Kecskeméti Lapok, 1892 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1892-01-03 / 1. szám

/ XXV. ÉVFOLYAM. 1. szám. 1892. JANUAR 3. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DÍJ ! Kgéez évre 5 frt—kr. Negyedévre 1 frt 50 kr félévre . . 2 „ 50 „ Egy siám ár» 12 kr К Ilif vetni lehet n? éi folytán viivdrn hónap 'lején lehet.. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP MEGJELEN MINDEN VASARNAP SZERKESZTŐ LAKIK : V. TIZED, N.-TEMETŐ-UTCA , 93. SZ. KIADÓ-HIVATAL: BUDAI-UTCA, 186. SZ. HIRDETÉSI DU : 4 ЬнннЬон petit sor 5 kr., többszöri vagy törje Helmes hirdetéseknél árleeugedés adatik Bélyegdij minden beiktatásért 30 kr. A „Kecskeméti Lapok“ tisztelt Olvasóinak! A kecskeméti szabadelvűpárt köz­lönyének, a „Kecskeméti Lapok“-nak szerkesztését a mai naptól T. Dal ott i Ödön úr vette át. Midőn erről t. Olvasóinkat és a szabadelvűpárt Tagjait tisztelettel érte­sítjük , egyszersmind lapunkat további pártfogásukba melegen ajánljuk. Kelt Kecskeméten , 1892. január 3. A szabadelYüpárt Lapbizottsága. A „Kecskeméti Lapok“ tisztelt Olvasóinak! A kecskeméti szabadelvű párt a 25-ik évi pályafutását teljesítő „K. L.“ szerkesztését reám bizta. Én, a megtisztelő bizalom előtt meghajolok s a lap ezen, ez évi első száma, már az én szerkesztésemben jelen meg. Ezen első alkalmat nemcsak azért ragadom meg a lapszerkesztésben és hírlapírói működésben irányadó elveim kijelentésére, hogy ha azok a város értelmes közönségének tetszésével ta­lálkoznak , minél többen igyekezzenek a szerkesztő és olvasó, a szerkesztő és dolgozótárs közötti benső viszony körébe belépni, hanem megragadom azért is, mert a szabadelvű párt ve- zérférfiai a reám nézve ép oly meg­tisztelő , mint átalában fényes bizalma folytán, minden utasitás, minden kor­lát nélkül adatott kezembe a szerkesz­tői toll s e hangosan beszélő néma előzékenység — szerintem — viszonzást követel s remélem, talál is nyilatko­zatomban. A „K. L.“ politikai és közműve­lődési újság. Országos politikát vidéki hetilap sikerrel alig űzhet; de megteheti azt, hogy az országos p. pártok politikai törekvéseit, a törvényjavaslatokat vagy már szentesítést nyert törvényeket a j kellő, tiszta világítás mellett mutatja fel. E téren a vidéki szabadelvű párti lapnak igen szép és hálás feladata van. Szép és hálás; mert, mig az elé- gületlenség magvait hintő itt a lelki élet összhangját rontja meg s a bol­dogtalanság érzetét ülteti el, ott ki­veszi a munkát á munkás kézből s szegénységet, nyomort teremt; addig az, aki bizalmat csepegtet az intézmé­nyek, törvények iránt, a munka tovább folytatására s a működési kör tisztes­séges betöltésére ösztönöz: az bizonyára jó munkát végez s annak működését áldás követi. Lapunk is ezen áldásos munkát igyekezik teljesíteni; mert azt hiszem , hogy a legjobb politika forrása az önzetlen, munkás hazasze­retet marad mindenha. Ha megemlitem még, hogy a pártlap kötelességeit ismerem, annak teljesítésére kész vagyok, azt hiszem eleget mondtam. A „K. L.“ azonban nemcsak po­litikai lap, hanem egyúttal s főkép közművelődési helyi lap. Kecskemét lakosai szorgalmas, mun­kás , szerző emberek lévén, annyira belemerültek üzleti dolgaikba, hogy a város emelésére, szépítésére, a mo­dern igényeknek megfelelő kellékek előteremtésére nem is gondoltak s igy a város hosszú időn keresztül nem fejlődött, tehát elmaradt. Ezen elmaradás folytán a teendők rendkívül felhalmozódtak. Az utóbbi időben — a polgár- mester, a tisztikar és törvényhatósági bizottság dicséretére legyen mondva — Kecskemétmegmozdult, sőt úton-útfélen fényes bizonyságával találkozunk an­nak , hogy a város hivatásához jutta­tása végett a fejlődés útján szinte ro­hamos a haladás. Igen szép, igen dicséretes ez. Őszinte örömmel is tölti el a város minden felvilágosult barátját; de be kell vallanunk, hogy még korán sincs kimerítve a tenni valók sora; — mert egyik újítás a másikat vonja maga után — s vannak igen sokan, kik a régi tespedéshez lévén szokva, a haladással nem tudnak megbarátkozni, sőt annak ellenségei. A „K. L.