Kecskeméti Lapok, 1886. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1886-01-03 / 1. szám

Beköszöntő. Az éjszakamerikai államegyesület­ben, melynek alkotmányát mintasze­rűnek magasztalják, 5 évi ott lakást követel meg a törvény attól, ki befo­lyást akar nyerni idegen létére az állam ügyeit intézőknek megválasztása körül; képviselőség elfogadására 7 évi, sze- nátorságéra 9 évi honosság jogosit. Keresztül mentem Kecskeméten a ké­pesítő évek e sorozatán, sőt 15-ikben szivom már jó levegőjét, eszem jó ke­nyerét és törekedtem őszintén beleil­leszkedni a talált viszonyokba, me­lyek természetszerűleg nem alkalmaz­kodhatnak senkihez sem , ki a Kaszap kúton ki vili született,; és bizonyára tartliatlan álláspontra helyezkednék az, ki azt várná, hogy egy régi város, melynek meg vannak a tiszteletreméltó hagyományai , ősi szokásai, változtas­son a beköltözők kedvéért programmot. Azt tartja egy régi latin közmon­dás: Ha Rómában vagy, élj rómaia- san. Hozzá tehetjük mi ehez azt, hogy élj Rómának s ha erődhöz ké­pest lendíthetsz valamin annak javára , őszinte kötelességednek ismerd meghozni részedről ezt az adót. Ez volt az ok, hogy parancsnak tekintettem átvenni a lapföntartó bizottság kezéből váró sunk régibb közlönyének szerkesztését : mire körülményeim tekintetbe vételé­vel csakis úgy vállalkozhattam , hogy a „Kecskeméti Lapok“ sorsa fölött őr­ködő bizottság megígérte erőteljes tá­mogatását, de az intézkedések körül szabad kezet engedett. Az új szerkesztőtől programmot vár a közönség és méltán, mivel tulajdon­képen a közönségé a lap. Az én pro- grammom csak három szóból áll: „Kecs­kemét minden előtt“. De épen azért, mivel a közönségé a lap, úgy óhaj­tom azt összeállítani, hogy városunk közönségének valódi érdekei nyerje­nek benne képviseletet. E tekintetben szerkesztő elődöm helyes irányát biz­ton követhetem , az ő részéről kijelölt csapás czélhoz vezetőnek Ígérkezik. Politikával foglalkoznia bár e lapnak meg van engedve, de egyelőibe nem ebben ismerem föl igazi föladatát, mert valójában nem ez boldogítja hazánkat és városunkat, hanem az értelmi, ipari és termelőképességi fejlődés. Ezek a nevelő dajkái a valódi erőnek és ha­talomnak, ez ad valódi függetlenséget a társadalmi rend keretén belül fölfelé és lefelé , egyaránt. Midőn teljes elismeréssel adózom Dr. Tassy Pál úrnak , hogy e lap irá­nyát helyes mederbe terelte és a kö­rül a tehetséges munkatársak gazdag- koszorúját fűzte össze, kiknek erőtel­jes közreműködésével nem leendett ne­héz megközelitenie a maga elé tűzött ideált; arra kérem a „Kecskeméti La­pok“ eddigi tisztelt munkatársait, ne vonják meg tőlem sem érdeklődésöket és segitségöket. Nem nekem dolgoz­nak, hanem városunknak ezzel, mely lakossága létszámára nézve hazánknak 7-ik városa, és hogy belső életünknek tükre, a „Kecskeméti Lapok“ czimét egy híján 20-ik év óta viselő közlöny az ország 7-ik városához méltó béltarta­lommal jelenjék meg, tőlök függ. A mélyen tisztelt közönséghez pe­dig azzal a kérelemmel járulok, tá­mogassa , dajkálja a maga lapját úgy, hogy ne legyen az kénytelen anyagi­akkal küzdeni; fizessen rá elő tömege­sen, mert pártolás nélkül a legmaga­sabb czélok elérése körül kifejtett tö­rekvések is zátonyra jutnak. A ki akarja a czélt, akarnia kell az eszkö­zöket is. Boldog újévet kíván városunk minden polgárának Hanusz István. KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCZÁJA No igya nagy pohárból a chainpagiieit. (Humoreszk.) Éjfélt ütött a toronyban. Mindenfelé csend uralg, egyedül a „Két kakas“ korcs­mából hallik