Kecskeméti Lapok, 1890. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1890-01-05 / 1. szám

, mint a havasokról lerohanó lavina, mihelyt összeköttetésbe lépett a moszkvai kereske­dőkkel; erre megnyílt csakhamar az éjszak­­amerikai gyarmatokkal kezdett árucsere, megalakult a keletindiai kereskedelmi tár­sulat, megindult az üzlet Levante-val , mely szó „kelet“-et jelent és alatta nem­csak egész Előázsiát, de az európai Török­birodalmat és Egyiptomot is értették. Nemcsak születések szaporították né­pét, hanem bevándorlás is. A francziaor­­szági vallás­üldözés, a német­alföldi pol­gári súrlódások annyi népet tereltek oda, hogy az angol királyok uilalma ellenére is gomba módra gyorsan nőttek ki a talaj­ból külvárosai. Már 1710-ben egyszerre 50 új templomot kellett építeni és a túl­tömött belváros kezdett hatalmasan kifelé terjeszkedni; tér kellett a megszaporodott és zsúfolásig megtelt árúraktáraknak, de a növekvő vagyonosodással a kényelem is igényeket formált, a szű­k utczák tágultak, parkok keletkeztek, melyek első­sorban arra hivatvák, hogy levegőt adjanak. Ezek ki­terjedése ma 9­0 km., mi 2 szer több, mint a terület, melyen Kecskemét város fekszik. Cantu olasz történetíró már 1858-ban lelkesedve szól szokatlan nagyságáról. Sze­rinte akkor 4­7 □ mértföldet foglalt el és 327,392 házból állt, ezek száma évenkint 4000-rel, a lakosoké 40000-rel szaporodik; a város hossza 3 mértföldet tesz s ha há­zait egy sorban állitanák, Yorktól Fran­­cziaországon keresztül a Pyrenaek hegysé­géig érnének el. Az 1856-iki népszámlálás 2,362,236 lakost tüntetett föl. Ezek száma 1/­-del több, mint Peki­ngben; 2-szer több, mint Konstantinápolyban; 4-szer több, mint Pétervárott; 5-ször több, mint Bécs, Mad­rid vagy Új-Yorkban; 7 szer több, mint Berlinben, 9-szer több mint Rómában. 5000 kövezett utczája 180 mf. hosszú, a kövezés 140 millió írtba került, a jókar­ban tartása évenkint 118 millióba. Volt 1900 gázcső, a 360,000 láng 13,528 köb­méter gázt emésztett föl éjjelenkint, a vízvezetékek 3,600000 hektoliter italt szol­gáltattak, majd két annyit, mint 1845 ben. Elfogyasztottak évenkint 277,000 szarvas­marhát, 30,000 borjút, 1,480,000 ürut 34,000 sertést, 800,000 mmázsa életet, 155,232 mmázsa burgonyát, 89,672,000 fej káposztát, rengeteg halat és szárnyas álla­tot, az utóbbiból a vidék 1,281,000 dara­bot szállított oda , Francziaország 70—75 millió tojást, a fővárosnak a vidék 13,000 tehenet tart fejésre. Évenként elfogyott 3 millió hajóteher kőszén, 65,000 tonna bor, 90000 hektoliter szesz, 1,944,000 hektoliter porter és ale sör; volt 3613 sörház, 5279 csapszék és 13000 borkereskedés, a biztonságra 6367 ember ügyelt föl. A londoni gáz­világítást eszközlő két társulat 45 millió frt tőkével rendelkezett. De az már új adat, hogy Chandler Róbert számítása szerint 3000 mé­ter mázsa súlyú a füst, mely London fölött naponkint úszik, ez 27 millió frt értékű kőszén elégetéséből kerül elő, évenkint 7.800.000 frtra rúg a kár, hogy­ a kőszén füst nélkül nem ég, 3 millió frtot tesz ki a szállítása, 3.600.000 frtot a kémények söprési költsége és 12 millió frt a kár, mit a füst az épületeken okoz. Nem mernék ekkora számokkal előho­zakodni bármely hallgatóság előtt; nem azért, mintha távol járnának az igazságtól, hanem mivel élvezetük erős emésztő szer­veket kíván, mint a fáczán pecsenye. A klasszikus zenedarabokra nézve nyilatkozott így egy jeles műbíráló. Szerencsére Uraim , önök sokat folalkoznak a számokkal hiva­tásból, illetékes körben szedem tehát őket elő. Engedjék meg azonban, hogy egyre figyelmeztessem. Úgy vagyunk a statisz­tikával, mint a vízzel; keressük a legtisz­tábbat, de ha nagyító üveggel nézzük, a legátlátszóbb vízcsöppben is