“-nak, mint helyi lapnak az a szép szerepe lesz, hogy a kö­zönséget a város fejlődésének szüksé­géről meggyőzze, a haladás ügyének megnyerje s igy ez oldalról is meg- könnyitse a derék tisztikarnak fel­adata keresztülvitelét. Ezen kívül la­punknak az újjá teremtés nagy műve közben felmerülő eszméket felvetnie, megvitatnia, minden oldalról megvi- lágositnia kell, hogy igy a közönség és tisztikar közt kapocsul szolgáljon. A megvalósítandó eszmék kiválo­gatása és a mindenoldalróli megforga- tás, megtekintés után kiválasztottak életbe léptetésének sorrendje — rend­kívül fontos. A felvetett eszmének a gytílésterem- ben élőszóvali megvilágositása után, szavazattal eldöntése nagy horderejű kérdésekben bajos. Az elrepülő élőszó, nem mindenki figyelmét ragadja meg annyira, hogy minden alkalmas következtetést hozzá tudna kapcsolni, azután maga az in­dítványozó is, bármily jeles ember s bármennyit foglalkozott is a kérdéssel, mint minden ember szinte tévedhet vagy a tárgyra vagy az életbe lépte- tési sorrendre nézve. Több szem többet lát. Azután, minden reform ügynek érés kell s napjainkban, igazi érlelő a közönségre nézve csak a hírlap lehet. A „K. L.“ rajta lesz, hogy minden KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCZAJA Remek, mestermtt e világ.*) Ha nézem ezt a szép világot, Bámulni kész szivem s eszem; Imádom én a mindenhatóságot, S koszorúm fejére teszem. És bámulok véges eszemmel, Az egész mindenség felett; Szent érzetekkel tölt szivemmel Dicsérem a földet s eget! Csodára méltó, méltó itten A bölcs teremtőszabta rend; A melyet egykor csinált a nagy isten, Isten alant, és odafent. Kereki — nézd, — mint összevágnak , A földön itt s ott az egen; Ezen dicsó' remek világnak Alakja úgy tetszik nekem ! Nagyon jó volt az a teremtő, , Ki a világot alkotá ; Állatokat éltöket mentő Vadaknak rendelé alá. Hogy éhen senki meg ne haljon . Hanem élhessen boldogul; Csak az örök jólétről halljon, Melyből üdv áradása hull! Adott pazarkezével nékünk, Adott jó testi eledelt; *) Ezen sehol meg nem jelent költeményt az elhunyt költő még életében adta át közlés végett, de bizony az pihent mostanáig. Szerketztö. Éden gyanánt virul vidékünk , Mely illatok árjával telt. S gondoskodott ép lelkeinkről, Adott nemesb élvezetet; Gondoskodott szükségeinkről, Adott szép, boldog életet 1. .. t Aldassék hát ez a nagy isten, Ki szép világot alkotott; Ki azt tévé, hogy minden itten A földön szép s az égen ott. Buzgón boruljunk térdeinkre , Ama nagy alkotó előtt; Tiszteljük, áldjuk és imádjuk A nagy, a főgondviselőt! Losonczy László. A jég. Tiszta, hideg decemberi nap. A kira­katokban csillognak a kis Jézus szebbnél- szebb ajándékai, s a friss légben távol vidékekről hozott fenyőfák üde illata ömlik szét. Minden élénk és vidám, mint a hogy az a szent ünnep előtt lenni szokott. Tágas, derült szobában, pattogó tűz j mellett, ül egy fiatal lány. Kékesszürke szemei a kezében levő arcképen pihennek. A kép karcsú, magas fiatal embert ábrázol, széles vállakkal, komoly arccal, melyet majdnem rútnak lehetne mondani, ha a I nyájas szemek nem ellensúlyoznák az éles, gunyoros vonásokat. A lány egészen belemerül a kép nézé­sébe, pici ajaka közül fájdalmas vonás jelen meg, s nagy szemei lassankint megnedve- sednek. Aztán, mint a ki megrestelli magát, fölugrik, a képet ledobja s ajakát össze szorítva mormolja: „Nem gondolok rá“. Az ablakhoz megy, égő homlokát oda támasztja a hideg táblákhoz s kinéz az egyhangú szürke égre; azután megint csak j visszamegy a képhez. Lehunyja szemeit, de a karcsú, magas alak folyton előtte áll; s mintha most komolyabb lenne, mint az arcképen volt, szemrehányólag néz reá és beszélni kezd. Igen beszél, s a lány meg­érti: „Látod, mire való ez? ugye rossz kedved van ? elakarod magaddal hitetni, hogy nem gondolsz rám, ugye