Kecskeméti Lapok, 1891. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1891-01-04 / 1. szám

2 Első aljegyző lett: D­é­k­á­n­y László; második aljegyző: Gyenes Ber­talan; harmadik aljegyző: Dr. Csulyok Béla 124 szavazattal Szappanos Sándor 59 szavazata ellen. Közgyám: B. Kiss György. Főpénztárnok: Kudar An­tal 114 szavazattal Révész Bencze 64 szavazatával szemben. Főpénztári ellenőr egyhangúlag: Nagy Sándor. Adópénztárnok: Soós Jó­zsef, adópénztári ellenőr : Deák Gyula; gyámpénztárnok : Sárközy László, gyám­pénztári ellenőr: Kocsis József, mind­annyian egyhangúlag. A főispán által kineveztettek : főkapi­tánynak : Vámos Béla, jogtanár; főköny­velőnek: Hajagos József; tiszti főorvos­nak : Dr. Kecskeméti Lajos; kerületi­orvosoknak: Dr. Nyirády László, Dr. Falta László, Dr. Szabó László; tiszteletbeli városi orvosnak: D­r. Fodor Jenő; főszámvevőnek: Dömötör Károly ; alszám­vevőnek : Tóth László; állatorvo­soknak : Bartha Gergely és Ben­kóczy Flórián. Tiszteletbeli főügyész: Pacsu Mihály; tiszteletbeli ügyészek: Papp Sándor és Zimay Károly; tiszteletbeli jegyző: Dr. Szigethy Lehel. E helyen fájó érzéssel kell megemlé­keznünk Ford­ős Dezső úrnak, lapunk e kiváló munkatársának mellőzéséről és ki­maradásáról. A tisztújító közgyűlés délután h­at órakor ért véget a főispán lelkes éltetése mellett. A főispán úr az egész gyűlést a legnagyobb odaadással, körültekintéssel és pártatlanul vezette; a közgyűlés ily elfo­gulatlan vezetésének köszönhető, hogy az ily simán , minden zavar nélkül folyt le. Városunk trh. közgyűlése büszkén te­kinthet e lezajlott restaurátióra. A bizott­sági tagok többsége elfogulatlanul, igazsá­gosan választott; választott oly tisztikart, mely garancziát nyújt arra, hogy a város érdekei jó kezekbe vannak letéve. A nemzetgazdaságtan az iskolában, a sztrájkok, a vám- és kereskedelmi poli­tika, az adókérdések mind a nemzetgazda­­ságtan körébe tartoznak s csakis e tudomány tanainak és törvényeinek ismerete által érthetők meg. S hogy áll ma az életbe kilépő fiatal ember e minden oldalról eléje kerülő kér­désekkel szemben? Járult e hozzá az iskola csak egy parányival is ahhoz, hogy leg­alább ellássa őt az alapfogalmakkal, melyek segélyével csak megközelítő fogalmat is alkothatna magának arról, hogy tulajdon­­kép mi körül forog a szó ezen, egész nem­zetekre kiható mozgalmaknál? Bizony az iskola ez irányban nem tett semmit! E rop­pant nagy tér, mely a nemzetek anyagi jólétét s exisztencziájuk alapfeltételeit öleli fel, csaknem teljesen ismeretlen ifjú nem­zedékünk előtt. Ez nyilvánvaló hiány a tantervben , a nemzeti élet ily fontos olda­lát nem szabad eleve ignorálni. Sokkal ke­­vésbbé fontos az, hogy a tanuló pontosan ismerje a szocziális viszonyokat a Gradiusok idejében, mint az, hogy legalább hozzáve­tőleg tájékozással bírjon a modern nemzet­­gazdaság törvényeiben. Nem azt kívánjuk mi, hogy a tanulót a különböző rendszerekkel és nézetekkel zaklassák , hanem azt elengedhetlen követel­ménynek tartjuk , hogy a gazdaságban alap­vető törvényei iránt felébreszszük értelmét. Nem kell őt az ellentétes nézetek küzdel­mébe bevonni, de legalább tegyük képessé arra , hogy később az iskolában nyert néze­tek és fogalmak alapján önálló ítéletet alkothasson magának a gazdasági jelenségek felől. Ha a történetet helyesen akarjuk tanítani, ahhoz okvetlen szükséges a nem­zetgazdaságtan s az eddigi történetírásnak egyik nagy hibája volt, hogy tőle a feje­delmek életfolyásáról s csatáikról adtak chronológiát, holott a történelem menetét sokkal gyakrabban