találunk szeny­­nyet és élnünk kell vele , mert rendelkezé­sünkre különb nem áll. London növekedésére nézve a Rudschau für Geographie (1883.) az óriási város rendőr hivatali jelentése után mondja azt, hogy 1856—1882 közt a város utczáinak hossza 185 mértföldről 321 mértföldnyire fejlődött, a házak száma 258,000-ről 420,000-re. A csatornázás és kövezés­e 25 év alatt a 38 kerületben, a­mennyire a város föl van osztva, 115,135,650 frtot nyelt el; emellett a 184 mf. hosszú mellék csatornákra, me­lyek annyi ember szennyesét vezetik le, 23,108,900 frtot kellett áldozni, összesen 2764,891,000 frtot. Az utczák világítására 26, 444 új lámpát állítottak. Ma természe­tesen még nagy­obbak az arányok és hová növik magukat ki, emberileg előrelátni nem lehet. Helyesen járok el talán, ha abban­ a sorrendben szedem elő statisztikai ada­tait, a­melyben 30 év előtt Cantu Cézár tette. Mai kiterjedése Londonnak 5­74 □ mf, épen 82 akkora tehát, mint Kecskemété, mely 700 kataszteri holdon fekszik. Hossza a Themze két partján 26 km., Félegyháza ide csak 25, szélessége is 19 km. A folyón 19 híd és 3 alagút vezet át. Ez utóbbiak építését az indokolta, hogy a legbüszkébb tengeri hajók is r­egalázódás nélkül jöhessenek föl a parliament palotáig, mely a régi „lon­doni hid” fejénél épült, a meddig a tenger dagálya és a pálya elér. Parkja van 13, utczáinak száma 26,000, azok hossza 11,500 km. vagyis 1550 mf., mi akkora vonalt ad ki, mint innen Buda­pest távolsága 55-ször véve a vasút mentén oda és vissza. Csak 1874-ben épült 7764 új ház és nyílt 145 új utcza, a lakosság lélek­száma 1840—1873 közt 75^ kal, a házaké 82^-kal nőtt, mi jólét gyarapodásra mutat. Cantu számítása szerint 1888-ig London házainak 447,392-re kellett volna szaporod­­niok és már 1881-ben 73,603-mal haladta meg az előirányzatot, a lakosság növekedése pedig 470,205 lélekkel. Ma bátran tehetni 4 millióra, mert még Cantu szűkös számí­tásai szerint is 152,441 fölének kell lennie. Van 637 temploma, közte 90 katholi­kus, 12 izraelita , a többi 535 a különböző ágazatú protestáns felekezetek közt oszlik meg; közép és szakiskoláinak a száma megha­ladja a 200-at, lapjai folyóirata a 800-at, pénze óriási tömegével uralkodik az egész világon. Ispotálya van 1100, színháza 47, az ut­­czákat 1 milliónál több gázláng világítja. 1880-ban 9 társaság évenkint 1’­a millió tonna kőszenet használt föl világító gyár­tásra és 52 millió köbméter gázt készített, de annyi sem elegendő abban a sűrű sárga ködben, melyet az angol „ borsó-leves“-nek nevez és a mely késő ősszel oly vastag, hogy a kocsis délben sem látja a lova fejét. Hogy karambol meg utcza tévesztés ebből könnyen származik, egész természe­tes , mikor 3000 omnibusz , 9652 komfortabb­ közlekedik éjjel nappal, 25000 lóvonszolja azokat, de annyi sem lenne elég, ha föld alatti (tunnel) és házak fölötti (viadukt) vasutak nem hasogatnák a várost a szélrózsa különböző irányaiban. Ilyen belső vasút van 14 állomással. A földalatti pálya hossza 78 km., majd annyi mint Kecskeméttől Vecsésig; rajta átlag 400 vonat közlekedik naponként, pe­dig a füst, a nyirkosság, bűz meg a ré­mítő döbörgés miatt kellemetlen a haszná­lata, kivált a hirtelen fordulóknál. A­­ vezeték 5.290.000 hektoliter ivó­vizet szolgáltat, a csatornák ellenben­­/s millió köbméter piszkot vezetnek le. (Folyt, köv.) „Éden“-színház Budapesten. Akár­mily mértékben fejlődjék Buda­pest— rohamosan vagy lassan — be kell következni annak, hogy egy fényes nagy­szabású téli mulató helye legyen. Ez a mu­lató hely lehet cosmopolita jellegű, lehet magyaros jellegű ; az üzleti tekintetből mind egyforma tekintet alá fog esni. Sikerülni fog mindenképen , mert a mai korszellemben benne él ennek a