Kecskeméti Lapok, 1886. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1886-01-03 / 1. szám
, mert a nők mindenféle gúnyos nevekkel és megjegyzésekkel üldözték. Akkor ugyan nem zsindelyezték számunkra a kaszárnya tetejét, mert az évnek három negyedrészét az Isten szabad ege alatt töltöttük , de azért nagyon ráillett a kecskeméti leányokra a „Marad itthon kettő három nyomorult, Rátoklyányok már az ég is beborult“ molinári nóta, mert valójában volt olyan család is, melynek ez alkalommal 56 férfitagja volt a csatatéren, részint mint nemzetőr, vagy felkelő nép Kossuthnak szeptember 27-én, a vásártéren, tartott lelkesítő beszéde következtében, részint mint rendes honvéd, s a nők maguk végezték a háztartást, gazdálkodást s az öregek és gyermekek gondozását. A zászlóalj megalakulván s a legénység borjúval, kefével s tűvel, czérnával felfegyvereztetvén , Váczra szállíttatott, hol néhány napig a katonai mozdulatokban gyakorolt bennünket néhány császári hadseregbeli altiszt; Kurdik Andrásné asszonyom pedig, hogy a jó Isten áldja meg a porát is, noha tizenketten leptük meg sáska módjára csendes hajlékát, úgy gondunkat viselte, mintha csak édes gyermekei lettünk volna s első dolga volt, midőn megérkeztünk, hogy a padsarokban, két szakaszban felállított profontot felnyalábolta s olyan fehér kenyeret tett helyette az asztalra, hogy ha kardunk lett volna, még tán az sem érte volna keresztül, ebédre meg, félfont hús és leves után, tett élőnkbe olyan töpörtyűs túrós metéltet, mint a drót, hogy csakúgy ropogott a fogunk alatt. De mi sem voltunk ám hálátlan fiai, mert olyan illedelmesen és csattanósan mondtuk a „Jó reggelt vagy jó estét aszszonynéni“, hogy csakúgy hízott bele. Hát még mikor Kurdik András uram megérkezett gabonaszállító hajóján és megtudta , hogy milyen becsülettudó tizenkét leendő hős szállta meg vendégszerető hajlékát , akkor lett ám csak még jó dolgunk, mert urambátyám azonnal közénk sietett, mindenikünkkel kemény paruilát váltott és miután az ő megérkezése napja a mi búcsúzásunk előestélye volt, estefelé a padsarokba állított egy kis hordó bort s olyan bogrács pörkölt húst főzött, hogy a legénység apraja csak gyalogszékről tudott belőle enni. Vacsora után rágyújtottunk az „Isten hozzád szép falum határa, Perg a dobszó immár indulóra“ kezdetű dalra s úgy belemelegedtünk a búcsúzásba, hogy úgy éjféltájban csak azt vettük észre, hogy könnyes szemekkel ölelkezik és csókolódzik a kis társiág nő és férfi része egyaránt. Másnap Kossuth Lajos szemlét tartott felettünk a gőzhajó-állomáson s néhány meleg szóval buzdítván bennünket a hazaszeretetre és kitartásra, hajóra szálltunk és Komáromba indultunk. Ez alkalommmal történt velem, hogy boldog emlékű tanárom, főtisztelendő Somhegyi Ferencz, később a kegyesrend kormányfőnöke, minden katonai subordinatio ellenére kirántott a sorból, megölelt," megcsókolt s örömkönyektől csillogó szemekkel megáldott és e szavakkal bocsájtott vissza a sorba: „így, fiam, igy! igy szeretem én látni tanítványaimat, vezéreljen az Isten szerencsésen“, és valóban meg is hallgatta Isten kívánatét, mert a hadjárat után szerencsésen visszatérve, midőn tanulmányaim folytatása végett ismét Pestre mentem, ő vele találkoztam legelőször s ismét ő lett tanárom. Béke és áldás lengjen porai felett. — Hát kérem alássan annyit