Kecskeméti Lapok, 1899. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1899-01-01 / 1. szám
________________________________ ezt szidja az anyatejjel magába a magyar, ezt dobogja szive utólszor is sírba dőlte előtt. Mert amit az elvakult pártoskodás rontott a nemzet anyagi és szellemi értékein, vagyonában, erkölcseiben , azt csak a becsületes munka tudja helyrepótolni. Az önérdek, a hetvenkedő mellfeszités dudvásitotta meg házunk környékét s tette parlaggá mezőinket: csak a kéztörő, észerőltető munka indíthat bimbót vetésünkön s lebegtethet aratást reményeink látóhatárán. A tétlen, kerékkötő hazafiaskodás megölőnk lesz, a tevékeny hazaszeretet megmentőnk lehet. A heverő szájaskodás szétszakítja orvosolhatatlanul e megromlott társadalmat, sa komoly munka még helyreütheti a csorbát, véghez viheti a kibontakozás nagy művét. De dolgoznunk kell fáradhatatlanul, kinekkinek a maga körében, hogy a magyar haza a magyaré maradjon. Tűz! ez a dicsősége a magyar hazafiságnak: ez járja át mindnyájunk keblét, hogy megtaláljuk a helyes utat. E tudat váljék meggyőződésünkké s homlokunkról ennek fénye ragyogjon le, ha az új esztendőben jót kívánunk egymásnak. Ilyen b. u. é. k. oh magyarom! — a. A nagyérdemű közönség körében rég hangoztatott óhajnak vélünk eleget tenni midőn azon czélt tűzzük magunk elé, hogy a helybelyi rom. hath. plébánia-templomnak, — mely stylszerű és monumentális kiépítésénél fogva messze idegenből jövő látogatóinknak is dicsérő elismerését és érdeklődését kelti fel; — szép festés által valahára belsejében is megfelelő alakot adjunk, éppen azt találja megnézni, akit nem szeretné, hogy meglássa ? . . . És mégis meglátta. A leánya vőlegénye volt ez; az a kék szemű, ábrándos lelkű kis német báró, úgy megtalálta nézni, hogy még akkor is maga előtt látta, a mikor nem akarta. És annak a mosolytalan arcznak a szomorúsága úgy ránehezedett a szivére. Ha ő ezt a leányát megtudná tanítani mosolyogni! . . . Egy nap a kastélykertben összetalálkozott vele. A leány rátekintett s aztán szótlanul akart elhaladni mellette. — Rózsika! — szólt a báró halk, bátortalan hangon. A leány megállt. Ez a hang új volt előtte, nem így szoktak ő hozzá beszélni, vagy talán ez így szokott gúnyolódni ? A báró közelebb ment hozzá, részvéttel nézve rás szólt: — Rózsikám, mert ily szomorú mindég? A leány meglepetve tekintett reá. Ez az első ember volt, aki azt kérdezte, miért szomorú ? Belenézett ennek az embernek arczába. Hát van a világon valaki, akit az ő sorsa is érdekel? Nem csúfolódás ez? Nem volt csúfolódás s hogy mi volt, elmondta neki az az önfeledt, rajongó kifejezés, ami a báró szemeiből felé sugárzott. És a leány elfordult e szemektől. Hiszen árulás volt neki azokba tekinteni, czigányhála, álnokság. Pedig mily jól esett volna e csodába nézni, mit Isten e szemeken át mutatott neki, hogy : nézd te mindenkitől elhagyatott, megbántott, megcsúfolt teremtés, itt van egy szív, ezt neked adtam, a mely téged szeret, a kinek te vagy mindene, a ki téged megvéd minden bántalmaktól, csak mond el neki, mi bánt? Nem mondhatja el. Elfordult tőle s azon gondolkozott, hogy mikép dobja ő el ezt a szivet, a mit csak egyet adott neki Isten a világon. A báró pedig megfogta azt a kezet, ami őt eltaszítani készült. — Rózsikám, — suttogá, — egyetlen Rózsikám, legyen hozzám bizalma, ha tudná, mennyire szeretem ! . . . A leány tündöklő szemekkel tekintett reá. Aki bölcsőjéből látja meg apja, anyja koporsóját, aki egész életén át hiába sóvárog egy melegebb szóért; akit bölcsőjétől fogva soha senki sem szeretett; a kinek az emberek százezrei között is rideg, kietlen pusztaság a világ, csak az tudja, hogy milyen csodás varázsa van ennek az egy szónak : szeretlek. Egyszerre megnépesül az elhagyott világ; a nap mintha csak most jött volna először az égre, virággal, fával csak most lett volna behintve a föld, úgy megszépül minden. Mosolyra nyílnak a lánynak ajkai s ki eddig mosolyogni nem tudott, e perczben megtanult, mindkét kezét nyujtá a bárónak, fölnyitá ajkait, hogy feleljen annak az embernek, a kit még az előbb elakart taszítani. De e perczben két fenyegető szem jégtekintetét érzé reá nehezedni, mely alatt megfagyni érzé tagjait, a kinyújtott kéz lehanyatlik, a félig fölnyilt ajk lezáródik s a mosoly eltűnik arczáról, rideg lesz az, szinte élettelenné válik az egész leányalak, mintha hideg márványból lenne faragva. Egy fiatal férfi lép hozzájuk, arcza sötét, fenyegető, szemeinek jégtekintete