befolyásolták gazdasági, mint tisztán politikai vagy erkölcsi tekin­tetek. Francziaországban , Angliában s az Egyesült­ Államokban minden iskolában, a népiskolától kezdve fel egész a legmagasabb tanintézetekig, mindenütt tárgyalják a gaz­daságtan alapvonalait. Nálunk is, ha csak hetenkint egy pár órát kellene szentelni ennek a stúdiumnak. Ha majdan a fiúk és a lányok is a gazdasági alapfogalmak isme­retével lépnek az élet porondjára, nagyon sokat fognak veszíteni félelmességükből ama szocziális tévtanok, melyek első és utolsó sorban téves gazdasági fogalmakon és esz­méken alapulnak. A legközelebbi jövő már nálunk is megérlelheti azon kérdéseket, melyek szomszédunkban , nyugaton­, az­ álla­moknak oly sok gondot okoznak s az az előny, melyet egy gazdaságilag iskolázott nemzedék nyújt, sokkal nagyobb, mint amelyet néha erőszakos, szigorú rendsza­bályok nyújthatnak. A­mit az iskola elhanyagol e téren, azt később kell kipótolni s itt nagyon sok függ a véletlentől, a­ki az egyetemen nem hallgatja az illető tanszakokat, annak köny­vekből s újságokból kell a tájékozást merí­tenie. Bátran mondható, hogy a gazdasági képzettség azon csekély mértéke is, melyet a közép- és felső iskoláinkból kikerült egyének elsajátítanak , nagyobbrészt a saj­tóból ered, mert a sajtó ez irányban is hivatást teljesít: tájékoztató­ és művelő eszköze a népnek. Hatása ez irányban is megszakítható. A sajtót a minden oldalról feléje özönlő anyag képesíti a helyzet meg­ítélésére, s ha nálunk nemzetgazdasági téren mélyebb nyomokat nem hagy s nagyobb lefolyást nem gyakorol, annak oka részben­­ az, hogy csak kevesen vannak Magyaror­szágon , kik a hirlapirás ezen aránylag­­ leghálátlanabb ágát művelnék, másrészt mivel a hirlapirás terén még ott vagyunk , hogy inkább a közönség irányítja a sajtót,­­ mint a sajtó a közönséget. S aztán nemzet­­gazdasági kérdésekről írni olyanoknak , kik e téren teljesen tájékozatlanok, meddő fáradság. Van Magyarországon erre is közönség, s nekünk kivált módunkban van örömmel konstatálni, hogy­ akik érdeklődnek e kérdések iránt, azok értenek is hozzá, — de a nemzet u. n. intelligencziájának túl­nyomó nagy többsége előtt a nemzetgazda­sági irodalom—terra incognita, maga a sajtó egyedül nem nevelhet, mert nem kezdheti mindig elölről , az alapvető fogal­makkal , s azért az iskola kell, hogy megadja számára a fogékony közönséget, mely aztán a könyvekből és sajtóból tovább képezheti magát. Ha bármely tantárgyból is csípik el középiskoláinkban a nemzetgaz­daságtanra szentelendő pár órát, annak távolról se lesz oly káros hatása, mint a tantárgynak eddigi teljes és indokolatlan elhanyagultatása. „Magyar Föld”. Színház. Szombaton Jókai M. „Arany ember“­e jött színre. Részünkről a darabot elhibá­­zottnak tartjuk , mert ha a költő a szélesebb mederben mozgó és így a körülményesebb okadatolást megengedő regényben sem képes velünk alakjainak természetességét, valószínűségét elhitetni, annál kevésbbé teheti azt a gyorsabb fejlődésű, részleteket kizáró drámában. Már a beosztás is tech­nikai nehézségekbe ütközik. A 7 kép nagyon hosszúra nyúlik és 30 órai ülés fárasztja­­ a nézőt. Az előadás különben jó volt. Szendrőy Ella nemcsak szép, hanem jó Tímea is volt, a női hűséget tárgyazó jele­nésében meg is tapsolták. Nagy Vilma (Athalia) Szigethy Mari (Noémi) Lom­­n­iczy (Tímár Mihály) különösen pedig Dobó (Brazovics) dicséretes igyekezettel játszottak. Vasárnap Tóth Ede „Kintornás család“­­ját adták jó előadásban , különösen kitűntek Nagy Vilma, ki a szerencsétlen Marit és