ki a vidám mulatók zaja. Még Morpheus is megsokalva e zajt, földi hír­nökét a „Baktert“ küldé arra, hogy a ren­det helyreállítsa. És e tisztében becsülettel megó'szült férfiú minden lelkifurdalás nélkül ballagott el arra, gondolván hadd mulassa­nak ! Csak midőn már illő távolban volt a „Két kakas“-tól, hallatá stentori hangját, tudatva a halandókkal, hogy a szellemek órája elérkezett. Egyébiránt nem csoda, hogy a tisztes férfiú a vig társaságot nem háborgatta, mert nyilván szándéka volt visszatérni, Bacchus karjaiban keresendő kárpótlást a sok sanyargásért, melyben őt hivatala ré­szesítő. De szenteljünk már egy pillanatot a vig társaságnak. Vig? . . . Talán! Legalább erről tesznek tanúságot a fejünk felett el­repülő üvegek, vészes suttogással szólitva- fel, keveredjünk közéjük, ha azt nem akar­juk, hogy egy másik „Salve“ fejünket érje. Rászánjuk magunkat, közelebb lépünk. Legalább lesz alkalmunk megismerkedni azon fiatal emberrel is, ki bennünket mind­járt belépésünk alkalmával annyira meg tisztelt. Körmendinek hívják. Csinos és elegáns külső, eszménye az általános, örökké tartó jókedv, erénye, hogy mindenkit jóbarátnak néz, bűne, hogy rettenetes könnyelmű. No de ezt meg lehet neki bocsátani, hisz fiatal. Csak néhány nap óta vendége Sz .......... városának, hova , mint maga is mondá, a fővárosból jött, mert ott az irtóztató hőség­ben bankárja is elolvadt. (Talán jégből volt.) (Nagyon természetes, hogy a bankárral a nála volt aranyak is elgőzölögtek.) Hasonló rosztól tartva menekült közénk, hogy pá­ratlan jókedvével felrázzon bennünket is a közöny álmából. Most is barátja — kinek névnapját ül­ték — jövendő nemzetségének minden egyes tagjára emelte poharát, kényszerítvén a kompániát, (erre különben nem is volt szük­ség) hogy minden egyes kihajtandó sarjra fenékig ürítsék poharaikat. (Örömére a ke­zeit vígan dörzsölő kocsmárosnak.) így tör­tént aztán, hogy már a harmadik genera- tionál az egész társaságot eláztatta a ckam- pagnei! . . . Maga Körmendy is kénytelen volt tapasztalni, hogy feje és a föld közt a szokottnál nagyobb a vonzerő. De azért határozott győzelemmel, de annál határozat­lanabb léptekkel hagyta ott a korcsmát. Csendesen dúdolgatva tartott hazafelé, midőn a kapuk egyikében egy kendőbe bur­kolt nőalakot vett észre, ki valamit felemelt a földről. Körmendy félve nézett majd e nőre, majd a holdra, mintha attól tartana, hogy ez őt elárulja, ha Bacchustól nyert jókedvében valami kis csínyt követne el. De Luna kisasszony biztatólag tekintett le rá a magasból. A nő az éj pompájának szem­léletébe merülve csak akkor vette észre Körmendyt, midőn az már közvetlen mellette állva, a holdra mutatott s épen egy tündéri hasonlatot, vagy udva­rias bókot készült mondani, melyből teriué- szetesen vagy ötven perczentet a champagnei A honvédélet mézes hetei. Karcolatok az 1848/49-iki 25-ik honvédzászlóalj él­ményeiből. Közli Dr. D. R. Igaz , hogy a mit egy zászlóalj nemzete érdekében tehet, midőn az szabadsága-, joga- és létéért küzd, annyi, mint egy csepp viz a világtengerben vagy egy porszem a nagy mindenségben, de valamint a nagy mindenségben meg van mindenik porszemnek a maga rendeltetése, úgy a 25-ik zászlóaljnak is bőven kijutott osztályrésze szabadsághar- czunkban, a mit eléggé igazol azon körül­mény is, hogy már Budavár bevétele után 184C május hóban 38—38 legénynyel s a csalóközi csaták után július hóban ismét 30—30 legénynyel kellett pótolni mindenik századát, hogy kettes rottákba állítva , né­mileg hasonlítson a rendes zászlóalj terje­delméhez, továbbá, hogy