csirája. De ami az üzletnek mindegy, az­tán nekünk magyarul gondolkozóknak még sem egészen mindegy, s most, a­mikor a negye­dik színházat elhamvasztotta a tűz semmi kétségünk nem támadhat az iránt, hogy egy negyedik színház fog sikerülni, még­pedig nem egyszerű, hanem terjedelmes alakban. Az idő olyan vajúdónak látszik, hogy talán ikreket várhatunk egy nagy orpheum és egy német Vaudeville-színház alakjában. Hogy milyen jövő várhat rájuk Magyar­­ország metropolisában, annak én se jó, se rossz prófétája lenni nem akarok, mert a­mint már mondtam, a korszellemben benne él a csirája. Ennek az ikertestvér ideának a meg­valósulása nekünk csak annyit fog ártani, mint a­mennyit az általam tervbe vett „Eden“-színház eszméjének megvalósulása amannak árthat, ennyi az egész, a­miért­­ én az „Éden“-szinház eszméjét kipattantottam : Magyarország közönsége és a közvélemény elé; ha elejtetik az eszme, valószínű, hogy a másik kettő megvalósul, de ha felkarol­­tatik, megvalósítom az „Éden“-szinházat úgy, hogy ki lesz kerekítve Budapesten a szinházkérdés kerek 50 esztendőre. Az „Éden“-színház eszméjét illetékes helyeken nagyjából már megismertettem, ezúttal annak Üzletszerű oldalát van szeren­csém megvilágítni addig is az alábbiakban, míg az eszme egy lépéssel előbbre fog haladni. E színháznak üzleti része biztos alapra fektethető akkor, ha nagyszabású alkotásánál fogva minden színházi vállalat fölé fog emelkedni. Nem úgy értendő ez, hogy fényben és pompában úszszék ott minden , hanem úgy , hogy az alapjában véve mint vállalat olyan­­ legyen, hogy se magánosok, se más vállal­kozók könnyű szerrel annak concurrentiát ne csinálhassanak. Nagy tőkebefektetés nélkül ez el nem érhető, nagy tőke nélkül azt a vállalatot megkezdeni hiában való fáradság volna. Az általam czélzott „Éden “színház eszméje ott kezdődik , a­hol a vállalat meg­felel a nagyszerűségnek. Egy bizonyos ha­táron túl lehet azt fokozni, hogy nagyszerűbb legyen; de ha csak egy kis toka látszanék a kisszerfiségnek, akkor el kell ejteni az eszmét végképpen , mint nem életrevalót. Az „ Éden“-színház consortiumának anyagi ereje fogja megmérni azt, ha váljon hol kezdődik a vállalat nagyszerűsége. Kiinduláskor ezt kell irányadóul venni, különben ha nagy tőkére szükség nem volna, e vállalatot egy magános ember vehetné a kezébe. E vállalat tőkéjének kérdése két lényeges kérdésen fog megfordulni. Ha elsőrangú he­lyen fog fölállíttatni, vagy ha másodrendű­­ helyen fog elhelyeztetni, mindkét helyen megfelelhet az a nagyszerűségnek avval a különbözettel, hogy a milyen arányiban fog­­ emelkedni az elsőrendű helyen való építési költségek több kiadása, és oly mértékben fog emelkedni az épület üzleti értéke. Így viszont csökkenni fog ennek anyagi értéke üzleti szempontokból, ha a vállalat másodrangú helyen fogja elhelyezni az „Éden“ -színházat. Ez azonban nem áll út­jában annak, hogy az elsőrendű helyen, nemkülönben a másodrendű helyen az „Éden“­­színház nagyszerűségéből veszítsen, vagy hogy az azért egyformán nagyszerű lehessen­­ mindkét helyen. Az „Éden“-színház üzleti czélokkal összekötött vállalat lesz, a­mely a befekte­tett tőke arányában részvényeseinek kielé­gítő hasznot fog hajtani, s e mellett a vál­lalat üzlete körülkarolja az „Éden“-színhá­zat, azt a színházat, a­mely a vállalat üzleti forrásaihoz hódítja a közönséget. Itt felmerül az a kérdés, hogy mi módon? Ezt azonban nem tartom most szükségesnek föl­tárni. A­ki külföldön járt, az megtalálhatta­­ minden ország fővárosában a színházi üzle­tekkel , s a­hol csak ilyenek vannak , a leg­silányabb orpheumoktól és tinger­angelektől kezdve mind prosperálnak. Prosperálnak olyan mértékben, mint a­milyen mértékben a tőkebefektetéstől