primitiv fogalmakkal, az általános haladással nagyobb igények támadnak a társadalommal szemben minden irány­ban és minden téren ; a kórházat most már senki sem akarja tekinteni olyan végső menedéknek, hova meghalni vi­szik az embereket, kiket sem ég sem föld nem fogad be; hanem czélszerűen berendezett és a tudomány vívmányai­val jól ellátott lakályos, az egészség- ügyi követelményeknek minden tekin­tetben megfelelő intézetnek kivánják azt tekinteni, hol a szegény ingyen, a vagyonosabb pedig pénzért gyógyu­lást keres és talál. Ezen felfogás kezd érvényesülni a nép alsóbb rétegeiben is, és nem csoda ha a segényebb em­ber is kerüli az olyan kórházat, hol helyszűke miatt egy kórszobába kell elhelyezni a legkülönfélébb betegeket, kiket gyógytani szempontból nem is lehetne együtt tartani. Nem akarok a külföldi városokra hivatkozni, hol szá­zadok óta nagyszerű és hires kórházak léteznek, de hivatkozhatom a magyar városokra, hol a kórházügy tekinteté­ben csak az utolsó évtizedekben óriási haladás történt, és az e téren észlelt szabás nehéz munkáját s inkább dolgozik ta­lálomra, mint biztos szabályszerű méretekre. De a ruha fogyatékos Ízlését pótolja a nemes egyszerűség tartásuk és modorukban, pótolja a jó kedély. Voltak olyan leányok is, a kik kostüm- szerű magyaros ruhában jelentek meg. Sima alj, pruszlik, ingváll , pántlikába fonott leeresztett haj. A ruha alja virágos vagy habozott mintájú, a pruszlik színes, ezüst vagy aranyos zsinorzatú. Régi jó időkre emlékeztet. Azokra az időkre, mikor még a házaló zsidó útczáról- útczára járva , e kérdéssel énekelte végig a házsorokat: „Mi van eladó? Régi arany csipke, rósz üst, ba j d a n i p én z, v a n-e eladó? Ma már bizon hasztalan kérdené. Az arany csipke és paszomántnak csak hírét halljuk, a pénzünk papirosból van, ereklye gyanánt csak a Kossúth-bankőt őrzi még a dicső múltra visszagondoló bús hazafi. Rósz üst, a még csak találkozik, de azért a hit­vány portékáért nem érdemes ma már a há­zalónak végig énekelni a házsorokat. A szemlélőnek jól esett végig nézni eze­ken a kosttimös magyar lányokon. Volt köztük olyan, ki remeke a terem­tésnek Az az Oláh Mariska, az ám a leány, olyan, a milyenről azt szokták mondani, hogy tűzről pattant. Tipykus alakja a kecskeméti szép gazdaleányoknak Magas sugár termetű, járásában van va­lami, a mi a büszkeségre emlékeztet, nincs haladás mindig a legszorosabb össze­függésben áll az illető városok köz- mivelődési fejlődésével. Mert nemcsak humanitárius intézetek a kórházak, ha­nem közvetve befolyást gyakorolnak az erkölcsök szeliditésére, a népbabo­nák eloszlására és a felvilágosodás ter­jesztésére ; de, és a mit első sorban kelle említenem, egyik műhelyét ké­pezik a tudományos buvárlatnak. A tudományosan képzett fiatal orvos, ki készültségével tudománya iránti szere- tetet és komoly törekvést hozott magá­val az egyetemről, ha a köznapi gyakor­latra szorul, a haladás eszközeitől meg­fosztva, nemsokára kenyérkeresetnek tekinti csupán tudományát, mig a kór­házi gyakorlat bő alkalmat és eszkö­zöket szolgáltat, hogy magasabb szín­vonalon megállhasson és a tudományos haladásnak talán egyik hasznos mun­kásává lehessen. Innen van az, hogy minden városban, mely nagyobb kór­házzal bir, akad egyik másik szakmá­ban jelesebb képzettségű orvos; annak hiányában a talentumnak is el kell veszni. Bár igen fontos mozzanatoknak tartom mindezeket már magukban véve, nagyobb jelentőséget nyernek azok városunk közérdeke szempotjából tekintve. Városunk a fővároshoz közel­sége daczára egy nagy vidéknek ter­mészetes központját képezi; tekitélyes városok környezik, melyekre kétségte­lenül morális súlyánál fogva attraktiót gyakorol; vonzereje abban a mértékben növekedik és érvényesül, melyben cul- turalis és humanitárius intézményeivel nagyobb jelentőséget nyer; már is nem ritkák az esetek, hogy a szomszédos városi hatóságok azon betegeiket, kik­nek ápoltatásáról törvényszerűleg gon­doskodnak kell, kórházunkba terelik; hogy ez a vidék részéről nagyobb mérvben fogna történni, ha a kor és tudomány követelményeinek megfelelő, a nyilvánosság jellegével felruházott közkórházunk lesz, azon kételkedni nem lehet, valamint nem lehet kétel­kedni , hogy városunk tekintélye és szilaj kedve, de van benne kellem, vaD benne az, a mi bájoló. Az Isten jó kedvében terem­tette. Hát az a Fiala Mariska? Gróf kisasz- szony is megirigyelhetné a termetét s a párisi hires nőszabók ha meglátnák, csak egy hibát találnának benne, azt, hogy nem párisi le­ány , a festők pedig bizonyára lemondanának az üdvösségük feléről, ha modelnek használ­hatnák fel. Járása lenge, szemeiből varázs­fény sugárzik ki .......... De ne folytassuk tovább, nem egy be- szély hősnőjét akarunk bemutatni, hanem egyszerű referadát írni; ennél pedig meg van kötve a kezünk. A tollat olykor mégis magával ragadja a gondolat. Ez szolgálhat mentségemül. Ott volt ám a Györffyék leánya is. Hej, ha költő volnék, költeményt Írnék hozzá. De nem vagyok az, csak egyszerű tárcza-készitö, ki az Olympusra törekedők között rangban nem sokat külömbözik a fűzfa poétától. Mit is mondjak el róla prózában? Elmon­dom azt, hogy ő is egyik gyöngyszem volt abban a gyöngysorban, a mely a gazdafiak nyári mulatságán alakult. Kár, hogy nem volt magyarosan, vagy kecskemétiesen öltöz­ködve. Ezekre volt büszke a rendezőség s külö­nösen azok a „Sándor“ fiúk, a kik közül bármelyik is ajkaira vehette ezt a nótát teljes jogosultsággal: Én is oda való, való, való, való vagyok, A hol az a három csillag ragyog!

Next

/
Thumbnails
Contents