láttam, hogy egy ember, hallani sem sokat hallottottam, mert egy kicsit süket vagyok, mióta 48-ban egy bomba a fülem mellett pattant szét. Annyit azonban hallottam, hogy valamit turbékolt a szobaleány vagy a nagyságos asszony ajtaja mellett. — Nem ajtaja mellett? — kérdé elhalványodva Recsényi. — Olyanféle ándungom van. — És mit beszéltek? — Valamit mondott az a férfi, hanem nem tudom, hogy azt-e, hogy szeret, vagy pedig szenet. — Ő engem megcsalt, gyanúm alapos volt. . . világos . . . dühöngő fel-alá járva. — Már kérem a lássan azt nem tudom, hanem annyit tudok, hogy sötét volt, mert midőn elment, ide-oda botorkált, aztán azt motyogta, hogy elájult. — Hah! most már bizonyos! Nem nevét mondta ki! — Eulália .. . Holnap... nem ma! . . . Megölöm . . . leszúrom a nyomorultat! — lekap a falról egy kardot. Péter látván ezen veszélyes előkészületet, vitézül megugrik. Ez alatt Körmendy is felébredt s a lefolyt éj eseményei felett elmélkedett. — No Pista barátom, ma nem a legkorábban keltél fel. — így elmélkedik mámoros fővel. — De hol is jártam az éjjel? A korcsmából kijöttem, az utczán egy kapu előtt egy nőnek szerelmet vallottam, utána rohantam az emeletre. Ő reménylem engedett s én hazajöttem. De ki volt az a nő? A többi minden rendén volna, csak ez a bibi, ki volt az a nő? A ház, ha jól emlékszem, valami Recsényié, ki arról híres, hogy minden férfivel megverekszik, aki nejére néz. De az a nő csak nem volt neje? Mit keresett volna Recsényiné éjfél után az utczán ? Mondják, Recsényiné gyönyörű asszony. Az éjjeli is csinos volt, de nem gyönyörű. Várjunk csak, mintha már láttam volna őt valahol? . . . Igen, múltkor egy boltban szivart vettem, ő is ott volt; kérdeztem, ki e csinos lány, s azt felelték, Recsényinéneki a szobalánya! . . . Thyll! Ezer ördög. Én meg szerelmet vallottam neki!. . . Gyorsan felöltözködött s néhány percz múlva a Recsényi-ház kapujában tűnt el. A lépcsőn Recsényivel találkozott, ki őt meglátva az utczán, felismerte az éjjeli titkos látogatót benne s utána akart rohanni. — Uram! — kiálta Recsényi. — Ah! Recsényi úrhoz van szerencsém ? — Uram! Önnek arczátlansága bámulatos! — De Recsényi úr! Tévedni látszik. Én Körmendy István földbirtokos vagyok. — Önnek nevéhez semmi közöm, annyit azonban tudok, hogy ön egy alávaló ember. — Uram! Ez sértés! Elégtételt kérek! — Felesleges minden tetetés. Tudok mindent, rájöttem az ön alávalóságára. Ha van még önben egy kis bátorság, félóra múlva a kiserdőben lesz segédeivel, különben az utczán lövöm le. — Ott leszek s ön vérével mossa le a sértéseket. — Elrohant. Még egy negyedóra sem telt el s a két ellenfél szemközt állt egymásnak, karddal a kézben. Recsényi dühösen és teljes erővel vagdalt Körmendy felé, de ez egyszer emberére akadt. Mintegy két pereznyi vívás után Körmendy mellén sebesítette meg Recsényit és kiütötte kezéből a kardot. — Uraim, — úgymond, — nézetem szerint a lovagiasságnak elég van téve. — Igen, igen! — felelének a segédek. — A pisztolyokat! — kiáltott Recsényi. — Uram! Ha ön erővel agyon akar lőni, legalább lesz szíves megmondani, hogy minek köszönhetem ezen kiváló szerencsét. — Ön még kérdezi? — Kétségkívül! — Bámulatos tetetés! — Uram! szavamat adom, hogy legkisebb tudomásom sincs semmiről, s mindaddig nem mozdulok, mig fel nem világosit. — Ön az éjjel házamban