átszúrni látszik, akire rá néz. Egy ideig mind a kettőre szótlan, mereven néz s csak aztán mondja : — Menj föl, Richard, a kastélyba, anyám és nővérem várnak rád, kértek, hogy küldjelek fel. A kis báró lehangoltan vett búcsút és eltávozott. Most a gróf keresztbe tette karját, fejét büszkén, gőgösen vetette hátra, azután úgy nézett végig a leányon azzal az északsarki fagyos tekintetével és gúnyosan, megvetően mondá : — Mégis czigány marad a czigány . . Mindent láttam, még a mosolygásodat is, amit eddig még senki sem látott. Vigyázz, hogy másodszor ne lássam! Jaj lesz neked, ha még egyszer egyedül beszélni látlak vele! A leány arcza kipirult, fejét daczosan vetette fel. — És látni fogsz! A gróf közelébb lépett hozzá. — Mit akarsz te ezzel a gyermekkel ? — kérdé szikrázó szemekkel. A leány ellépett tőle s az előbbi daczczal felelé. KECSKEMÉTI LAPOK.______ __ __ Kérelem a nagyérdemű közönséghez. A fenti czélra azonban megfelelő pénz alappal nem rendelkezvén, a rám. kath. egyháztanács nevében adományok tétele végett a nagyérdemű közönséghez s ennek körében a vallás és szépművészetek barátaihoz forditunk. A művészi festés egyike azon eszközöknek, melyek templomainkban úgy a vallásos áhítatot emelni hivatva vannak, mint alkalmasak arra is, hogy általuk a szépművészetek iránt táplált hajlamainkat s ezek által kultúránkat és városunk haladását bizonyítsuk s ezért arra kérjük a vallás és szépművészetek barátait, hogy kegyes adományaik által a nagytemplom kifestését, illetőleg az ezzel járó költségek fedezését lehetővé tenni szíveskedjenek. Hiszszük, hogy ezen kérelmünk indokolásául nem kell bővebb magyarázatokba bocsátkoznunk, sem részletesen fejtegetnünk, hogy az ily művek általában a város haladására is közrehatnak; elégnek tartjuk csupán arra hivatkozni, hogy teendő adományaink által alkalmunk nyílik vallásunk és városunk haladása érdekében némi áldozatot hoznunk s meg vagyunk győződve, hogy valamint a múlt század végén egyes egyedül a nép buzgósága és áldozatkészsége volt az, mely ezen párját ritkító egyházi épületet létrehozta, ez áldozatkészséget és buzgóságot a nagyközönség lelkületében ép úgy ma is feltaláljuk s annak bizonyságára és Isten dicsőségére a belső festés nagy és szép művét létre hozni fogjuk! Isten áldása legyen az összes nemes keblű adakozókon. Kecskeméten, 1898. decz. 26-án. Zimay Károly s. k., Bogyó Pál s. k., főgondnok, apát-plébános. Politikai szemle. Most már egészen bizonyos, hogy a négy hónap óta dúló, országot és alkotmányt pusztító obstrukcziónak értelmi szerzője és tulajdonképeni vezére a nemzeti párt, a többi pártok csak segédhadak: Polónyi, Bartha és a néppárt öntudatosan, a 48-as és függetlenségipárt jó része öntudatlanul. A czél a személyes bosszú és gyűlölség kielégítésén kívül a szabadelvű párt szétrobbantása és azután a krenikális reakczió hatalomra juthatása. Ez a czél magyarázza meg Polónyi rendkívüli tevékenységét és Molnár János apát azon föllépését, hogy még Zichy Nándorral és Eszterházy Móriczczal is ellentétbe helyezi magát és néppártot a harcz folytatásának módjára nézve. Ebben az áldatlan hajszában a 48 as és függetlenségi párt azt hitte, hogy a 67 iki kiegyezés bukásán és az önálló vámterület megszerzésén fáradozik, pedig az ő szerepe csak ama bizonyos czitromé, melyet a kifacsarás után el szoktak hajítani. De lássuk e csúnya harcznak még csúnyább taktikáját. A nemzeti párt, a segédhadak buzgó támogatása mellett, szeptember óta nap-nap után a legszemenszedettebb támadásokkal illette Bánffy miniszterelnököt. A legcsúnyább vádakkal és a legdurvább kifejezésekkel támadták folytonosan nemcsak politikai, hanem egyéni becsületében is. Tették pedig azt annál bátrabban és vakmerőbben, mert Bánffy több ízben kijelentette, hogy az ország és az alkotmány nagy érdekeit tartva , szem előtt, nem fog az alaptalan támadások- kal és ráfogásokkal szemben védekezni és bármily személyi sértésekkel sem fogják őt ; kötelessége és meggyőződése útjáról letéríteni. Hanem azért itt is megtörtént az, a minek a természet rendje szerint előbb-utóbb meg kellett történnie, hogy t. i. a túlságosan megfeszített húr elpattant. Már hónapok óta hirdette Apponyi és Horánszky, hogy Bánffy az 1898. évi 1. törvényczikkel, mely Magyarországot az önálló vámterület jogi állapotába helyezte, de tényleg a közös vámterületet tartotta fönn, megszegte és megsértette a Japánnal kötött szerződésben, mert a monarchia két állama együtt szerződött Japánnal. l. sz.