az V-ik századában szolgáló 174 kecskeméti legény közűi csak 22-en tértünk vissza szülővárosunkba, a többi vagy elvérzett a csatatéren, vagy áldoza­tául esett az idő viszontagságának, mely a nélkülözések és fáradalmak között, szintén megkövetelte a maga áldozatait. Az országgyűlés, Jellasics betörése al­kalmából, elhatározta 1884-dik évi szep­tember hó 16-án, hogy általános népfelkelést rendez és toborzás útján szaporítja a rendes honvédzászlóaljak számát. Ekkor állították fel a 25-ik zászlóaljat is, melynek legénységét Kecskemét, N.-Kő­rös, Czegléd, Félegyháza stb. tősgyökeres magyar községek szolgáltatták. Minket, kecskemétieket, Gyenes Imre ügyvéd úr elnökösködése alatt, néhai Sár- közy Jani bácsi verbunkos kapitány tobor­zott ő_ize, a sz. mibályi vásár alkalmával és néhai Kovács Gergely gazdászati tanácsos úr szállíttatott Pestre, már a mennyiben tudniillik saját lábainkon szállni tudtunk, Czeglédig gyalog. Ez volt hon védi életünk­ben az első menetelési gyakorlatunk, a mit mi még akkor czibil nyelven gyaloglásnak neveztünk. Az indulás a kis kaszárnyából történt, azon házból, mely jelenleg Szalontay Elek ár­vaszéki ülnök úr rezidencziáját képezi, a n.- kőrösi-útcza elejéu és „Kossúth Lajos azt izente“ vidám zengedezése közben észre se vettük, mikor beértünk a nagy-kőrösi nagy korcsmába, a mit most már tán kaszinónak neveznek, itt more patrio megkenyerezvén , sőt még tán bort is iván, folytattuk a me­netelést Czeglédre, honnan azután a tüzes bika csakugyan beröpitett bennünket Pestre. Másnap Pesten tartottuk az első hon­védparádét (felülvizsgáltatást) zsinór nélküli feszesen testhez álló paradicsomi egyenru­hában. Október 6-án hűséget esküdtünk a haza ügyének s átvettük a 25-ik számú fehér selyem zászlót, melynek egyik oldalát a | boldogságos szűz, a magyarok védasszonyá­nak képe diszitette, szegélyét pedig nemzeti színű háromszögek képezték. Meg is védtiik e szent erekjét katonai becsülettel egész 1849-ik évi október hó 6-ikáig, midőn a komáromi kapitulatio napján „Megfogyva bár, de törve nem“ könyes szemekkel vet­tünk tőle búcsút. Hogy mily örömmel és lelkesiiltséggel sietett hazája és szabadsága védelmére a nemzet apraja és nagyja; arra a felülvizs­gálás alkalmából két követésre méltó nemes példát kell felemlítenem: a) Még idehaza (Kecskeméten) erőnek erejével hozzánk csatlakozott Zöldi István máriavárosi fiú, ki még 16 éves sem volt, termetére nézve pedig oly kicsiny, hogy még a legnagyobb szükségbeli toborzásnál sem ütötte volna meg a katonai mértéket, mégsem engedte magát elutasittatni sem a kecskeméti toborzó, sem a pesti vizsgáló bi­! zottság által, hanem egyszerűen kijelen- j tette, hogy, ha őt az egyik kapun kilökik, a másikon megint csak bejön s végre csak­ugyan győzött, mert azt mondta: „Ha azt hiszik az urak, hogy nem bírom el a hon­védfegyverzetet, hát jó, de ki bírom tisztí­tani a tiszt urak ruháját és csizmáját, osztán akkor erre a munkára nem kell helyettem olyan legénv, ki elbírja a fegyverzetet“.-r-C “i" úgy is történt, beosztották St tiszí! szolgának s ve "ink jött mint igen ügyes és fürge tiszti szolga. b) Néhai Dömötör Mihály bácsit pedig, ki már a császári huszároknál két kapitu- latiot kiszolgált, 56 éves kora és nagyon törődött testi állapota daczára is csak nagy ügygyel-bajjal és sok rábeszéléssel sikerült a pesti vizsgáló bizottságnak elutasítani s hazatérésre bírni. Az iparos-segédek elhagyták műhelyei­ket s eltagadták mesterségüket, csakhogy fegyverrel szolgálhassák hazájukat, a kecs­keméti kegyesrendi