Szerémfalvy, ki az öreg kintornást meg­hatón adták. Kedden Mátray Kálmán jutalmául (?) Birchpfeifer S. „A szerencse gyermeke“ czímű 5 felvonásos színművét adták. Saját­­­ságos jelenséget tapasztalunk közönségünk­nél. Rendesen sem nagyon koptatja ugyan a színház küszöbét, de jutalomjátékokra­­ épenséggel nem akar bejönni. Pedig a juta­lomjáték a színésznek szűk gázsiján kívü­l nemcsak egyetlen mellékjövedelme, hanem ambitiója is, hőmérőjét látja benne ama tetszésnek , melyet magának a közönségnél kivívnia sikerült; már pedig mikor az olyan tehetséges, törekvő, szorgalmas fiatal­ember, mint a jutalmazandó is, azt látja, hogy legjobb igyekezetét is ily kevéssé méltányol­ják, nem csodálnék, ha kedvét veszítené. Mindamellett Mátray Kálmán férfiasan leküzdötte lehangoltságát és Anatole-ban szép alakítást mutatott be. Mellette Szen­d­­rőy Ella tűnt ki (Hermence), ki szeretetre­méltó pajzánságával azt bizonyította be, hogy ha felmelegszik és több élénkséggel játszik, nagy hatást képes elérni. Szerdán délutáni előadásban ismét a „Gigeriik“ vonultak a színpadra. Csütörtökön rendkívül élvezetes esténk volt. Többet egy vidéki színpadtól józanul kívánni nem lehet. Először is egy pompásan sikerült allegorikus némakép köszöntötte az Irodalom.­ ­ »Erődi Dániel költeményeiből egy újabb gyűjtemény jelent meg Grill Károly udv. könyvkereskedő bizományában. Bizo­nyára ép oly kedveltségnek fog örvendeni , mint a megelőző kötetek. Erődi költemé­nyei alkalmiak a szó legjobb értelmében, melyek hivatása a magánélet körében, a közélet öröme és baja iránt rokonszenvező lelkében támadtak. A külalak alig kifo­gásolható, a hazafias költemények erős ma­gyar érzése lelkesítő. Általában meggyőző nyilatkozatai e költemények egy kavargó szenvedélyektől nem zaklatott szívnek, egy szívnek, mely a fájdalmat busongássá alakítja át s a kifejezés túlságait, mind a haragét, mind a pajkosságot kerüli. A „nemzeti könyörgés“ és az „Oh nagy Isten“ királydalok, sugallva a haza és uralkodó hőszeretetétől. Hazafias érzelműek, bár a költő nem lelkesít, hanem ostoroz bennük: a »Pezsgőre“ —­ »Gyógyulj ki édes nemze­tem“ — „Csak a hazának“ sat. cziműek is, melyekben a költő a túlságos tivornyázást, a rút politikai érdekharczot, hazafias száj­­hősködést sújtja haragja ostorával. A trónörökös halála néhány átérzett panaszt, egy »Öngyilkos magyar író sírjánál“ a magyar író hivatását lelkesen hirdető köl­teményt fakaszt lantjából, az utóbbinak tartalma azonos a „Lantos sorsával.“ Van néhány tréfás költemény is e kötetben, fő­leg a szerző szerkesztői praxisából. A csi­nosan kiállított kötet ára 1 frt.­­ A „műbarátok köre“ védnöksége alatt álló „szépirodalmi könyvtár“ magyar irodalomterjesztő vállalatnak czélja minél jobb és minél több eredeti magyar szépiro­dalmi és egyéb érdekes művet adni igen olcsó áron. E vállalat szabályzata. 1. Min­den egyes megrendelő a „szépirodalmi könyvtár“ czimű magyar irodalomterjesztő vállalatnak tagjául tekintetik. 2. Minden tag, irodalom-pártolásának elismeréséül, remek díszoklevelet kap, mely minden úri háznak büszkeségét fogja képezni. 3. Évi dij 10 frt. 4. Az évi díjért minden tagnak évenkint legalább 12 kötet eredeti magyar mű küldetik , melyek csakis a „szépirodalmi könyvtár“-ban jelennek meg. 5. Kétezren felül jelentkező minden újabb 1000 tag után évenkint két kötettel több fog a megrende­lőknek megküldetni, úgy, hogy 10 forint évi díjért esetleg 14—16, sőt még több kötet kerül kiadásra. 6. Minél több tag lesz, annál több kötet jelenik meg ugyanazon díjért. 