Kecskeméti Lapok, 1899. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1899-01-01 / 1. szám

18 9 9. Aggodalmas szívvel néz a magyar az új esztendőbe, a végére járó század utolsó előtti esztendejébe. A belső politika látó­határa beborult s a kibontakozás, melyet pedig mindnyájan oly epedve várunk, a ködös távolban rejtőzik. Minél tovább maradunk bizonytalanságban, annál job­ban elszorul a szivünk. Adja az ég, a magyarok istene, bogy boldog virradás jöjjön a hosszú ború után. Bizzunk is, hiszen a kormány a legnehezebb körül­mények között, a buktatásra elhatározott s ezen túl másra nem gondoló ellenzék­nek legkiméletlenebb támadása mellett is hiven teljesiti kötelességét a haza iránt. Ha visszanézünk a múltba, ott is egy fájó seb tátoug felénk, a gyilkos merény­letnek áldozatul esett Erzsébet királyné, akiben hazánk igazi védőangyalát vesztette el. Impozáns módon nyilvánult a magya­rok rajongó szeretete az imádott királyné iránt, az emlékszobrára való adakozás nagy arányaiban. Es az emlékszobor el­helyezése kérdésénél a király ismét együtt érzett nemzetével, a menu’ :Hn a buda­vári Hentzi- szobor eltávolítására gondolt s igy a nemzet érzületét mélyen sértő emlékből egyszerű síremlék lesz. Együtt ünnepelte a király a törvény- hozással a 48-as törvények szentesítése félszázados fordulóját és már előbb ország­szerte megültük márczius 15-iki emlékét. Itt Kecskeméten két országgyűlési kép­viselőnk és Kada Elek polgármester mond­tak ünnepi beszédeket is 1848 ünneplése oly magas szinvonaio;. állt, hogy a sok­felé mondott ünnepi beszédeket a város egy füzetben ki is nyomatta. Nagy hord­erejű továbbá a három honvéd-tisztképző intézet felállítása is. Még egy jubileum volt: jubileum a trónon, — az osztrák-magyar monarchia utolsó trónváltozásának napja, deczember 2-ika. A király és a nemzet gyásza miatt csöndes volt az ünneplés, de a hű magyar nemzet leikéből vett abban részt. Hiszen nem arról volt szó, hogy ama napokhoz küldjük üdvözletünket a király trónja elé, melyeket nem szerettünk, hanem arról, hogy koronás királyunkat köszöntsük meg egy ünneplő napján, mely élete legnagyobb eseményének félszázados évfordulója volt. Es üdvözletünkben elfacsaródó szivvel gondoltunk arra, hogy nincs már mellette az az angyal, kinek űj életre hívásunk­ban oly nagy volt i része. Királyaink közül csak Zsigmond, (1387—1437) ural­kodott épen 50 évig, negyven éven túl Nag-v í ;cs 1382), I. Leopold (1658— 1705), iVlária'i ciézia (1 <4Ö—1780) és I. Ferencz (1792 — 1835). Illett tehát üdvözölni dicsőségesen uralkodó I. Fe­rencz Józsefet, kinek volt 3zive szakítani az eszmékkel, melyek uralkodásának első napjaiban űj trónját körülvették; kinek bölcsessége megmentette nemzetünket jö­vőre ama kínos hányatásoktól, melyek­ben évszázak óta legjobb erőinket men­tette ki küzdelmünk a létért és ki, mióta Szent-István nyolczszáz évesnél öregebb koronája ragyog fején, soha nem érzett annyira egyet a magyar nemzettel, mint épen most. A világpolitika nagy eseményeiben a hárnuisszövetség-biztositotta békeszeretet volt az alaphang, mit az orosz czár neve­zetes lefegyverzési indítványa még erő­sebben kifejezett és mit a spanyol-ame­rikai háború sem zavart meg. A hatalmak érdekkörük konfliktusait is békésen igye­keznek megoldani, a mi a német-angol- orosz-franczia viszonyok javulásában ész­lelhető. A Dreyfus-ügy pedig az elnyo­mott igazság hatalmas feltámadása. A haladás, fejlődés sokféle nyilvánu- lásában, a mi hazánkban örvendetesen észlelhető, városunk is kivette a maga részét. Most vetik meg czéltudatosan az alapjait a jövő nagy Kecskemétnek, a városszabályozás végleges tervével, az új alkotásokhoz és továbbfejlesztésekhez mó­dot nyújtó nagy kölcsönnel, az űj villa­mos vasúttal s a fejlődés számos egyéb eszközének teli;'.itatásával, — kihasználá­sával. Bizzunk tehát a jövőben, hogy a hazafiság szent érzése a helyes útra fog vezérelni mindnyájunkat. Ezzel