Kecskeméti Lapok, 1894 (27. évfolyam, 1-25. szám)

1894-01-07 / 1. szám

2­ s ilyen csapás városunkat többé ne érje. S hogy csakugyan kecskeméti benyomásokról ad számot első regényében, azt maga vallja meg „Az én iskolatársaim“ c. vissza­emlékezésében. E cikksorozatban fölemlítve azt, hogy Gyenes Mihály városi mérnöknél, a mai Muraközy-féle házban lakott s hogy ott irta „A zsidó fiú“ drámáját s egy vígjátékát, regényei keletkezését illetőleg ezt a felvilágosítást adja: „Házigazdám, a városi mérnök, gyakran elvitt magával a gondjaira bízott kiterjedt erdőségekbe paraszt szekéren. Elkóboroltunk a Tiszáig, a Szikra csárdáig, a homokbuckákon keresztül a Fehér tóig. Én mindenütt új meg új nép­élettel találkoztam, a pusztákon, a kará­mokban , a tanyákon, a csárdában , a halász­tanyán ; megismertem a magyar fajt a maga őseredeti sajátságaiban; összejöttem puszta­­birákkal, hadnagyokkal, a kik betyárokat üldöznek s a futó betyárokkal, a kik azokat kerülik; megismerkedtem a népnek esze­­járásával, fogalmaival, dalaival, közmon­dásaival , kifogyhatlan humorával; hallottam a népmeséket a bogrács tüze mellett, a kukoricafosztásnál, a szüretel­ésnél. Láttam a hires bikaharcot s a pünkösdi király parádéját, a minek mind most már hire sincsen; meg azokat a pusztai párbajokat, a mik mese­számba mennek“. A regénynek megírását aztán szülő­városában, Komáromban fejezte be „a ten­gerszemű hölgy“ regényének ide vonat­kozó adata szerint, miután előbb „az ingovány váza“ címen a Pesti Divat­lapban mutatóul a mocsárélet leírását közölte belőle. Magában a regényben a bikaharc és az énekmester személyes tapasztalatok alapján Kecskemétről kerültek ki; a többi alakját saját képzelméből alkotta, mert ját­szavaival élve: „első kísérletemnél a­ a képzelem, hol az életismeret ragadta agával a másikat s az erősebb önkényével íte magával pusztákon, ingoványokon, alonokon, csárdákon és emberi szenvedő­iken keresztül, a merre neki tetszett­, igy első irodalmi kísérleteit itt irta s só feltűnőbb munkájához az adatok­at, arcmásokat, megfigyeléseket Kecskeméten érezte. Első regényének sikere állást szerzett ámára az Életképeknél s újabb ked­­vt öntött beléje a folytonos alkotásokra. Mégis működésének szine-java az 50-es és 60-as évekre esik, midőn élettapasztalat dolgában rendkívül meggazdagodott s oly események állottak emlékezetének bűvös lámpája előtt, mint a szabadságharcz él­ményei, melyek közt maga is eleget hányó­dott; s az elnyomatás rája következő sötét korszaka, midőn regényeivel valóságos táp­lálója volt a nemzeti remények sokáig el­lankadt virágainak s friss humorával fel­­viditója a politikai élet ziláltsága miatt kedvevesztett nemzetnek. A tárgyak és ko­rok, melyeket akkor irt regényei anya­gaiul választott, már magukban véve is érdekesek voltak; még érdekesebbekké va­rázsolta az ő különös felfogása, merész­röptű fantáziájával eszközölt szinezése, úgy, hogy Jókai népszerűségének első okát művészi érzékkel s jó ízléssel kiszemelt regénytárgyaiban kell keresnünk. Sajó álnév alatt közlött csataképei és a „Bujdosó naplója“ a szabadság­harcz dicsőségét tárta fel s fájó büszkesé­get keltett az olvasók szivében; de az ál­lamhatalom által életbeléptetett censura csakhamar útját vágta ez irányú munkás­ágának s képzelete kénytelen volt Török­­oszágot, Óceániát vagy Ázsiát fölkeresni, hogy odahelyezett történeteivel „egy kis hazaszeretetről és szabadságról szóló gon­dolatot“ csempészhessen a magyarság szi­vébe. Az 1854 ben megjelent „Egy magyar nábob“ már Sirát neve alatt került a könyvpiaczra s benne az ó és új Magyar­­ország szerepvivőinek küzdelmét s e küz­delemnek kimenetelét tárja fel. A regény eszméjét s főalakjának jellem vor­sait fele­ségétől hallotta, midőn Szolnoktól Nagyvá­ráig gyorskocsin utazva az unalom pí­r­­szinésznői élményeinek elbeszélésével szett elűzni Laborfalvi Róza. E re­nőszeméjében egy ismerős alakot örö­kitett meg ismét. Kárpáthy János, a nábob Józsa Gyuri