7. A vállalat vezetésével Fekete József szerkesztő van megbízva, egy tizen­két tagból álló biráló bizottság közreműkö­dése mellett. E bizottság elnöke gróf Csáky Albinné, tagjai: Beniczkyné B. Lenke, Fraknói Vilmos püspök, Váradi Antal, dr. Silberstein Ötvös Adolf, Szana Tamás, Ambrus Zoltán , Wohl Janka , dr. Kenedi Géza, Bartók Lajos, Hevesi József, Ábrá­nyi Emil, Rákosi Viktor. 8. Az évi díjak egyszerre vagy félévenkint fizetendők, leg. A német császár emlékezetes beszéde által aktuálissá lett iskolakérdés , remélé­he­­tőleg most már napirenden marad mindad­dig , míg azt a praktikus élet igényeinek kielégítésével nem sikerül véglegesen meg­oldani. Ez igények közül különösen egyre hívjuk fel közoktatásügyünk összes ténye­zőinek figyelmét, a nemzetgazdaságtanra, mely középiskoláinkban teljesen elhanyagol­­tatik. Volt ugyan szó róla, hogy e tárgyat is felveszik a középiskolai tantervbe, de az ügy csak a szónál maradt. A német császár azt a kérdést vetette fel, hogy­­miért támadnak oly sok hóbor­tos, konfúzus világjavítók ? Meg is felelt maga a kérdésre azt mondván , hogy a tör­ténelem hiányos oktatásában rejlik a hiba. Jó részben igaza van neki, mert a történeti fejlődés processusának nem ismerése nagyon is alkalmas arra, hogy fogalomzavarok keletkezzenek. Mi azonban azt hisszük , hogy e nagyon sokaknál tapasztalható fogalom­zavarnak egyik szintén lényeges oka a teljes tájékozatlanság a nemzetgazdaságtan alap­elemeiben. Soha nem játszottak a gazdasági viszo­nyok oly nagy szerepet, mint ma s nincs oly nagy közügy, mely­ annyira előtérben állna korunkban, mint ez. Csak egy pillan­tást kell vetnünk az európai parlamentek napirendjére, hogy ennek valóságáról meg­győződjünk, túlnyomó számban gazdasági és szoczialista mozgalom, a munkáskérdés. Sokkal jobban szeretlek , semhogy ami­tani tudnálak, bevallom, hogy nem te vagy első szerelmem, már egyszer szerettem s szerelmem egy felsőbb természeti erő elol­totta, mint a vulkán tüzét. Azóta nyugalom honolt szivemben, amíg téged meg nem láttalak, de a te látásod, tekiteted felébreszté szivem alvó érzelmeit, én ismét nem vagyok a magamé. De mostani érzelmem már nem a gyer­mekkor­határt nem ismerő őrült szenvedé­lye, hanem egy megtisztult, megnemesü­lt érzelem, minő egyszer támad az ember szivében, hogy aztán hű maradjon hozzá egy egész életen át, hogy elkísérje a sírig. Nemcsak szivemmel szeretlek én, ha­nem eszemmel is. Szivemmel mert szép vagy, eszemmel mert jónak, kedvesnek ta­nultalak ösmerni, mert becsüllek is és azt akarom, hogy az enyém légy, egyedül az enyém . . . Szeress engem, de ne a gyermekkor ábrándos, múlékony szerelmével, hanem avval, mely nem enyészik el soha , soha . .. Egy forró szorítást éreztem kezemen, egy forró csókot ajkamon és egy bűvös hang súgta fülembe: — Szeretlek , szeretlek .... Az óra kettőt vert, ideje volt, hogy távozzak. Még egy kézszoritás, még egy csók, aztán a kapu bezárult mögöttem. A szél dühössen fujdogált előbb, most egyszerre elcsendesedett és a felhők mögül előbújt a hold s nyomában a csillagok. Csendes léptekkel indultam lakom felé s az egész úton fülembe zúgott az a két szó „szeretlek . . . szeretlek . . .