Kecskeméti Lapok, 1892 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1892-07-03 / 27. szám
XXV. ÉVFOLYAM. fllHW KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DÍJ : tegész évre 5 frt — kr. Negyedévre 1 frt 60 kr félévre . . 2 „ 50 „ Egy szám ára 12 kr POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP . MEGJELEN MINDEN VASARNAP SZERKESZTŐ ÉS KIADÓ-HIVATAL: V. TIZED, II.-TEMETŐ-UTCA, 93. SZ. Xmittetni lehet «« év folytán minien hónatelejen HIRDETÉSI díj : Ь.чяяЬов petit sor 5 kr., többszöri vagy terjntelmes hirdetéseknél árleengedés adatik Bélyegdíj minden beigtatásért 30 kr. Alkalmi vonatkozások a tanév végén. Ez évi június hó 8 án városunk is jubilálta a koronázás 25-ik évfordulóját. Azután csakhamar községi népiskoláink évzáró vizsgálatait tartottuk. Ezek is jubileumok, mégpedig évente ismétlődő örömünnepek! Örömünnepei gyermekeink ezreinek, a tanítói karnak , a szülőknek , és városunk öszszes lakosságának egyaránt. Az ez évben csaknem egybeeső, nagy nemzeti — és helybeli népiskolai örömünnepek kellemes reflexiókat keltenek lelkünkben. Jól esik elgondolnunk a lefolyt 25 év alatt, ebben az alkotmányos és békés új aerában, hova fejlődött édes hazánk s mily óriási lépésekkel haladt előbbre városunk. Mennyi nagy áldozatot kellett és kell tennie kormányzó testületeinknek és ügybuzgó vezérférfiainknak, mily ernyedetlen munkásságot kifejteniük, hogy városunk kül- és belélete korunk rohamosan emelkedő követelményeinek megfelelhessen, el ne maradjon s hogy széles e hazában a „híres város“ névre manapság és a jövendőben is méltó legyen és maradjon! Nézzünk szét! Hiszen csak a vak n°m látja s csak az ósdi parlagiassághoz szító fukar gyávaság jajdulhat fel olykor, ha látni kénytelen, hogy városunk a múltak maradiságából szinte merész léptekkel és nagy áldozatokkal siet fel — kiemelkedni. Mert hát mik azok, amelyek immár megvannak s még csak 25 évvel ezelőtt legnagyobb részt hiányoztak? „Közművelődési-, jótékony-, gazdasági-, ipar-, kereskedelmi- s pénzintézeti egyesületek , szőllőtelep, műkert nyári vigadóval , külső s belső fürdőhelyek, szegények háza, közvágóhíd, kaszárnyák , utcák és terek rendezése s éjjeli kivilágítása, kőutak, tégla és asphaltjárdák, fúrott kutak, városi zálogház, javadalmi kezelés, közigazgatási és rendőrségi nagy reformok, tisztviselők nyugdíjintézete, stb. stb. mind új városháza, redout, színház, új piactér, menedékház , sugárút . . . tervbe vett s nagyrészt előkészített alkotások! De mégis mindezek között és felett legnagyobb legdicsőbb alkotása ez új időszaknak a községi népnevelés! Nincs városunknak közügye, közérdeke, amelyet hivebben ápolna s a melyre aránylag oly nagy összegeket áldozna, mint a népoktatás és nevelés! Több, mint 80 ezer forintot évenként! Hát még ezen fölül a befektetések, a mintaszerű városi és pusztai iskolaépületek — mondhatni paloták! óh ha nemzeti kormányunk ennyit fordítana vagy fordíthatna minden 48 ezer lélek arányában a népnevelésre!! S mi volt ezelőtt? E nagy évi áldozat, mely évről-évre még nőttön nő, az ötvenes évektől 1872-ig alig 10—14 ezer írtjába került a városi közpénztárnak , a többit — úgy ahogy — födözték a hitfelekezetek, amelyek egyszersmind gondozói és vezetői is voltak a népiskoláknak, a felsőbb leánynevelést pedig egy-két magánvállalkozó gyötörte. Íme, akik méltó figyelemmel kísérik, vagy éppen munkás érdeklődéssel támogatják városunk ezen újabb nagy ügyét, akik az iskolaszéknek , illetve a páratlan buzgalmú és hivatott igazgatónak évi jelentéseit gondosan átlapozgatják, a kik népiskoláinkba olykor betekintenek s látják tanítói karunk nemes törekvését és fárasztó