tartottuk fenn ezeréven át őseink hagyományát, A KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCZÁJA. Biylveszter-éjjet. Közelng az éjfél, az év sírját ássa A rohanó idő szárnya csattanása, Negyedóra múltán Siójába borul tán Ez a vén esztendő s újabb jő helyette, Rossz is volt, meg jó is S igy a nekrológ is —- Mert hát megilleti — illendő felette. Rossz is volt meg jó is, tenger bánatom volt, Keblemben a vágyak zivatarja tombolt, Hiában epedtem, Megkondult felettem Borzalmat hirdető harangja a vésznek. Hogy : — Állj, ne menj tovább! — Gúnyos szatyrpofák Rémes vigyorgással szemeimbe néztek. E vén esztendőben tömérdek sok bánat S oly sok keserűség a szivemre támadt . . . Reményeim vesztén Hitemet is vesztém / Es szalmaszál után nyújtóm esdö kezem . . . Azért ezt az évet Nem átkozom én meg; Örülök majd mindig, ha rá emlékezem. Ejfélt üt az óra, — ó év, Isten veled? Könnyes szemmel lesem fogyó Uhelleted . . . Dicső voltál ó-év, Szép emlékű, jó, szép, Bár aggodalmas volt mindenik hónapod ! , . Halálágyad felett y Virraszt a kegyelet, TTTfr Elsuhanó árnyad könnyekig meghatotfTjpip&-i' A czigányleány. — Elbeszélés. — Irta: Németh Júlia. Alig volt három éves, a mikor árván maradt. A méltóságos asszony vette magához a kastélyba. Nem lehet mondani, hogy ezt szánalomból tette, inkább különezségből. Na­gyon ekszezentrikus, asszony volt, rajongott a szokatlanért; meg,akarta tudni, hogy vájjon ha grófi nevelést kap, akkor is czigány ma­rad a czigány ? Czigány maradt . . . Czigány volt az a nagy két fekete gyé­mántszeme, piros-barna arcza, fekete haja, a szava, a hangja, mely bűvös volt, mint a varázsló czigányasszonyé, az a méla, kesergó' ábránd ott azon a bronz-szinű arezon s az az epesztő, mondhatatlau vágy lelkében kó- borogni úttalan-útakon, emberektől nem la­kott pusztákon, országról-országra a neki hazát nem adott nagy föld kerekségén. És az az útszélről fölszedett, selyembe öltöztetett, aranytól, gyémánttól tündöklő czigányleány boldogtalan, hogy itt nem hagy­hatja e fényes palotát é3 nem mehet világot bujdosni, eltépett rongyokban . . . Ott, a czigányok között ember volna, de itt, az emberek között csak czigány. Ott be­csülnék, itt megvetik, mert czigány. Ott egy­forma volna környezetével, itt szégyenli szár­mazását, mert csak gúny, csúfolódás tárgyát képezi a kegyelemből megtűrt, czifra ruhába öltözött czigányleány, a ki selymet, gyöngyöt kap bőven, de egy szép szót soha, a kit le­néz, megvet mindenki, nem szeret senkisem s nincs senkije, a kinek keblén kisírhatná magát a sérelmek után ; — a kit tartanak különezségből, hiúságból; vagy azért, a miért a tarka-papagájt, borzas ölebecskét, vagy czir- mos-cziczát tartani szokás. És a méltóságos asszony csodálkozik, hogy ez a fényben, pompában, jólétben élő czigány­leány mégis szomorú, hallgatag, mintha bol­dogtalan volna. De ez nem baj. Oda viszi vendégei közé büszke reá, hadd lássák ezt ekszótikus vi­rágot, melynél szebb nem virul messze földön, csak mosolyogni tudná 1 De ez sem baj ; a világon minden leány tud mosolyogni, — legyen hát egy olyan is, a ki nem tud, — annál jobban megnézik . , . Nem jó gondolat ez egy olyan anyától, a kinek férjhezmenő leánya van, mert hátha // C//L4/J / / ' ■ / 7 XXXII. évfolyam. (Ss 1. szám. 1899. január 1. ^KECSKEMÉTI LAPOK Előfizetési dij: Egész évre 5 frt, fél évre 2 frt 50 kr., , , , , Szerkesztőség: V.. Klapka-útcza 162. negyet! évre 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 12 kr. Polltlkäl 6S lärSSflällTlI hßtlläß hová a Up szellemi részét Illető minden közlemény intézendő. Hirdetmények jutányosán számíttatnak. — Nyílttéri közlemény > Kiadóhivatal: III., Jókai-Útcza 186. Telefon SZ. 81. soronként SO kr. | Megjelelt minden vasárnap. hová sz előfizetések, liirdetmények és a lap szétküldésére vonatkozó Bélyegdij minden beigtatás után 30 kr. ° ’ felszólalások iutézendők.

Next

/
Thumbnails
Contents