volt és nem boudokja előtt szerelmi vallomásokat tett, s minthogy tudták, hogy ma elutazom, a találkát mára tették. Ennyi, úgy hiszem, elég! — Hahahaha! — Mit, ön még nevetni mer? Fogja a pisztolyt és menjen helyére, mert keresztüllövöm. — Jól van! elfogadom, de csak azon feltétel alatt, ha előbb meghallgat. Időnk úgyis van , mert amint látom, az orvos úr még nem végzett sebével. Uraim! Tegnap este egy barátom névnapján voltam körülbelül éjfélig, ekkor amint hazafelé mentem volna, Recsényi úr háza előtt egy nőt pillantottam meg. Minthogy pedig este a champagneit kissé a rendesnél nagyobb pohárból ittuk, jókedvben lévén, a nőt megszólítottam. Ő beugrott a kapun s engem ki akart zárni; én megakadályoztam s szerelmet vallottam neki. Ő felfutott a lépcsőn, én utána. Szobája előtt elértem s mindaddig be nem eresztettem, mig reményt nem nyújtott. Ő szobájába zárkózott, én hazamentem. Uraim, e nő volt . . . — Nem, — vágott közbe Recsényi. — Igen, nejének a szobalánya. Erre aztán mindnyájan jó ízűt kacsagtak, annyira, hogy az orvos tévedésből Recsényi sebe helyett segédének fülét ragasztotta be. — De mit keresett lenn a szobalány? — kérdé Recsényi. — Valószínűleg valamit kiejtett az ablakon s azért jött le, mert láttam, hogy valamit vett fel. — No ez szép! Nem szobalányáért kaptam sebet. — Meg is érdemli, mert nem bízik nejében. — Egyébiránt Körmendy úr sem dicsekedhetik , mert habár kényszerítve vívott is, a szobalánynak önkényt lett lovagja. Most pedig, ha úgy tetszik, mehetünk reggelizni. — Feltéve, hogy többé nem verekszik szobalányokért. — És ön nem issza nagy pohárból a champagneit. Az egész társaság a városnak vette útját, ahol midőn a „Két kakas” előtt elhaladtak , érdemes bakterünk akkor lépett ki a korcsmaajtón, bizonytalan léptekkel haladva, de annál biztosabb hangon hirdetve, hogy Tizet ütött már az óra Ügyeljetek ezen szóra Tűzre, vízre vigyázzatok Hogy kártokat ne valljátok. Krenedics. KECSKEMÉTI LAPOK Egyleti és társadalmi élet, Intézetek. A kecskeméti községi tanitó-testület az Eötvös-alap és az Országos tanítói árvaház javára az Olvasókör termeiben 1886. január 9-ikén szombaton hangversenynyel egybekötött zártkörű tánczestélyt ad. Műsorozat : 1. Ilka operakivonat Doppler Károlytól, zenekarra átírta Nemesszeghy István zenetanár úr, előadja a műkedvelő ifjak zenekara. 2. Népdal egyveleg Zimay L.-tól, előadja a dalárda. 3. Szavalat, előadja Baán Júlia k. a. 4. Hegedű duett. Janza L. Adagio és Moltomoderato-ját előadják 1-ső hegedűn Nemesszeghy István , 2-ik hegedűn Soós Ferencz. 5. Rajnai bordal, Liszt F.-től, előadja a dalárda. 6. Szavalat, előadja Kerekes József. 7. Szép szöszke, polka-mazur Mikus Irmától , előadja a műkedvelő ifjak zenekara. Belépti-dij: Személyjegy 1 frt, családjegy 2 frt 50 kr. Fölülfizetések köszönettel fogadtatnak s hirlapilag nyugtáztatnak. Kezdete 7 órakor. Belépti-jegyek előre válthatók: Gallia Emma úrnő és Scheiber József úr könyvkereskedésében, Fehér Márton úr porczellán- és Falta Lajos úr fűszerkereskedésében, valamint az estély napján a pénztárnál. Ételek és italok pontos kiszolgáltatásáról gondoskodva lesz. A névre szóló meghívó másra át nem ruházható s kívánatra előmutatandó. A Kecskemétvidéki Gazdasági Egyesület rendes évi és újra alakuló közgyűlését Kecskeméten 1886. évi január hó 24-ik