név alatt volt ismeretes az ő furcsa ötleteiről, pazarló kedvteléseiről, kac­agtató tréfáiról s a nemes ember ki­váltságát képező hatalmaskodásairól, me­lyeknek a harminczas évek gazdag nemesei átadták magukat a helyett, hogy a köz­élet terén lábrakapott reformeszmék szol­gálatába szegődtek s a haza boldogulásá­nak emelése körül kifejthető munkásságra adták volna magukat. A csupán mulatsá­gainak, bohóságainak, költséges kedvtelé­seinek élő, gazdag magyar nemes typikus alakja Kárpáthy János, azé a nemesé, ki­nek képét Fáy „A bélteky ház“ Bélteky Mátyásában már megörökítette s kivel szem­ben a munka által való megnemesülés esz­méit képviselik az ifjú grófok, István, Mik­lós és Rudolf, kik közül a két elsőben azonnal Széchenyi István gróf és lényi Miklós báró személyeire ismerünk. Ily hatalmas szellemű s nagy tekintélyű férfiak példaadó működése, áldást hozó tevé­kenysége nem maradhatott hatástalanul az eddig tespedésben élő, csak egyéni, önző czéljait szolgáló nemesség jobbérzésű tag­jaira sem, megindult minden vonalon az átalakulás munkája, melynek hullámgyű­­rűi eljutottak végre az életet, vagyont és tehetséget pocsékoló nábobhoz is. S az eddig részban excentrikus Kárpáthy János átalakul, a bohóságok eddigi kedvelőjéből a haza javával törődő, áldozatra is kész nemes ember válik. Ritka regényében ta­lálta el Jókai oly híven a kor szellemi arcképének festését, kevésben lüktet annyi életigazság s nem sokat hozhatunk fel, melyben a megható jelenetek könnyekig megindító részletei a kac­agtató humor derűjével váltakoznának, mint e regé­nyében. Ennek folytatásában, a „Kárpáthy Zoltánéban már az új idők szelleme érezhető, mely az embereket rangkülönbség nélkül munkára sarkalja, mert ki-ki annyit ér, a mennyit dolgozik. A nemzetiség eszméjéért való buzgólkodás megszállja a főnemeseket is s alapját vetik a nemz­ő színháznak; a pesti árvíz által okozott rombolások kárainak helyrehozói, a viz­­áradás által veszélyeztetett emberélet mentői közt ott tündöklenek a legelső nevek viselői is. így alakult át a korszellem 1822-től 1838 ig, így látták be a nemesség jobbjai, hogy nem elég jogokkal bírniük, hanem kötelességet is kell teljesíteniök az ész- és természetjog követelései szerint. S ez előre­törő, ifjú nemesek legeszményibb képviselője Kárpáthy Zoltán. A szabadságharcnak lelket hevítő moz­zanatokban gazdag ideje kisebb rajzokon kívül nagyobb regények írására is ösztönül szolgált Jókainak. Ezek közül értékre nézve első helyen áll „A kőszívű ember fiai“ című. A Baradlay család története pörög le szemeink előtt, szoros kapcsolatban a nemzet szent harcával. E családnak három férfi magzata három különféle eszme szol­gálatában áll. A legidősebb, Ödön, testestől­­lelkestől a függetlenségi eszme híve, őt a haza számára megnyerni nincs anyjának szüksége, csak olthatatlan lelkesedésével táplálni. Richard, a középső, osztrák tiszt, délceg huszárkapitány, bátor szív, tanult fő, kire a hazának az ellenséges haboktól ostromolt körülményei közt nagy szüksége van. Ezt keresi fel az anya Bécsben s csodálatos hatalmával ráveszi, hogy huszár­szakaszával együtt megszökve ezer, életet s fenyegető viszontagság közt a haza védel­mére siet. A harmadik, a legkisebb, az anyától legjobban szeretett fiú, Jenő, a leg­­­­makacsabb. Osztrák származású kedvesének akarat nélkül szűkölködő bábjává sülyedvén , az ad irányt elhatározásának, mely az orosz udvarhoz vinné követségi titkár minőségben , ha anyja őt is rá nem beszélné, s hogy, ha már a tettek mezejére lépni nem hajlandó, legalább otthon a hazában, ma­gányba vonulva várja az események kime­netelét, mint­sem hazája ellenségének tegyen szolgálatot. Jenő beleegyezik. S mégis ő hozza később a családból a legnagyobb áldozatot, mert a szabadságharc alatt folytatott tétlensége jóvátev­ése céljából egy végzetes névcsere alapján feláldozza magát halálraítélt bátyjáért, Ödönért. Az egész­­ mű a magyar honleány és anya dicsőítése, ki fájdalommal