“ Mikor kis szobámba léptem , mely előbb oly unalmas volt, mintha minden tárgy mosolygott volna felém s szivem egy nagy tehertől szabadult volna meg. Lefeküdtem ágyamba s csendesen elrebegtem egy rövid imát, melybe az ő neve volt beszőve, aztán lehunytam szemeimet és elaludtam. Az ablak függönyei lassan félrehúzód­tak s a fülkéből egy alak lépett elő, óva­­tossan , nehogy felébreszszen. Egy széket tett ágyam mellé s leülve fejét mellém hajtá a párnára. Nem szólt egy szót se, de én megértem szive dobogását, arczát még nem láttam, de azért tudtam, hogy ő az, fel­keresett magányomban, hogy megédesítse álmomat. Feléje fordítom fejemet, de az ő egy­szerre eltűnt és helyét egy fénysugarakba öltözött alak foglalta el, ki szelíd hangon beszélt hozzám: »Én vagyok a Nemezis, ki különböző alakban szoktam megjelenni az emberek előtt, hogy betöltsem rajtuk az Úr akaratát. Hozzád is eljöttem, a te sorsod kétfélekép van megírva választhatsz a melyik kell. Akarod tudni mi vár reád?“ Némán intettem igent, mire az alak a semmibe nyúlt és egy láthatatlan kézből átvett egy könyvet, melyet felnyitva elém tett és én olvastam: „Két út van előtted az életben, az egyik fény és pompa, hírnév és gazdagság között vezet végig, ha kezedbe lesz az eszköz, melylyel minden vágyadat kielégít­heted csak egyet fogsz nélkülözni egy igazán, tisztán szerető szivet. — A másik ösvény egy kis házikóhoz vezet, hol egy szerető szív dobog érted, mely minden kincsed lesz. A fényt, pompát csak hírből fogod ösmerni, a glória, melynek első sugarai már fejed fölött ragyognak el fog oszlani, nevedre a feledés borul s talán nélkülözni is fogsz, de a gondokat meg fogja osztani veled az a hű szív, melynek minden dobbanása a tied. Szabadságodban áll választani, én a te kezedbe helyezem sorsodat­. Eszembe jutott e pillanatban gyermek­­­­korom minden ábrándja. Újból láttam a­­ fényes palotát, melyben én vagyok az úr,­­ hol a szolgák egész serege lesi minden szavam, hogy versenyezzen a gyors teljesí­tésben,— láttam mint ünnepelnek, mint nagy hires embert, ki előtt mindenki meg­hajol és ezt a palotát odaadjam egy kis viskóért, melyben talán egy ágyon, asztalon és pár széken kívül semmi nincs — csak egy asszony és ráadásul talán egy pár sivalkodó gyerek ? Eldobjam magamtól a jólétet, a sze­génységért, mikor kezembe tartom sorsomat? Egy pillanatig haboztam , de e pillanatban ismét eszembe jutott az a leány ott a kis házban és én megragadtam a sors könyvét, kitéptem belőle azt a lapot, melyen az a négy szó volt írva „fény, gazdagság, dicső­ség — boldogtalanság“ és felkiáltok : — Mit nekem a föld minden kincse , a dicsősége, ha ő nem lehet az enyém! Nél­küle szegényebb lennék millióim között a legutolsó koldusnál, míg őtet birva gazda­gabb vagyok a királyoknál. Az ő szeme legyen az én gyémántom ; ezüst helyett az ő szava csengjen lakomban ; az ő dús haja legyen az én glóriám és én nem cserélek a világon senkivel . . . A Nemezis szemei vakító fényt löveltek reám, kezét fejemre tette és csak annyit mondott: — Legyen meg a te akaratod , — aztán eltűnt előttem. * Az eget elfedő felhők szétoszoltak s napsugaras kis szobám ablakán besütve felébresztettek és én elszorult szívvel láttam , hogy csak álmodtam . . . De nem, nem­ az álom még valóvá lesz, mert az a két szó nem képzelődés, hanem valóság volt, melylyel fülembe súgta — „szeretlek , szeretlek . . . Köszler Gyula. KECSKEMÉTI LAPOK 1. SE. újévet, a tü­ndéries fényárban úszó színpad és az ügyesen csoportosított alakok meglepő hatása hosszantartó , zajos tapsvihart idéztek elő. Azután következett Szentpéterinek jóizű magyar humorral írt népszínműve a Tün­dérlak Magyarhon­á­ban. Az előadás ritka preczisitással folyt le. Minden egyes sze­replő külön-külön dicséretet érdemel, és ha mégis Szigethy Mari (Marosa) és Mát­ray Kálmán (Gyuri) első párjelenését kiemeljük, ez azért történik, mert ennél sikerültebbet színpadunkon nem láttunk.

Next