napján délelőtt 10 órakor a városház tanácstermében tartja, hova az egyleti tagok tisztelettel meghivatnak. — Csereklyei Károly, g. e. titkár. Az ipartestület az ipariskolai felügyelő bizottság átiratát a tanoncz-kiállítás ügyében pártolólag vette tudomásul s egy, az ipar minden ágát képviselő küldöttséget nevezett ki, az ipariskolai felügyelő bizottság által kiküldött bizottsággal leendő együttes eljárás végett. Az ipartestület valóban nagyfontosságú teendői közt talán egy sincs, mely eredményében az iparügy fejlődésére olyan kihatással lenne, mint az ilynemű kiállítások. Méltó tehát, hogy — a különben törvény által is megkövetelt — tanoncz-kiállítás iparosaink körében a kellő pártolásra találjon. Kérelem. Mindazok, kik a jótékony Nőegyletnek I. évi január hó 16-ikán tartandó báljára tévedésből meghivót nem kaptak , szíveskedjenek hozzám fordulni. Dr. Horváth Mihály, egyleti titkár. Temetési egyesület. Városunk egyik legrégibb egyesülete a „Kecskeméti öröklő és tőkét alapító temetkezési egyesület legközelebb tartott igazgatósági ülésén elhatározta, hogy az évi közgyűlésen javasolni fogja a másodrendű tagok halott díjának 80 frtra leendő felemelését. Kétségtelen jele ez az egyesület vagyoni gyarapodásának, mert hiszen, ezelőtt 8 évvel, a másodrendű tagok halott díja még nem volt több 52 frt 50 krnál. SZÍNHÁZ. A három ünnepen jó estéi voltak a színtársulatnak, amennyiben mindig telt ház előtt adattak a darabok. Pénteken a „Nap és hold“ került színre Oroszi Georgettel, ki csinos énekével és játékával nagyban előmozdította az operett sikerét, vele együtt Szőnyi Emmát is elismerés illeti. A férfi szereplők szintén megállták helyüket, csak a Szabó szintelen játéka ellen tehető kifogás. Az előadás különben összevágó volt. Szombaton „Az igmándi kispap“-ban Tolnainé vívta ki az est sikerét élénk és korrekt játékával s dalaival. Csiszár a kispapban jó alak volt ugyan, de szerepének egyes helyeit nem domborította ki eléggé. Szigethy az apát nagy kedvvel játszotta, de itt-ott egy kissé erősen színezett. Erszényesné az anyában elég jó volt, csak hangjának siralmasságát kellett volna mérsékelnie. Szathmáriné Lazsák Zsuzsát nem találta el egészen, Völgyi sem volt teljesen otthon Király Pista szerepében, Erszényes pedig a plébánost inkább hibásan mint jól fogta fel. A „Piros bugyelláris“ vasárnap nem a legjobb előadásban részesült. Először is Taraszovics Margit, vendégszínésznő, alapjában elhibázta Zsófi szerepét, mert az a menyecske, akit ő ábrázolt, inkább beillett volna egy erősebb kiadású Finom Rózsinak , mint a jókedvű, de naiv tölgyesi bírónénak; aztán játékában nagyon is sok volt a mesterkéltség meg hatásvadászat, éneke pedig kevésbbé hódított. Általában szerepébe kelleténél többet vitt be az operettből, melyre talán alkalmasabb lehet, mint népszínműre. Csiszérről csak azt jegyezzük meg, hogy tölgyesi bírónak nagyon fiatal volt. Hevesi Csillag Pált elég jól adta. Kedden „Czigány Panna” a Lengyel jutalomjátéka lett volna, hanem a kasszába annyi pénz sem gyűlt össze, amennyi elég a napi költség fedezésére, s így Lengyel számára nem maradt más jutalom, mint az az öntudat, hogy — mint jó színész — megérdemelte volna a közönség pártfogását. „A czigány princz“ pénteken minden nagyobb reklám nélkül, szinte váratlanul került színre, — a páholyokat