ház növendékei a reve­rendát majd mind honvédatillával cserélték fel, s ha valaki, az ifjak közűi, szervi hi­bája miatt kénytelen volt honn maradni, k I nappal nem mert az útczán végigmenni, i diktált volna. De a nő kevésbé volt ihletett állapotban , mert a kapun hirtelen beugorva, be akarta azt zárni; csakhogy Körmendy barátunk tőle nem várt gyorsaság- és ügyes­séggel megakadályozta őt e szándékának kivitelében, egyik kezével a kilincset, má­sikkal a nő kezét fogván meg. — Eresszen el az úr , - - suttogá a nő , miközben kezét kiszabadítani igyekezett, — mert különben segélyért kiáltok. — Legszebb csillaga a földnek! Ezt tenni nem fogja? — De igen, még pedig ha el nem ereszt, rögtön. — Hogy kívánhat ilyet? Vájjon a ha­jós , ki hosszú szenvedés után, kikerülve a scyllákat és charybdiseket, leküzdve vészt és vihart, midőn végre feltalálja a partot, melyet álmai egy új Eldorádónak festettek, csak egy futó pillantást vetve rá, tovább hajózik-e? — Uram! Én nem vagyok semmiféle tengerpart, ha pedig ön hajós és oly sokat utazott, akkor bizonyosan fáradt. Menjen tehát nyugodni, s engem eresszen el! Kü­lönben . . . — Nem! ön nem lehet oly kegyet­len! — letérdel — hallgasson meg, égi tün­dér! én imádom önt, nyújtson csak egy pa­rányi reményt és én . . . folytatni akarta, de a nő a kedvező pillanatot felhasználva kiszabaditotta kezét s felrohant az emeletre, Körmendy sem volt rest, utána, s épen abban a pillanatban érte utol, midőn kezét egy ajtó kilincsére tette. — Uram! Az égre! hagyjon el! nem is gondolja, hogy milyen kellemetlenséget szerez nekem! — De én önt szeretem! — Hallottam már. ­— Szabad tehát remény lenem? I kefivátj — Szabad szabad, csak hagyjon eí^fltmj — Tehát holnap . . . —JŐ — Holnap, holnap . . . — Még egyet! Bájos neve? Kunigunda, Dorothea, Cleopatra , Aspasia, avvagy Eu- lália? — igen Eulália! — Ez a legszebb név. — Újra féltérdre ereszkedett, hogy va­lószínűleg egy hűségi fogadást szavaljon el, de a kulcs kettőt fordult a zárban , s az ilusiónak vége volt. A szerelmi vallomás és a lépcsőn sza­ladgálás zaja eljutott a házmester nem épen süket füleihez is. A tisztes cerberus épen akkor lépett ki a zajra, midőn amazok az emeletre értek, s minthogy ép oly sokat értett a természettan alaptörvényeihez, mint Krascelhuber Tóbiás a magyar nyelvhez, utánuk siettében egyensúlyt vesztve elesett, s mindaddig nem is tudott felkelni, mig Körmendy egész hangosan az Eulália nevet ismételve, mellette el nem suhant. Körmendy jobbra távozott, balról pedig Recsényi a háztulajdonos közelgett. Csodálkozott, látva a házából távozó Körmendyt, Midőn felment, az ajtókat sorra vizsgálta. Zárva és csendes minden. A házmester ez újabb zajra moczczanni sem mert. Recsényi fejcsóválva zárta be az ajtót. Reggel a házmestert hivatta. — Péter! Az éjjel a kaput nyitva ta­láltam és egy férfit láttam azon távozni. — Akkor ketten láttuk, nagyságos úr! — És mit keresett az itt? — Biz Isten azt magam sem tudom. — De magának tudni kell! Mit látott, vagy hallott? ' :rV TIZENKILENCZEDIK ÉVFOLYAM. 1. Szám. 188e JANUÁR 3. KECSKÉM ÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DÍJ : , , HIRDE TÉSI DÍJ ' POLITIKAI ES TÁRSADALMI HETILAP ^ Félévre . . 2 „ 50 „ Egy szám ára 12 kr. — - ‘ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP delmeS "irdeté*el'n » beengedi, adatik. Előfizetni az e,v folytán minden hónap elején lehet. SZERKESZTŐ LAKIK: III. TIZED, KÖNYÖK-ÚTCZA, 121 SZ. KIADÓ-HIVATAL: BUDAI-ÚTCZA, 186. SZ. Bélyegdij minden beigtatá, ért 30 kr.

Next

/
Thumbnails
Contents