várni lehet. Menjünk bárhová, azt fogjuk találni, hogy az üzleti czéllal egybekötött ilyen vállalatok naponta nagyobb tért hódítanak elhibázhatlanul, s ez az oka, hogy mielőtt nálunk Budapesten ezen biztosra vett vállalatot mások létesí­tenék, nekem, ha egyebet nem is, de leg­alább is kísérletet kell tennem egy ilyennek létesítésére. Különben egy évi mulasztás elég­­ lesz rá, hogy idegen pénzzel, idegen embe­rek , idegen ízléssel, idegenszerű eszközökkel létesítik ezt a vállalatot, a­mely vállalat elhibázhatlanul sikerülni fog. Az idegenek megpróbálkoznak egy Vaude­ville színház létesítésével, a­melyben ide­gen nyelven előadások fognak tartatni. Az idegenek egy monstre­ orpheumot óhajtanak létesíteni egy üzlettel összekötött módon. Ennek létesítése oly előrehaladt stádiumban van, hogy már csak idő kérdése. Az „Éden“-színház lenne hivatva arra , hogy mind e kérdéseket ellensúlyozza, s hogy ellensúlyozhassa, nagyszabású alapra kell azt fektetni. Ez­által nincs föltételezve az, hogy ugyanazon módokat alkalmazzuk, a­mit a külföldiek, s hogy ép olyan eszközökkel vagyis idegen eszközökkel cseréljük föl vállalatunkat vagy művészetünket, hanem az, hogy saját eredeti intenciónk érvénye­süljön abban, s legyen az minden izében a magyar fővároshoz méltó s hivatását ma­gyar irányban betöltő intézmény. Azért hibásan tennénk azt, ha egy minden izében cosmopolita irányú üzletért feladnánk nemzeties intenciónkat, ha az, az üzleti czélt biztosítaná is látszólag, mert ez nemcsak, hogy nem lehet czélunk, ha­nem az olyan üzletet csakugyan át kell engednünk az idegeneknek, a­kik e téren nálunk gyakorlottabbak. Az általam­ czélba vett „Éden“-színház nem lesz követője az orpheumoknak, hanem ellenlábasa, nem lesz concurrense a komoly színházainknak, hanem kiegészítője lesz annak , a­mi a komoly színházak, concert­­termek, é­s az ezektől messze eső orpheumok és tingertangelek közé beékelődik , betöltése lesz egy nagy hézagnak , ahova Vaudeville és az orpheumféle két vállalat beékelődni kíván. A színi irodalom és zeneirodalom újabb termékei, a szavaló és énekművészet, a táncz és látványosság fogják felváltani egy­mást. Az „Éden“ színház üzleti vállalata ezt a művészeti eszközt fogja felhasználni mint vonzerőt, ezen művészeti eszköz körül kell csoportosulnia mindennek, a­mi a mulat­ságra , szórakozásra szolgál. Az „Éden“ színházban eltöltött néhány óra a látogató közönséget a legkielégítőbb kedvességekkel fogja elárasztani. Egységes látványosság lesz az egészben véve és lát­ványosság lesz az részleteiben. Az üzleti része az „Éden“­színháznak felölel magába sok üzleti ágat. Maga a szin­ház, mint egyik fő vonzerő, ez üzleteket úgy csoportosítja maga körül, hogy ez ál­tal mindegyik üzleti­ ág biztosítva lesz. Ezeknek egységes administratiójában fog összpontosulni az anyagi siker, mert az „Éden“­­szinház minden legkisebb helye és tere értékesíthető lesz. Ennek mikéntje későbbi feladat tárgya , azaz a részletek tárgya lesz. A találékonyság fogja azt megoldani. Újabb időben a gyakori színházégések és hosszú tapasztalás megtanított már minket arra is, hogy egy színház tűzbiztonsága és színpadjaink berendezése mily fontosságot képeznek. Az óvórendszabályok és az építési szabályokhoz kötött feltételek miatt oly színházak építtetnek manapság, hogy ha minden követelményeknek eleget tenni óhajt­­nánk, egy oly tőkét képez a színházakban maga a színpadi berendezés, a­mely mitsem jövedelmez, és pénzt emészt. Az „Éden“ szinház e tekintetben oly újítás alapján fog berendeztetni, a­mely 100,000 főt vagy még több különbözetet fog tenni, ami e vállalatnak előnyére fog­ válni. Nagy vonásokban előadtam az „Éden“­­szinház alapeszméjét. Ebből látható, hogy e