kivéve — zsúfolt ház előtt. Hanem a készületlenség erősen meglátszott az előadáson, mert szerepükben még azok is ingadoztak, akik különben szorgalmasak szoktak lenni. A vegyes közönség azért jól mulatott a darabon , mely bőven el van látva bohócz dolgokkal, karrikatúrákkal és vastag ötletekkel minden más drámai érdem és lelemény nélkül. A közönség érdeklődését három szerplő tartotta ébren: Tolnainé, ki csinos alak volt, Völgyi, ki a török basa hálás szerepében mulattatott, és Lévai, a czigány princz, a ki csak annyit túlozott, amennyit a sze Kecskemét és a színészet. A több oldalról fölmerült hírekkel szemben , melyek a vidéki színészet szomorú viszonyairól szólanak, lehetetlen elhallgatnom a kecskeméti színészet sorsát. Nincs miért kétségbe vonnom a jájszó komoly voltát, mely a vidéki színigazgatók ajkairól hangzik, de azok a siralmas hangok , melyek Kecskemétről szólanak, nem felelnek meg a valóságnak. Én teljesen megvagyok és meg lehetek elégedve s csak köszönettel tartozom a közönségnek eddigi szives támogatásáért, mert tapasztaltam , hogy csak ügyes, tapintatos vezetésre van szükség s a közönséget meg lehet annyira nyerni, hogy nemcsak a színész élhet , hanem az igazgatóság is több-több áldozatot hozhat. Ha tehát való az, h a mint az általános panaszt tekintve, valónak kell tartanom , — hogy a vidéki színészet mindenütt nyomorral küzd s épen ezért nem képes hivatásának teljesen megfelelni, — hálátlanság volna tőlem a vádat Kecskemét város I. közönségén is — habár csak hallgatásommal — száradni hagyni. Több nagy városban megfordultam már a vezetésemre bízott társulattal , de sehol hasonló lelkes pártolásban, mint amelyet már 3 hó óta Kecskeméten tapasztalni szerencsés lehetek, nem részesültem. Ugyanazért kötelességemnek tartom kijelenteni , hogy Kecskemét városában bármily nagy társulat — csak ügyesen vezessék — fönntarthatja magát. Nem kell küzdenie a nyomorral, nem a részvétlenséggel, a közönség pártfogása tisztességes megélhetést biztosít a színésznek. Borsodi Vilmos, színtársulati művezető, repe is megengedett. A többi szerepek részint jelentéktelenek, részint nem domborittattak ki kellőleg. KÜLÖNFÉLÉK. — E rovatot alig nyithatjuk meg egyébbel, mint hogy őszinte szívvel boldog újévet kívánjunk lapunk tisztelt olvasóinak s igen tisztelt családjaiknak. Általában ez évben népünknek, városunk minden rendű és rangú polgárainak állandó jóllétét s szorgalmas fáradozásaikra az Isten áldását kívánjuk. Úgy legyen! — Gyászhir. Dr. Kocsis József, orvostudor és a róm. kath. egyházközség tanácsosa és pénztárnoka, községi iskolaszéki tag, ritka lelkiismeretes, ügybuzgó, kötelességszerető férfiú, deczember 24-én este elhunyt. Temetése karácsony másnapján délután nagyszámú részvevő közönség jelenlétében ment végbe. A megboldogult előbb, mint gyakorló orvos, kizárólag e téren működött, s egyik keresettebb orvosa volt városunknak. Majd a 60 as évek első felében a városi köztartozásokat realizáló bizottságnál , később az 1867. évi tisztújitás alkalmával , mint városi főpénztárnok s végre 1872. óta a róm. kath. egyházközségnél, mint pénztárnok nyert alkalmazást, mely állását mindezideig becsülettel töltötte be. Az utóbbi pár év már nagyon megviselte, testi erejében észrevehetőig hanyatlott, de azért hivatalos teendőit mindenkor pontosan 1. sz.