munkásságát, vezényletük és gondozásuk alatt az életvidor gyermekseregeket s ezeknek évi vizsgálatain megjelennek, akik tudják, hogy a nyugati államok nagyságának, hatalmának és felvirágozásának alaptényezői a jó népiskolák, mindazok immár a mi népiskoláink évzáró vizsgálalatait is méltán örömünnepeknek nevezhetik! Ezek az évente ismétlődő örömünnepek: iparos és kereskedő tanoncainknak, kitűnő polgári leányiskolánknak, ismétlő felső- és alsó népiskoláinknak évzáró vizsgálatai zajlottak le mostan is június hónapjaiban, és pedig általában jó sikerrel, sőt mondhatni legnagyobbrészt jeles eredménynyel! Hanem mégis, mint mindennek, ezen mi nagy és szent ügyünknek is van itt-ott árnyéka. És sajnos, hogy ez árnyék épp a vizsgálatok örömünnepéről vetődik------------községi iskolaszékünk jelentékeny számú tagjaira. Megmondjuk: miért és hogyan? Nem doctrinüreskedünk, nem leckéztetünk , nem szándékunk bántani senkit s tán ezúttal nem is kell félnünk, hogy betörik a fejünk, ha kimondjuk az igazat-------mert jóakarattal, ügyszeretettel s legszentebb közügyünk érdekében mondjuk! Hát az a baj , éspedig eléggé sajnos, hogy iskolaszékünk tagjai közül sokan nem méltatják kellően szép megbízatásukat, kiküldetésüket s a népiskolai vizsgálatokon — holott egész éven át más dologgal alig terheltétnek , — az egyszál elnök mellett a vizsgáló bizottságok tagjait vajmi kevésszer lehet látni! Bizony pedig városunk törvényhatósági közgyűlésének az iskolaszék — ha jól tudom — azon egyedüli választott és kiküldött bizottsága , amely függetlenül, saját felelősségére s és azért ünnepélyes eskütétel mellett kezeli, gondozza a 80 ezer frt évi költséggel járó legszentebb helyi közérdeket! Ez az egyik ami meggondolandó. A másik oldala e sajnos ügynek még fontosabb! Az a tanító hosszú tíz hónapon át küzd, fárad, lelkiismeretesen épít a jövendőnek. Csemetéink hóban-vízben, hidegben-melegben csaknem egész éven át jönnek-mennek az iskolába ! S mindezen nehéz munka és fáradság eredményének felmutató ünnepnapja a vizsgálat! A tanító kész, szive sebesebben ver, s a vizsgálat nagy napján lelkesülve áll kisded serege elé. Az apró harcosok ünnepi diszbe öltözködnek s a döntő csatához szemük örömtől ragyog; rendben várják biráikat, a vizsgáló bizottságok tagjait, legkevesebbet hármat--------------s megjelen legtöbb helyütt egy tag, — mert legalább egynek még is csak ott muszáj lenni! Lehetetlen észre nem venni, hogy e közöny nem csupán a tanítóra, és a tanítványokra hat lehangólag, hanem --------érzi, látja az ember! — — miszerint a legdrágább s legfönségesb közügy ezen nagy ünnepségein nagy Kecskemét városának méltósága, egy szál emberben nincs kellőképp rapraesentálva!------De még — higyyék el az illetők! — ők maguk is veszítenek sokat! Ebben a hőszehajsza anyagias korban jól esik az emberi szívnek és léleknek — ha még nem meddő — olykor az eszményieket munkálók és keresők üde légkörében is megjelenni! Ilyenek a népiskolai vizsgálatok! A kezdő imában a kicsinyek összekulcsolt ártatlan kezecskéi, az örök szép — jó — és igazhoz — istenhez — buzgólkodva emelkedő lelkeik — vagy a vizsgálatot záró imában remegő, elhaló hangjok, ragyogó könnyeik, melyekből a hála és fájdalom szent érzelmei csillognak felénk, — hála a jó tanító bácsi és néni iránt, fájdalom, hogy el kell azoktól válniok! mert az ártatlan gyermek még azt hiszi, hogy az ő tanítóbácsija vagy nénije volt a legjobb! —--------Mindez mily igen megható! írásbeli és mindennemű évi dolgozataiknak nagy halmaza, leányoknál a szerte teregetett hasznos kézimunkák, a szeretett mestert s a vizsgáló urakat megtisztelő virágcsokrok — --------mind mind megható emelői a vizsgálat nagy ünnepének — — — hátha mindezeket méltóan méltányolva láthatnák a fentartó város képviseletében kiküldött bizottsági tagok megjelenése által!! Ők pedig vajha fentarthatnák s úgy fokozhatnék gyermekeinkben a kegyeletességnek, az erények szülőanyjának érzetét, hogy az szíveikben és lelkeikben soha ne halna el!