vállalat se kisszerűséget, se középszerűséget nem föltételez, hanem , hogy ez nagyszabású igényeket támaszt minden tekintetben. A pénzbefektetésben, az eszme keresz­tülvitelében és annak leendő szervezésében és vezetésében. Ha az eszme életrevalósága bizalomra fog találni, úgy a consortium megalakulása küszöbén állunk, de közel állunk ahoz is, hogy idegen vállalatok más természetű intézményt létesítsenek. P. Odry Lehel: Színház. Szombaton, decz. 28 ikán Shakes­peare esténk volt, első ez évadban. Mol­nár László úr, a debreczeni színház első hősszerelmese vendégkép lépett föl Ham­­letben. Molnár úr tapintatosan cselekedett midőn magát épen Hamletben mutatta be; mert nézetünk szerint a nagy költő kirág­nak ezen rendkívüli drámai alakja, melyet sokan csodálnak, sokan megtámadnak, az ingadozó, habzó Hamlet, kit erősebb szen­vedélyek nagy tettekre nem lelkesítenek , ki bosszúja végrehajtásában még akkor is haboz, mikor meggyilkolt atyjának szel­leme erősíti meg gyanúját, szóval a töprengő Hamlet Molnár úrban jelesebb képviselőre talált, mint talán Shakespeare-nek egyébb alakja talált volna. Nem mintha Molnár úr sokoldalúságában kételkednénk, mert ő ez egy alakításával is bebizonyította, hogy kitűnő színész, ki nemcsak szaval, hanem játszik is, ki szerepét nemcsak megtanulja, hanem tanulmányozza, kinek egyes jelené­seiben arczáról leolvasható, hogy átérti a gondolatot és átérzi az érzést, melyet a költő általa kifejezésre juttat, és ezen közvetlensége a közönségre soha sem té­vesztheti el hatását, aminthogy többször, de különösen az anya és fiú közötti és a temetői jelenésben szigetrázón hatott is, de attól tartanánk, hogy az erősebb szenve­dély kitörő hangja nem állana rendelkezé­sére. Molnár úr mindenesetre műélvezetet nyújtott a jelenvolt nagyszámú közönség­nek és ezért neki e helyen is köszönetet mondunk. A többi szerepek nagyon meg voltak rövidítve, mindamellett Pártos Etel (Ophelia), Dobó (Polonius), Krém­er (Laertes) és Vágó (Horatio) megállották helyüket. Egyúttal Hamlet szellemére nézve volna némi észrevételünk. Shakespeare szín­házában a szellem csak a hátsó, alantab­ban fekvő sötétebb színpadon jelent meg a nézőtől lehető legnagyobb távolság­ban, hogy a csalódás minél valószínűbb legyen; innen van, hogy az anya és fiú között lejátszódott jelenésben is az anya nem látja a szellemet, csak a dúlt kedé­lyű ifjú lelki szemei előtt jelenik az meg, de hatása annál mélyebb és igazibb. Míg nekünk ugyancsak meg kellett phantásián­­kat erőltetnünk, hogy Asz­t­alos­b­a­n szel­lemet lássunk, mert ez a nézőtér közvetlen kettős téren működő testületnek a régi haj­lék kicsi és szűk lett. Elkivánkozott a II. emeletre. Jelszó: ad astra. Új otthonában az első percztől kezdve otthon tudta magát. Rendelkezett, mint sajátjában. Lámpásokkal megvilágítja az esti sötétben meredek lépcsőházat, a terem­ben új függő lámpát alkalmazott, természe­tesen mindezt adósságra. A hangszerekben is meglátszott az idő vasfogának folytonos rágcsálása. A czim­­balom és öreg bőgő orvosra szorult. A pa­tika drága, de az orvosság biztos. Csak az adósság növekedett ezzel is. Annál erősebb a kapocs, nem mint afféle öntött vas merev, törékeny, hanem tartós mint a Bessemer aczél. És ezzel leteszem tollamat. A banda és a dalárda oly hatalom, mely a hangok harmóniája fölött szabadon disponál, a természetes hangok minden modulácziója az együtt­működésben is csak az igazi összhangzatra vezethet. Legyen ez az összhang tartós, erős és az évek hosszú során által majdan kipróbált, hogy a jö­vendő század első hajnalára az egyesült testület is úgy jubilálhasson, mint tette ezt önérzettel az elmúlt évben az úri b­a­n­d­a. Götsch József: KECSKEMÉTI LAPOK 1. 37.

Next