viseli ugyan a jó ügy érde­kében gyermekének halálát, de ez kevésbbé veri le, mint ha fia áruló, vér- és nemzet­tagadó volt volna. A lelkes magyar honleány , ellentéte a Plankenhorst család két nőtagja, kik Bécsben arra fordítják a köpenyt, honnan a szerencse szele fúj s mig ma őrjöngő­­ forradalmárok, holnap kegyetlen reakcioná­­­­riusok. „A tenger szemű hölgy“ hátterének egy részét is a 48—49-es események képezik,­­ s a női furfangnak a hihetetlenséggel hatá­­s­­os képét nyújtja, miként viszi egy hölgy a szorongatott Komáromból Debrecenbe az üzenetet s hogyan csempészi azt vissza. E mű két szempontból is érdekesebb ránk­­ nézve, mert míg egy részről benne Jókai­­ a maga jogászéletének, első költői kisérle­­­­teinek , a szabadságharc alatt kifejtett tevé­kenységének s az akkori irói életnek hű képét rajzolja, addig más részről beleszövi­­ a cibakházi csete­patét, melyben a kecske­méti nemzetőrök Muraközy János vezetése alatt először érezték a puskapor szagát s­­ melyből győztesen kerültek ki, igaz, hogy­­ csak azért, mert az ellenség kémlő csapata jobban megijedt, mint ők. Még több ügyességgel és leleménynyel zsákmányolja ki a Báchkorszak szomorú idejét regényei anyagául. Az abszolút ural­kodói rendszer nyomásával szemben a ma­gyar nemzetiség rejtett nyilvánulatait s állandó működését számos megható képben tudja bemutatni. E viszonyok adtak létet az „Új földesúr“, s „Fekete vér“­­ regényeinek. Regényírói munkásságának­­ koronája kétségen kívül az „Új földes­úr“, mely az alakok reális rajza, a társadalmi­­ helyzet hűsége s a mese kerekdedsége tekintetében egyaránt legjobban alkotott műve. Az új földesúr nem más, mint : Ankerschmidt lovag, ki telve gyűlölettel s öröklött előítélettel a magyar nemzet iránt, mint a szabadságharcban ellenünk küzdött őrnagy telepedik itt le, de szomszédjának, Garanvölgyi Ádámnak nyílt, becsületes­­ jelleme, az őtet ért veszély idején tanúsított szolgálatkészsége, a magyar parasztfaj furfangja, ifjabb leányának Garamvölgyi Aladár iránt érzett szerelme, idősebb leányának sirhalma mind oly kapcsok, melyek a gyűlölet értelmét lassan lassan kiölik az idegen földesúr szivéből s előíté­letétől is megszabadulva a Bach rendszer súlyos és igazságtalan nyomását átlátva egészen magyarrá s a legvéresebb szájú ellenzékivé idomul át. S alig van pompá­­sabban alkotott egyéne az öreg Garanvölgyi Ádámnál, ki a Bach intézkedések alkotmány­ellenes irányával szemben a passiv ellenállást alkalmazza s e rendszer egyes rendeletei eddig űzött, kedvelt foglalkozásainak mind­egyikét békéba akarják verni, készebb azokról lemondani, semmint nekik engedel­­y­meskedni. A­mint behozzák az állami dohány­­monopoliumot s nem lehet többé szűzdohányt szívni, Ádám úr erre azt mondja: „Jól van. Nem fogok dohányozni többet. Legalább jobb étvágyam lesz". Mikor híte jár a bor acclsa alá vetésének, lemond a borivásról, legalább jobban alszik. Bélyegilleték rovat­van a kártyára, sarokba dobja e 32 levelű bibliát, legalább nem veszt. Puskát csak a megyefőnök engedélye alapján lévén szabad használni, abbahagyja a vadászást, legalább nem hűti meg magát. S így mond le egymás után a házból való kilépésről, sőt a magyar ember legmegrögzöttebb nyavalyájáról, a pörlekedésről is, csakhogy az új rendeletek szerint ne kelljen cselekednie, így vonul vissza medve módjára a politikai élet telére barlangjába, várva a politikai Pál-fordulását. Hogy két, ily ellentétes érzületű és gondol­kodású egyén, mint Ankerschmidt és Garan­völgyi Ádám hogyan lesz mégis jó barát s miként olvad egybe családjuk, azt nemcsak Garanvölgyi természetes jó szivéből magya­rázza ki a költő, mely jó szív a veszélyben forgót még ellensége képében is segíti, hanem abból is, hogy Ankerschmidt leányá­nak , a magyarokért rajongó Eliznek ösztökélésére kieszközli Ádám úr öcscsének, Aladárnak a kufsteini börtönből való ki­­szabadulását. S minő tapintatos módon ismerteti össze az öregeket és fiatalokat a Tisza