------Ezért az alapvető nagy munkáért itt is fogadja köszönetünket és elismerésünket a nemes tanítói kar. Küzdve küzdjenek és bízzanak, hogy vizsgálati örömünnepeik a mienk is, fáradozásaik áldása pedig városunk kulturális emelkedésében szemlélhető. Mi pedig, mélyen tisztelt városi iskolaszék, kik nobile officiumra vállalkoztunk, szívleljük meg, hogy minél hivebben teljesítjük azt, annál nemesebb önérzettel mondhatjuk: „Jó szolgálatot tettünk szeretett városunknak!“ Iskolaszéki tag: KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCÁJA Hazámhoz. Szegény hazám , magyar hazám ! De sok a te ellenséged! Hej de sokan szeretnének Dönteni a sírba téged. Volna villám , gyújtó villám , Ellenségid vad haragja, Hajódon a magas árboc Mint a fáklya úgy lobogna. Volna hullám, zúgó hullám, Ellenid bősz indulatja , A mélységben leskelődő Szirthez, hejde odacsapna ! S volna egy nagy, óriás szélvész, Porba döntő, bármit érve, Porszem gyanánt szórna ki a Véghetetlen semmiségbe! Csakhogy él még a nagy isten, S a világnak ő szab törvényt, Hatalmának az elemek Úgy hódolnak mintegy önkényt. Él az isten, a jó isten, S nem hagy el az, nem hagy téged; Ne is köss hát soha mással, Mint ő vele szövetséget! Erödi Dániel. Adomák.*) — Igen fontos lépés az, melyet tenni készültök, szólt a lelkész a jegyesekhez, — jól el vagytok e rá készülve? — Oh főtisztelendő úr, — felelt a menyasszony — elegendőképen: egy borjút levágattam, egy disznót leölettem, néhány kacsa és liba gégéjét is keresztül vágtam. *) Mutatvány Babik József: „Novicius Gaudencius“ „Papi adomák, ötletek és jellemvonások gyűjteménye“ című adomatár III. kötetéből. (Lásd irodalom rovatunkat.) Magyarázgatta a plebánus egyik iszákos hívének, hogy egy görök bölcs, Diogenes , a mértékletesség mintaképe volt, hogy csak vizet ivott, üres hordóban lakott és fölötte józanul gondolkozott. — Azt én szívesen elhiszem — felesé az ital barátja, üres hordóban nagyon könnyű józanul gondolkozni. — Hát nem mondtam már a múltkor, leckézteté a lopáson kapott cigányt a plébános, hogy ne bántsd a másét? — De csókolom kezsit lábát, sentséges atyám, mihez nyúljak, mikor minden a másé—mentegetődzik a műre. Az öreg B. tanár ismeretes volt rendkívüli szórakozottságáról. Egy alkalommal népes társaság estélyen volt nála. A jó öreg estebéd után kezdett elálmosodni. Egyszer csak fölkel székéről, veszi kalapját s elkezd vendégeitől sorba bucsuzgatni. — Engedelmet kérek, én már megyek haza. Elég régen alkalmatlankodom itten. Nagy derültség közt alig bírták vele megértetni, hogy csak tessék maradni s találja magát egészen otthon. Felső Magyarországon egy protestáns doktor katholikussá lett. — Barátom, szólt másnap egy r. kath. ember protestáns barátjához, a te vallásod nagyon beteg lehet. — Ugyan miért? — Azért, mert még az orvos is lemond róla. Fráter Eligius egy csapszék mellett elhaladván, látja, hogy ott egy atyafi keményen iszogat. Hozzá megy a fráter és kérdi, miért iszik oly mohón ? — Hja szent atyám, én azért iszom oly mohón, mert attól a szemem tisztul. — Úgy — válaszolt a fráter, — hisz akkor én a falon is keresztül látnék. R. P. jegyző megboszankodott egy hencengő atyafira s igy torkolta le. — Hallja maga, ha maga azt hiszi, hogy olyan okos, mint én, akkor maga nagy szamár. 27. szám. /Г /1 / 1892. JULIUS 3.