nem sikerül? I Vágyói utánam s szerelmed nagyobb, mint I büszkeséged“. —• Nem korcsolyázol ma ? A lány felijed, s zavartan néz anyjára, azután összeszedi magát s nyugodtan mondja: „Nem vettem észre, hogy bejött anyám. Igen , kimegyek a jégre“. — Ha ott lesz, hát hívjad meg „őt“ is holnapra. — Nem anyám, „ő* megsértett engem, vége köztünk mindennek, — feleli a lány hidegen. Még mindig bágyadtan, felveszi bun­dáját, kicsi prémsapkáját homlokára nyomja s elindul. Lehunyja szemeit a mint a ko­csiban ül, de a friss levegő csakhamar felüdit. Egykedvűen ül hintójábán , folyton a földet nézve, s komoly szép arcáról most minden büszkeség eltűnt. A kaszárnyánál mégis fölpillant. Egy hadnagy jön ki s mosolyogva szalutál, s valahogyan (maga sem tudja miért) a leány is mosolyog; csakhogy ez a mosoly üres és unalmas. Már a nyári fürdőnél észreveszi az arckép eredetijét, a mint a korcsolyacsarnok közügyet elfogulatlanul, független fel­fogással mutasson fel. Aki tud életre való eszmét, olyat, mely a város felvirágoztatásának elő­mozdítására alkalmas — tartozzék bár­melyik politikai párthoz — hozza hoz­zám s én nemcsak elfogadom, előké­szítésére , feltárására vállalkozom, de a közjó érdekében meg is köszönöm szívességét; mert arra törekszem, hogy a „K. L.“ a város igaz érdekeinek hű tolmácsa legyen s belőle az egész közönség, a város életében felmerülő minden jelentékeny mozzanatról jól, kimeritőleg s idejében értesüljön; azt akarom, hogy a „K. L.“ a város fejlődésének, emelkedésének szerény bár, de eltagadhatatlan munkása legyen. Rajta leszek azon is, hogy élénk­ségével , elevenségével a komoly mun­kán kivül érdekes, szórakoztató ol­vasmányokkal is szives fogadtatást biztositson. Ez az én ambícióm, ez az én szerkesztői nagyra vágyásom. Ezt azonban én egymagám nem tudom megvalósítani. Igyekezem ennélfogva derék, szel­lemes , jó tollú dolgozótársakat cso- portositni a lap köré s kérem a t. közönség szives pártfogását s közre­működését is. Boldog új évet! Dalotti Ödön, felelős szerkesztő. Színház és vigádó. Körülbelül tizenhét esztendeje annak, hogy egy másik helyi lapban, szinházalap megteremtésének érdekében Írtam. Azóta Kecskemét sokat fejlett, sokat haladt, de nagy, állandó színháznak hiá­nyát ma is érezzük, sőt, miután ma sincs állandó színházunk, ma még inkább, mint ezelőtt. A színház alapra nem járt jó idő. Yárjuk-e még tovább is a jó idők ér­kezését, összetegyük-e továbbra is kezünket? bejáratánál állva várni látszik valakire. A bejáratnál több hintó is áll s igy várnia kell, mig „ő“ rá kerül a sor. Hirtelen türel­metlenség szál 1 ja meg, pedig a korcsolyázás ma alig érdekli , „ő“ rá meg egyátalában nem is akar nézni, mégis alig várja, hogy bejusson. A csarnok előtt ülnek a nem korcso­lyázó (és nem fázó) szépségek. Egymás í mellett ül a város három legszebb asszonya, s mig az egyiknek megadatott az öröm, hogy kis leánya művészetében gyönyörköd­jék , a másik csak lelki szemeivel látja I karcsú, szép leányát, ki már is minden tekintetben az anyjára ütött, a harmadik I már a jövőbe néz, hogy két fesch fia részére menyasszonyt keressen az apró nemzedékből. A fázósabbak a szalonban ülnek s onnan nézik a „jégvirágokat.“ A jég nagyon népes. A „companiák“ képviselve van­nak, a „tripholia“ pedig teljes számban jelen van, természetesen az elmaradhatlan kísérőkkel együtt. A jégkirálynő (a „nagyok“ J dísze) elragadóan suhan tova a jégkirály karján, ott van a „nagyok“ „rózsája“ is kinek szép szemeinél csak szelídsége na­gyobb. A „csirkék“ ragyogó, bájos tekinte­teket vetnek a szélrózsa minden irányába. Egy kis „pille“ most próbálgatja szárnyait, j (malyek eddig csak napsugárhoz voltak szokva) kisérve a bájos „néni“ szerető, ag­godalmas tekintetétől. Végre kijön a lány a csarnokból. Min­den szem felé fordul. Milyen gyönyörű alak! De az arc! az arcl Legszebb bizony az, hogy százezer forintos s egyetlen gyermek!

Next

/
Thumbnails
Contents