áradásának felhasználásával, mely elsöpri Ankerschmidtnek nagy költséggel, idegenek által rosszul épített kastélyát, mig a szerény külsejű Garanvölgyi kúria épségben áll s helyt ad a két családnak , mely innen túl jó formán együtt is marad. Semmi túlzás a mesében, semmi hihetetlen az egyének tetteiben­, természetes okokból fejlődő, természetes eszközökkel közvetített bonyodalom és megnyugtató kifejlet­t regényt nemcsak Jókai műveinek, de egész irodalmunknak legszebb díszévé avatják. „A fekete vér“ mintegy függeléke „a kőszívű ember fiainak“, csakhogy emebben az anya honszeretetét a szabadságharcz zivatarai közt mutatja be; „a fekete vér“ asszonya pedig a Bach-korszak által a ma­gyar nemzetre rakott békék között őrzi meg a hazához való ragaszkodást s az általa utált rendszer szolgálatába szegődő fiát akarja a magyar nemzetre nézve le­alázó foglalkozástól visszatartani. A két regény közt abban is van különbség, hogy míg a kőszívű ember feleségének mind a három fiát sikerül a szabadság eszméjének megnyerni, addig a fekete vérben csak az első házasságból született fiú, Bárdy Zoltán képviseli a hazához való ragaszko­dást, a másik, a születésekor czigánypur­­déval fölcserélt Lenke Simon báró szívvel­­lélekkel az abszolút politikai rendszer híve, csak annak él, abban látja emelkedésének egyedüli biztosítékát és sem anyja könyör­gései, sem mostoha­bátyja gúnyolása út­járól le nem téríthetik, együtt bukik az átkos rendszerrel. Egyúttal Raskó Paliban a czigányzenészeknek a hazafi­ szellem ápo­lásában való érdemeit dicsőíti. „Egy az Isten“ regényében az 1866—67-ki olasz hadjárat alkalmával az élelem és ruhaszállítók visszaéléseit, a ma­gyar ezredek magatartását s az unitárius vallásfelekezet szokásait ismerteti kapcso­latban az olasz forradalommal, melynek eredménye a pápa világi hatalmának meg­semmisülése , Ausztria veresége s az egy­séges olasz királyság megalapítása lett. A római vagyheti ájtatosságok leírása, To­­roczkói­­ és népének ismertetése, a regény legfényesebben megírt lapjait töltik be. . Mindezek társadalmi regények, mert hátteröket a közelmúlt társadalmi viszo­nyait foglalkoztató eszmék s azok képvi­selői képezik, kikkel a költött alakok sok tekintetben összefonódnak. S mert Jókai e viszonyokat jól ismerte, rajzai és szemé­lyei a valósághoz igen közel állanak. Tör­téneti regényeiben azonban a valószínűség korlátait átlépi, mert sem a korrajz, sem a történelem szel­leme, sem az egyének jel­leme nem hívek. Ennek okát abban kell keresni­, hogy költőnknek elég volt egy kicsinyke vonás, adat vagy név, hogy kép­zelete kalandosnál kalandosabb eseményeket fűzzön hozzájuk, melyek soha nem hallott, soha meg nem történt eseményekkel töltik meg regényeit. „Erdély aranykora“, „Janicsárok végnapjai“, „Lőcsei fe­hér asszony“, „Szeretve mind a vér­padig“, Rákóczy fia“ tanúi állításaink igazságának. Már történeti korrajzai a siker határá­hoz közelebb állanak s akár „A régi jó, táblabirák“, akár „És mégis mozog a föld“ czímű regényeit vizsgáljuk a hi­telesség szemüvegén, a méltányláshoz több igényt tartanak történeti regényeinél. „A régi jó táblabirák“ annak a régi me­gyei rendszernek magasztalása akar lenni, mely mindene volt a magyarnak s a megyei táblabirák a közigazgatás és közgazdaság tényezői, mérnökei, vizszabályozói, tör­vényhozói, ügyvédei, bírái, orvosai, költői, tudósai, könyvcsinálói és könyvmegvevői voltak a nemzetnek. Ennyi feladatot tölt­­vén be s mindannyit sikerrel, nem csoda, ha a táblabirákat a megérdemelt közszere­tet környékezte s Jókai műve mintegy el­lensúlyozása akart lenni Eötvös József báró „f­alu jegy­z­őjé­nek“, mely a centralis­ták törekvéseit óhajtván diadalra juttatni, satirikus és gúnyos vonásokból összeállí­tott egyoldalú s kevésbbé igaz képe az ön­­kénykedő megyének, mint Jókai regénye. „És mégis mozog a föld“ regényé­ben a század elején élt íróknak szenvedé­seit festi, küzdve a kor előítéleteivel, a KECSKEMÉTI LAPOK 1. tt 2.

Next